Kérlek, mutasd be néhány mondatban az Élő Remény Baptista Gyülekezetet, például milyen típusú, hagyományos vagy modernebb, milyen korosztályok vannak… stb.

Az Élő Remény Baptista Gyülekezet több gyülekezetet és plántálást jelent mostanság. Veresegyházon, Szadán nagy történelmi múlttal bíró baptista gyülekezetek vannak, Dunakeszin, Gyomaendrődön és Zuglóban pedig három gyülekezetplántálásban vagyunk benne. 2016-ban érkeztem a gyülekezetbe, akkor éppen 35 körül mozgott a taglétszám Veresen, mára 108 taggal bírunk és 22 szolgálati területe van a közösségünknek, amelyen keresztül elérünk kb. 600-800 embert havonta.

Óriási munkát végeznek a gyermek- és ifjúsági szolgálatban lévők az utóbbi időben. Alapvetően kortárs módon igyekszünk a zenén, igehirdetésen keresztül megszólítani az embereket úgy, hogy egy pillanatra sem felejtjük el az értékeinket. Habár igyekszünk a napjaink embere számára könnyebben befogadható és érthető stílusban megfogalmazni az örök evangéliumot, fontosnak tartjuk, hogy alkalomadtán énekkari, pengetős vagy egyéb más műfajú alkalmat is szervezzünk.

Mióta Élő Remény a gyülekezet neve, és miért?

2018–19-ben azzal a problémával találkoztunk, hogy nem ismerik kellőképpen a gyülekezetet. Elindítottuk a Láthatósági projektet, amelynek révén elindult a Láthatósági keresztény média konferencia, és megváltozott a gyülekezet neve is.

Milyen helyi sajátosságok, lehetőségek vannak a misszió területén?

A gyülekezetünknek öt célja van: Isten dicsőítése, evangelizáció, a lelki életben való növekedés támogatása, a közösség gyakorlása, szolgálat a szükségben.

Ezek mentén szervezzük az életünket. Évek óta „szivacsos szerkezetben” szolgálunk. A vezetőség tagjai rendkívüli munkát végeznek. Kiváló munkatársam, Baranyi Barnabás pedig olyan adottságokkal bír, amelyek nekem hiányoznak. Kiemelném a Felhőcske Bölcsit, a Bárka Ovit vagy az Új Esély Központot, ahol az intézmények életében igyekszünk az evangéliummal jelen lenni. De működik egy kiváló ifjúsági, tini és fiatal felnőtt ifi is, ezen kívül pedig már hat éve dolgozunk a házasságok egészségén a Mézes esték keretei között. Évente közel 100 pár vesz részt ezeken a „randiesteken”. A Royal Rangers, a házi csoportok vagy a belső építést szolgáló gyülekezeti hétvégék, a baba-mama klub, a Női Reggeli, a Katalizátor kör és még sorolhatnánk azokat a szolgálati területeket, amelyeken keresztül igyekszünk a fenti öt célt betölteni. 

Mennyire és hogyan sikerül bevonni a tagokat ebbe?

Éppen most van egy belső felmérés a szolgálókkal kapcsolatban. Szeptember óta kb. 30 ember kezdett el különböző területeken szolgálni. Hisszük, hogy a keresztény ember növekedéséhez szükséges, hogy felelősséget vállaljon egy-egy szolgálati területen. 

Mi a jövőképe a vezetésnek?

Márciusban egy egész napot töltöttünk ezzel a kérdéssel. Azonosítottunk négy területet, ahol fontos most dolgozunk. Az egyik a pénzügyek, a másik a szolgálati területeken jelentkező szolgálók és erőforráshiányok kérdése, a harmadik a lelki és szellemi növekedés, a negyedik pedig a kiválóságra való törekvés. Ebben az évben a harmadik bemerítésre készülünk, amiért nagyon hálásak vagyunk Istennek. Közel háromszorosára nőtt az elmúlt években a gyülekezet, így szeretnénk megerősíteni a kulcsterületeket.  

Ha röviden meg kellene fogalmazni, hogy miért érdemes ellátogatni a gyülekezetetekbe a keresőknek, mit mondanátok?

Nagyon szeretem, ahogyan az Élő Remény éli az életét. Ez egy többgenerációs gyülekezet. Elkötelezett emberekkel.  Azt gondolom, mi is úgy éljük az életünket, mint a legtöbb baptista gyülekezet! Törekszünk arra, hogy Isten dicsőségére és az emberek javára éljünk! 

The post Isten dicsőségére, az emberek javára! appeared first on IgeIdők Magazin.

A publicistával a konferencián készítettünk interjút:

Videó: Antal Saci

Philip Yancey Ahová a fény vetült című, 2022-ben megjelent önéletrajzi könyve más műveivel együtt megvásárolható a Harmat Kiadónál.

Ahová a fény vetült – Memoár

The post Ne öntsük ki a gyereket a fürdővízzel! – Interjú Philip Yancey-vel – VIDEÓ appeared first on IgeIdők Magazin.

Hogyan indult a kapcsolatod a Baptista Szeretetszolgálattal?

Pontos évszámot talán nem is tudnék mondani. Egyszer csörgött a telefonom, és keresett egy Szenczy Sándor nevezetű ember, miszerint hallotta az egyik dalomat, a Sohase nézd a bőre színét címűt. Ez a dal a 90-es évek végén született, és Sanyi jelentkezett, hogy szeretne klipet forgatni a dalhoz. Életem első klipjét neki köszönhetem ilyenformán. Összeszedett egy buszra való gyerkőcöt, és lementünk Velencére, hogy a tó partján leforgassuk a klipet. Én itt találkoztam vele először. Álltunk a velencei (baptista) imaház udvaránál, és egyszer csak jött egy terepjáró, egy „őrült” kipattant belőle, nyakában kolláré volt – akkoriban olyat viselt –, néztük is, hogy baptista lelkészként úgy néz ki, mint egy katolikus pap.

Bemutatkozott – Szenczy Sándor vagyok, itt lesz a forgatás, ezt és ezt kell csinálni, go…

Én itt találkoztam először az ő hozzáállásával, itt láttam meg, hogy áll a dolgokhoz, és ebből később persze barátság lett, de így indult a dolog.

Milyen volt együtt dolgozni vele?

Kimozdított a holtpontomról… És egy csomóan elmondhatják, ha Sanyi bejött az életükbe, akkor nagyon gyorsan, nagyon határozottan, a szó pozitív értelmében felforgató jelleggel hozott újítást. És erre főleg abban az első időszakban óriási szükségem volt: kimozdulni, szélesíteni a világlátásomat, és azon a hozzáállásán keresztül is növelve a hitemet, hogy „de igen, meg lehet csinálni”. És tényleg meg lehetett csinálni.

Születtek-e olyan dalok, amelyeket a közös munka inspirált?

Így konkrétan dalhoz nem tudnám kötni a közös munkánkat. Folyamatában viszont hatott. Ott van például a Homokba írva című dal, ami nem a kapcsolatunkból kifolyólag született, de Sanyinak köszönhető, hogy „befutott”. Mert ő volt az, aki hitt abban, hogy ez kell az embereknek. Bevitte a médiába. Emlékszem, akkoriban futott a Csellengők című műsor. Megmutatta a dalt Incze Zsuzsa műsorvezetőnek. Egyszer bekapcsolom a tévét, és hallom, hogy az egyik riport alatt szól a dalom. Óriási… És ez azért, mert Sanyi bevitte. Tudod, sokszor elmondjuk szellemi vezetők, lelkipásztorok kapcsán, hogy „Ó, mennyi sokat köszönhetek neki, sokat imádkozott értem…”. Sanyi is biztosan, de ő a hétköznapokban is megélte, amiről prédikált. Ő bekopogott az ajtókon. Ha nem nyitották ki… (nevet), ő akkor is bement. Ilyenformán sokat köszönhetek neki.

Sok helyen szolgáltatok együtt. Van-e olyan történet, ami különösen emlékezetes?

Tulajdonképpen minden közös szolgálat egy kihívás, egy megmászni való hegy volt, persze a szó abszolút pozitív értelmében. Soha nem kellett nála úgy teljesíteni, hogy húú, most össze kell magam kapni. Van az egész embernek egy olyan dinamikája, habitusa, ami kapcsán fel kellett venni a ritmust. Nekem nagyon emlékezetes maradt egy eset. Amikor az első koncertet adtam a verőcei baptista gyülekezetben, akkor épp ő volt ott a lelkipásztor. Akkoriban még nem ez a szép, új templom volt, hanem egy régi gyárépület emeletén jöttek össze. Közvetlenül a gerincsérvműtétem után történt, hogy Sanyi meghívott énekelni a gyülekezetébe.

Mondtam neki, hogy nem fogom tudni végig állva vállalni a koncertet. Éneklés közben egyszer csak meginogtam, meg kellett kapaszkodnom a szószékben. Emlékszem, hogy Sanyi akkor megállított mindent, előrejött – az egész olyan megható volt – és beszélni kezdett rólam, a betegségemről az embereknek. Akkor azt éreztem, hogy ennek az embernek nem az volt a fontos, hogy letegyek valami produktumot az asztalra, nemcsak a szolgálatom kellett, hogy énekeljek egy órát, hanem valóban én érdekeltem,

tudod… a szívem érdekelte, az állapotom. Ez nagyon komoly volt…

Milyen értékeket hozol a családból, amiket mindenképp tovább akarsz vinni?

