Titusz későbbi római császár seregei vagy a Szulejmán szultán vezette Oszmán Birodalom hadai hasonlóan nagy pusztítást vittek végbe egy-egy nemzet életében, majd pedig emlékezetében.

Ahogy a zsidóknak a Római Birodalom, a magyaroknak a törökök jelentettek hosszú ideig ellenfelet.

Mielőtt visszatérünk a konkrét eseményekhez, tekintsünk kicsit a közelmúltra és valakire, aki – úgy tűnik – nemcsak hogy jól értette jelen témánkat, de ügyesen el is tudta magyarázni. Ez többek közt a magyar néplélek megfelelő ismeretének volt köszönhető.

Mi végre vagyunk a világon? – tette fel a kérdést Nemeskürty István, a múlt század jelentős nemzetnevelője. Munkásságát, életművét áthatotta a küldetéstudat és a közérthetőség. E kettő és sok egyéb érték „szerencsés” együttállása, kombinációja miatt például Mohácsról írt kötete nem várt módon lázba hozta a nagyérdeműt.

Az újdonság az volt, hogy valahogy (ebben közrejátszott megkapó stílusa is) sikerült az addig csak szűk közönséghez eljutó történelmi információkat széles olvasóközönségnek bemutatnia. „Laikus” értelmiségiként próbálta meg ismertetni azokat a szegmenseket, amiket korábban – úgy, ahogy ő – nem kapcsoltak össze. Schmitt Mária nyilatkozta egy róla készült dokumentumfilmben, hogy mert és tudott új módon hozzáállni, a korábbiakhoz képest más szemszögből is ránézni e sorsdöntő nemzeti katasztrófára! Ez fontos és frissítő „mozdulat” egy közösség tekintetében.

Miközben széles társadalmi vita alakult ki – üdítő volt egy új/más perspektíva.

A tanár úr nem úgy, mint egy szaktörténész, hanem mint egy esszéíró, ismeretterjesztő előadó nyúlt e nehéz témához. A „mögöttest” kutatta és mutatta be – nagy sikerrel.

Ismert, hogy a mohácsi csata elsöprő oszmán győzelemmel fejeződött be, így a későbbi magyar történetírás gyakran úgy emlegette e szomorú eseményt, mint „nemzeti nagylétünk nagy temetőjét”. A vereség okai és a vesztes csata jelentősége a mai napig éles viták tárgya. Ki hibázott?

A főúri rétegek, akik nem tudtak összefogni? Vagy II. Lajos király, a tragikus sorsú király, aki hadainkat vezette? Esetleg a végsőkig küzdő érsek, Tomori Pál? Sorolhatnánk még tovább, megemlítve Bakics Pált (szerb hadvezér) vagy Stepan Sliket (szerb parancsnok) is…

Napjainkban az úgynevezett Mohács-vita tovább folytatódik és úgy tűnik, hogy bizonyítást nyer az a tézis, hogy a kor lehetőségei szerint a lehető legjobb hadsereggel voltunk ott (ahogy egyébként a doni seregeknél is nagyrészt ez helytálló volna).

Természetesen mindez nem menti fel a résztvevőket mindennemű felelősség alól, de a túlerő az túlerő!

Számarányában kb. dupla ellenség ellen nem gyakran lehet csodát tenni. A spártai Leonidasz vagy éppen Gedeon 300 fős seregei kivételekként is pont e szabályt erősítik!

Mohács 500 azt üzeni, hogy fontos tanulni a múltból, de azt is, hogy a jövő a jelen záloga! Most, az 500 évvel későbbi Európában hasonló módon kultúrák és ideológiák összecsapása zajlik. Érdekes lesz meglátni, hogyan alakul majd a következő években az iszlám térhódítása és a kereszténység helyzete kontinensünkön.

Isten irgalmazzon magyar népünknek és utódainknak is abban a tudatban, amit a szentírási szerző kiemel akkori zsidó honfitársaira gondolva: „Ezt mondja nektek az Úr: Ne féljetek, és ne rettegjetek ettől a nagy tömegtől, mert nem a ti háborútok ez, hanem az Istené.” (2Krónika 20,15)

Tóth Krisztián

Kiemelt kép: Székely Bertalan: II. Lajos holttestének megtalálása (1860)

The post Kritikus csomópontok szerepe: 500 éve történt Mohács appeared first on IgeIdők Magazin.

