Interjú Óvári Johannával, az Álomszőttes dizájn alapítójával.
Jelen van a gyülekezeti életben, szolgál az énekhangjával, odafigyel a környezettudatos életmódra és az egészséges táplálkozásra is. Kíváncsi voltam, hogy hogyan jut ideje mindenre, és mit jelent számára Istennel járni a hétköznapokban.
Egyértelmű volt számodra a pályaválasztás? Vagy volt valamilyen álmod kislányként?
Mindig is vonzott az egészségügyi pálya, talán mert édesanyám is ezen a területen dolgozik. Kicsiként orvos akartam lenni, olyannyira, hogy a mosógép-kipakolás közben is azt képzeltem, hogy épp egy szülő nőnek segítem világra a gyermekét (nevetünk). Többször meg is próbáltam az orvosit, de nem vettek fel, majd jött a szülésznőség, ami igazán a gyakorlatok alatt lett a választott pályám. Szóval végül is megvalósult az álmom, csak nem úgy, ahogy én terveztem. Volt ebben csalódás és harc, de visszatekintve látom, hogy Isten jobban tudta, mi passzol hozzám.
Azt gondolom, hogy a szülészeti rendszer sem mentes a kihívásoktól, és semmivel sem könnyebb szakma, mint az orvosé. Sőt! Egyre inkább hangsúlyossá válik a civilek részéről, hogy változásra van szükség a magyar ellátórendszerben. Te mit tapasztalsz ezen a téren, és milyen álláspontot képviselsz?
Véleményem szerint itt is, mint minden területen, a saját, egyéni felelősség a fontos, és akkor fognak globálisan is javulni a dolgok. Ha én személy szerint embernek tekintem azt a hölgyet, akivel kapcsolatba kerülök, és átérzem azt, hogy ő jelenleg egy nagyon szenzitív és kiszolgáltatott helyzetben van, akkor ezzel csak pozitív események sorozatát indíthatom el.
Valóban szomorú, hogy sokan traumatizáltan kerülnek ki a szülészetről, holott egy új életet hoztak a világra.
Az anyák Isten munkatársai voltak a születés csodájában, és a rendszer sokszor a legalapvetőbb jogokat sem adja meg nekik. A másik oldalon viszont a rendszer a dolgozókat sem kíméli, és több évtizedes munka után könnyű belecsúszni a fásultságba és a közönybe. Ugyanakkor látom azt is, hogy mennyi lelkes és odaadó kolléga van, akik valahonnan erőt merítve nap mint nap a szívüket teszik a munkájukba. Nagyon remélem, hogy én is közéjük tartozom, főleg, hogy én meg is tudom nevezni az erőforrásomat!
Én biztos vagyok benne, hogy így van, de azt gondolom, hogy ehhez a személyiséged is kell. Meg tudnád mondani, hogy milyen muníciót hoztál otthonról, amiből a hivatástudat és a vállalkozó szellem is fakad?
Szerintem ebből a szempontból édesapámra hasonlítok. Ő az, aki folyamatosan képezi magát, ambiciózus, mindig azt keresi, hogy hogyan tudja a legtöbbet kihozni a szakmájából, és sikeresebben vezetni a céget. Jómagam is a folyamatos tanulás híve vagyok, mert mindig van hova fejlődnie az embernek. A hivatástudat pedig mindkét szülőmben megvan. Amikor Erdélyből átköltöztünk Magyarországra, akkor itt teljesen újból kellett kezdeniük az életüket, és az Úrnak hála, mindenhez volt erejük.
Kiskoromtól kezdve azt láttam, hogy ha problémába ütköztek, akkor azt keresték, hogy hogyan lehet a legtöbbet kihozni a helyzetből, hogy az a javunkra váljon, és sosem adták fel.
Láttam a szüleimet keményen dolgozni, láttam, hogy milyen az, amikor túl sok teher van az emberen, és muszáj lassítani, szóval nem csak napfényes oldala van ennek.
De azt is tudtam, hogy ilyenkor mindig szorosabban kapaszkodnak az Úrba és egymásba, ami biztonságot adott. Ebben a biztonságos közegben nőttünk fel a testvéreimmel. Ez adott szárnyakat ahhoz, hogy megtaláljuk, amit igazán szeretünk, és tudjunk újratervezni, ha szükséges.
Ez valóban fontos alap, de véleményed szerint milyen attitűdök, tulajdonságok kellenek még ahhoz, hogy valaki el tudja indítani a saját vállalkozását?
Erre van egy kedvenc igém: ,,Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet, és aki csak a fellegeket lesi, nem arat.” (Prédikátor 11,4) Lépni kell és tenni kell azért, hogy létrejöjjön valami, ami addig csak a képzeletünkben volt jelen. Persze kellenek erőforrások, de ha már az alapötlet megvan, akkor bátornak kell lenni. Az elején tehát bátorság kell, utána pedig kitartás és türelem.
A legtöbb vállalkozás az első egy évben veszteséges, de amin áldás van, az előbb vagy utóbb beérik!
Mesélj kérlek arról, hogy honnan indult a ti vállalkozásotok ötlete! A honlapotokon az áll, hogy ez kezdetektől közös szerelemprojekt a férjeddel.