Jézust mint értéket. Ezen kívül minden más folyamatosan változó dolog. Amikor elkezdtem a szolgálatomat, azt gondoltam, hogy a baptista értékek mentén kell élni. Hamarosan rájöttem, hogy az emberek nagy része nem tudja, mi az a baptista érték. De azt sem, hogy mi az evangélikus érték, katolikus érték… teljesen mindegy. Ez folyamatosan változott bennem is. Amit korábban értéknek hittem, maradéktalanul természetesen érték most is, csak nem feltétlenül a továbbadás szintjén.

Nem akarok senkit jó baptistává tenni, vagy jó ilyenistává vagy olyanistává, hanem Jézust képviselem. A családomnak nagyon sokat köszönhetek. Bár azt is meg kell említeni, hogy a neveltetésem egyes vallásos részeiből ki kellett jönnöm a szolgálatom kapcsán. Egyszerűen nem lett volna elérhető sok ember, ha a saját kereteim közé akarom őket berakni, és nem én jövök ki ezekből.

Kénytelen voltam kijönni a keretekből, hogy a kereten kívülieket is elérjem.

De ez nem egy új dolog, nem én találtam fel a spanyolviaszt. Jézus ugyanezt csinálta. Ő leült akár egy paráznával gond nélkül… Kilépett a kereteiből, meg is botránkoztak rajta sokan, hogy mit képzel. Hát én ezt tanulom, próbálkozom. Szeretném az emberközeliséget megélni, azt, hogy előítélet nélkül közelítsek hozzájuk. Sokszor gondolok arra, lehet, pont azért kellett átmennem a nehézségeken, hogy én is el tudjam fogadni azokat, akik szintén hátrányos helyzetből jönnek.

Szeretnék hasonlítani Jézusra abban, hogy a másik el van fogadva, be van fogadva, hogy azt érezheti, ő értékes. Szeretnék közvetlen és elérhető maradni. Jézust nem lehet „színpadról” képviselni. Bár a munkámból kifolyólag a színpadon állok, de nem lehet onnan lefelé mondani, hogy mi a frankó.

Jelentett-e a siker kísértést számodra?

Megmondom őszintén, hogy nem. Úgy vagyok kódolva, hogy nem vonz a rivaldafény. Remélem, nem hangzik nagyképűnek… de tényleg nem. Ha vége volt egy koncertnek, akkor én gyorsan eltűntem a hátsó lépcsőn, sokszor még túlzásba is vittem. De ez életben tudta tartani azt, amit gondoltam: én a semmi, Ő pedig a minden…

Rád tapadt az évtizedes előadóművészi munkád során, hogy Pintér Béla AZ ÉNEKES. Ha ezt a réteget lehámozzuk, mit mondanál, ki vagy?

Hát az éneklés az nagyon a jéghegy csúcsa. És az nem is egy választott dolog volt, hanem az Isten által jött elhívás. A szolgálatom első három évében nem voltam hajlandó elismerni, hogy nekem ez a feladatom. Rácz Lajos barátom (bicskei lelkipásztor) mondta, hogy „Figyelj már, téged az Úr hívott el arra, hogy énekelj”. Én korábban a kereskedelemben, majd apósom kárpitosüzemében dolgoztam. Kicsit kullogtam az események után, és ez van talán a mai napig is.

Nincs előre meghatározott menetrendem, arra megyek, amerre az Isten küld, így születnek a dalaim is. És az, hogy gyerek-, felnőtt-, karácsonyi, stúdióalbum vagy éppen dicsőítésjellegű CD készül el, minden esetben attól függ, milyen indíttatást kapok az Úrtól. Szokták is tőlem kérdezni, milyen stílusú zenész vagyok. Nem tudom… Van az üzenet, és akkor bármi jöhet, amivel az átadható.

Visszatérve az eredeti kérdésre, azt mondanám magamról, hogy elsősorban Isten gyermeke vagyok.

A dolgok igazából ebből nőnek ki, a muníciót, az örökséget az atyai háznál adják. Ahhoz meg oda kell tartozni. Ami valóságos érték, örökség, de nevezhetjük bárminek, ami úgy isteni bennünk, azt az apai asztalnál kapjuk meg. Úgyhogy elmondhatom, otthon vagyok, gyerekként élek az atyai háznál, hazataláltam. Ez a legfontosabb, és aztán minden más ebből nő ki.

Hogyan változott az Istennel való kapcsolatod az évek során? Van-e, ami lekopott, letisztult?

A megfelelés, az kopott le leginkább. Azt gondoltam, mivel az embereknek meg kell felelni, az Istennek is meg kell felelni. Szerintem ma is sokan gondolkoznak így. A legfontosabb az Istennel való kapcsolatban, hogy jöhetünk hozzá, sőt, csak úgy jöhetünk hozzá, ahogy vagyunk. Ha a gyerekem koszosan jön haza, akkor is a gyerekem, nem? Ezt szeretném a szolgálatomban is képviselni, hogy Gyere Istenhez úgy, ahogy vagy, mert ő nem ember. Az Isten szeretetének megértése egy nagyon fontos dolog. Felismerni, hogy ő hogyan gondolkodik rólam, hogyan lát engem. Ezt próbálom a dalaimmal is közvetíteni.

Van-e olyan gyerekkori álmod, amit nem engedtél el?

Hát… nagyon szeretnék egy libát. A liba a nagy álmom, azt szeretnék egyszer. (Nevet) Igazából nagy álmom volt az éneklés, és ha szabad így fogalmazni, Isten kegyelméből nekem teljesülhetett a gyerekkori álmom.

Fotók: Antal Saci

The post „Ki vagyok én igazán?” – interjú Pintér Bélával appeared first on IgeIdők Magazin.

Talán ez lehetne az a mondat: egy örök gyűjtögető vagyok, aki mindenhol a szépet, értékeset keresi, és nagyon tudok örülni, ha ilyet találok. Ilyenkor rögtön meg is akarom osztani.

Ezt kicsit jobban kifejtve: grafikusként a szép, igényes dizájnok, arculatok bűvölnek el, családapaként gyerekeim aranyköpései és fejlődésük érzékelhető jelei, férjként feleségem szeretetének megnyilvánulásai, szerkesztőként pedig az, amikor a lap összeáll és izgalmas olvasnivalókat kínál.

Úgy látom, hogy az én proaktív létem nem annyira az új dolgok létrehozásában nyilvánul meg, hanem sokkal inkább a meglévők jobbításában, szebbítésében. Annyi új dolgot hozunk létre, és észre sem vesszük, hogy a régiek még milyen jól használhatók lennének, ha belefektetnénk egy kis energiát a megújításba. A grafikában redizájnnak nevezik ezt, az emberi kapcsolatokban pedig egyszerűen megújulásnak.

Hálás vagyok, hogy Isten megajándékozott négy szép gyermekkel (két lány és két fiú), akiknek a nevelése állandó kihívást jelent, ugyanakkor állandó örömforrás is a szeretetük, humoruk. Jó lenne, ha ők is minél hamarabb megtalálnák, hogy mi számukra az életnek az a területe, amiért képesek akár nagyobb áldozatokat is hozni.

Mesélj a gyerekkorodról és arról, milyen értékeket hozol otthonról, amit továbbviszel!

Édesapám asztalosműhelye fontos színtere volt a gyerekkoromnak. Bár akkoriban leginkább csak nyűgnek éreztem a műhely körüli, gyerekként elvégezhető feladatokat, később már értékelni is tudtam azokat, amiket apám alkotott. Kreativitásának egyértelmű bizonyítéka, hogy az asztalosipari gépeket (a gyalugépeket kivéve) nem megvásárolta, hanem ő maga készítette el. Asztalos soha nem akartam lenni, de a munkabírást, monotóniatűrést itt tanultam meg, aminek mai napig nagy hasznát veszem. 

Még egy fontos adalék a gyerekkoromból: ha összeverődtünk az utcabeli gyerekekkel játszani, legtöbbször én voltam az, aki ötleteket adott, hogy mit is játsszunk. Az unalmat mindig is igyekeztem kerülni, minél hamarabb úrrá akartam lenni rajta.

Hogyan találkoztál Istennel?

Nagyon hálás vagyok a csetényi baptista gyülekezetért, ahová gyerekként is már elvittek szüleim. Az itt kapott alapok segítettek abban, hogy már korán lángra kaphatott bennem a hit. 13 éves voltam, amikor egy gyerektáborban Jézus követése mellett döntöttem. Nem voltam rossz fiú, de megértettem, hogy az üdvösséghez ez nem elég, szükségem van Jézus megváltó szeretetére. Volt egy belső harcom ezután, a hitbeli kétségeimmel küzdöttem, de Isten tudta, hogyan alapozzon meg és hogyan adjon békességet. 

Ami ezután jött, kivételesen kedves időszak volt számomra. Az a pezsgő gyülekezeti élet, ami Háló Gyula lelkipásztorsága idején Csetényben volt, rendkívül sok értékre nyitotta fel a szemem, rengeteg inspirációt adott.

Mikor és miért indult a Szolgatárs? Mikor fogalmazódott meg benned, hogy ezzel is szolgálni szeretnéd a közösséget?

A Szolgatárs 1992-ben indult lelkipásztori értesítőként. Bár nem voltam ott a kezdeteknél, úgy sejtem, hogy az igény megvolt erre korábban is. Az első példányok úgy néztek ki, mint egy spirálozott főiskolai dolgozat, csak nem az esszét tartalmazta, hanem lelkipásztorok írásait és cikkfordításokat. Az, hogy ebből az értesítőből egy rendszeresen megjelenő lap lett, az első szerkesztő, Lukács Tamás lelkipásztor kitartásán múlt. Én tőle vettem át ezt 2012 őszén. Egyszerűen felhívott és megkérdezte, hogy szerkeszteném-e a lapot ezután. Megtisztelő volt.