A nagy nap, mely kapcsán még a déli harangszó gyakorlata is ismerős! 1456. július 22-én győzedelmeskedtek Hunyadi János várvédő vitézei és Kapisztrán János keresztes seregei a Nándorfehérvárt ostromló II. Mehmed szultán hadai felett.

A sorsdöntő ütközet pont annyi éves most, mint Mohács (500) és 1956 (70 éve) összesen!

A csatamezőn aratott győzelmet követően a törökök (oszmánok) elmenekültek a Duna-parti vár alól, ezzel Magyarország és Európa hosszú évtizedekre elhárította a török terjeszkedés veszélyét. A hadiszerencsét a történetmesélők szerint Dugovics Titusz hősiessége fordította meg (akárcsak Jónátáné egy bibliai beszámolóban).

A Bonfini leírása alapján keletkezett legenda szerint Dugovics a mélybe rántott egy lófarkas zászlót éppen kitűző török katonát, mely önfeláldozó hőstett további erőt adott a várvédőknek. (Dugovicsról – Jónátánnal ellentétben – máig nem tudjuk egyértelműen, hogy létezett-e vagy feltehetően egy 19. századi nemes kitalált őséről van-e szó.)

Hunyadiék diadalára azóta a déli harangszó emlékezteti a keresztény világot még akkor is, ha III. Callixtus pápa (1378–1458) isteni csodában bízva már 1456. június 29-én elrendelte, hogy a hívek imádkozzanak a kereszténység megmeneküléséért, és kongassák a harangokat (eredetileg nem is délben, hanem délután 3 és 6 óra között félóránként)!

A nándorfehérvári diadal évfordulója kiváló alkalom arra, hogy a csata főszereplőjére, a közelmúltbeli Hunyadi sorozatból is megismert karakterre emlékezzünk. Hunyadi János alakja tanulságos lehet nekünk, később élő honfitársainak is. Hirdeti az őszinte hit és hazafiság szerves összekapcsolódását.

Így történt, hogy régebbi „hitbuzgóbb” korszakokban annyi nagy hőst és egyben keresztény hazafit nevelt ki népünk – akik annyi dicsőségre, eszményiségre és értéktartásra vezették országunkat is.

Ameddig e hősökkel a jövő generációi foglalkozni fognak, addig van remény, mert a történelem az élet tanítómestere. Mit vigyünk tehát tovább Hunyadi kapcsán saját magunk számára?

Ahogy Pór Antal (1834–1911) történész, egyházi író, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja fogalmaz: „bár vezéri tehetségei tették őt kora legünnepeltebb hadvezérévé, a törökök egyedüli félelmévé: katonai dicsősége csak a fénykört, csak a nimbuszt alkotja, melynek közepéből Hunyadi vallásosságának, hazaszeretetének, becsületességének és igazságérzetének egyszerűen kolosszusi nagysága emelkedik.”

Egy dolgot viszont érdemes (lett volna) az akkori és bármilyen győzelem mámoros időszaka után figyelembe venni, ami nem más, mint ami 70 évvel később követte Nándorfehérvárt. Az Úr látja, hogy talán manapság is „mohácsi vész előtti hangulat” van? Adjon ő bölcsességet és időben eszmélést népünknek, kontinensünknek!

Forrás: Rubicon, Egy konzervatív punk

https://honvedelem.hu/hirek/tisztelet-a-nandorfehervari-hosok-emlekenek.html

Kép: Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása. https://mng.hu/mutargyak/54527/

Kiemelt kép: Photo by Valery Balabanov on Unsplash

The post Nándorfehérvár 570: egy nagy diadal históriája appeared first on IgeIdők Magazin.

