Európát napóleoni háborúk dúlták, katonák terrorizálták a lakosságot. Mindezek lezárásaként békeszerződések következtek, melyek íróasztalokon új határokat húzva fokozták a szenvedést, településeket, családokat szétválasztva például Tirolban, Felső-Ausztriában, Salzburg tartományban, így a Csendes éj szülőhelyét, Obendorfot is szétszaggatva. A közeli, addig önálló Salzburg érseki várost lefokozták járási központtá, és Ausztriához csatolták (Müncheni szerződés, 1816). Ezekkel a változásokkal rengetegen elvesztették a megélhetésüket, és a sok szenvedésnek nem volt vége,

a nehézségek folytatódtak immár az egész világon.

A Tambora-vulkán kitörése 1815 áprilisában (Sumbawa sziget, Indonézia), és a vele járó cunami, vulkáni por és szélvész miatt hatvanezren haltak meg. A vulkánkitörés rekordméretű volt, 8-as skálán 7-es, szuperkolosszális erősségű, ami csak Santorini elpusztulásához fogható (Égei-tenger, kb. 3600 évvel ezelőtt).

Akkoriban a hírek lassabban érkeztek Európába, így a katasztrofális vulkánkitörésről szóló híradás is, viszont az emberek érezték a rettenetes változásokat, melyeket az apró vulkáni részecskék légkörbe kerülése okozott a teljes északi féltekét beborítva. A bolygó átlaghőmérséklete 0,7-0,4 fokkal csökkent, komoly mezőgazdasági károkat okozva. A klímaváltozás az élet minden területét összezavarta. Nyáron hó és jég esett, folyók léptek ki a medrükből, éhínséget és járványokat hozva Kínától Kanadáig, Indiától Európáig.

Az 1816-os „nyár nélküli” év miatt az USA-ban és Európa több pontján éhínség pusztított, Dél-Európában tífuszjárvány tört ki.

A zavar megakasztotta az esős évszakot Indiában, összesen három aratás maradt ki, az éhínség miatt kolerajárvány tört ki a Gangesz mentén, a betegség Moszkváig is eljutott. Az aszály miatt a takarmánynövények pusztulása érintette az állatokat, a közlekedésre használt lovakat. Ezért történhetett, hogy a katasztrófa egy találmányt is hozott: a kerékpárt.

Európában 200 000 ember hunyt el járványok miatt és az éhínség következtében. Az emberek Isten büntetésének tekintették a történéseket, és apátiába süllyedtek.

Ebben az apokaliptikus időszakban született Mariapfarrban 1816-ban Joseph Mohr segédkáplán tollából a Csendes éj (Stille Nacht) szövege a sok szenvedést megélt emberek vigasztalására.

Feltehetően a templomban található festmény ihlette a szerény, csodás tenor hangú, gitáron kiválóan játszó papot a vers megírására. Az emlékmúzeumban többet is megtudhatunk Mohr atyáról, bár soha nem engedte, hogy arcképet készítsenek róla.

1818 karácsonyán barátját, a salzburgi Arnsdorfban tanítóskodó Franz Xaver Grubert kérte fel, hogy komponáljon az eredetileg hat versszakos költeményhez egy dallamot. Mindketten nehéz körülmények között nőttek fel és közvetlenül érintettek voltak a szenvedésekben. Szívükön viselték a reményvesztett híveket, és karácsonyi énekükkel a megváltás és az isteni szeretet üzenetével próbáltak lelket önteni a csüggedt szívekbe.

A dallam két énekszólamra és gitárra íródott bensőséges hangú bölcsődal siciliano ritmusban, 6/8-ban, német nyelven, ami nem volt akkoriban kézenfekvő.

Több feltevés van arra nézve, hogy eredetileg miért nem orgonán kísérték. Egérrágta orgonafújtatóról, de legalábbis elromlott hangszerről regélnek, azonban valószínűleg Mohr döntött a gitárkíséret mellett, mivel az éneket Oberndorfban az éjféli mise után, a templomi betlehem mellett adta elő Mohr és Gruber. Ebben az is érdekes, hogy a gitárkíséretet akkoriban nem tekintették méltónak templomi szolgálathoz.

Gruber később több variációt is készített az énekre, és megérhette első sikereit, valamint örökül hagyta a pontos keletkezésének történetét.

Pár évvel később egy orgonaépítő, név szerint Carl Mauracher vitte el Tirolba, ahol az 1830-as évek elejétől tudatosan ápolták a tiroli népzenei hagyományokat. Így tiroliak, egy zillertali vándorárus testvérpár énekelte el a lipcsei karácsonyi vásáron 1831-ben.

A Németalföldre, Európa több részére és Oroszországba nagyon hamar eljutott az ének, a 19. század végére már az USA-ban is ismerték, és misszionáriusok az egész világon elterjesztették.

Azóta 300 nyelvre és dialektusra fordították le, magyarul is több fordítása létezik. 2011-ben nyilvánították az UNESCO szellemi kulturális örökségének részévé.

„Ez a béke dala, amely tele van határokat átlépő spiritualitással. És ez időtlen. Ez a világ minden jóakaratú emberéé.” (Kasparek Gottfried professzor)

Baloghné Kovács Magdolna

karnagy, zeneirodalom-tanár, Király-König Péter Zenei AMI Szeged

St. Florianer Sängerknaben – Stille Nacht

Szeged, 2023. 01. 12.

https://www.salzburgerland.com/hu/innen-ered-a-csendes-ej/

https://afoldgomb.hu/magazin/a-foldgomb-2015-junius-julius/apokalipszis-1815-1816

The post Csendes éj, szentséges éj – történet az ének mögött appeared first on IgeIdők Magazin.

A szervezők közös imádságra és böjtre hívnak mindenkit, aki a szívén viseli ennek a nagyszabású rendezvénynek a sorsát, mert vallják, hogy az eseménynek biztos alapot a háttérben folyó imádságok adhatnak. Hiszik, hogy az ima által egyházainkra, nemzetünkre és egész Európa lelki ébredésére hatással lehet ez a nap.

A rendezvényre az ország legkülönbözőbb pontjairól indulnak buszok és különvonatok. A szervezők kérik, hogy aki az utazás helyi koordinálásában tud segíteni, az vegye fel velük a kapcsolatot.

Az esemény középpontjában a zenés istendicsőítés lesz, melyet ismert hazai és neves külföldi keresztény könnyűzenei és modern gospelelőadók fognak vezetni. Minden további részlet és jegyvásárlási lehetőség megtalálható a www.ezazanap.hu honlapon.

The post Ez az a nap 2022: A 2020-as rendezvényre megvásárolt jegyek érvényesek idén is! appeared first on IgeIdők Magazin.

Hogyan indult a kapcsolatod a Baptista Szeretetszolgálattal?

Pontos évszámot talán nem is tudnék mondani. Egyszer csörgött a telefonom, és keresett egy Szenczy Sándor nevezetű ember, miszerint hallotta az egyik dalomat, a Sohase nézd a bőre színét címűt. Ez a dal a 90-es évek végén született, és Sanyi jelentkezett, hogy szeretne klipet forgatni a dalhoz. Életem első klipjét neki köszönhetem ilyenformán. Összeszedett egy buszra való gyerkőcöt, és lementünk Velencére, hogy a tó partján leforgassuk a klipet. Én itt találkoztam vele először. Álltunk a velencei (baptista) imaház udvaránál, és egyszer csak jött egy terepjáró, egy „őrült” kipattant belőle, nyakában kolláré volt – akkoriban olyat viselt –, néztük is, hogy baptista lelkészként úgy néz ki, mint egy katolikus pap.

Bemutatkozott – Szenczy Sándor vagyok, itt lesz a forgatás, ezt és ezt kell csinálni, go…

Én itt találkoztam először az ő hozzáállásával, itt láttam meg, hogy áll a dolgokhoz, és ebből később persze barátság lett, de így indult a dolog.

Milyen volt együtt dolgozni vele?