Addigra már eljutottam oda, hogy nem jelentett nagy problémát a lap megfelelő formai előkészítése. Így azt kellett mérlegelnem, hogy a szerkesztői feladatokat el tudom-e látni megfelelően. Igent mondtam, bár tudtam, hogy ez egy hosszú tanulási folyamat lesz. Nem állítom, hogy nagyon messzire jutottam ebben azóta, de törekszem rá.

Mindig ünnep, ha elkészül egy új lapszám. Nagyon remélem, hogy nem csak nekem.

Kiknek szól és milyen tartalomra számíthatnak az olvasók? Hol lehet elérni a lapot?

A Szolgatárs címoldalán évtizedekig ez állt: baptista teológiai szakfolyóirat. Ezt később így változtattuk: baptista folyóirat – nem csak lelkipásztoroknak.

Ma már egyszerűen csak ezt írjuk: baptista folyóirat.

Ez a változás az önmeghatározásban jól kifejezi a lap fejlődési irányát. Egyre többekhez akarunk szólni, egyre több érdeklődőt szeretnénk elérni. Az a vágyunk, hogy a megjelenő cikkek, tanulmányok bibliai alapokon nyugvó, az evangélium által kiérlelt és a korunk kihívásaira választ adó írások legyenek. Nagy örömünk, hogy a 2021-es 2. számtól kezdve remélhetőleg minden lapszámban lesznek alapos lektoráláson átesett cikkek is, amelyek tudományos igényességgel nyúlnak egy-egy témához. 

A lap elsősorban online formában érhető el a szolgatars.hu oldalon. Itt nemcsak pdf, hanem epub és mobi fájlként is le lehet tölteni. Ez utóbbiak azt segítik, hogy mobiltelefonokon is jól olvasható formában jelenik meg az adott lapszám. Szóval aki mobilon olvasná a lapot, javaslom, hogy válassza az epub vagy mobi fájlt. A honlapon fel lehet iratkozni e-mail-értesítőre, így aki feliratkozott, nem fog lemaradni róla, ha új lapszám jelenik meg. A közösségi oldalakon is elérhetők vagyunk:

Facebook: https://www.facebook.com/szolgatars

Twitter: https://twitter.com/szolgatars

Isten áldja a további szolgálatodat! Köszönöm a beszélgetést! 

The post Értékgyűjtögető: interjú Sinka Csabával, a Szolgatárs folyóirat szerkesztőjével appeared first on IgeIdők Magazin.

A vírus okozta bizonytalanság érzékelhető-e, és ha igen, milyen módon jelenik meg az érettségi előtt álló fiatalokban, pedagógusokban?

Nem lehetünk közömbösek, amikor ilyen nehéz időket kell megélnünk. Száz esztendeje nem volt ilyen egészségügyi válság a világban. Egy éve felborult az életünk, megrendült a biztonságérzetünk. Naponta értesülünk ismerőseink, barátaink, szeretteink körében megbetegedésekről, és ami megrendítőbb, halálról is. Hat munkatársunkat vesztettük el a pandémia időszakában. Dolgozóink, tanítványaink távoli és közeli rokonait, családtagjait gyászoljuk.

Hónapok óta bizonytalanságban vagyunk.

Kérdések feszítenek bennünket – tanárokat, diákokat, szülőket, fenntartót –, mikor is térhetünk vissza az iskola megszokott falai közé; folyhat-e úgy az oktatás, ahogy ezt már megszoktuk? Hetekkel ezelőtt még reméltük, hogy lesz néhány közösen eltöltött hét, amikor az előttünk álló érettségire összpontosíthatunk a tanteremben, az osztálytársakkal közösségben, és a tanár nem csak egy kis kocka lesz a képernyőn, vagy akár egymás szavába vágva is lehet kérdezni tőle.

Már második éve bonyolítjuk le az érettségi és szakmai vizsgákat rendkívüli feltételek és körülmények között.

Szóbeli vizsgarész nélkül, online segítséggel, de önállóan felkészülve, szerteágazó szaktárgyi ismereteket és kompetenciákat igénylő vizsga áll diákjaink előtt. Izgulnak a diákok, hiszen továbbtanulásuk, választott életpályájuk múlhat az eredményeken. De izgulnak a tanárok is, hogy vajon így távolról, az online térben meg tudtak-e tenni mindent, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújthassák a tanítványok.

Szenczy Sándor gyakorta intett minket: „Ne legyetek langyosak! Legyen a fagyi hideg, a leves forró, de ne langyos! A szeretetetek is legyen forró! Ne legyetek közömbösek testvéreitek iránt!”

 A Jelenések könyvében Jézus is megszólít minket (3,14–16.): „A laodiceai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az Ámen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kezdete: Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró! Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.”

Iskolalelkészeink, hitéleti igazgatóink, kollégáink, tanulóink eddig is imádkoztak az érettségi sikeréért, most mindenkit közös áhítatra hívunk az érettségi első hetében a vizsga kezdete előtt. Hiszünk az ima erejében és Isten segítségében, ahogy Máté evangéliumában áll:

„Mindazt megkapjátok, amit imádságban hittel kértek.” (Máté 21,22)

A Baptista Szeretetszolgálat és a Magyarországi Baptista Egyház szokatlan, különleges módon szeretné bátorítani, támogatását kifejezni az érettségizők felé. Honnan jött az ötlet? Pontosan miben nyilvánul meg a támogatás?

A közös ima erejében a kezdetek óta bízunk. A mostani kezdeményezésünk egy nagy hagyományokkal rendelkező eseményhez kapcsolható. Az Egyesült Államok elnöke 1789 óta 150. alkalommal tette közzé a nemzeti imanapra történő felhívását. Imanapot hazánkban is több alkalommal hirdettek meg a keresztény felekezetek. Amerikában azonban 1952-ben törvénybe iktatták, hogy az elnöknek minden évben megfelelő napot kell kijelölnie a nemzeti ima napjának. 1988-ban Ronald Reagan május első csütörtökjére tette a nemzeti imanapot. 2021. május 6-án tartják a 70. alkalommal.

Ez a nap egybeesik az angolérettségi vizsgák időpontjával is. 2021. május 3-án tizenöt középiskolánkban kezdik meg érettségi és szakmai vizsgájukat tanulóink. Mindannyiukért és velük közösen imádkozunk majd, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújthassák a vizsgáikon.

„Bizony mondom nektek, amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, és amit feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is. Ismét mondom nektek, hogy ha ketten közületek egyetértenek a földön bármely dolog felől, amit csak kérnek, megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Máté 18,18–19)

Az ötlet egyedülálló és nagyon jó kezdeményezés. Mit szeretnének vele elérni?

Az amerikai imanap központi gondolata:

a SZERETET, ÉLET és SZABADSÁG.

Igei üzenetét a 2Korinthus 3,17 hordozza: „Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” Szükségünk van szabadulásra a járvány, a betegség, a bezártság, a magány, a nehézségek, bizonytalanság nyomorúsága alól. Az egy héten át tartó közös, napi imádság erősítsen meg bennünket! Nyerjünk bizonyosságot a teremtő Isten kifogyhatatlan, féltő szeretetéről, gondoskodásáról és segítségéről! Isten segítségével, bizalommal fordulhatunk a jövő felé.

„Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róma 8,31–32)

Csatlakozzunk minél többen a felhíváshoz! Isten áldja az érettségizőket!

Borítókép: Papp János MBE-elnök; Durkó István missziói igazgató, MBE; Paróczi Zsolt oktatási szaktitkár, MBE; dr. Steiner József hitéleti igazgató, BSZA (Borítókép: Antal Saci)

Képgaléria: baptista középiskolások

The post Imádkozzunk az érettségizőkért! – Felhívás appeared first on IgeIdők Magazin.

Jól… Ugyanakkor sűrű az élet, az év vége, a feladataim is inkább sokasodnak. Most a legfrissebb, hogy egy gyülekezeti szolgálat kihívása van előttem.

2020-ban egy olyan karácsonyt ünnepelünk, amire még soha nem volt példa: zárva van a templomaink nagy része, a szeretet megnyilvánulásait háttérbe kell szorítani, elmaradnak a találkozások, az ölelések. Hogy lehet így Krisztust ünnepelni?

Mi, baptista hívő emberek „vállalkozók” vagyunk. Egyszer az életben vállalkoztunk arra, hogy követjük Krisztust. Nem csecsemőkorban kereszteltek meg bennünket, hanem magunknak kellett a hit, az üdvösség, az igazság kérdéseiben döntéseket hoznunk, Jézus követőjének lennünk és maradnunk. Ebből kifolyólag van egy erős egyéni felelősségünk, és a nagy tömegben való mozgáson túl mi egyénileg is Krisztus követői vagyunk.

A hitvalló keresztényeknek az igazi tartalmat nem a külsőségek adják, hanem az a bensőséges kapcsolat, amely Krisztussal összeköt bennünket. Persze hiányoznak a formák, hiányoznak a lelkünket érzelmileg is megerősítő tartalmak, és törekszünk is ezek pótlására, amennyire lehetséges, mindenféle eszközrendszeren keresztül.

