Ebben az időszakban kiemelten fontos, hogy meglássuk, akár otthonról, a karosszékünkből is felfedezhetünk kultúrákat, megismerhetünk történeteket és embereket. Hiszen az egyik ember akkor is formálhatja a másikat, ha személyesen nem is találkoznak.
Szabó Hilda 2018-ban töltött egy hónapot Kenyában egy árvaházi önkéntesprogram keretében. Az átélt élmények nem engedték, hogy ugyanúgy folytassa a mindennapjait, ahogy korábban, így egyesületet hozott létre a helyiek segítése érdekében. Hildával félelemről, életszeretetről, körülményektől független örömről és valódi szükségről beszélgettünk.
Hogyan jött az ötlet, hogy Kenyában önkénteskedj?
Már a gimnáziumi éveim alatt megfogalmazódott bennem a gondolat azzal kapcsolatban, hogy árvaházban szeretnék önkénteskedni. Érettségi után Prágában tanultam teológiát egy évig, ahol életúttervezés-órám is volt. Ekkor ismét konkrétan megfogalmazódott ez a célom, sőt majdnem el is utaztam egy venezuelai árvaházba, de aztán ez nem valósult meg. Mikor hazajöttem, itthon próbáltam felvenni a kapcsolatot nevelőotthonokkal, de akkor az önkéntesség Magyarországon még nem volt gyakori, így nem igazán értették, mit szeretnék. Le is mondtam erről a célomról egy időre. Két évvel ezelőtt azonban újra megfogalmazódott bennem ez a vágy. Azt gondoltam, ha már 15 éve nem tudom elengedni ezt a gondolatot, akkor mindenképp meg kell valósítanom. Elkezdtem keresni a lehetőségeket.
A célom az volt, hogy olyan helyen önkénteskedjek, ahol valódi szükség van, és olyan szervezettel, amelynek a szemléletmódjával azonosulni tudok, és akik az általam befizetett összeg egy részéből közvetlenül a gyerekeket támogatják.
Sok szervezet van ugyanis, akik szerintem nem a legjobban segítenek: nem készítik fel megfelelően az önkénteseket és a befizetett összeget nem a gyermekek helyzetének segítésébe forgatják vissza. Végül egy barátnőm ajánlására találtam meg azt a kenyai szervezetet, akikkel az árvaházi önkéntesprogramuk keretében utaztam ki.
Nemrég járta be a sajtót a hír, hogy kiszabadították azt az olasz lányt, akit szintén a kenyai önkéntes útja során raboltak el. Nem volt benned félelem az utazás kapcsán?
Először nem volt bennem ilyen jellegű félelem, inkább az új helyzettel, idegen kultúrával kapcsolatban volt bennem egy izgatottság. Leginkább azért aggódtam, hogy mennyi idő lesz kialakítani bizalmi kapcsolatot a gyerekekkel. De ez az első napomon elmúlt, mert amint megérkeztem, a gyerekek odarohantak hozzám azt kiáltva, hogy „Welcome” („Isten hozott!” – a szerk.), és mind megöleltek. Rendkívül közvetlenek és szeretetteljesek voltak, úgyhogy tudtam, hogy ezzel nem lesz probléma.
A biztonsággal kapcsolatban egy minimális alapfélelem volt bennem, főleg azért, mert ahol önkénteskedtem, az nem Kenya legbiztonságosabb területe.
Az olasz lányt egyébként azon a héten rabolták el, amikor én megérkeztem, ez rányomta a bélyegét az én lelkiállapotomra is. Aztán egyik este megfogalmaztam magamnak, hogy két opcióm van: vagy félelemmel csinálom végig ezt az egy hónapot, de akkor akár haza is utazhatnék, hiszen elveszne az, amiért jöttem: nem tudnék igazán őszintén jelen lenni a gyerekek között. Vagy elengedem a félelmemet, és rábízom magamat Istenre, felelősségteljesen, de folyamatos aggódás nélkül teszem a dolgomat, és kihasználom az időt a gyerekekkel. Az utóbbit választottam, és ezért nagyon hálás vagyok. Nyilván ért néhány negatív dolog is a kint tartózkodásom során, de ezek eltörpültek a sok pozitív élmény mellett.