Kimozdított a holtpontomról… És egy csomóan elmondhatják, ha Sanyi bejött az életükbe, akkor nagyon gyorsan, nagyon határozottan, a szó pozitív értelmében felforgató jelleggel hozott újítást. És erre főleg abban az első időszakban óriási szükségem volt: kimozdulni, szélesíteni a világlátásomat, és azon a hozzáállásán keresztül is növelve a hitemet, hogy „de igen, meg lehet csinálni”. És tényleg meg lehetett csinálni.

Születtek-e olyan dalok, amelyeket a közös munka inspirált?

Így konkrétan dalhoz nem tudnám kötni a közös munkánkat. Folyamatában viszont hatott. Ott van például a Homokba írva című dal, ami nem a kapcsolatunkból kifolyólag született, de Sanyinak köszönhető, hogy „befutott”. Mert ő volt az, aki hitt abban, hogy ez kell az embereknek. Bevitte a médiába. Emlékszem, akkoriban futott a Csellengők című műsor. Megmutatta a dalt Incze Zsuzsa műsorvezetőnek. Egyszer bekapcsolom a tévét, és hallom, hogy az egyik riport alatt szól a dalom. Óriási… És ez azért, mert Sanyi bevitte. Tudod, sokszor elmondjuk szellemi vezetők, lelkipásztorok kapcsán, hogy „Ó, mennyi sokat köszönhetek neki, sokat imádkozott értem…”. Sanyi is biztosan, de ő a hétköznapokban is megélte, amiről prédikált. Ő bekopogott az ajtókon. Ha nem nyitották ki… (nevet), ő akkor is bement. Ilyenformán sokat köszönhetek neki.

Sok helyen szolgáltatok együtt. Van-e olyan történet, ami különösen emlékezetes?

Tulajdonképpen minden közös szolgálat egy kihívás, egy megmászni való hegy volt, persze a szó abszolút pozitív értelmében. Soha nem kellett nála úgy teljesíteni, hogy húú, most össze kell magam kapni. Van az egész embernek egy olyan dinamikája, habitusa, ami kapcsán fel kellett venni a ritmust. Nekem nagyon emlékezetes maradt egy eset. Amikor az első koncertet adtam a verőcei baptista gyülekezetben, akkor épp ő volt ott a lelkipásztor. Akkoriban még nem ez a szép, új templom volt, hanem egy régi gyárépület emeletén jöttek össze. Közvetlenül a gerincsérvműtétem után történt, hogy Sanyi meghívott énekelni a gyülekezetébe.

Mondtam neki, hogy nem fogom tudni végig állva vállalni a koncertet. Éneklés közben egyszer csak meginogtam, meg kellett kapaszkodnom a szószékben. Emlékszem, hogy Sanyi akkor megállított mindent, előrejött – az egész olyan megható volt – és beszélni kezdett rólam, a betegségemről az embereknek. Akkor azt éreztem, hogy ennek az embernek nem az volt a fontos, hogy letegyek valami produktumot az asztalra, nemcsak a szolgálatom kellett, hogy énekeljek egy órát, hanem valóban én érdekeltem,

tudod… a szívem érdekelte, az állapotom. Ez nagyon komoly volt…

Milyen értékeket hozol a családból, amiket mindenképp tovább akarsz vinni?

Jézust mint értéket. Ezen kívül minden más folyamatosan változó dolog. Amikor elkezdtem a szolgálatomat, azt gondoltam, hogy a baptista értékek mentén kell élni. Hamarosan rájöttem, hogy az emberek nagy része nem tudja, mi az a baptista érték. De azt sem, hogy mi az evangélikus érték, katolikus érték… teljesen mindegy. Ez folyamatosan változott bennem is. Amit korábban értéknek hittem, maradéktalanul természetesen érték most is, csak nem feltétlenül a továbbadás szintjén.

Nem akarok senkit jó baptistává tenni, vagy jó ilyenistává vagy olyanistává, hanem Jézust képviselem. A családomnak nagyon sokat köszönhetek. Bár azt is meg kell említeni, hogy a neveltetésem egyes vallásos részeiből ki kellett jönnöm a szolgálatom kapcsán. Egyszerűen nem lett volna elérhető sok ember, ha a saját kereteim közé akarom őket berakni, és nem én jövök ki ezekből.

Kénytelen voltam kijönni a keretekből, hogy a kereten kívülieket is elérjem.

De ez nem egy új dolog, nem én találtam fel a spanyolviaszt. Jézus ugyanezt csinálta. Ő leült akár egy paráznával gond nélkül… Kilépett a kereteiből, meg is botránkoztak rajta sokan, hogy mit képzel. Hát én ezt tanulom, próbálkozom. Szeretném az emberközeliséget megélni, azt, hogy előítélet nélkül közelítsek hozzájuk. Sokszor gondolok arra, lehet, pont azért kellett átmennem a nehézségeken, hogy én is el tudjam fogadni azokat, akik szintén hátrányos helyzetből jönnek.

Szeretnék hasonlítani Jézusra abban, hogy a másik el van fogadva, be van fogadva, hogy azt érezheti, ő értékes. Szeretnék közvetlen és elérhető maradni. Jézust nem lehet „színpadról” képviselni. Bár a munkámból kifolyólag a színpadon állok, de nem lehet onnan lefelé mondani, hogy mi a frankó.

Jelentett-e a siker kísértést számodra?

Megmondom őszintén, hogy nem. Úgy vagyok kódolva, hogy nem vonz a rivaldafény. Remélem, nem hangzik nagyképűnek… de tényleg nem. Ha vége volt egy koncertnek, akkor én gyorsan eltűntem a hátsó lépcsőn, sokszor még túlzásba is vittem. De ez életben tudta tartani azt, amit gondoltam: én a semmi, Ő pedig a minden…

Rád tapadt az évtizedes előadóművészi munkád során, hogy Pintér Béla AZ ÉNEKES. Ha ezt a réteget lehámozzuk, mit mondanál, ki vagy?

Hát az éneklés az nagyon a jéghegy csúcsa. És az nem is egy választott dolog volt, hanem az Isten által jött elhívás. A szolgálatom első három évében nem voltam hajlandó elismerni, hogy nekem ez a feladatom. Rácz Lajos barátom (bicskei lelkipásztor) mondta, hogy „Figyelj már, téged az Úr hívott el arra, hogy énekelj”. Én korábban a kereskedelemben, majd apósom kárpitosüzemében dolgoztam. Kicsit kullogtam az események után, és ez van talán a mai napig is.

Nincs előre meghatározott menetrendem, arra megyek, amerre az Isten küld, így születnek a dalaim is. És az, hogy gyerek-, felnőtt-, karácsonyi, stúdióalbum vagy éppen dicsőítésjellegű CD készül el, minden esetben attól függ, milyen indíttatást kapok az Úrtól. Szokták is tőlem kérdezni, milyen stílusú zenész vagyok. Nem tudom… Van az üzenet, és akkor bármi jöhet, amivel az átadható.

Visszatérve az eredeti kérdésre, azt mondanám magamról, hogy elsősorban Isten gyermeke vagyok.

A dolgok igazából ebből nőnek ki, a muníciót, az örökséget az atyai háznál adják. Ahhoz meg oda kell tartozni. Ami valóságos érték, örökség, de nevezhetjük bárminek, ami úgy isteni bennünk, azt az apai asztalnál kapjuk meg. Úgyhogy elmondhatom, otthon vagyok, gyerekként élek az atyai háznál, hazataláltam. Ez a legfontosabb, és aztán minden más ebből nő ki.

Hogyan változott az Istennel való kapcsolatod az évek során? Van-e, ami lekopott, letisztult?

A megfelelés, az kopott le leginkább. Azt gondoltam, mivel az embereknek meg kell felelni, az Istennek is meg kell felelni. Szerintem ma is sokan gondolkoznak így. A legfontosabb az Istennel való kapcsolatban, hogy jöhetünk hozzá, sőt, csak úgy jöhetünk hozzá, ahogy vagyunk. Ha a gyerekem koszosan jön haza, akkor is a gyerekem, nem? Ezt szeretném a szolgálatomban is képviselni, hogy Gyere Istenhez úgy, ahogy vagy, mert ő nem ember. Az Isten szeretetének megértése egy nagyon fontos dolog. Felismerni, hogy ő hogyan gondolkodik rólam, hogyan lát engem. Ezt próbálom a dalaimmal is közvetíteni.