Sokan azt mondják, hogy most már tényleg a végidőkben élünk, jeleket keresnek és vélnek felfedezni. Mit gondolsz, tényleg hamarosan megtörténhet Krisztus második eljövetele?

Szélsőséges gondolat, ha valaki a COVID-járványt önmagában értelmezi, és nem helyezi bele az üdvtörténetbe, az emberiség és benne a kereszténység történetébe. Nem ez az első járvány, nem ez az első szorító körülmény, nem ez az első olyan megrendítő világhelyzet, amely térdre kényszerít bennünket Isten előtt.

Természetesen ahogy haladunk előre a történelemben, egyre közelebb vagyunk Krisztus visszajöveteléhez, hiszen ő bármikor visszajöhet. A Szentírás beszél arról, hogy hirtelen és váratlan lesz az ő visszajövetele. De nem helyes ebben a helyzetben a szélsőséges hisztériakeltés és annak a keresztény változatában egyfajta szent mázzal leöntött jövőkutatás vagy igeértelmezés, amely figyelmen kívül hagyja a teljes Szentírást.

Nem kerülhető meg a kérdés: világszinten hallani arról, hogy nagy hatású és tekintélyes keresztény vezetők buknak el, botlanak meg. Mire nem figyelnek oda, hol csúsznak el ezek az emberek?

Tegyünk különbséget: vannak keresztény vezetők és kereszténynek mondott vezetők. Vannak nagy hatású vagy szélesebb körben ismert keresztény vezetők, akik szívükkel-lelkükkel elkötelezetten követik Krisztust, és vannak keresztény ideológiát vagy életstílust képviselő vagy azt hirdető, támogató vezetők. Az utóbbi körbe tartozó embereknél számomra nem meglepetés az, hogy elbuknak, mert az igazán személyes istenkapcsolat nélkül az Isten értékeit, igazságait megvalósítani és megtartani egy életen keresztül nem megy. Ezért jött Jézus, mert a zsidóknál sem ment a törvénynek való megfelelés.

Másrészt előfordulhat, hogy valaki újjászületett hívő, istenkövető ember, illetve nagy hatású vezető is, és ennek ellenére elbukik. A Szentírásban is van hasonlóra példa.

Ebből is látható, hogy az ördög kifejezetten kísérti és keresi azokat az embereket, akik sokakra negatív, botránkoztató hatást gyakorolhatnak.

Mind a kettő szomorú és sajnálatos, másképp kezelendő egyik is, másik is. Annak az embernek, aki csak keresztény értékrendet képvisel valódi kereszténység nélkül, a megtérés, az újjászületés, az Istennel való kapcsolat valóságos felismerése, megismerése az út. Azoknak pedig, akik Istennel járnak és mégis elbuknak, a bűnbánat, a helyreállás útját kell megtalálniuk.

Az egyház kísértése, hogy intellektuális és morális felsőbbrendűséggel kezelje az embereket. A baptista egyház gyökereiben megtalálhatók azok a népi mozgalmak, amelyek ma is segítenek két lábbal állni a krisztusi elvek talaján. Igaz ez még ma is? Hogy állunk a bűnhöz, a bűnöshöz?

Szerintem egy kicsit megfakult a Biblia értéke és ismerete a közösségünkben. A baptistákat mindig a biblicitás és a gyakorlatiasság jellemezte. Azt gondolom, hogy ebbe az irányba vissza kellene térnünk. Azzal, hogy az értelmiség egyre nagyobb mértékben jellemzi közösségünket, megvan annak a kísértése, hogy a gyakorlatiasság talajáról elmozdulva csupán teoretikus gondolkodású, elméleteket gyártó emberekké, közösségekké legyünk.

Óvnunk kell magunkat a moralizálás csapdájától is.

Nem lehetünk a világ csendőrei, senki nem tett azzá bennünket. Istent követni akarók, de magunk is sok-sok hiánnyal küszködő, esendő emberek vagyunk. Éppen ezért nagyon óvatosan kell reagálnunk a világban zajló különböző negatív mozgalmakra, tendenciákra. Fontos, hogy külön tudjuk választani a bűnöst és a bűnét. A bűnös emberre az Isten szeretetével kell gondolnunk, és felé nyitottnak kell lennünk, ugyanakkor óvni kell a szívünket, lelkünket a beszennyeződéstől. A bűnnel való harcba pedig bele kell állni, de ez nem moralizálás. Nekünk kötnünk kell magunkat az evangélium alapvető igazságaihoz: Jézus nélkül nem megy sem az új élet, sem a szent élet.

Hogy lettél lelkész, volt-e más alternatíva?

Általános iskola végén nagyon megszerettem a kémiát, vegyész akartam lenni, így is érettségiztem. A szegedi egyetemen már megvolt a lehetőségem a továbbtanulásra, amikor Isten közbeszólt és az elhíváson keresztül a lelkipásztori szolgálatra terelte az utamat. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy ez megtörtént, ugyanakkor hálás vagyok a korábbi érdeklődésemért, mert a vegyi elemzések különböző ága-boga segít a mai elemzésekben, amikor arra van szükség.

A lelkészség mellett előbb missziói igazgató voltál, és most már a második elnöki ciklusodat töltöd. Úgy tűnik, a harmadik ciklusra sincs kihívód. Ezek azt mutatják, hogy a közösség szeret, elfogadja azt az irányt, amerre az egyházat vezeted. Milyen a jó vezető?

Hát, ezt tanulom… Mindenféleképpen Istentől vezetett vezető a jó vezető, ha keresztény egyházról és szolgálatról beszélünk. Másrészt a jó vezető nem leszakad a vezetettektől, hanem együtt tud velük gondolkodni, érezni, haladni, és ebből kifolyólag szeretetet és bizalmat tud ébreszteni.

Olyan a jó vezető, akit nem a fegyelem vagy az érdekeik miatt követnek, hanem a közös látás, a közös hit és a szeretet miatt. Mindig igyekeztem kifejezni a nagyrabecsülésemet és a szeretetemet a munkatársaim felé, és igyekeztem lehetőség szerint csapatban dolgozni, úgy gondolom, hogy nálam sokkal jobb emberekkel…

Mint a Baptista Világszövetség vezetőképző bizottságának (Comission on transformational leadership) tagja és egyházelnök mit tapasztalsz világviszonylatban és itthon: a COVID–19 felrázta-e az emberiséget, közeledtek-e Istenhez, vagy inkább távolabb kerültek a spiritualitástól? Másként élik-e meg a keresztények, mint a nem hívők?

Széttartó tendenciákat látok mind a kereszténységben, mind a világban. Nem egységesek a folyamatok. Nem látjuk, hogy a kereszténység egésze térdre kényszerült volna és sokkal többet töltene imádsággal, bibliaolvasással, az Istennel való közösséggel.

Vannak, akiknél lelki mélyülés tapasztalható, és vannak közösségek, akik jól ki tudták használni ezeket a változó körülményeket akár a belső építkezésre, akár a külső szolgálatra, misszióra.

De azt is látjuk, hogy a keresztény közösségeken belül negatív tendenciák is vannak, amelyek az elköteleződésben, a hitben, a gyülekezeti közösségektől való lemorzsolódásban is megmutatkoznak.

Vannak emberek, akik eddig mindig tudták, mit csináljanak, merre haladjanak, de most a körülmények felborították az életüket, és beérkeztek egy útkereszteződésbe. Nos, ezek az emberek adott esetben nagyon fogékonnyá váltak, válnak akár az evangéliumra és hozzáteszem, más spirituális tartalmakra is. Ugyanakkor az is látszik, hogy az emberek igen jelentős része belefáradt, unja, utálja ezt az egészet, és megpróbálja kizárni, félretenni a híreket, egyáltalán nem akar ezzel foglalkozni.

Aztán vannak olyanok, akik egyszerűen csak túl akarnak lenni az egészen, és azt gondolják, hogy majd minden visszatér a régi kerékvágásba, és nosztalgiával gondolnak arra, ami egyébként fárasztó volt, amikor benne voltak.

Azt gondolom, hogy a COVID–19 inkább a széttartást erősítette fel.

Szerinted a társadalmat foglalkoztató kérdések közül melyek most a legfontosabbak?

Különbséget szeretnék tenni aközött, hogy mik azok, amik harsognak, hangosak, és mik azok, amik igazán fontosak. Hangsúlyozottan előjönnek az egészséggel, a biztonsággal, a világunk jövőjével kapcsolatos kérdések. Erőteljesek azok is, amelyek az emberek igényeinek és szükségeinek kielégítésével kapcsolatosak. Ezek jelentős része azonban az emberek önzéséből fakad.

Úgy gondolom, hogy a legfontosabbak az ember személyes, örök életével, jövőjével kapcsolatos kérdések.

Talán a COVID–járvány segített abban, hogy az ember kénytelen újból és újból szembesülni azzal, amit eddig talán elhessegetett, hogy „mi lesz velem a halálom után”.

Másrészt a nagyon fontos kérdések a társadalom alapvető építőkockáiról szólnak: a házasságról, a családról, a barátságról, az egyéni felelősségünkről az életünkre, a jövőnkre, a generációkra vonatkozóan. Sajnos, olyan világban élünk, hogy a harsogó kérdések és a rövid távra tekintő dolgok kerülnek előtérbe, de dolgoznunk kell azon, hogy az igazán fontosak is ott legyenek.

Milyen új utak adódnak ma a gyülekezetek számára, hogy a településük életében eredményesen vegyenek részt?