Hogyan nézett ki egy napod az árvaházban?
Reggel kilenckor kezdtem a gyerekek között, és úgy délután öt körül indultam haza. Az volt a szabály, hogy sötétedésre haza kellett érnünk, így fontos volt, hogy időben elinduljak. Mindennap volt valamilyen munka, amit minden gyermeknek el kellett végeznie. Így a nap kezdetén ebben segítettem nekik, hiszen ha készen voltak, akkor lehetett velük szabadon játszani.
Ami különleges volt, hogy 45 gyermekkel foglalkoztam egyszerre, ugyanis mind nagyon érdeklődőek voltak, és szívesen részt vettek a játékban. Velük nem igazán törődnek, így nagyon vágynak a figyelemre.
A foglalkozások tematikája teljesen a kreativitásomra volt bízva: sok mindennel készültem, játékokat, kézműveskellékeket vittem. Próbáltam olyan kérdéseket is feltenni, amelyek megnyitják őket, szerettem volna erősíteni az értékességük tudatát, a jó tulajdonságaikat és a bennük élő pozitív jövőképet. Így a játék mellett ezek a beszélgetések is nagyon fontosak voltak. Ami egyik napból sem maradhatott ki, az a zene és a tánc volt. Már az első héten éreztem, hogy ez mennyire fontos számukra, ezért vettem egy mini hangfalat, és mindennap szólt a zene, ők pedig táncoltak rá.
Mi az, amit az önkéntességed alatt tanultál?
Először a gyerekeknél tapasztaltam azt a különleges életszemléletet, ami nagy hatással volt rám. A körülmények ellenére életszeretet, boldogság és hála van bennük. Az utam elején azt gondoltam, hogy ez csak rájuk jellemző, hiszen a gyerekekben még megvan ez az öröm és szeretet, még akkor is, ha 365 napból 360 napon keresztül rizst és babot esznek, nem foglalkoznak velük igazán, és játékaik sincsenek. De ők ott vannak egymásnak, és ez az öröm közöttük van. Ez nagyon inspirált. Aztán elmentem a nyomornegyedbe, és azt láttam, hogy ugyanez az életszeretet van jelen: az emberek mosolyognak rád és egymásra, köszönnek, megállnak beszélgetni. Nem voltam még ilyen helyen, ahol ennyire mosolygósak és kedvesek az emberek. Ez egy hihetetlen paradoxon, hogy a nélkülözés és a nyomor ellenére felfoghatatlan életszeretettel és belső örömmel rendelkeznek.
Mivel töltötted a hétvégéket, illetve a szabadidődet?
Hétvégén elvileg szabadok voltunk, de ha lehetőség volt, én akkor is az árvaházban voltam a gyerekekkel. A többi szabadidőmben pedig a szervezet vezetőjével vásároltunk a gyerekeknek matracokat, pokrócokat, ágyneműt, játékokat. Mielőtt kiutaztam, gyűjtöttem adományokat, melyekből több mint egymillió forint gyűlt össze. Ebből az összegből tudtuk megvenni a gyerekek számára a fentebb említett dolgokat. A maradék támogatásból pedig a maszáj falubelieket támogattuk, és a nyomornegyedben egy iskolának segítettünk.
Az elmondásod alapján az látszik, hogy abszolút felkészülten érkeztél és voltál jelen ebben az egy hónapban. Mi az, ami ennyire megszólított téged ebben az ügyben?
Szerintem csak úgy érdemes ezt csinálni, hogy amennyire tudod, jelen vagy és jól segítesz. Nemcsak időt töltesz a gyerekekkel, hanem próbálsz jó hatással lenni rájuk. Sok önkéntes volt, akik hétvégenként szerettek egymással programozni, ez is természetes, hiszen szükség van a pihenésre és a kikapcsolódásra is. Számomra az volt az élmény és a feltöltődés, ha szombaton is a gyerekekkel lehettem. A gyerekek visszajelzései semmivel sem mérhetők össze, nem mérhetőek össze egy szafarival vagy bármilyen kirándulással.
Nem is kirándultál az utad során?