Van-e olyan gyerekkori álmod, amit nem engedtél el?

Hát… nagyon szeretnék egy libát. A liba a nagy álmom, azt szeretnék egyszer. (Nevet) Igazából nagy álmom volt az éneklés, és ha szabad így fogalmazni, Isten kegyelméből nekem teljesülhetett a gyerekkori álmom.

Fotók: Antal Saci

The post „Ki vagyok én igazán?” – interjú Pintér Bélával appeared first on IgeIdők Magazin.

Németországban négy évet töltöttem, Kiss József tanítványa voltam. 2020 májusában diplomáztam, azután hazajöttem és most nagyon jól érzem magam szakmailag és a mindennapokban is. Kovács Kitti tanárnőhöz kerültem, akit nagyon megszerettem, fel tudok nézni rá, hiteles számomra. Sokat fejlődtem a vele folytatott munka során.

Mikor és hogyan kezdődött a zenei elhivatottságod?

Pécsett nőttem fel, két testvérem van. A videófelvételek alapján elég idegesítő kisgyerek voltam, de a szüleim nagyon szerettek, ezért ezt elviselték tőlem. Amikor iskolás lettem, rögtön elkezdtem szolfézst és furulyát tanulni, ami kezdetnek nagyon jó volt. Anyukámnak nagyon tetszett az oboa hangja, ezért sok oboazenét hallgattunk, és úgy gondoltam, hogy jó lesz nekem ez a hangszer. Szép, különleges hangszernek tartottam, és tetszett, hogy kevesen játszanak rajta. A családom erősen támogatott a zenei tanulmányaimban, türelmesek voltak, elviselték a kezdeti idők nehézségeit, mert nem könnyű kibírni az oboa hangját az elején. Később Kothencz Melinda tanárnő folyamatosan versenyekre vitt, amiben szintén minden támogatást megkaptam a szüleimtől. A nemzetközi versenyeken összekapcsolódott bennem az oboa az utazással, és rájöttem, hogy én ezt nagyon szeretem csinálni.

Mely versenyek voltak a legkiemelkedőbbek a pályád szempontjából?

Nehéz kérdés, mert a versenyeredmények sosem voltak meghatározóak számomra. Inkább az élmények, amelyek a versenyek kapcsán értek. Volt például egy nemzetközi verseny Santorinin, ami egy nyaraláshoz hasonlított inkább, mint versenyzéshez.

Junior Prima díjat vehettél át 17 évesen, 2017-ben a Művészetek Palotájában. Erre hogyan emlékszel?

Meglepődtem és óriási megtiszteltetés volt. Nem tudtam, hogy a Pécsi Rotary Club felterjesztett a díjra. Hálás voltam és utólag rájöttem, hogy bár abban az időszakban Istentől elfordultam, ő mégis megajándékozott ezzel a díjjal, és mutatta a vezetését, ugyanis a nyeremény biztosította számomra a németországi tanulmányokat.

Mennyit dolgozol a pályádért?

Mostanában fogalmaztam meg magamnak, hogy a hagyományos egyetemi tanulás lehet időszakos, viszont hangszeren gyakorolni mindennap kell. Ez egyfajta kötöttség, hiszen az életemet úgy tudom tervezni, hogy a gyakorlás a mindennapok kihagyhatatlan része. Ezen kívül az oboához hozzátartozik a nádfaragás is, ami szintén sok időt vesz igénybe.

A diplomakoncerted a karantén ideje alatt volt. Izgalmas történet lehetett.

Igen, az első hullám előtt, januárban nagy örömmel készültem a májusi diplomahangversenyre, amikor egyre rosszabb hírek jöttek. Az iskola bezárt, karantént rendeltek el, és bizonytalanná váltak a diplomahangversenyek. Kétségbeestem, mert akkor már formálódott bennem, hogy amint végzek, hazajövök.

Abban a bizonytalan időszakban nagyon közeli kapcsolatba kerültem Istennel. Én kérdeztem, és ő mindenre válaszolt.

Elhittem, hogy ha Isten úgy akarja, akkor meglesz a diplomám, és rá bíztam magam. Úgy alakult, hogy később főtárgyórákat is kaptam, és én diplomázhattam legelőször abban a félévben. Ezt az isteni csodát vittem át a zenébe a diplomakoncerten. Szívből játszottam és mindent beleadtam, amit mások is észrevettek.

Középiskolás korodban volt a hitéletedben egy törés. Mi történt?

Megpróbálom sírás nélkül elmondani. Gyerekkoromban a pécsi gyülekezetbe jártunk. Verset mondtam, énekeltem, vasárnapi iskolába jártam. Viszont amikor bekerültem a művészeti gimnáziumba, akkor észrevettem, hogy másoknak Isten nélkül is megy az életük, akár még jobban is, mint nekem. Például a zenélés vagy a fellépések, koncertek. Ekkor arra gondoltam, hogy nekem is menni fog mindez egyedül, Isten nélkül. Egyre kevesebbet jártam gyülekezetbe, nem akartam elfogadni, hogy Isten szerepel az életemben.

A létezését nem kérdőjeleztem meg, de megkeményítettem a szívemet, és nemet mondtam neki.

Amikor kikerültem Németországba, akkor törtem meg, hiszen teljesen egyedül voltam egy idegen országban, idegen emberek között, nem ismertem senkit, és még a nyelvet sem értettem. Az első félévben teljesen összeomlottam, hiszen nem volt biztos alapom, nem volt mibe kapaszkodnom. Napokig sírtam, de még akkor is arra gondoltam, hogy megoldom ezt az egészet egyedül. Mindeközben folyamatosan érzékeltem, hogy Isten gondoskodik rólam még akkor is, ha én ellentmondok neki. Tudtam, hogy én ezt nem érdemlem meg.

A második évem után itthon elmentem a Baptista Ifjúsági Nagytáborba, de csak azért, hogy legyen valami visszacsatolás is Isten felé, ha már annyi mindent ad nekem. Megtérni nem akartam, ezért az evangelizációs alkalomra nem mentem el. Csakhogy kiderült, hogy az egy másik időpontra került át, amelyen pedig ott voltam. Ezen a délelőttön Isten az összes kifogásomat eltörölte, és elhittem, hogy Jézus értem is meghalt. A visszafordulásom Istenhez olyan hatással volt rám, mintha kicseréltek volna. Azóta már nem fuldoklok, hogy a felszínen maradjak, hanem Isten ereje bármilyen helyzetben megtart, segít nekem, fogja a kezemet. 2018-ban merítkeztem be a Pécsi Baptista Gyülekezetben.

Hogyan fogadtad 2019-ben az Év Fiatal Baptista Művésze díjat?

Akkor is meglepődtem. Váratlanul jött egy telefon, amelyben megkérdezték, hogy elfogadnám-e. Megtiszteltetés volt. Éppen abban az időszakban jött ez, miután megtértem és imádkoztam, hogy Isten használjon engem a zenén keresztül, ahogyan neki tetszik, hiszen én Isten országát akarom építeni és az ő dicsőségét hirdetni.

Szerinted a művészet és a misszió hogyan kapcsolódik össze?

Nem tudom, hogy Isten hogyan akar használni engem, de felajánlottam a zenémet neki. Rájöttem, hogy nekem igazából csak az a dolgom, hogy zenéljek, hogy ne tartsam magamban azt, ami bennem van.

Hogyan képzeled el a pályádat?

Szólistaként, tanárként, zenekari tagként egyaránt el tudom képzelni magamat, de nem tudom, hogy Isten hol szeretne engem látni, mi a szerepkör, amit nekem szánt. Azért szeretném magam minél magasabb szintre képezni a zenében, hogy alkalmas legyek az állásra, amit elém hoz.

Mi kelti fel az életben az érdeklődésedet a zenén kívül?