Azzal, hogy a baptista egyház az elmúlt egy, másfél évtizedben úgynevezett intézményfenntartó egyház lett, olyan társadalmi szerepekbe kapcsolódhattunk be az oktatás, a szociális élet, néhány vonásban az egészségügy területén, amelyek fontosak az emberek számára. Ezeken keresztül mélyen be tudunk lépni rengeteg család, rengeteg ember életébe.

A gyülekezetek számára fontos, hogy kapcsolatban legyenek a helyi társadalommal, a helyi önkormányzattal, a helyi szervezetekkel, és tegyék fel a kérdést, hogy miben segíthetünk.

Nemrégiben beszélgettem néhány kelet-közép-európai missziós vezetővel, és ez egyik így fogalmazott: azok a gyülekezetek, amelyek egyfajta program mentén voltak elkötelezettek, a járvány következtében most elveszettek. Akik az Isten szolgálatában, a misszióban voltak elkötelezettek, azok tudnak jól működni. Rugalmasnak kell lenni, és az egyes gyülekezeteknek kell megkeresniük azokat a pontokat, ahol az adott település, az adott környezet szükségei alapján kapcsolódni tudnak.

Mire kell ma leginkább figyelni, vigyázni a gyülekezeteknek, az egyháznak?

Azt gondolom, a leginkább arra kell vigyázni, hogy ne veszítsük el az evangéliumi fókuszunkat, azaz ne váljunk szociális-kulturális klubbá, másrészt ne veszítsük el a hitelességünket. Sajnos a kereszténység általában véve hitelességmínuszban van a társadalomban, ha nem így lenne, akkor a COVID-járvány alatt tömegek jönnének a lelkészekhez lelkigondozást kérni. Nem ez történik. A harmadik, amire oda kell figyelni, hogy érthetőek legyünk, hogy az emberek megértsék, amit mondani akarunk.

2021-ben 175 éves az újkori magyar baptista misszió, 2023-ban emlékezünk meg a Kárpát-medencében indult anabaptista misszió 500 éves kezdeteiről. Milyen tervek készülnek arra, hogy ezek a fontos események méltóképpen bekerüljenek a köztudatba?

Természetesen készülünk mindkét eseményre kiadványokkal, eseményekkel, szakmai projektekkel, amelyek fontosak, de mindenképpen gondolunk arra, hogy hogyan lehetne kézzelfoghatóan is közel hozni azokhoz az emberekhez, akiknek nem olyan érdekes egy történészkonferencia. Ezért indítottuk el az 500 év – 500 fa projektet már ebben az esztendőben, hogy a következő évek alatt összesen 500 fát ültessünk el Kárpát-medence-szerte az 500 éves anabaptista misszióra emlékezve.

Másrészt van egy álmunk, hogy 2023-ban szintén erre az 500 évre emlékezve szeretnénk egy baptista miniolimpiát szervezni itt Magyarországon.

A ma emberének az egyik nyelve a sport, a zene… Tesszük ezt azért, hogy a sportot szerető generációk is maguknak érezzék az egészet. Sikerült megnyerni a környező országok baptista vezetőit, akik készek csapatokat küldeni.

A Baptista Világszövetséggel is egyeztettünk, abban segítenek, hogy néhány világszerte ismert baptista sportoló is eljuthasson erre az eseményre. Szeretnénk ezáltal is megerősíteni és építeni – kelet-közép-európai vagy akár európai szinten – a következő generáció baptistái közötti kapcsolatrendszert. Természetesen az egészet az evangéliumhirdetés érdekében is szeretnénk használni, hogy a sport iránt érdeklődő embereket is meg tudjunk szólítani.

2021-ben egy másik fontos esemény is lesz, a tízévente esedékes népszámlálás. Mit várunk ettől mi, baptisták?

Azt várom, hogy a baptisták száma Magyarországon ne csökkenjen, hanem növekedjen. Az elmúlt időszakban a gyülekezeteinkben voltak olyanok, amelyek növekedtek, és voltak, amelyek csökkentek; voltak, amelyek létrejöttek, és voltak, amelyek megszűntek. Azt is látjuk, hogy sokan vannak olyanok, akik talán nincsenek ott állandóan a gyülekezeti alkalmainkon, de egyre közelebb érzik magukat hozzánk. Bízunk benne, hogy mindenki őszintén felvállalja majd a kötődését.

A jövő generációjának mi a legnagyobb hiánya ma, és mit tud nyújtani az egyház, a gyülekezetek és természetesen mindezek lényegeként Jézus Krisztus?

Nehéz úgy jövő generációról beszélni, hogy a generációkon belül is gyorsuló változási folyamatokat látunk. Egyre gyorsabban követik egymást különböző belső kultúrájú generációs csoportok. Ma a jelen és a jövő fiatal generációja hatalmas, szinte beláthatatlan lehetőségeket lát, ugyanakkor elveszettnek érzi magát, mert a lehetőségekkel nincs összhangban az érzelmi, értelmi, lelki feltöltődése és megalapozottsága.

Ezért látjuk, hogy az újabb és újabb generációkban egyre több a szélsőségesség, a bizonytalanság. Most már nemcsak abban bizonytalanok, hogy mit gondoljanak az előttük élőkről, hanem abban is, hogy fiúk-e vagy lányok. Természetesen minden generációban vannak kiemelkedő személyiségek, nem lehet egységesen kezelni mindenkit, de óriási a felelősségünk, hogy tovább tudjuk-e adni az értékeinket, van-e, amit továbbadjunk. Megtaláljuk-e a szót, a hangot az újabb és újabb generációkkal, vagy párhuzamos kulturális világok jönnek létre?

Milyen értékeket hozol a családból, és miket tartottál fontosnak, hogy te magad is átadj a gyermekeidnek, a következő generációnak?

Egyszerű és nagyszerű emberek a szüleim, kétkezi munkások voltak, és mind a nagycsaládban, mind a szűk családban értéke volt a munkának, a hétköznapi, kézzelfogható, valóságos dolgoknak. Én ezt hozom magammal. A másik, amit hozok a nagycsaládból – a Révész családból származom, amelyben sok baptista lelkipásztor is van –,

hogy mennyire fontos a család értéke, összetartó ereje, az egymásra való figyelés, az egymásnak való segítés.

Igyekszem továbbadni ezt, és az is fontos, hogy lássák a gyermekeink, unokáink, hogy szeretjük a szüleinket, az előttünk levőket, és törődünk velük.

Azt is fontosnak tartom továbbadni, hogy legyen szelektálási, mérlegelési képességük a világról, mert mi hívők vagyunk, nem hiszékenyek. Kell, hogy legyen egy belső tartásuk, ami megadja azt az erőt, hogy a mindennapokban el tudjanak igazodni. Ahogyan a Szentírásban, az Efezusi levélben is olvassuk: ne legyünk olyanok, akiket a különböző tanítások szele ide-oda hajt, hanem legyünk érett hívőkké. Ezt szeretném megélni és szeretném továbbörökíteni, hogy ilyen értelemben legyenek érett emberek, akiknek gerince van és eligazodnak a világban.

Hogy ünneplitek idén ezt a különös karácsonyt?

Mivel még a családunkon belül nem lépjük át a tíz főt, ezért mindenképpen szeretnénk együtt ünnepelni, mint ahogyan máskor is tettük. Amikor összejövünk, a feleségem finomat főz, aztán felolvasunk egy részt a Szentírásból, általában ezt én szoktam tenni, énekelünk mindannyian, mondunk valamit az elmúlt évünkről, mindannyian imádkozunk egymásért és másokért, akik ott vannak a szívünkben, a gondolatainkban.

Mértéktartóan megajándékozzuk egymást, és együtt örülünk. Sajnos, most a nagyobb családi találkozásokról, együttlétekről le kell mondanunk, de annak örülök, hogy a szüleink generációja is megtanult élni a mai kor adta lehetőségekkel, és az online eszközök segítségével tudunk képpel, hanggal kommunikálni.

2021 egy más év, egymás éve az egyház jövő évi szlogenje szerint. Mit üzensz az olvasóknak, miben legyen más ez az év?

Törődjünk egymással, figyeljünk egymásra! Legyen abból a szempontból más 2021, hogy rázzuk le magunkról mindannak a szürkeségét, ami 2020-ban ránk rakódott a COVID-járvány alatt: ahogy befelé fordulva magunkkal foglalkoztunk; távolságot tartva, saját magunkra koncentrálva, nem annyira törődtünk másokkal, kizártunk sokakat az életünkből. Rázzuk le magunkról ezt a szürkeséget, és ismerjük fel, hogy szükségünk van egymásra! Ha közösségben vagyunk, ha törődünk egymással, akkor többek vagyunk, akkor krisztusibbak vagyunk…

Fotó: Antal Saci

The post Rázzuk le a szürkeséget! – karácsonyi nagyinterjú Papp Jánossal, az MBE elnökével appeared first on IgeIdők Magazin.

Egy amerikai evangelizációs csoportot egy német lelkipásztor látott vendégül 1973-ban. Amikor aztán Magyarországon jött a rendszerváltás, ez a német lelkipásztor felvette a kapcsolatot az amerikai csoport vezetőjével, és közölte vele, hogy unokaöccse, egy fiatal magyarországi lelkipásztor szívesen fogadna egy hasonló csoportot Amerikából. Feleségemmel éppen Ukrajnába készültünk egy projektre, és megkértek, hogy Kijev felé útközben álljunk meg Budapesten, és ismerkedjünk meg ezzel a magyar lelkipásztorral.