Jártam a Hells Gate Nemzeti Parkban, ami az Oroszlánkirály mese helyszínét ihlette. Illetve néhány napot a maszáj törzsnél töltöttem. A helyiek megmutatták a vadvilágot, és beleláthattam egy kicsit a törzs életébe. A maszájokhoz egy olyan kislányt vittünk vissza, akit a szervezet vezetője hozott el azért, hogy ne essen alá a genitális csonkításnak. Mivel ezt a beavatkozást csak a szertartási időszakban végzik, így arra az időre elhozták a törzstől azzal az indokkal, hogy tanulhasson. Így legalább még egy évet nyert a kislány, mielőtt ennek áldozatául esik.
A genitális csonkítás ellen sokan felemelik a szavukat. Mennyire gyakori ez még a törzsek életében? Mi a célja, ideológiai háttere?
Már csökken a genitális csonkítások száma, de még mindig rengeteg lány esik ennek az áldozatául. A legtöbb törzsben elvégzik ezt a beavatkozást. 11 és 17 éves kor között esnek át ezen a lányok. A felfogás, ami emögött áll, tulajdonképpen az, hogy akkor válik egy kislány nővé, és válik késszé a házasságra, amikor kivágják a „tisztátalan szerveket”. Ennek vannak enyhébb és brutálisabb megvalósításai. A célja pedig az, hogy a nő ne élvezze a szexuális együttlétet. A genitális csonkítást egyébként megtiszteltetés elvégeztetni, és aki nem esik ezen át, azt kirekesztik a közösségből. A fiúkat is körülmetélik, de ez sem következményekben, sem fájdalomban nem összehasonlítható a genitális csonkítással.
Súlyos kérdésekkel, szükséggel, de pozitív élményekkel is találkoztál az utad során. Milyen volt ebből az intenzív egy hónapból hazatérni?
A közvetlen hazaérkezésem karácsonykor volt, és erőteljes változást éltem meg a hozzáállásomban. Nem igazán találtam itthon a helyem. Nem tudtam mit kezdeni ezzel a bőséggel, azzal, hogy az emberek plázákba mennek karácsonyi ajándékokat vásárolni. Illetve nagyon hiányoztak a gyerekek is.
Hogyan jött az ötlet, hogy egyesületet hozz létre?
Ahogy ülepedtek bennem az élmények, tapasztalatok, sok mindent átértékeltem. Amikor ilyen körülményeket látsz, nem tudod ugyanúgy folytatni az életedet. Az életszemléletük pozitív hatása mellett ott volt bennem a szomorúság és akár a düh is azok miatt a problémák miatt, amelyekkel találkoztam. Azt éreztem, hogy nem lehet ez csak ennyi, csak egy hónap. Megerősödött bennem, hogy itthonról is folytatnom kell a munkát. Ha nem is ugyanazoknak, de segítenem kell gyerekeknek, lányoknak. Ebből lett az Asante a Gyermekekért Egyesület, amit már hárman csinálunk. Angéla, az egyik társam szintén kint önkénteskedett, így hamar egymásra találtunk, Kata barátnőm pedig itthonról segített rengeteget. Számunkra is új, inspiráló dolog, hogy már nemcsak magánszemélyként, hanem egyesületként segíthetünk. Kisebb projekteket valósítunk meg. Szerveztünk egy jótékonysági estet, majd ezt követően a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány támogatásával tiszta víz biztosításával segítettünk egy kenyai faluban azért, hogy a lányok vízhordás helyett iskolába járhassanak. Jelenleg pedig elindult egy projektünk, ahol újrafelhasználható menstruációs betéteket juttatunk el Nairobiban egy javítóintézet lányaihoz. Rengeteg lehetőség van segíteni, és óriási a szükség. De nem feltétlen kell ahhoz Kenyában lenni, hogy valaki tenni akarjon. Engem ez visz előre. De azért nagyon várom, hogy újra visszatérhessek Kenyába.
Az Asante a Gyermekekért Egyesületet az adó 1% felajánlásával is van lehetőség támogatni. A felajánlásokat a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítványon keresztül fogadják: https://btesz.hu/1-szazalek/
Hegyesi Zita