A napom központi része a gyakorlás. Azon kívül változó, hogy mivel töltöm meg. Sokat időzöm a családommal, a barátommal, kirándulunk, főzünk, filmezünk. Átlagos dolgokkal töltöm a napjaimat. Ezeket szeretem.

A teljes interjú itt hallgatható meg:

https://share.transistor.fm/s/2baf9163

The post Interjú Mohai Zsófia oboaművésszel appeared first on IgeIdők Magazin.

Köszönöm, jól vagyok. Aktívan telnek a mindennapjaim, amiért nagyon hálás vagyok, mert tudom, hogy ez sok embernek nehéz időszak. Világszinten borította fel ez a helyzet mindannyiunk életét, de hála Istennek zenészként aktív tudok maradni. Vannak lehetőségeim kifejezni magam, játszani, projekteken dolgozni. Sok feladatom van. A Zeneakadémián doktori iskolás vagyok, ezen kívül játszom a Győri Filharmonikus Zenekarban, tanítok is és csinálom a szabadúszó dolgaimat.

Bogányi Gergely zongoraművésszel közös zeneakadémiai koncerted lesz. Hogyan készülsz erre?

Tudatosan építem fel a napomat, hogy minden szempontból a legfelkészültebb legyek. Fizikálisan és mentálisan is nagyon megterhelő egyórás zenei anyagot végigjátszani. Bírni kell levegővel, testi erővel, ugyanakkor szellemileg koncentráltan végig követni a darabot és érzelmeket közvetíteni. Nagy feladatok ezek. Ezért szigorúan tartom magam a menetrendemhez. Először befújok, majd elkezdek a darabokkal foglalkozni. Beosztom magamnak, hogy hányszor szeretnék végigmenni megállás nélkül a műveken, hogy koncertszintre tréningezzem magamat. Ez is része a felkészülésnek, hogy koncerthelyzetbe képzeljem magam.

A koncerten Schubert Elszáradt virágok (Trockne blumen) című művét is fogod játszani. Szereted a romantikát?

Igen nagyon, habár Schubertnek ezt a darabját nem gondolom kifejezetten romantikusnak. Ez egy nagyon nehéz zene, amelynek az egyszerűségét kell megkeresni, és abban rejlik az igazság. Szenvedélyes embernek tartom magam, nehéz bánni az érzelmeimmel. Fontos, hogy megfejtsem, Schubert mit akart közölni ezzel a darabbal. Ezért foglalkozom az eredeti dallal, hogy ezt megértsem.

Hogyan gondolkodsz a művész zenei formálásának szabadságáról?

Úgy gondolom, hogy abban a szigorú konzervatóriumi rendszerben, amelyben felnőttem, vannak a zenei és a technikai tudásnak alapvető pillérei. Ezek a hivatásunk részei, amelyekhez tartom magam. A fejlődési folyamat része minél többet megismerni zenei korszakokról, szerzőkről, stílusokról. Viszont figyelek arra, hogy ne analizáljam túl a darabokat, ne kontrolláljam túl magamat, mert az megfosztana a művészi szabadságtól. Ebben lényeges az arányokat megtalálni. Ahogyan a tudás növekszik, az ember rájön, hogy mennyire keveset tud, másrészt szabadságot is nyer általa.

Fontosnak tartod, hogy szavakkal is megszólítsd a közönséget?

Nagyon fontosnak tartom. Misszionáriusa vagyok annak, hogy le kell dönteni a falat az előadó és a közönség között azzal, hogy megszólítom őket. Fontos, hogy a közönség valóságosan érezze, hogy része a koncertnek, hiszen a tőlük kapott impulzusok a színpadon abszolút hatással vannak ránk, előadókra. Emiatt is más minden egyes koncert.

Beszéljünk a kezdetekről! Volt egyszer egy karácsony, amikor azt kérted ajándékba a szüleidtől, hogy elkezdhesd a zenetanulást.

Igen, de őszintén szólva nincs sok emlékem arról, hogyan alakult ki bennem a vonzalom a zene iránt. A lényem része volt a zene kisgyerekkorom óta annak ellenére, hogy nem zenei környezetben éltem. Mégis korán kimondtam, hogy zenével szeretnék foglalkozni, és nagyon hálás vagyok a szüleimnek, mert ők végig támogattak ebben. Bár nem voltak a zenei pályáról tapasztalataik, de látták bennem az elhivatottságot, és tudták, hogy én akkor tudok boldog lenni, ha ezen az úton maradhatok. Hét-nyolc évesen kezdtem el furulyát tanulni szülőfalumban, Noszlopon, amikor pedig elég nagy voltam már, akkor a szüleim elengedtek Ajkára, ahol Kovács Imrénél kezdtem el fuvolázni. Később, 14 évesen Budapesten a Weiner Leó Konzervatóriumban folytattam a tanulmányaimat Horgas Eszternél. A Zeneakadémián Sebők Erika volt a tanárom, illetve volt egy évem Salzburgban a Mozarteumban, ahol prof. Henrik Wiese növendéke voltam. Nagyon kiváltságos helyzetnek érzem, hogy ilyen kiváló tanárokat tudhatok magam mögött.

Napi négy-öt órát gyakorolsz. Hogyan alakult ki ennek a gyakorlata benned?

Viszonylag természetes folyamatban alakult ki ez bennem kisgyerekkorom óta. A legtöbbször örömömet lelem a gyakorlásban, hogy mindennap egyre jobb és jobb lehessek, és hogy napi szinten feszegessem a határaimat. Ezeket kihívásként élem meg. Akkor tudok a leghatékonyabb lenni, ha nagy rajtam a teher. Talán a természetemből fakadóan nem okozott számomra nehézséget a szigorú és következetes napirend kialakítása és betartása.

Alapvető derű, jókedv és vidámság árad belőled. Honnan van ez benned? Gondolkodtál már ezen?

A saját derűmről nem szoktam gondolkodni, de fontosnak tartom, hogy az ember pozitív maradjon nehéz helyzetekben is, másrészt a derű alapvetően a családomból fakad. A szüleim derűs emberek, és a családdal töltött időm mindig nagyon jó és minőségi. Az emberek közelsége inspirál engem, és ez önmagában okot ad a derűre.

 A határaid feszegetése a sportban is jellemző rád. Maratont is futottál már. Hogy történt ez?

Ez nem volt tervezett dolog, csak sodródtam az árral. Édesapám maratonra készült egy nyáron, és én vele tartottam az edzésekre, majd ott ragadtam, és végül óriási energiát adott nekem a verseny. Nem gondoltam, hogy a célba érés hatalmas emocionális élményt fog jelenteni. Másrészt megtapasztaltam a testem erejét a futás során, ami nagyon fontos, mert zenészként a testemnek is készen kell lennie a színpadi szolgálatra. Az is érdekes, hogy zenében elég nehéz a teljesítményt mérni, futásnál azonban viszonylag egyszerű. Amikor a futásban le tudom győzni a határaimat, az nagyon jótékony hatással van a fizikális és a szellemi szintemre egyaránt. Ez segít engem abban, hogy merjek egyre nagyobbat lépni az életem más területein is. Egyébként pedig sok nehéz időszakon vitt keresztül a futás.

 Noszlopi lány vagy, és a mai napig otthonodnak tekinted a szülőföldedet. Mi a legnagyobb erénye annak a vidéknek számodra?

A mai napig a szívem odahúz haza, és ha szoktam álmodni az otthonról, olyankor Noszlopról álmodom, pedig már 11 éve nem lakom ott. A környezet és az emberek legjobb értelemben vett egyszerűsége, az értékek, amiket képviselnek, ahogyan élnek, abban van egy olyan letisztultság és gondolkodásmód, ami hozzám nagyon közel áll. Ezt a viszonyulást a szülőfalummal sohasem szeretném elveszíteni, mert az identitásom nagy része onnan származik.

A mindennapok rutinját hogyan egyezteted össze a pályáddal?