Úgy indult, hogy nem akartam másra bízni az esküvőnk dekorálását! (nevet) Valójában nagyon élveztük a férjemmel az előkészületeket, kikapcsolt minket, hogy együtt alkothattunk, és nem akartuk abbahagyni. Később aztán a család és ismerősök után egyre szélesedett azoknak a köre, akiknek tetszett, amit csinálunk. Mondhatnám, hogy elkezdtük felépíteni a vállalkozást, de ez nem volt ilyen tudatos, inkább csak igyekeztünk mindenkinek örömet okozni, amiből egyre több megrendelés lett.
Jelenleg az esküvői dekoráció mellett otthon- és gyerekszobadekort is készítünk egyedi igényeket is teljesítve. Egyelőre úgy érzem, hogy Isten ad erőt és segítő kezeket ahhoz, hogy az alapszakmámat, a többműszakos munkarendet és a vállalkozást is el tudjam látni, és egyiket sem szeretném feladni. Igaz, sokszor nem egyszerű, hogy mindennel időben végezzünk, de megéri.
Mi az, ami neked a legnagyobb örömet okozza ebben?
Az egyik szeretetnyelvem az elismerő szavak. Ezekből pedig bőven kapok, mióta egyre több család otthonát és esküvőjét díszítik a termékeink. Nagyon hálás vagyok a visszajelzésekért, vagy ha megkeresnek, hogy közös együttműködésben a mi vállalkozásunkra gondoltak. Örömteli érzés, hogy őszintén beleteszed valamibe az egyéniségedet és a hitvallásodat is (hiszen minden felirat a termékeinken burkolt vagy nyílt bibliai utalásokat tartalmaz), ez pedig megtérül és válaszra talál az embereknél.
Én azt érzem a szavaidból, hogy a saját életedet tudatosan formálod akár a házasság, a szakmád vagy az időbeosztásod terén. Hogyan érzékeled ebben mégis Isten vezetését?
Valóban tudatosan igyekszem élni az életemet, figyelek arra, hogy testileg és lelkileg is jól legyek. Inzulinrezisztenciával élek, így tudatosnak kell lennem az étkezés területén, de a vállalkozás kapcsán is fontosnak tartottuk a környezettudatosságot, hogy a teremtett bolygót ne terheljük tovább szeméttel, és tegyük meg azt kicsiben, amit tudunk. Az időgazdálkodással mindig hadilábon állok, de muszáj ebben is fejlődni, mert különben elúszik az ember. Tudatosan kell figyelnem arra is, hogy a sok teendő mellett a házasságunk építésére is legyen idő.
A férjemmel van egy közös alapigénk az 1Sámuel 7,12-ből:
,,Mindeddig megsegített minket az Úr.”
Ez ki van írva a lakásunkban is, hogy sose felejtsem el, és tudom, hogy ez egy olyan ígéret, amire rá lehet állni. Mégis a próbák közepette a legnehezebb ezt elhinni. És itt jön a képbe Isten vezetése! Amikor úgy érzem, hogy a gondosan felépített rendszerbe hiba csúszik, mert az Úr máshogy gondolta el a jövőt, akkor kell igazán rá hagyatkoznom a saját terveim helyett.
Mondanál erre példát, hogy mikor kellett újratervezned az életedet?
Amit már említettem, hogy a pályaválasztás kapcsán többször megpróbáltam az orvosi egyetemet, de nem vettek fel, ez mindig egy újabb és újabb csalódás volt, amikor nem értettem Istent, de együtt újraterveztünk, és megtaláltam a hivatásomat.
A jelenlegi élethelyzetemben pedig a babavárás kapcsán történt egy esemény, amikor az Úr szó szerint kihúzta a talajt a lábam alól, és minden tervem összedőlt. Több mint egy évvel ezelőtt várandós lettem, de sajnos elvesztettük a kisbabánkat. Elterveztem, beleéltem magamat az új helyzetbe, hiszen várva várt gyermek volt, az Úr mégis máshogy akarta.
Mivel azóta sincs még gyermekünk, ez nehéz téma továbbra is, de a férjemmel igyekszünk úgy élni, hogy ne ez határozza meg a gondolkodásunkat. Isten pedig folyamatosan mutatja azokat a területeket, ahol szolgálni tudunk, és közben tanít a benne való bizalomra. Mert én is hajlamos vagyok első lépésben kiborulni és csak a rosszat látni, de aztán elkezdem keresni azokat a dolgokat, amikért hálás lehetek: a férjemért, a közös hobbikért, a tágabb családomért, hiszen sokaknak ez sem adatik meg.
Köszönöm, hogy megosztottad ezeket, és azt hiszem, hogy az alapigéteket nem véletlenül kaptátok!
Igen! Mert emlékeztet arra, hogy mi mindent átéltünk már az Úrral, és ki tudja, hol lennénk nélküle… Arra tanít, hogy Istenhez mindig van visszaút! Amíg itt a földön élünk és Jézus vissza nem jön, ő nem zárja be a kaput. Ha hibáztunk, lehet hozzá menni, ha messze kerültünk, akkor sem taszít el. Ha újra kell tervezni, akkor higgyek abban, hogy ő megsegít, és nem egyedül kell helytállnom az új helyzetben sem!
Milyen jól megfogalmaztad! Köszönöm neked a beszélgetést, és további áldott helytállást kívánok az életed minden területén!
A borítóképet készítette: Katona Luca