Felvettem hát a kapcsolatot Macher Tivadarral és megbeszéltük, hogy a feleségével jöjjenek ki elém a Ferihegyi repülőtérre, és vigyenek le soltvadkerti otthonukba. Két napon át beszélgettünk arról, hogyan lehetne hatékonyan evangelizálni Magyarországon, és több környékbeli baptista lelkipásztorral is egyeztettünk erről.

Az a döntés született, hogy néhány amerikai csoport meghívást kap Magyarországra, és hat baptista gyülekezettel együtt evangelizálnak a következő évben, azaz 1992-ben.

Milyen missziót végeztek itt nálunk konkrétan? Milyen sajátosságokat tapasztaltak a volt szocialista országokban és ezen belül Magyarországon? Hogy érezték magukat itt?

Az első magyarországi látogatásom előtt csekély személyes tapasztalatot szereztem a kommunista tömbhöz tartozó országokban. Volt egy rövid utam az akkor még kommunista uralom alatt lévő Prágába, de az ottani megbeszélések nem vezettek eredményre.

Kezdetben a magyarországi projektek fókuszában leginkább az állt, hogy segítsünk a magyar gyülekezeti tagoknak a gyülekezeteik környékén élő barátaik és szomszédaik elérésében az evangéliummal. A vendégek szinte kizárólag amerikaiak voltak, és gyülekezeti tagok otthonaiban szálltak meg. Az eredmény főként a gyülekezetek buzdítása volt, akiknek azelőtt, a kommunisták alatt, nem volt lehetőségük nyíltan felvállalniuk Krisztust, és másokkal megosztaniuk a hitüket.

Az önök gyülekezete az elmúlt évtizedekben a többszörösére növekedett. Mivel érték el ezt? Vagyis milyen egy jól működő gyülekezet? Mi az erősségük, mi okozta ezt a fejlődést?

A növekedés zöme városunk lakosságának robbanásszerű felfejlődésének tulajdonítható. Amikor 1980-ban McKinney-be költöztünk, a város lakóinak száma mintegy 16 ezret tett ki. 2000-re ez a szám 55 ezerre, míg 2010-re 130 ezerre ugrott. Jelenleg kb. 195 ezernél tartunk. Gyülekezetünk bővítette épületeit és a munkatársi csapat létszámát is azzal a látással, hogy elérjük ezt a sok ideköltöző embert. Ennek eredményeként sikerült elérni azt, hogy a gyülekezet számbeli növekedése nagyjából lépést tartson a város lakosságának növekedésével. Így jelenleg hozzávetőleg 2500-an járnak a gyülekezetbe.

Évente kb. 200 új hívőt merítünk be.

Dinamikus szolgálatunk van a diákság felé. Hetente mintegy 3-400 középiskolás látogatja összejöveteleinket, és a számukra szervezett többnapos nyári táborunkon 5-600-an vesznek részt. Azt mondjuk, hogy mi egy olyan gyülekezet vagyunk, amely a világot a szívén viseli. Számos misszionáriuscsaládot küldtünk ki Afrikába és Dél-Amerikába, továbbá gyülekezeteket plántáltunk és szolgálatokat támogatunk az USA más államaiban és külföldi országokban is.

A gyülekezet történelme során végig erős és látással rendelkező laikus vezetőséggel volt megáldva.

Az amerikai társadalom a mostani időkben olyan krízist él át, amit még talán sohasem. Az utóbbi hónapokban az európai emberekhez elérő hírek szerint a koronavírus-járvány nagymértékben sújtotta az USA-t. Önök hogyan élték át ezt az időszakot, a környezetükben milyen volt a helyzet? Érintette-e a gyülekezetüket?

Kétségtelenül ez a járvány a legnagyobb válság, amivel az USA-nak a II. világháború óta szembe kellett néznie. Azt megelőzően pedig 100 évvel ezelőtt volt csak ehhez fogható próba alatt az USA: az I. világháború és a spanyolnátha együtt.

Az USA mérete és politikai szerkezete nehézzé teszi az összes államra érvényes döntések meghozatalát. Emellett, a járvány hatása egyenetlen, az országon belül államról államra nagyon változó. A vírus aránytalanul erősen sújtja az idősgondozó intézmények ellátottait. Ezen túlmenően New York és vonzáskörzete, ahol összezsúfoltan élnek az emberek, az, ahol nagy számban adódtak a járvány áldozatai. (Az interjú írása óta eltelt időben ez megváltozott – a ford.)

Feleségem, Janice és én a gyülekezetünk egészével együtt követjük az egészségügyi hatóságoknak az otthon maradásra és a nagyobb számban történő csoportosulások elkerülésére vonatkozó ajánlásait. Az élelmiszer-vásárlást heti egy alkalomra korlátoztuk. Városunk polgárai eléggé óvatosak és szükség szerint segítenek egymásnak.

Gyülekezetünk megszervezte, hogy a fiatal felnőtt tagok segítsék az idősebbeket, ahogy a szükség megkívánja.

Összejöveteleinket átvittük a virtuális térbe. Különféle stratégiák születtek meg a szolgálatok fenntartására, ebbe tartozott az anyagi támogatás emelése is, aminek sikerült is meghaladnia a költségvetésben korábban betervezettet. Isten keze nyomát látjuk mindenütt magunk körül. Jó kapcsolatok alakultak ki a különböző gyülekezetek között. Kiemelném ezek közül azt a rendkívül szoros partneri együttműködést, amely a mi gyülekezetünk (egy multikulturális gyülekezet) és egy főként feketékből álló gyülekezet között működik városunkban a McKinney szegényebb rétegeihez tartozó polgárai körében felmerült szükségek – ideértve az élelmiszerrel való ellátást is – enyhítése érdekében.

Olyan események zajlanak napjainkban az USA-ban, amelyeket döbbenten figyel az egész világ. Ön szerint mi okozta ezt a feszültséget, ami most kitört? Valóban ennyire jelen volt/van a társadalomban a rasszizmus?

Szomorú, de mégis tagadhatatlan tény, hogy az USA a rabszolgaság és rasszizmus rettenetes betegségével született.

A valóság az, hogy az ország egy olyan gazdasági rendszer talaján nőtt fel, amely nem csupán a mezőgazdaságban, hanem az iparban és az építőiparban is rabszolga-munkaerőre épült. Például a Capitoliumot és a Fehér Házat is zömében rabszolgák építették.

A polgárháború után a rabszolgákat felszabadították. Ekkor a fehér társadalom alsó gazdasági osztályához tartozók a felszabadult rabszolgák megjelenését fenyegetésként élték meg. Egy sor olyan törvényt hoztak – népiesen „Jim Crow-törvények” –, amelyek faji megkülönböztetésen alapuló, apartheid típusú társadalmi berendezkedést hoztak létre, különösen az USA déli államaiban.

Sok rendőri szervezet rosszul vizsgázott, és adódtak rendőrtisztek, akik a feketékkel nem bántak a fehérekkel azonos tisztelettel. Példa erre George Floyd rettenetes legyilkolása, melyet egy járókelő a mobilján felvett, mely egyértelműen igazolta, hogy a rendőrtiszt eljárásából mennyire hiányzott a Floyd urat megillető emberi méltóság tiszteletben tartása.

Itt nálunk, Magyarországon nehéz a hírek alapján eldönteni, kinek van igaza. Kinek van igaza?

Az igazi kérdés a következő: „Kik a szemben álló felek ebben a konfliktusban?” Általánosságban beszélve több különböző csoportosulást meg lehet nevezni: a szélső jobb, a szélső bal, az anarchisták, a bűnözők, a fehérek alkotta hallgató többség, a csendes feketék, az aktivisták stb.

A mi gyülekezetünk zömét fehérek alkotják. Tettünk azonban lépéseket annak érdekében, hogy más rasszokhoz tartozók közül is többeket vonjunk be. A jelenlegi körülmények között nagyon elszántan törekszünk arra, hogy gyülekezeti tagjainkat felvilágosítsuk. Június 7-én a főként feketékből álló gyülekezettel karöltve egyfajta „lakossági fórumot” (angolul: „town hall” – a ford.) tartottunk az imaházunkban annak érdekében, hogy segítsünk a „tudatlanoknak” megérteni azt, hogy mi is történik a társadalmunkban manapság. A „lakossági fórum” a következő linken érhető el: https://vimeopro.com/user26119451/first-mckinney-archived-sermons/video/428163764.

Vannak, akik azt mondják, hogy nem elsősorban a rasszizmus az ok, hanem mélyebbre kell ásni. A társadalmi egyenlőtlenség, a szegénység jobban érinti a fekete bőrű embereket, a bevándorló hátterűeket, így nehezebb számukra a felemelkedés lehetősége (drága tandíjak, nehéz az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés), illetve az eladósodás is jobban fenyegeti ezeket a rétegeket. Ez a társadalmi probléma tört felszínre most? Mit gondol ezekről?

Sok probléma megjelenik a mostani eseményekben. Meggyőződésem azonban, hogy az alapprobléma a rasszizmus. Ez az, ami a most felszínre került szociális problémák eredendő oka. A kérdésben felsorolt dolgok egyike sem az igazi okozója annak, ami napjainkban történik. Véleményem szerint a társadalmi békétlenség oka a fehérek privilegizált volta, együtt a mélyben meghúzódó faji előítélettel és egyenlőtlenséggel.

Mennyire hatja át mindez a gyülekezetek életét? Önöknél hogyan jelenik meg mindez?