Nehezen. Sokszor küzdelmes, mert ez is nagy fegyelmezettséget igényel. Nem lehet szó nélkül hagyni, hogy a zene olyan szinten hat az ember szellemére, lelkére, ami folyamatosan jelen van. Amikor egy fontosabb projekt, koncert, előadás van, olyankor a művész olyan más állapotba tud kerülni, amely teljesen magával ragadja, és ilyenkor frusztráló a mindennapok rutinjára, a számlabefizetésre vagy a porszívózásra gondolni. Ennek ellenére figyelnem kell, hogy tudjam a civil életemet élni, és nem begubózni a saját művészi világomba. Könnyű azt érezni, hogy az én dolgom a legfontosabb, de igyekszem fejlődni és tudatosan odafigyelni a szeretteimre és az egyéb dolgaimra azokban az időszakokban is, amikor nagyon sokat zenélek.

Ez a fajta tudatosság segítségedre lehet a családi élet és a művészeti pálya összehangolt működtetésében is. Lehet, hogy ez egy következő lépcsőfok lesz az életedben?

Igen, tervezem és gondolkodom ezen. Előre látható, hogy nagyon nehéz lesz a karrier és a család együtt. Meg kell találni a szerepek egyensúlyát, és jó társra kell lelni. Biztos vagyok abban, hogy a megfelelő társsal a különböző női szerepek sok figyelemmel, türelemmel és szeretettel tudnak egymás mellett működni.

Jellemző rád az összművészeti gondolkodás. Mely művészeti ágakat érinti ez?

Balatonfüreden minden évben részt vettem egy olyan összművészeti mesterkurzuson, amelyet Horgas Eszter vezetett. Ezeken gyerekkorom óta azt szívtam magamba, hogy használnom kell a tehetségeimet, amiket kaptam. Számomra előadóként a legfontosabb az üzenet, amit át akarok adni. Ehhez kell megtalálnom az eszközöket. Az összművészeti előadásaim zenei részében a fuvolát és az éneket használom. Emellett a kortárs tánc és a színművészet jelenik meg. Ezeket nem lehet egy szinten tartani, mert mindegyik művészeti ág egy külön életet igényelne, de igyekszem ezeket együtt fejleszteni a lehető legmagasabb szintre. Az elsőbbség mindig a fuvoláé marad természetesen.

Hogyan tapasztalod Isten vezetését a pályádon?

Tudom és látom, hogy a pályámon mennyi vezetés és támogatás van, amit én Istennek tulajdonítok. Minden feltételt megkaptam ahhoz, hogy erre a pályára menjek, a családot, amelybe születtem, az elhívást a pályára. Ezek nem az én érdemeim, de innentől kezdve az én felelősségem. Amikor nehézségeim vannak, és kérdéseim, akkor utólag mindig összeáll a kép, hogy mi miért történt, és rájövök, hogy minden jól történt. Nagy felelősség jól dönteni bizonyos helyzetekben, és jó embernek maradni, tisztességesnek, őszintének. Ehhez tudni kell bízni abban, hogy Isten terve az egyetlen igazság, mert azon kívül minden más hiábavaló. Amikor könnyebb, jó időszakok vannak, olyankor pedig tudnom kell a földön maradni és hálásnak lenni a dolgokért, amelyeket kaptam és átélhettem.

Mit gondolsz a művészet és a misszió kapcsolatáról?

Aki színpadon van, közvetít egyfajta lelkületet, spiritualitást, amely hatással van az erre érzékeny közönségre. Minden pillanatban nem lehet arra gondolni a munkám során, hogy ez egy misszió, de a tudatom egy részében ott van ez a gondolat. A pandémia kezdetén történt velem, hogy átértékelődött a zenei szolgálat lényege bennem. Mivel egy ideig csak templomi szolgálataim voltak, nagyon felértékelődött bennem ennek zenei és spirituális ajándéka. Hálás vagyok ezért az időszakért.

A Wesselényi Utcai Baptista Gyülekezet tagjaként mit jelent számodra a gyülekezet közössége?

Nagyjából három-négy éve járok oda. Befogadó, kedves, érzékeny, támogató, bátorító gyülekezet, és meglepően sok benne a művész ember. Tudom, hogy bármikor otthonra lelhetek ebben a gyülekezetben, ott állnak mellettem, elismernek, szeretnek és mintegy védőháló vannak mögöttem. Nagyon hálás vagyok azért is, mert a vezetőség támogatja a magas színvonalú zenei szolgálatokat, és ezekhez biztosítják a feltételeket is.

Fuvolaművészként megszemélyesítetted a Varázsfuvolát Mozart operájában, Almási-Tóth András rendezésében. Milyen hatással volt rád, hogy eljátszhattad a hangszered szerepét?

Egy operavizsga keretein belül játszhattam el ezt a szerepet a Zeneakadémia Solti termében. Fantasztikus élmény volt. Ebben a rendezésben kitisztult a kép az opera címét illetően, ugyanis más előadásokban nem kap olyan nagy hangsúlyt a varázsfuvola, pedig Mozart ezt a címet választotta az operának. A varázsfuvola karaktere adja a misztériumát, a varázsát az egész operának, amely itt ebben az előadásban testet öltött, konkrét szereplővé vált. Valósággal átélhettem, hogy egy kicsit én vagyok a mozgatója az előadásnak. Nagyon kiváltságos dolog volt fuvolistaként valóságos szereplőnek lennem a színpadon az operaénekesek között.

A darabban egészen azonosulhattál a fuvolával azáltal, hogy eljátszottad. Mennyire váltál az évek során eggyé a hangszereddel?

Abszolút. Most a beszélgetés közben is egy karnyújtásnyira van tőlem a hangszer, és akkor érzem magam biztonságban, amikor ott van a közelemben. Olyan, mintha a szárnyam vagy egy végtagom lenne, annyira természetes már, hogy ott van. Az egyik legszorosabb kapcsolatom az életemben.

Murányi-Kovács Anita

A teljes interjú itt hallgatható meg:

https://share.transistor.fm/s/eff259e9

The post Interjú Ács Dominika fuvolaművésszel appeared first on IgeIdők Magazin.

The post Egyről a kettőre – interjú Révész Dániellel appeared first on IgeIdők Magazin.

Ekkor ötlött fel, hogy az Úrról, a hitről nemcsak beszélgetni lehet, hanem alkotni is, mégpedig művészeti formában: dalok, versek, novellák formájában. Innen már csak szervezés kérdése volt, hogyan és miképpen valósul meg a kezdeményezés. A gyülekezet otthont, támogatást és nyereményeket nyújtott, a baptista egyház kommunikációs osztályának Comenius Ház projektje pedig felkarolta az esztergomiak ötletét.

A Baptista Művészeti Napok keretében a hit és az alkotás viszonyáról, a művészet, a művész és a Teremtő kapcsolatáról vagy a mindennapokban erőt adó bibliai idézetekről vártak novellákat, dalszövegeket. Közel 150 pályamű érkezett.

A zsűrizésre felkért művészek önként és örömmel vállalták, hogy részt vesznek a közös munkában.

A zsűri tagjai voltak:

• Batári Gábor költő, író, újságíró
• Bolyki András zeneszerző, Szikra díjas dalszövegíró
• Háló Gyula költő, a Magyarországi Baptista Egyház kommunikációs vezetője
• Révész Szilvia, a Family magazin szerkesztője és szerzője

A dalszöveg kategóriában Bolyki András vállalta, hogy a nyertes művet megzenésíti.

Igazi, kreatív alkotómunka következett. Gulya István „Te vagy a szél” kezdetű dalára álmodott dallamot.

A dal születéséről Bolyki András zeneszerzőt Schmöltz Margit, a pályázat koordinátora faggatta:

– Elsőre igent mondtál a felkérésre, hogy megzenésítsd az első helyezett dalszöveget. Minek köszönhető ez?

– Megtisztelőnek éreztem, hogy zsűrizésre kértél fel, magam is sok dalszöveg elkövetője vagyok, de ennél is fontosabb, hogy nagyon érzékenyen reagálok a szövegekre. Érzem, hogy melyik szöveg jó, és melyiknek hol a gyenge pontja. Ez nem azt jelenti, hogy én hibátlan szövegeket írok, csak annyit, hogy tudom, hol kell kompromisszumot kötni. Tehát kíváncsian vártam a kollégák megfejtéseit.

