A járványhelyzet számodra is az online koncertezés lehetőségét hozta. November közepén volt egy hangversenyed az Óbudai Danubia Zenekarral, amelyre mindösszesen három napod volt felkészülni. Szereted a kihívásokat?
Ennek a feladatnak éppen a kihívás volt a legnagyobb érdekessége. A hangversenyt egy osztrák orgonaművész játszotta volna az ország különböző vidéki templomaiban. Ehhez képest én játszottam a Zeneakadémián. Ami az eredeti koncepcióhoz képest maradt, az a zenemű, Flor Peeters Orgonaversenye, egy 20. századi mű, amelynek ez volt a magyarországi bemutatója. Mivel a járványhelyzet rosszabbra fordult, másik előadót és helyszínt kellett keresni. Ez konkrétan szerda délben dőlt el, de már kedden hozzájutottam a kottához, és lefekvés előtt „esti mese” gyanánt másfél órán keresztül nézegettem a tételeket, hogyan épül fel a darab, ha esetleg mégis el kell játszani.
Nem nagyon hittem benne. Végül szerdán délben eldőlt, hogy biztosan lesz a hangverseny, ezért innentől kezdve komoly gyakorlás következett, szerdán, csütörtökön és pénteken egész nap. Szombat reggelre sikerült olyan állapotra hoznom a művet, hogy a zenekarral el tudtuk próbálni, és aznap este előkészítettem a regisztrációt a Zeneakadémián. Vasárnap reggel főpróbáztunk, és este volt a koncert, amely egyébként visszahallgatható a Filharmónia Magyarország YouTube-csatornáján. Visszatérve a kihívásokhoz: jót tesznek az embernek. Igaz, nekem olyan vonzerőt jelentenek a lehetetlen feladatok, hogy aztán kapaszkodnom kell, hogy ne bukjak el bennük, de most úgy éreztem, hogy egy felsőbb segítséget is kaptam, és tényleg sikerült szép koncertet játszani a rövid felkészülési idő ellenére is.
Időutazásra hívlak téged, amely a saját életeddel kapcsolatos. Hogyan lettél zenész? Honnan indultál? Milyen hatások értek gyerekkorodban?
A zenetörténetben van jó pár példa arra, amikor a zenész hivatás apáról fiúra öröklődik, ez az én esetemben is így volt. Édesapám Tóka Szabolcs orgonaművész, és én is ezt a pályát választottam.
Székesfehérváron zeneiskolában kezdtél el zongorázni, de feltételezem, hogy a gyülekezetben már jóval korábban értek téged zenei hatások.
Elvis Presley mondta állítólag, hogy mindent a templomban tanult, igaz, aztán máshol hasznosította, de a tehetsége nem kérdés. Budapesten születtem, de Székesfehérváron nőttem fel, ott kezdtem el a tanulmányaimat, és a gyülekezetben is sokféle hatás ért. Énekkar, gyermekkórus, zenei együttesek szolgálataiban az éppen aktuális tudásszintemnek megfelelően én is mindig részt vettem, így rólam is elmondható, hogy a tudásom jelentős részét a „templomban” szedtem össze.
Tizenhat éves korodban kerültél Vácra a konzervatóriumba. Hogyan emlékszel ezekre az évekre?
Nagyon szívesen emlékszem, néha vissza is szoktam menni Vácra. Nagyon kötődöm a városhoz. Tartalmas évek voltak, a szakma alapját ott kellett megtanulnom, és erre minden lehetőség biztosítva is volt. Olyan alapokat kaptam, amelyeket összefűzve az egyházi szolgálatok során tanultakkal el lehetett indulni a pályán. Később erre a két pillérre és a zeneakadémiai tanulmányaimra építkeztem.
Könnyen vészelted át a családi kötelékből való távolodást, az önállóvá válást akkoriban?
Ezt nehéz megmondani. Egy kamasz életében mindig vannak érzelmi viharok. Én a komoly munkát ott tanultam meg, és ez átvezetett ezeken is, mert ha voltak is nehézségek, a cél mindig világos volt.
Volt „B” terved?
Igen, a váci évek előtt általános iskolás koromban volt egy törés. Komolyan „zongorázgattam”, jártam versenyekre, rengeteget gyakoroltam, de mélyebb elköteleződés nem volt bennem, ezért más dolgokat is kipróbáltam. Atlétikai egyesületbe meg sakk-klubba jártam, és megpróbáltam mindkettőt nagyon komolyan csinálni. Érdekelt a történelem is, rengeteg ilyen témájú könyvet olvastam és olvasok a mai napig is. Kapocsnak viszont megmaradt az újpesti nyári Egyházzenei Tanfolyam, ami akkoriban nagyon különleges ifjúsági találkozó is volt egyben. Az egyik ilyen tanfolyam után éreztem, hogy engem mégis a zene érdekel, és szeretnék megtanulni orgonálni.