Az én perspektívám vélhetően nem esik egybe a témát illetően az olvasók jelentős hányadáéval, ugyanis szakmai és személyes utamat neurodivergens gyermekek, emberek (pl. autizmus spektrumzavar, egyéb pszichés fejlődési zavarok) közt töltöttem az intézményi ellátás szinte teljes spektrumán, terapeutaként, pedagógusként, vezetőként, szakértőként. És talán kimondhatom azt, hogy az említett kapcsolódásokban – kölcsönösen – rendkívül sokat tanultunk egymástól.

Legyinthetünk, hogy ez minket nem érint, nem a mi dolgunk, nincs efféle kapcsolódásunk, nem tartunk ott stb. – sokféle narratívát hallottam már, én viszont egyre világosabban látom, érzem azt, hogy ez nem igaz:

a sérülékenységről való gondolkodás közös ügyünk – egyrészt mindannyian eredendően és megmásíthatatlanul esendőek vagyunk, voltunk és lehetünk.

Másrészt a nem tipikusan fejlődő tanuló gyermekek aránya a köznevelésben (egyházi köznevelésben) – így vélhetően az egyházi közösségekben is – a statisztikák szerint évről évre emelkedik.²

Bár hivatásom, nekem is hosszú út volt, míg formálódni kezdtek bennem a megéléseim. Egy főiskolai tanárom gondolata kb. húsz éve indította el bennem: „önmagában véve senki sem fogyatékos, a környezetünk tesz minket azzá.” Elgondolkodtam azon, ha egyedül élnék a földön, vagy ha mindenki hasonlóan működne, mint én, vagy minden hozzáférhető lenne számomra „fogyatékosként”, akkor beszélhetnénk-e egyáltalán „fogyatékosságról”?

Akkor még nem tudtam, hogy a kérdés mély antropológiai és teológiai távlatot is hordoz. Idővel azonban láttam, hogy ez a téma nem a pedagógia peremére tartozik, hanem a késő modern közösségről való gondolkodás egyik kulcskérdése. A nyelv, illetve a fogalom, amellyel egymást megnevezzük, nemcsak tükrözi, de alakítja is azt, ahogyan a méltóságot, a normalitást és az emberi jelenlét határait értelmezzük.³

A fogyatékosság fogalmának története maga is figyelemre méltó; sokkal több annál, mint hogy újabb és újabb szavakat találunk ugyanarra a jelenségre, mert minden egyes kifejezés mögött az emberkép áll.

A 20. század elejének szakmai terminusai – idióta, imbecillis, debilis – ma már bántóak, de akkoriban orvosi pontossággal rögzítettnek hitt kategóriák voltak.

Mind a hiányból indul ki: mit nem tud, mire nem képes az ember? A magyar „fogyatékosság” szó is ugyanebből az irányból közelít: a „fogy” gyök veszteséget, csökkenést sugall.

A megnevezés módja befolyásolja azt, milyen helyet kap valaki a közösségben. A szó egyszerre leíró és kijelölő: rangsort, értékpreferenciát és kapcsolati teret határoz meg. A terminusok így tükrözik és erősítik is azokat a társadalmi struktúrákat, amelyekben bizonyos emberek, embercsoportok a peremre szorulnak.⁴

Látható tehát, hogy a teológia számára a „fogyatékosság”, atipikus⁵ működés, neurodiverzitás több, mint tudományos kategória vagy pedagógiai konstruktum: antropológiai kérdés. Míg a nemzetközi szakirodalomban a neurodiverzitásról és az atipikus működés teológiájáról széles körű diskurzus van kibontakozóban, Magyarországon ez a párbeszéd – reményeim szerint – most kezdődik, és Európa keleti felén el sem indult. És mondjuk ki: egyelőre itthon kevés az interdiszciplinárisan is komolyan vehető értekezés, teológiai jellegű publikáció, írásmű, mivel a társtudományok fejlődése (diagnosztika, neveléstudomány, idegtudomány, gyógypedagógia stb.) a témát illetően igen jelentős, és ez nem figyelmen kívül hagyható, ha valódi válaszokat keresünk.

Ez azonban lehetőség arra, hogy közösen rakjuk le annak a nyelvnek az alapjait, amely méltón írja le a különbözőséget.