A koronavírus-járvány következtében a társadalmi zavargások idején a legtöbb imaház/gyülekezet zárva volt. Egyes gyülekezetek – a miénket is beleértve – elkezdtek istentiszteleteket tartani a szociális távolságtartásra vonatkozó hatósági előírások szigorú betartása mellett, egyben arra kérve az idősebbeket, továbbá a valamely alapbetegségben szenvedőket, hogy ne jöjjenek el az istentiszteletre, hanem online vegyenek részt benne.

Keresztény emberként hogyan látja, milyen megoldásra lenne szükség, mi lenne megvalósítható ebben a helyzetben az önök országában? Mi oldaná fel a feszültséget, mi segítené a helyreállást?

Jó kiindulási pont lenne a nyílt párbeszéd a rendszerszerű rasszizmusról és a fehérek privilégiumairól. A mi gyülekezetünk rendezett egy „lakossági főrumot” ebben a témában, melynek linkjét lásd fentebb.

Nemrég láttam egy videót, ahol egy amerikai gyülekezetben a fehérek letérdelve kértek bocsánatot az előttük sírva álló fekete testvéreiktől az ellenük elkövetett sérelmekért. Lehetne ez egy minta vagy gesztus, ami segítene a helyzet megoldásában a nem hívők között is?

https://www.facebook.com/watch/?v=269903657701016

Úgy vélem, igen. A probléma itt Amerikában a rasszizmus/bűn. Hasznos lehetne, ha a fehérek bocsánatot kérnének a múltbeli rasszizmus bűnéért és azért, hogy elfogadták a fehérek privilégiumait. Gyülekezetünkben több mint 15 éve tudatosan törekszünk arra, hogy fekete tagokat fogadjuk be a gyülekezetbe. A gyülekezetben tanítói szolgálatot végző egyik lelkipásztor (a második a lelkészek között) például fekete.

A missziójuk során az amerikai testvérek saját költségükön vállalják, hogy Magyarországon szolgálnak a helyi baptista gyülekezetekkel közösen. Milyen kapcsolatok épültek ki, és tervezik-e, hogy folytatják a munkát a helyzet rendeződése után is itt Magyarországon?

Nagyon is! Ha Isten is úgy akarja, akkor jövőre újra jövünk. Idénre már 12 csoport bejelentkezett, aztán törölni kellett az idei programot, és újragondolni az egészet 2021-re. A gyülekezetek nagyon készek egyrészről arra, hogy a korábbi években már Magyarországon jártakból újból létrehozzanak egy-egy csoportot, másrészről „újoncok” bevonására is nyitottak.

Sok USA-beli gyülekezet alakított ki mély kapcsolatokat és kötődik erős szálakkal magyarországi gyülekezetekhez és a magyarokhoz is úgy általában. Sok kommunikáció folyik oda-vissza itteni és ottani barátok között, akik már szinte a családjukhoz tartozóknak érzik egymást.

Imádkozunk az önök országáért, a békés rendeződésért. Mit üzennek a magyaroknak?

Üdvözöljük bennetek azt a bátorságot, hogy „idegeneket” hívtok meg egy külföldi országból, hogy együtt szolgáljanak veletek és gyülekezeteitekkel. Üzenetem egyszerűen: Csak így tovább, tartsátok meg ezt a bátorságotokat!

Fordította: dr. Bukovszky Ákos, a Magyarországi Baptista Egyház külügyi szaktitkára

Az interjú elkészítése óta az USA-ban még inkább eldurvultak az események. Szerkesztőségünk elítéli az erőszak és a rasszizmus mindennemű formáját, történjen ez bármelyik oldalon, mert meggyőződésünk, hogy ez ellehetetleníti a társadalmi megbékélést és együttélést, valamint Jézus erőszakmentességével sem egyeztethető össze.

The post Tényleg rasszisták az amerikaiak? – Interjú appeared first on IgeIdők Magazin.

Először is, hogyan értékeli a jelenleg zajló járványhelyzetet? Isten büntetése, a sátán mesterkedése, vagy csak az ember mozog/működik annyira rosszul a világban, hogy létrehozza ezeket a negatív körülményeket?

Hadd kezdjem válaszomat a legkönnyebb kérdéssel, vagyis az utolsóval. Szerintem semmi kétség nem fér ahhoz, hogy a COVID-19-pandémia súlyosabban alakult, mint ahogy évszázadokkal ezelőtt tette volna – és mélyebb következményekkel jár majd mindenki számára még a távolabbi jövőre nézve is –, és ez annak köszönhető, ahogyan mi, emberek alakítottuk az életünket, társadalmainkat és gazdaságainkat az utóbbi évtizedekben, sőt évszázadokban.

Sokkal fogósabb teológiai kérdés viszont az, hogy ki okozta ezt! A sátánnak minden bizonnyal benne van a keze, és biztosan örül neki. Mikor máskor fordult elő olyan, hogy különböző országokban az összes templomot, imaházat bezárták?! Ilyesmi még a kommunizmus alatt sem történt meg!

Vajon elsődlegesen Istentől jövő büntetés ez a globális pandémia? Erre – néhány ember kivételével – senki sem képes egyértelmű, határozott választ adni. Én a magam részéről hajlok arra, hogy talán igen. A Biblia addig is sok bátorítást ad a hívők számára, kiváltképpen azt az ígéretet, hogy van élet a testünk halála után, továbbá az aggodalomtól való mentesség ígéretét az azt megelőző időre (lásd különösen Ézsaiás 41,10; Máté 6,25–34; János 14,27; 1Péter 5,10; és valamennyi közül a legjobb: Filippi 4,6–7). A földi élet problémái és fájdalmai csak ideiglenesek!

Tudósként hogyan látja, a védekezés módszereit tekintve kiknek van igazuk: akik a nyájimmúnitás elvén szabadjára engedik a vírust (pl. svédek vagy eleinte az angolok is), vagy akik az elkülönítést és a járványgörbe elnyújtását választották (Európa nagy része és bár késve, de az USA is)?

Mindkét megközelítésnek megvan a maga logikája. Ebben a dologban aztán az a frusztráló, hogy a helyzet nagy fokú összetettsége miatt a pandémia végét követően senki sem fogja tudni biztosra megmondani, hogy melyik volt a jobb! A COVID–19 vírus (vagy vírusok, mivel máris több különböző törzs létezik) eltérően hat különböző emberekre, közösségekre és etnikai csoportokra. A tudomány nyelvén kifejezve: egy „többváltozós” problémáról van szó. És ezt még tetézi az is, hogy az egyes országokban nincsenek „kontrollcsoportok”.  Más szóval, csak a ténylegesen meghozott intézkedések eredményeit lehet majd elemezni, nem tudjuk biztonsággal megállapítani, hogy a megtett lépésektől eltérő intézkedéseknek mi lett volna a hatásuk. Addig is abban reménykedünk és azért imádkozunk, hogy a lehető leghamarabb fejlesszenek ki hatékony gyógyszert a betegség kezelésére, és/vagy oltóanyagot annak megelőzésére. Ezek a megoldás kulcsai.

Mit tapasztal a saját környezetében, ön hogyan védekezik?

Az Egyesült Királyságban hivatalosan „vesztegzár” van érvényben már április eleje óta. Ez annak a valószínűségét a „sok”-ról jóval egy alá csökkentette, hogy egy vírussal megfertőzött embertől hányan kapják meg a fertőzést. Ez valószínűleg az oka annak, hogy a járvány az Egyesült Királyságban állítólag túljutott a csúcspontján – jóllehet a vírus „unokatestvérei” által okozott járványok rendszerint lanyhulnak a tavasz beálltával… Ez újra csak arra mutat, hogy nem lehetünk abszolút biztosak az ok-okozati láncolat tényleges mibenlétében. Feleségemmel együtt az úgynevezett „legnagyobb kockázatú” korcsoportba tartozunk, ezért otthonról dolgozunk. Ez nem jelent igazi problémát, mivel a 4H Magyar Misszió irodája a nappalink és a hálószobánk között helyezkedik el a négyszobás lakásunkban, így a munkába járás nem gond! E-mailen keresztül tartjuk a kapcsolatot sok magyar barátunkkal és a projektjeinkkel, ami jó – viszont az egyesült királyságbeli előadásainkat el kellett halasztanunk, ami hátrányos a támogatásgyűjtés szempontjából. Magunk intézzük ugyanakkor a bevásárlást saját magunk számára, és ezen kívül naponként maximum egy óra sétálás is engedélyezett a lakáson kívül.

Mit gondol, a járványt követően van-e remény pozitív értelemben radikális mentális, spirituális változásokra az emberek életében (tömeges megtérésekre vagy szerényebb életvitelre, szorosabb családi kapcsolatokra gondolok)?

Nagyon reméljük, hogy ez így lesz, a kérdésben említett minden vonatkozásban! Nem lenne ez csodálatos? Ugyanakkor az Egyesült Királyságban (és talán egyes más országokban is) a templomok/imaházak bezárása, valamint a látogatások és ezáltal a másoknak történő segítségnyújtás korlátozása alaposan beszűkíti az egyház mozgásterét annak a szerepkörének betöltésére, amelyet nagy válságok idején hagyományosan ellát. Rendkívül frusztráló dolog, hogy még a közvetlen közelünkben élőknek sem tudunk segíteni, pont ilyenkor, amikor a legmagányosabbak, nagyon félnek, és a szokásosnál jobban rászorulnának a gyakorlati segítségre. Teszünk, amit tudunk a telefon és az internet segítségével – bár az idősek közül sokan nem rendelkeznek az ezekhez szükséges eszközökkel. Ezekben az időkben még inkább kreatívnak kell lennünk, és ki kell használnunk minden adódó lehetőséget mások bátorítására és akár figyelmüknek az Úr felé irányítására is.