A zeneakadémista önmagadat hogyan jellemzed?
Ennek az időszaknak a végére kristályosodott ki bennem, hogy ki is vagyok én, és milyen keretek között, milyen módon szeretném a hivatásomat gyakorolni. Nagyszerű tanáraim voltak, azokban az években is nagyon sokat dolgoztam, és közben 2010-től elkezdtem a szolgálatomat az Újpesti Baptista Gyülekezetben. Ez a két „iskola” összekapcsolódott egymással és erősítették is egymást.
Beharka Pálnak milyen szerepe van a művészi pályádon?
Az ember életében nagy ajándék,, ha olyan példaképei vannak, akiket közelről ismer, mert akkor a minta sokkal jobban kirajzolódik. Pali bácsi elkötelezettsége az egyházi szolgálatban mindenképpen fontos része ennek. Tanárként a Gyülekezeti orgonajáték köteteit az elmúlt években sok-sok diáknak tanítottam végig, így világossá vált számomra, hogy milyen igényességgel és átgondoltsággal épül fel ez a két tankönyv. Kóruskísérőként az a hihetetlen színesség és rugalmas zeneiség a példa előttem, amit ő képviselt. Szólistaként leginkább a hangszínek iránti igényesség és a repertoár tudatos kiválasztása az adott hallgatóság részére a követendő.
Ezeket tőle tanultam, tőle viszem tovább, és nagyon büszke vagyok erre. Az a szerénység és a kollégák iránti tisztelet pedig, illetve a derű és a vidámság, amelyben ő most is az életét éli, emberileg minta számomra.
Vasárnaponként sokszor ülhettem az asztaluknál vendégként, megfigyelhettem azt a szeretetet, amellyel a felesége, a családja felé viseltetett. Telefonon a mai napig tartom vele a kapcsolatot, az említett koncert után is felhívott és pontosan, részletekbe menően értékelte ki a hallottakat, illetve a Zeneakadémia orgonájának hangszíneit.
Pali bácsitól az újpesti énekkar mellett a Baptista Központi Énekkar korrepetitori helyét is megörökölted 2016-ban. Hogyan alakult ki benned az elköteleződés ez iránt a kórus iránt?
Az első nagyobb élményem a kórussal 2006-ban volt. Középiskolásként megtanultam Gárdonyi Zoltán egyik nagy kórusművének kíséretét, és ezt többször is megszólaltattuk együtt, egyik alkalommal a Magyar Rádió 6-os stúdiójában élő adásban. Nekem akkor tizennyolc évesen óriási dolog volt, hogy Oláh Gábor, a kórus vezetője ennyire megbízott bennem. 2013-ban a diplomakoncertemen a Művészetek Palotájában ismét egy Gárdonyi Zoltán-művet választottam a repertoáromba, és a számomra három legkedvesebb baptista kórust, az újpestit, a pesterzsébetit és a központit kértem fel közreműködésre.
A közel százhúsz fős együttest Oláh Gábor kiválóan összefogta, irányította. Akkor kezdődött el igazán a barátságunk, kiélezett helyzetekben is számíthatunk egymásra.
Ő is tudja, hogy mindent meg fogok tenni a stabil, ugyanakkor rugalmas kíséretért, én is tudom, hogy ha valahol az igyekezetbe hiba csúszik, akkor azt az ő gördülékenysége fogja megoldani, továbbgördíteni. Sikeres zenei produkciók így hozhatók létre, ha a két kulcsember ilyen módon viszonyul egymáshoz. 2016-ban, amikor Oláh Gábor és Tóth Sámuel Csaba zongoraművész, a közvetlen korrepetitorelődöm megkerestek, nagy örömmel vállaltam el és viszem azóta is ezt a szolgálatot.
A Baptista Teológiai Akadémia tanáraként mi a legfontosabb célkitűzésed? Mit akarsz átadni a tanítványaidnak?
Ez a harmadik terület, amit Pali bácsitól örököltem. Az általános értelemben vett zenetanításban két célom van: az egyik, hogy élményt, a másik, hogy használható tudást adjak növendékeimnek. Általában olyan tanítványokkal foglalkozom, akik az egyházi szolgálatban szeretnék hasznosítani a tanultakat.
Ezért nagyon fontos, hogy a képzés célorientált és eredménycentrikus legyen.