Azt pedig, hogy megzenésítem a győztes szöveget, mint zeneszerző kötelezőnek éreztem magamra nézve.

– Mi vezetett zsűritagként? Mit tartottál a legfontosabb szempontnak?

– Az alapvetésem az volt, hogy egy országos és a résztvevők számát illetően nagyon sikeres pályázatból olyan szöveget – és fődíjként dalt – adjunk át a közönségnek, amelyet mindenki magáénak érezhet, akár közösségi énekként is funkcionálhat.

Tehát az első szempont az volt, hogy a szöveg tartalma alkalmas-e arra, hogy közösségi dal szülessen belőle. A második fontos tényező, hogy a szöveg szerkezete megfelel-e egy általánosan elfogadott dal követelményeinek. Ilyenek a strófikus szerkezet, esetleg refrénnel megírt kompozíció. Rövid, egyforma szótagszámú sorok, jól elhelyezett ismétlések…

Olyan szöveget kerestünk, ami mindenki által könnyen megtanulható.

Ez után a szorosan vett szakmai kérdések következtek, úgymint a rímek szerkezete és minősége, a szóválasztás, és egy szubjektívnek gondolt, de a dal szempontjából a legfontosabb szempont: a prozódia.

Itt jött ki legjobban az, hogy ki értette meg jól a feladatot. A zene időben történik, így kénytelenek vagyunk ritmikát rendelni a hangokhoz. A ritmika pedig egyszerű matematika: egy tá, két ti-ti és így tovább, soronként ugyanúgy. A magyar nyelv egyik legfontosabb szabálya, hogy minden szónak az elején van a hangsúly, így igen meg van kötve a szövegírók és dalszerzők keze. (Ismerjük azokat az angolból fordított dalokat, hogy „Jé-zúúúús”.)

Aki dalszerzésre adja a fejét magyarul, annak vigyáznia is kell a nyelvünkre. Vannak persze előadói technikák, amelyekkel le tudunk simítani egy nehezen kezelhető prozódiai csomópontot, ez a dalszerző és az énekes közös harca a jól énekelhető magyar dalszövegekért.

Így tehát, amikor a közösségi tartalom, a forma és szerkezet, a rímek és fogalmak választása rendben volt, akkor az erős szempont, a prozódia sugalmazása döntött. Hiszen a pályázó csak elképzelte, hogy a verséből majd valamilyen dal lesz, és ennek megfelelően alakította a sorait, szavait, szótagjait.

A zsűriben együtt dolgoztunk Batári Gábor költővel, illetve titokban megkértem édesanyámat is – akinek nagyon sok dalt köszönhetünk a hetvenes évekből –, hogy nézze át a közel hatvan pályamunkát.

Mindhárman letettünk egy listát a lehetséges jelöltekről, és szűkítettünk.

Így alakult ki a végleges sorrend, amely annak ellenére szubjektív, amit fentebb elmondtam, hiszen lehetett volna például egy repper a zsűriben, aki valószínűleg nem problémázik annyit a prozódián vagy a közösségi tartalmon.

– Hogyan született a dal? Ki vett részt a dal megzenésítésében?

– A győztes szöveg több társával együtt már zongorával felénekelve várta a hangszerelést, mire eredmény született, mert nagyon inspiráltak engem ezek a költemények. Így máig több pályaműnek megvan a vázlatos dallama.

Amikor felkértél a zsűrizésre, azonnal beszéltem a fiúkkal, és Lajcsi (Havas Lajos) vállalta a hangszerelést, Bali (Bolyki Balázs) pedig a vokálozást. Így aztán amikor kész voltunk a nem kis  munkánkkal a zsűriben, átadtam a dalt Lajcsinak.

Ő készített hozzá egy modern hangszerelést, majd visszaküldte hozzám. Akkor éppen otthon volt Sára lányunk, és megkértem, hogy énekelje fel a szólót. Szívhez szólóan sikerült. Azután Balinak küldtem a sávokat, hogy jöhet a vokál, ő pedig a nagyszerű fiaival együtt egy nagyon finom és áttetsző hátteret varázsolt Sára hangjához. Amíg ez a munka készült, átküldtem a sávokat Marci fiamhoz, hogy ugyan már, gitározzon fel egy erőteljes, de a dalhoz passzoló gitárszólót.

– Hogyan képzeled a dal további sorsát?

Aki csak hozzányúlt a dalhoz, mindannyian azt éreztük, hogy ennek a dalnak jövője van, ez nemcsak a pályázatról szól, hanem olyan egészséges erőt sugároz az éneklőnek és a hallgatónak is, hogy ezekben a zavaros időkben gyógyszer lesz a megfáradtnak, és hálaadó imádságra serkenti a lelket.

A dalhoz két kottát készítettem, egyet É-dúrban és egyet alacsonyabban, D-dúrban is, hogy választhassunk a lehetőségeink szerint.

Abban bízom, hogy áldás lesz a „Te vagy a szél” kezdetű dal minden hallgatójának és előadójának. Urunké a dicsőség mindezekért!

A szervezők tervezik, hogy 2021-ben is útjára indítják a pályázatot, hiszen sokaknak ihletet adott, az új dal pedig önálló életre kel, és hirdeti:

“Az Úr az én pásztorom”.

The post Gyógyszer a megfáradtnak, és hálaadó imádság – Egy dal születése appeared first on IgeIdők Magazin.

Közös igényünk, hogy a lehető legtisztább, legmívesebb legyen a zene és a szöveg is, és minél többen részt vehessünk benne, csatlakozva azokhoz a milliókhoz, akik odafenn, mindenféle népből dicsőítenek. Ez ennek a kis írásnak is a szándéka, ezt szolgálják felvetései is.

Melyik zene ihletett?

A dicsőítés közelebb viszi a hívőket Istenhez és Jézushoz, de van, hogy távolabb tolja őket egymástól. Ennek az az oka, hogy a Bibliában nincs pontosan benne, hogy az Örökkévalónak melyik zene tetszik/elfogadható, és melyik nem. Pár évig működött egy keresztény zenei bolt, és ott folyamatosan ez volt a téma az oda betérő, adott esetben más hátterű, elkötelezett hívők között, hogy melyik zenét szereti az Úr, és melyiket nem. Előfordul, hogy valaki magára az Úrra hivatkozik, hogy megerősítse az álláspontját, de ez manipulatív jellegű, bár kinek-kinek lehetnek egyes dalokkal, stílusokkal jó tapasztalatai.

A valóság az, hogy ez függ a zenei neveltetésünktől, ízlésünktől, gyülekezeti közegünk gyakorlatától, s ebben meghatározó életünk első két évtizede. Aztán ehhez melléteszünk igéket és érveket, de csak vélemények egymásmellettisége jön létre – nincs győztes. Ez akár addig feszülhet, hogy valaki a neki nem tetsző gyülekezeti dicsőítő dalra nem is dicsőít. Vagy annyira nyitott, hogy a tőle eltérő stílusnál is túllát a zenén, és Istenre fókuszál.

A fordítások – hozott anyagból dolgozunk

Negyed évszázada egyik munkám, hogy magyar fordításokat segítek az eredeti, külföldi kiadóknál engedélyeztetni. Ehhez ők elkérik a fordítást, s – mivel nem tudnak magyarul – annak a szó szerinti visszafordítását is. Elképesztő, hogy mennyire gazdag a magyar nyelv, s egy vagy több angol sort hányféleképpen fordíthatunk le, s mindegyik visszaadja az eredeti gondolatot. Ez persze szó szerint visszafordítva távolinak tűnhet, ezért meg is kell néha indokolni, hogy az miért lett úgy fordítva. Jelenleg a honi gyülekezetekben német (régebbi) és angol (mostani) énekek fordításait énekeljük a dicsőítés 95%-ában.