Ön nagyon régóta segíti Magyarországon és a történelmi Magyarországhoz tartozó területeken élőket a 4H Magyar Misszión keresztül is. Hogy kerültek a magyarok a látókörébe, miért tartotta fontosnak feleségével együtt, hogy segítse az itt élő embereket?

Magyarország iránti érdeklődésem kezdete még egyetemista koromra datálódik vissza – tanulmányi okokból és alakuló karrierem elősegítése céljából; vagyis akkortájt egyáltalán nem emberbaráti indíttatás vezetett! A „régi időkben” a Debreceni Egyetemen töltött nyári egyetem után hosszú ideig nem jártam Magyarországon. A vasfüggöny leomlása után tértem vissza, és akkor, 1995-ben azonnal éreztem, hogy Isten arra hív, hogy „segítsek a magyaroknak”. Így aztán, miután szembetegség miatt korkedvezménnyel nyugdíjba mehettem egyetemi állásomból, Rosemaryvel 2003-ban örömünkre szolgált, hogy megalapíthattuk a 4H Magyar Missziót, és azóta teljes időnket ennek az új missziónak szenteljük. Az egyik ok, ami miatt ezt nagyon fontosnak érezzük, az, hogy más, kimondottan magyar keresztény misszió nem létezik.

Egy másik ok pedig: mi szeretjük a magyarokat, ezért ez számunkra is nagy áldás.

A legmélyebb szegénységben élők, a leszakadt rétegek segítése kiemelten fontos az önök számára. Miért pont őket választották célcsoportnak? Hogy látja, mire van a legnagyobb szükség ma a felzárkóztatásukhoz?

Nem. Számunkra az a legfontosabb, hogy azoknak a magyar gyülekezeteknek és hívőknek segítsünk, akikhez Isten küld bennünket. Nyilván ezek közé tartoznak a társadalom legszegényebbjei, de nem kizárólag ők. Legjobban annak örülünk, ha ott tudunk némi segítséget és bátorítást nyújtani, ahová más „külső forrás”-ból semmi segítség nem érkezik. Időről időre valamennyien rászorulunk mások támogatására! Az elmúlt mintegy 20 évben sokat emelkedett az életszínvonal a „történelmi Magyarországon” általában, és ez egy jó dolog. De leginkább mégis annak örülünk, amikor a társadalom bármely rétegéhez tartozó emberek Istenben való hitre jutnak vagy hitük elmélyül.

Csak keresztény emberek felé szolgálnak? 

Ez legnagyobbrészt így van (lásd Galaták 6,10). Ugyanakkor Isten jobban belelát az emberek szívébe, mint mi, ezért nem teszünk ilyen megkülönböztetést minden egyes helyzetben. Hozzátenném, hogy leginkább annak örülünk, ha azt látjuk, hogy az általunk adott csekély segítség egész közösségekre érzékelhetően jó hatással van. Például mi jelenthetne nagyobb és tartósabb ajándékot egy közösség számára, mint egy új imaházépület, egy új lelkipásztor vagy gyülekezetplántáló…?

Rendszeresen tart előadás-sorozatokat is. Hogy látja a mai fiatalok helyzetét, milyen tulajdonságokra lesz szüksége a jövő dolgozójának?

Hűha! Ez egy újabb nagy téma a végén! Fiatalkoromban nagyon sok ember elvárása az volt, hogy lesz majd egy egész életére szóló jó állása vagy foglalkozása – és sok esetben ugyanazon a helyen éli is le egész életét. Mai, nagyon technológiai irányultságú világunkban az igen gyors és egyre gyorsuló változások ezt alaposan átírták. Az emberek sokkal mobilisabbá váltak, és a COVID–19-pandémia drasztikusan rávilágít erre. Napjainkban a nagyon rugalmas képességekre és adott esetben az átképzés iránti nyitottságra van szükség ‒ mindeközben biztosítani kell azt, hogy Istenbe vetett személyes hitünk szilárd legyen és az idő előrehaladtával mélyüljön. Persze ezen utóbbin is tudatosan dolgoznunk kell. Mindannyiunknak szükségünk van egy kősziklára, amelyen megvethetjük a lábunkat. Jézusnak a Máté 7,24–27-ben leírt példázatát kívülről kellene tudnia minden keresztény fiatalnak, és visszaemlékeznie rá minden alkalommal, amikor fontos döntést kell hoznia.

Keresztényként mi most a legfontosabb feladatunk, teendőnk?

Na végre – erre sokkal könnyebb választ adni: „…növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében.”  (2Péter 3,18) Valamint: „…éljetek ahhoz az elhíváshoz méltóan, amellyel elhívattatok…” (Efezus 4,1)

Áldjon meg az Úr!

Hálásak vagyunk, hogy vállalta az interjút, és megosztja a gondolatait az új baptista online magazin, az igeidok.hu olvasóival. Köszönjük!

Fordította: dr. Bukovszky Ákos, a Magyarországi Baptista Egyház külügyi szaktitkára

The post Egy angol tudós magyar szívvel – interjú Eric Barrett-tel appeared first on IgeIdők Magazin.

Ma a fiatalok tovább maradnak otthon a „mamahotelekben”, akár 30–40 éves korukig, nehezen köteleződnek el, nehezen vállalnak felelősséget.

A mai 50–60 éves szülők amíg tehetik, igyekeznek támogatni gyermekeiket, és sokszor rájuk nehezedik az idős szüleikről való gondoskodás is. Generációs probléma ez, majd idővel kialakulnak a megfelelő társadalmi reakciók, megoldások.

Ha megnézzük a gyülekezeteinket, elég vegyes képet kapunk. Sok közösségben nagy számban vannak az idősek, és mondjuk ki, számos nehézséget okoz a fiatalokkal való együttműködés bizonyos területeken, például zene, délutáni szolgálatok. Vannak friss, fiatalos, családias gyülekezetek, amelyek most kezdik kialakítani saját „hagyományaikat”, szokásrendszerüket.

Mindezeket miért írom? Manapság ritkán találunk együtt élő háromgenerációs háztartást.

Honnan is tudhatnánk, milyen a korosztályok együttműködése úgy igazán?

Nem természetes, hogy tudjuk a másikról, ki milyen elvek alapján hozza meg a döntéseit, milyen félelmek dolgoznak benne, mi okoz neki örömet. A különbségeket meghatározza az a kor, amelyben felnövünk és szocializálódunk. Általában ezekből fakadnak a legnagyobb félreértések, konfliktusok.

A baptista közösség színes, élettel teli közösség, amelyben képviseltetve van minden generáció a maga sajátosságaival.

Mégis sokszor úgy tekintünk egymásra, mint legyőzendő felekre. Vagy úgy látjuk magunkat, mint akiknek kizárólagos joguk van megmondani a másik generációnak, hogyan élje meg a hitét. És közben megfeledkezünk egymásra figyelni, elfelejtjük a legfőbb krisztusi parancsot: szeressétek egymást. „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (János 13,35)

Láttam erős embereket, akik úgy gondolták, az erejük elég ahhoz, hogy minden az akaratuk szerint történjen. És láttam ezeket az erős embereket megöregedni, meggyengülni. Láttam elfoszlani az erőt, az akaratot, és már csak remélni az addig megbántott, elnyomott vagy elüldözött család- és gyülekezeti tagok jóindulatát.

Láttam egyszerű idős asszonyokat, férfiakat, akik a maguk kis környezetében fényesen világítottak, mert engedték, hogy Jézus szeressen rajtuk keresztül. Fontos volt számukra meghallani és megérteni a másik embert.

Az idő mindannyiunknál múlik megállíthatatlanul. Nincs az a hatalom, nincs az a pénz, amely kiváltságossá tenne némelyeket földi életük meghosszabbítására.

Mindannyian kerülhetünk kiszolgáltatott helyzetbe, és talán csak annyi lehetőségünk marad a szolgálatra, hogy telefonon bátorítunk másokat.

Vannak olyan idős emberek is, akiknek a családi körülményeik úgy alakultak, hogy nem megoldott a róluk való gondoskodás. Egyházunk az elsők között figyelt erre a szükségre, már 1905-ben létrehozta az úgynevezett Menházat. Ma több intézményünkben méltósággal tölthetik megszabott éveiket a gondozást igénylő idős testvérek, biztonságban, szeretetben, nyugodt légkörben. A gyülekezetek korábban rendszeresen látogatták az itt élőket, együtt imádkoztak, énekeltek, ezzel is érzékeltetve a törődést, a figyelmet, a tiszteletet az idősebb generáció felé. Mára kikopott ez a szokás, pedig milyen nagy szükség lenne erre a szolgálatra is!

„Sokan érik meg úgy az öregkort, hogy észre sem veszik, hogy valójában már nagyon régóta halottak.” (Ismeretlen szerző)

Szíven ütött ez a mondat, amikor olvastam. Mit jelent élni? Isten szolgálatában lenni úgy, ahogyan ő eltervezte számunkra. A helyünkön lenni, lámpásként világítani idősként, fiatalként egyaránt.

Fotó: freepik.com

The post Idősekről, fiatalokról, rólunk… appeared first on IgeIdők Magazin.