Ugyanakkor orgonát tanítani csodálatos dolog, először az egész zenei univerzummal, aztán annak minden további kapcsolódási pontjával találkozik az ember. Ötszáz év zenéje, különböző európai országokból, az utóbbi közel százötven évben a tengerentúlról is. Csodás gazdagság, akárcsak felfedezni azt, hogy melyik zeneszerző hogyan komponál, hogyan szerkeszti a darabokat, hogyan használja az orgonát, és mi az, amit mindezzel ki akar fejezni. A teológiai főiskolán a tanítványaim lelkésznek készülnek. Ha valaki jól szeretne prédikálni, akkor nincs jobb iskola, mint a zeneművek formáját és a tartalmát megfigyelni. Aki látja azt, hogy egy adott intellektuális és egyéb dimenzióban mozgó tartalom hogyan van egy zenei formába sűrítve, az nagyon könnyen tudja ezt hasznosítani a beszédben is.
Mondhatjuk, hogy ifjú korod ellenére a díjaidnak se szeri, se száma. 2012-ben köztársasági ösztöndíjat, 2013-ban Junior Prima díjat, 2015-ben, 2018-ban és 2019-ben Fischer Annie-ösztöndíjat kaptál többek között. Emellett rangos nemzetközi orgonaversenyek díjazottja vagy. 2016-ban Junior Baptista Művész díjjal tüntettek ki. Mit jelentenek számodra az elismerések?
Ezek mögött a díjak mögött mostanra már sok-sok ezer ledolgozott munkaóra van, ez olyan elkötelezettséget jelent, ami után jólesik az elismerés. Hálás vagyok a pozitív visszacsatolásért. Ugyanakkor azt vallom, hogy elsősorban a zenét magát kell szeretni, és ha ahhoz az ember a helyes módon kötődik, akkor díjak nélkül is motivált marad. Végül pedig, a díjak, elismerések hatására az ember még jobban érzi a súlyát annak, hogy innentől még jobban kell csinálni azt, amit csinál.
Isten jelenléte és vezetése az életedben hogyan hat a művészetedre?
Mindig nagyon tudatosan kértem az áldást a dolgaimra, és meg is kaptam rá. Beharka Pali bácsitól tanultam egy négyszavas életfilozófiát: „Sok imádság, sok humor.” Kincs ez a négy szó, sokat gondolkodom rajta azóta is. A szakmai teljesítményem mögött sok imádság van. A személyes hitélet viszont számomra nagyon intim téma. Olyan esetekben, mint amiről beszéltem, amikor három nap alatt meg kell tanulni egy negyvenöt perces művet, a személyes elégtelenségét nagyon megérzi az ember, és a hit előtérbe kerül.
Menyasszonyoddal az esküvőtökre készültök. Rendkívül izgalmas változás elé néztek. Hogyan készültök a közös életetekre? Milyen elképzeléseitek vannak a családi élet és a művészeti hivatás összehangolásáról?
Az én életemben ez nagyon gondviselésszerűen alakult. Olyan társra vágytam, aki egyaránt megérti a művészi pálya és az egyházi szolgálat iránti elkötelezettségemet. Kérdés volt, hogy találok-e valakit, aki ezt a maga összetettségében átlátja és megérzi. A társammal együtt a választ is megtaláltam. Nagyon hálás vagyok. A menyasszonyom is zeneművészettel foglalkozik, kórusénekes, zenetudós, illetve a művészetmenedzsment területén is dolgozik. Jól átlátja a munkám egyes területeit, és amiben tudjuk, segítjük egymást a megismerkedésünk óta.
Azt szoktad mondani magadról, hogy többet orgonálsz, mint amennyit nem. De mi van olyankor, amikor éppen nem?
2020-ban ez megfordult. A vírus előtt rendre teleírt naptáram és feszített napi menetrendem volt. Mostanában azzal foglalkoztam leginkább, hogy egyfajta háttértudást építsek az egész további pályámhoz. Olyan zenei szakkönyveket olvasok, amelyek tartalmát nagyon fontos ismerni. Ilyesmire sajnos nem volt időm az elmúlt években. Fontos például, hogy ha eljátszom egy Bach-művet, akkor amellett még alaposan ismerjek több száz másikat is. Másként prédikál, aki csak azt az egy fejezetet ismeri, amiről beszél, mint az, aki minden, az adott bibliai részhez kapcsolódó, más fejezetet a kapcsolódó háttér-információkkal együtt is ismer. Ilyen szempontból a mostani helyzet áldás, különleges lehetőség mindannyiunknak.
A teljes interjú itt hallgatható meg:
https://share.transistor.fm/s/0c315979