A német nyelvet nem ismerem, de az angolról biztosan kijelenthetem, hogy annyira más nyelv, mint a mienk, hogy nem lehet színvonalas magyarsággal lefordítani a dicsőítő dalokat. Egyszerűen eltér a nyelv üteme a mienktől, és ez az énekeknél sokkal nyilvánvalóbb, mint a prózánál. Mi hosszabb szavakat használunk, és nem a szó végén van a hangsúly. Emiatt kerül sok énekbe a sor végére egy egyszótagos szó, mint: hát, még, ő, vár, kér, én és társaik. A fordító kénytelen úgy összerakni a mondatot, ahogy magyarul soha nem tenné. Ezért mondhatta valaki Pintér Bélának az egyik saját énekére, hogy: ez nagyon jól sikerült fordítás.

Írjunk saját énekeket!

Egyszer egy barátomnál jártam, aki nem profi zenész, de játszik hangszeren. A beszélgetés közben megjegyezte, hogy írt 20–30!!! éneket, melyek ott vannak a fiókban. Hány ilyen fiók lehet, vagy lelkekben ott levő ének, melyek adott körülmények között megszületnének. A horvát és a szlovák megújulást kereső közösségekben az énekek 50%-a saját nyelven íródott. A Hillsong zenéje is ezért lett naggyá, mert ott olyan alkotói, várakozó közeg van, hogy amennyiben van benned egy ének, akkor az ott meg fog születni. Ezt várják (ha nem is tudják) szerintem százával az itthoni gyülekezeti tagok is: megalkotni azt, ami bennük van. Meggyőződésem, hogy egy 50 fős gyülekezetben van legalább egy-két olyan tehetség, aki saját stílusában énekeket tudna írni. Egy közösséget nagyon felvillanyoz, ha olyan énekeket énekelnek, melyek közöttük születtek.

A stílus

Ma vannak a hagyományos énekek, melyek több száz éve keletkeztek, és énekeljük az elmúlt hatvan év dalait, melyeket a modern dicsőítés szerzői írtak. Időnként vitázunk, hogy melyik a jobb, de az a helyzet, hogy minden korban és stílusban voltak, vannak és lesznek jobb vagy gyengébb énekek és remekművek is. A gregorián, az Amazing Grace és a 10.000 Reasons, valamint Dobner Illéstől az Értem folyt a vér vagy Pintér Bélának több dala is fantasztikus – hogy csak néhányat említsek.

Valaki úgy fogalmazott, hogy a korábbi énekek teológiailag gazdagabbak voltak, távolságtartóbbak, és Istenről szóltak. A mostaniak pedig teológiailag vékonyabbak, közvetlenebbek, és Istennek szólnak. Ez persze általánosítás, de sokszor igaz.

A dicsőítést vezető elismerése

Dicsőítést vezetni összetett dolog. Figyelned kell a saját játékodra, énekedre, a társaidra, a gyülekezet tagjaira és a Szentlélekre is. Mint mindenben, persze a gyakorlással ezek a készségek egyre jobbak lesznek, s a tapasztalat szerint a Szentlélekre való figyelés rejt még óriási tartalékokat. Ő hivatott segíteni a dicsőítést, hiszen Jézus azt mondta róla: ő engem dicsőít.

Aki a dicsőítést vezeti, annak teológiailag is válogatnia kell az énekek között, mert bizony vannak olyanok, melyek nem „igaziak” ebből a szempontból. A felépítés és a dicsőítés íve is tőle függ, s oda kell figyelni a következetességre is. Egy anekdota jelzi, hogy mennyire. Az alkalom elején az énekes a „Köszönöm, hogy a szívemben vagy”, majd a vége felé pedig a „Jöjj a szívembe” című éneket énekelte. A lelkész megkérdezte, hogy mi történt a szívével az alkalom alatt. Szóval, becsüljük meg a közösséget Isten felé segítő mai lévitákat, sok mennyei hatáshoz tudnak közelebb segíteni bennünket.

A mi zenénk

Van két zenei stílus, melyeket nem használunk a dicsőítésben: a népzenét és a mulatós zenét.

Az utóbbi kapcsán, egyszer egy rokonunknak az esküvőjén voltam, és – a szövegüket leszámítva – annyira jó számokat játszott a zenekar, jó volt ünnepelni általuk az ifjú párt. Arra gondoltam, hogy itt van körülöttünk több százezer (főleg vidéki) honfitársunk, akiknek ez a zenei nyelve, s hogy miért ne hallhatnának ebben a stílusban írt gyülekezeti éneket? Máskor pedig eme gondolaton felbuzdulva írtam pár ilyen éneket. Nem rögzítettem őket, csak az egyiknek a címére emlékszem: Szeretem az anyósom. Tényleg szeretem.

A nagyobb közeg azonban a magyar népzene.

Az ír–kelta muzsikusok az egész világon szétvitték saját, gyönyörű stílusuk dalait, s szép számmal születtek ilyen gyülekezeti énekek is. Hasonló a messiási-zsidó gyülekezeti közeg is.

Ha olyan sok magyar ment volna Amerikába, mint amennyi skót, akkor ma a country mellett a csárdás is világszerte ismert lehetne. Luther kocsmadalok dallamára írt zsoltárok szövegével énekeket, melyek ma szentnek számítanak – és azok is. Szentek használják szent célra a Szent imádatára.

A horvát dicsőítő énekek abban a jellegzetes, délszláv stílusban íródnak, hegedűvel, tangóharmonikával, széles dallamokkal. Ha egy világi illető elmegy egy keresztény konferenciára, akkor dallamilag teljesen otthon érzi magát, csak persze a szövegek mások. A résztvevők óriási átéléssel, teljes szívvel énekelnek, hiszen dallam és szöveg is a sajátjuk. Íme, bemutatásként egy szép dal a 2019-es zágrábi katolikus találkozóról:

Nekünk, magyaroknak van egy nagyon szép népzenénk. 1980 körül volt egy mozgalom, a táncházé, amikor nagyon sokan összejártak magyar népzenére táncolni. A gyülekezetekben azonban ez a zene valamiért nem jelent meg, s az egyetlen ilyen, amiről tudok, a Forrás együttes volt, de az ő számaik nem közösségi éneklésre lettek írva. Talán mindig – mint elnyomás alatt levő nép – könnyebb volt átvenni egy nagyobb kultúrkör énekeit.

Népdalok százai vannak összegyűjtve, ezeknek már nincs jogdíja, és hívő szöveggel ellátva énekelhetnénk. Íme, egy – korántsem tökéletes – példa erre:

JÖJJ AZ ÚRHOZ (Kis kece lányom dallamára)
1

Egy nap is hosszú, fáraszt az élet,
Jönnek a gondok, nincs soha vége.
Mondom, mondom, jöjj az Úrhoz, add át terhed,
Itt van Jézus, nem kell egyedül cipelned.

2

Senki sem tudja, mért fáj a lelkem,
Későn ha fekszem, korán kell kelnem.
Mondom, mondom, jöjj az Úrhoz, add át terhed,
Itt van Jézus, nem kell egyedül cipelned.

3

Megköszönöm, hogy van mindig támasz,
Még ha nem is jön mindenre válasz.
Mondom, mondom, közelebb jövök az Úrhoz,
Minden utam idevezet, csak Jézushoz.

Mozgás

Ha népzenei dicsőítő dalaink lennének, akkor megoldódna a mozgás problémája is. Ma meglehetős zavar van a dicsőítés alatti mozgást illetően. Van, aki soha nem látott korábban ilyet – persze ő idegenkedik tőle. Aztán aki nyitott, az se tudja pontosan, mit csináljon. Popzenére dicsőítünk, és ennek nincs kialakult mozgáskultúrája, mint mondjuk a rock and rollnak vagy a twistnek.

Ha valaki jó mozgáskészségű, és a gyülekezeti légkör szabadságot ad erre, akkor az illető jól érzi magát benne, ha valaki botlábú, akkor maximum felemeli a kezét. Persze, egy feketékből álló csapatnak ez nem gond, legyen egy kis ütem, aztán mindenki megtalálja magát.