A szubkultúra szubkultúráját kell szakmailag szabatosan, de evangéliumhűen és szeretettel látnunk ahhoz, hogy e témában a jó hangot megtaláljuk. És belátással arra, hogy ennek súlya a közösség egésze vonatkozásában is jelentős (1Korinthus 12,22).

Ez a folyamat különösen fontos, mert a megnevezés – John Swinton gondolatai alapján – mindig közösségi esemény: olyan térben történik, ahol emberek egymással kapcsolatban élik meg önmagukat.⁶ Swinton mellett azonban érdekes átgondolnunk néhány kortárs teológus meglátását is. Amos Yong hangsúlyozza, hogy a normától eltérő működés sokszor új dimenziókat tár fel abból, hogyan lehet emberként jelen lenni a világban.⁷ Thomas Reynolds pedig úgy látja: a sérülékenység „találkozási tér”, ahol az ember nem gyengeségében, sokkal inkább kapcsolódóképességében válik láthatóvá.⁸

Swinton ehhez még hozzátesz valami lényegeset: a fogyatékosság közösségi esemény. A kérdés nem az, ki „fogyatékos”, hanem az, hogyan válaszol rá a közösség. A befogadás, a figyelem és a jelenlét teológiai cselekedetek, amelyekben Isten szeretetének ritmusa válik érzékelhetővé. Swinton szerint a közösség nem (csak) a hiányokat orvosolja, sokkal inkább – jó esetben – látni tanulja a másik ember szépségét és méltóságát.⁹

A Szentírás is hangsúlyozza a nyelv és a közösség jelentőségét: a Példabeszédek szerint „élet és halál van a nyelv hatalmában” (Példabeszédek 18,21), Jakab levele a nyelvet kormánynak nevezi, amely az egész életet irányítja (Jakab 3,5–10). A teremtéstörténetben az ember feladata a névadás (1Mózes 2,19–20) – ez a felelősség ma is ránk nehezedik.

A befogadó pedagógiai és lelkigondozói gyakorlat legerősebb bibliai alapja Jézusnak a Máté 25,40-ben elhangzó mondata: „A király így válaszol majd nekik: Bizony mondom nektek: amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek meg.”

Ez az ige rámutat arra, hogy a keresztény inklúzió nem választás, nem pedagógiai módszer, szemléleti trend kérdése csupán, hanem tulajdonképpen parancs, ami a társadalmi felelősségre mutat.

A „legkisebb” bibliai kategóriája a közösség peremére szorult, sérülékeny gyermekeket, csoportokat jelöli – azokat, akik a társadalmi hierarchiában láthatatlanná vagy másodlagossá válnak. A kijelentés radikalitása abban áll, hogy Jézus nem csak együttérzést kér, ő azonosul velük: aki a „legkisebbekkel” jót tesz, az magával Krisztussal cselekszik.

A keresztény pedagógiai praxis számára ez azt jelenti, hogy a „legkisebbek”, a legelesettebbek — például sajátos nevelési igényű, neurodivergens gyermekek — a közösségi minőség meghatározói. Ez a szemlélet adja a valódi inklúzió teológiai alapját, és hidat teremt a teológiai és pedagógiai gondolkodás között.

A végső kérdés egyszerű: milyen közösséget teremtünk a szavainkkal és a kapcsolódó gyakorlatainkkal?
Olyat, amelyben a különbség kirekeszt?
Vagy olyat, amelyben a sérülékenység közös nyelvvé válik, és az emberi méltóság sokféle formában jelenhet meg? Van-e egyáltalán erről közös gondolkodásunk?

Hogyan tudjuk a nyelvünket és a kapcsolódó gyakorlatokat evangéliumhű szellemben megújítani? Megengedjük-e a késő modern, teljesítményelvű világunkban, hogy sérülékenyek legyünk? Megengedjük másoknak és magunknak is? Látjuk-e ebben a gazdagodás lehetőségét? Az egyre hangosabb marginalizált közösségek közül meghalljuk-e azok hangját is, akik nem tudják képviselni magukat? A már említett Swinton gondolataival élve: „magunkhoz tudjuk-e ölelni a gyengeségeinket” egyéni és közösségi szinten egyaránt?

A kérdéseket – egyelőre – az olvasó számára nyitva hagyom.

Lábjegyzetek

1. Henri J. M. Nouwen: The Wounded Healer: Ministry in Contemporary Society (New York: Image Books, 1979).
2. Központi Statisztikai Hivatal, Oktatási adatok (Budapest: KSH, 2025), különösen a sajátos nevelési igényű tanulók arányáról szóló fejezet, KSH 2025. 12. 06.
3. Várady Endre: „A szó mint teremtő erő”, Theologiai Szemle 2016/4:305–317. o.
4. Jean Vanier: Becoming Human (Mahwah, NJ: Paulist Press, 1998).
5. Atipikus működés alatt a hatályos köznevelési törvény SNI és BTMN kategóriáit definiálom.
6. John Swinton: Becoming Friends of Time: Disability, Timefullness, and Gentle Discipleship (Waco, TX: Baylor University Press, 2016).
7. Amos Yong: The Bible, Disability, and the Church: A New Vision of the People of God (Grand Rapids, MI: Eerdmans, 2011).
8. Thomas E. Reynolds: Vulnerable Communion: A Theology of Disability and Hospitality (Grand Rapids, MI: Brazos Press, 2008).
9. John Swinton: Raging with Compassion: Pastoral Responses to the Problem of Evil (Grand Rapids, MI: Eerdmans, 2007).

The post Ki a „debil”? Mit árulnak el a szavaink a közösségeinkről – és rólunk? appeared first on IgeIdők Magazin.

A helyszínen elmondták, hogy a kiállított darabok időről időre változnak, ami azt jelenti, hogy aki mondjuk jövőre megy, az valószínűleg az Újszövetség résznél nem ugyanazokat a kora keresztény papiruszokat fogja tudni megtekinteni, mint én idén. Van viszont egy leltár és egy lista, amit átböngészve és a raktárba bejelentkezve külön kérésre bebocsátást és megtekintést nyernek tudósok, doktoranduszok, akár további érdeklődők is. Erre az első látogatáskor még nem volt lehetőségem, mert egyrészt nem is tudtam előre róla, másrészt pedig nyilván előre kell jelezni. A lényeg most, hogy lássuk, mely fontos szentírási részletek eredeti másolatai (ne felejtsük el, hogy nem konkrétan egy ilyet keresünk, hanem számos van – hála Istennek) vannak meg és láthatók az ír fővárosban. Szóval a Chester Beatty bibliai papiruszok szentírási szövegek korai papirusz kéziratai. A kéziratok görög nyelvűek és keresztény eredetűek. A csoportban tizenegy kézirat található, amelyek közül hét az Ószövetség könyveinek részleteit, három az Újszövetség részleteit tartalmazza, egy pedig apokrif szöveg (Énók könyvének részletei és egy azonosítatlan keresztény prédikáció).

A legtöbb műkincsnek mondható irat a Kr. u. III. századra datálható. A dublini Chester Beatty Könyvtár mellett a Michigani Egyetemen is találhatók még hasonlók – néhány más helyszín mellett. A papiruszokat valószínűleg először illegális régiségkereskedők szerezték meg, emiatt a leletek pontos körülményei nem egyértelműek.

Egy beszámoló szerint a kéziratok üvegekben voltak egy kopt temetőben Aphroditopolisz ősi városának romjai közelében.

Más elméletek szerint a gyűjteményt Aphroditopolisz helyett a Fayum közelében találták meg, vagy hogy a helyszín egy keresztény templom vagy kolostor volt, nem pedig egy temető. A papiruszokat először 1931. november 19-én tették közzé, bár a következő évtizedben további lapok is beszerzésre kerültek. Frederic G. Kenyon bibliakutató a kéziratokat a The Chester Beatty Biblical Papyri: Descriptions and Texts of Twelve Manuscripts on Papyrus of the Greek Bible című nyolckötetes műben jelentette meg, amely 1933 és 1958 között jelent meg. A papiruszokat általában P. Chester Beatty néven katalogizálják, amelyet egy megfelelő római szám követ I–XII között, kéziratonként egy.