A népzene megoldaná a problémát, mert megvannak az egyszerű lépései, amit mindenki képes „meglépni”. Kettőt jobbra, kettőt balra – ez működik. Nem lenne többé ellentét a pünkösdi és a hagyományos imádat között, meg senki között. Egy, közös kultúra hatna át bennünket, és kintről is könnyebb lenne csatlakozni.

A kérdés

Ebben a felvetésben nincs rejtett manipuláció, nincs bújtatott felkérés.
A kérdés az, hogy lesz-e olyan közösség, amelyik – legalább részben – kipróbálja ezt.
Valami, ami magyarként a miénk, nem a miénk mint magyar keresztényeké. De lehetne.

Fotó: unsplash.com

The post A magyar dicsőítés – felvetések, gondolatok appeared first on IgeIdők Magazin.

Mondhatnánk, hogy a bibliai áthallás nem véletlen. De ez több annál. Inkább vallás. Vallás a Jézushoz, a bűnhöz való viszonyról, a felelősségvállalásról. A négy és fél perces szövegfolyam kézen fog, majd sorról sorra vezet minket, és turnéra indul az ikonikus „neménvoltam”. Műfajilag valahol a rap és slam poetry között mozog, amolyan spoken word Kübler Dani szövegelése. A monológ alatt hallható hangjáték segíti és valahol kicsit oldja a sűrű szövegfolyamot, de épp csak annyira, hogy segítse a fókusz megtartását.

A művészetet régóta foglalkoztatja a tisztálkodás, a kézmosás szimbolikája. Versben, festményeken, szólásmondásokban is visszaköszön a pilátusi „mosom kezeimet”.

A Keresztkérdés új klipjét nézve egy összművészeti kísérlet elevenedik meg előttünk, ahol három karaktert látunk (sárga, magenta, kék) alkotás közben. A klip sztorija szerint alkotás közben mindannyian bekoszolódunk, maga az alkotás végül az alkotóra mutat, de mindig van lehetőség megtisztulásra. A klip Szegeden forgott le, minimál stábbal még a kijárási korlátozás előtt egy kolostorban berendezett co-working irodában és egy tanyán. A rendhagyó vizuális világ minden szempontból a szöveg érvényesülését szolgálja.

„A szöveget másfél éve írtam meg, akkor még fel sem merült, hogy nem csak pilátusi értelemben lesz érdekes kézmosás. Mindenképpen húsvét előtt szerettünk volna bemutatni a dalt, akkor még nem is gondoltuk, hogy ennyire aktuális lesz. Fontos volt, hogy reagáljunk a jelen helyzetre, de az is, hogy ne vegye át az uralmat a tartalom fölött, legyen létjogosultsága a későbbiekben is. A szöveg mellett a teljes stúdiómunkát magunk oldottuk meg, igazi együtt gondolkodás volt. Nekem a klip vége a kedvencem, amikor a három karakter színei összemosódnak és kirajzolódik előttünk a fekete színű víz. A kézmosás lehetősége mindenki előtt nyitva áll, bármilyen színnel is koszolta össze magát” – mondta el Kübler Dani, a Keresztkérdés zenekar frontembere.

A Keresztkérdés egy 2009-ban alakult, hip-hop, soul és funky alapokra építkező popzenekar. A négyszeres Szikra díjas formáció számos klubkoncertet, vidéki fellépést tudhat maga mögött, de fellépett a Papp László Budapest Sportarénában az Ez az a nap rendezvény nyitó zenekaraként, és élőben játszott a BalconyTV erkélyén. 2017-ben az Irie Maffia rapversenyén elért negyedik hely mellett az NKA Hangfoglaló Program támogatásának elnyerésére a legbüszkébbek.

Alkotók:

Rendező: Kovács Péter
Operatőr / Vágás / Utómunka: Nagy Dávid
Díszlet / Art: Balogh Krisztina
Graffiti: Ditrói Barnabás
Szereplők: Mácska Péter, Sásdi Máté
Külön köszönet: Door Office (https://www.facebook.com/dooroffice.hu/), Csősz Dávid
Gyártás: https://studio.nethon.hu/

Szöveg: Kübler Dani
Zene: Háló Balázs, Jámbor Dávid
Mix, master: Jámbor Dávid

És a klip:

The post Keresztkérdés: Kézmosás! appeared first on IgeIdők Magazin.

Pár gondolatot megfogalmaznék, mielőtt a zenéjéről írnék.

Élt egy ember, sok száz évvel ezelőtt, aki olyan nagy volt a maga területén, hogy ha semmit nem tud róla valaki, a nevét akkor is ismeri. Az évek sokasága úgy telt el azóta, hogy nem merült feledésbe.

Több oka is lehet, hogy egy név megmarad az idők során, erre számos példát tud mindenki mondani. Jézus neve ugye egyértelmű ilyen téren, de mi van, ha Hitlert említem? A példák nyilván szélsőségesek, de néha érdemes így is átgondolni valamit.

Bach neve nem hordoz negatívat, nem a „rossz” kategóriában rögzült. Egy olyan területen alkotott maradandót, ami az emberiség szerves része a kezdetektől. A zenére gyakorolt hatása felmérhetetlen, olyan nagy és jelentős…

A zene egy rengeteg módon leírható, sok műfajban megszólaló, mégis meghatározhatatlan és leírhatatlan dolog.

Nem kell hozzá nyelv, magyarázat, illusztráció… Persze lehet ezekkel is élni, nem is haszontalan, de úgy gondolom, nem ez a fontos és meghatározó, ha az ember egy zenét hallgat.

Az ember, ha hall egy zenét, mindentől függetlenül, azonnal érzi, hogy az neki tetszik vagy sem. Épp ebben van a hatalma. Lehet egy zene ciki mások előtt, mégsem tudja az ember magát becsapni. Mélyen belül tudja, ez az ő lelkének szól-e.

És ezzel kanyarodnék el a passiókhoz, azon belül is a János-passióhoz. Mint minden zene, ez is az érzelmekből táplálkozik, ez mozgatja és hatja át. Értelmetlen, céltalan és üres, ha hiányzik belőle, hiszen az érzelmek ihlették részben.

Bach életében többször is elhangzott a mű, és ő maga többször át is dolgozta. A „végső” formáját a negyedik átdolgozás során érte el, ma is ezt szokás játszani, mert lényegében ezt hagyta jóvá utoljára. Érdekes párhuzam, hogy ahogy a végső formáját is később, többedjére érte el, tehát nem lehet egységesnek nevezni a keletkezést, úgy a szövegét sem.

János evangéliumának 18–19. fejezete került felhasználásra, kiegészítve Máté evangéliumából részletekkel, ezen kívül szabadon költött versek és kommentárok szakítják meg néha, néhány közbeszúrt korállal…

Aki ismeri Bach zenéjét, tudja, milyen rend és letisztultság uralkodik a munkáiban. Ezt nézve szokatlan lehet, hogy többször átdolgozta, nem egységes szöveget használt. Mégis felfedezhető a Bach által megismert rend vagy inkább váz ebben a rendkívül változatos és néha esetleges műben.

Például a kórusjelenetekben ötször használja fel ugyanazt a zenét, motívumot. Ez segít egybefogni ezt a rendkívül nagy művet.

A darabot úgy írta meg, hogy az érzelmek jöjjenek vissza nagyon erőteljesen belőle. Az áriák, a szereplők mind azt ábrázolják, hogy őbennük miként tükröződnek vissza az események.

Bach különösen figyelt a szövegfestésre, ami azt jelenti, hogy a zenét úgy írja meg, hogy kiemelje az elhangzó szavakat.

Maga a mű tömörebb és drámaibb, mint a Máté-passiója, ami sokkal inkább szemlélődő jellegű. Az áriák, amik igazán meghatározzák a mű mélyre hatását. A korálok inkább ellensúlyként vannak benne, hogy az egész műben érződő feszültséget oldják. A műben amúgy Bach az égi hatalmat állítja szembe a földi szenvedéssel, és még tőle is szokatlanul erős, ahogy megmutatja a hitét, ami élete meghatározó eleme volt.

The post Bach: János-passió és ami mögötte van appeared first on IgeIdők Magazin.