Felfedezésükkor F. F. Bruce bibliakutató kijelentette, hogy „joggal tekinthetjük őket a legnagyobb bibliai kéziratok felfedezésének Tischendorf Codex Sinaiticusának felfedezése óta”.* Minden kézirat kódex, ami meglepő volt az első tudósok számára, akik a szövegeket vizsgálták, mivel úgy vélték, hogy a papiruszkódexet a keresztények csak a IV. században használták széles körben. A kéziratok többsége a III. századra datálható, némelyik már a II. századból származik. A kéziratok a tudósoknak a papiruszkódexek szerkezetének megértésében is segítettek. A kéziratok nomina sacra néven ismertek, amelyek a kereszténységben szentnek tartott nevek/szavak speciális rövidítései. Egy figyelemre méltó példa erre a P. VI, amely az Ószövetség egyes részeit tartalmazza. A Jézushoz nyelvileg kapcsolódó Józsué név szent névnek számított, és így is rövidítették.

Mivel a tizenegy kézirat közül kettő kivételével (P. XI, XII) mind a IV. század előtti időkből származik, jelentős szöveges bizonyítékot szolgáltatnak a görög Biblia létezésére vonatkozóan, ahogyan az Egyiptomban létezett a Diocletianus-üldöztetések előtt, ahol állítólag a keresztény könyveket megsemmisítették, és egy évszázaddal vagy még régebben, mint a Codex Vaticanus és a Codex Sinaiticus. A kéziratok számos új szövegvariációt tartalmaztak, különösen mivel az ószövetségi kéziratok Lucianus, Órigenész és mások revíziós tevékenysége előtt keletkeztek, az újszövetségi kéziratok pedig a megfelelő könyvek legkorábbi, mégis meglehetősen kiterjedt példái közé tartoznak.

Három újszövetségi kézirat tartozik a Chester Beatty-papiruszok gyűjteményébe.

Az első a P. I., és eredetileg egy 110 lapból álló kódex volt, amely a négy kanonikus evangéliumot és az Apostolok cselekedeteit tartalmazta. 30 töredékes lap maradt fenn, amelyek Máté evangéliumának 20/21. és 25/26. fejezeteinek két kis lapját, Márk evangéliumának 4–9., 11–12. fejezeteinek részleteit, Lukács evangéliumának 6–7., 9–14. fejezeteinek részleteit, János evangéliumának 4–5., 10–11. fejezeteinek részleteit, valamint az Apostolok cselekedetei 4–17. fejezeteinek részleteit tartalmazzák. Az evangéliumok sorrendje a nyugati hagyományt követi: Máté, János, Lukács, Márk, illetve az Apostolok cselekedetei egyes részeit. Ezek a töredékek a III. század első felére datálhatók.

Az második újszövetségi kézirat a Chester Beatty-gyűjteményben P. II, és egy kódex volt, amely a kb. 200-ból származó Pál leveleit tartalmazta. A kéziratból ma nagyjából 85 levél maradt fenn a 104 lapból, amelyek a Rómaiakhoz írt levél 5–6., 8–15. fejezeteit, a Zsidókhoz, az Efezusi, a Galata-, a Filippi és a Kolossé-leveleket és gyakorlatilag az 1–2Korinthusiakhoz írt levél és az 1Thesszalonika 1–2., 5. fejezeteit tartalmazzák. A lapok részben elhasználódtak, aminek következtében minden lap alján néhány sor sajnos elveszett. A kézirat a Chester Beatty Könyvtár és a Michigani Egyetem között oszlott meg. A P. III az utolsó újszövetségi kézirat, 10 lapot tartalmaz a Jelenések könyvének 9–17. fejezeteiből. Ez a kézirat szintén a III. századból származik, és a már fentebb említett Frederic G. Kenyon bibliakutató a kézírást meglehetősen durva betűtípusúnak, vastag formájúnak és kalligráfiaigény nélkülinek írta le.

Megjegyzendő még, hogy a Chester Beatty-papiruszok utolsó kézirata, a XII, Énók könyvének 97–107. fejezeteit, valamint egy ismeretlen keresztény prédikáció részleteit tartalmazza, amelyet Szárdiszi Melitón II. századi apologétának tulajdonítanak. A kézirat a IV. századra datálható és az Énók könyve, „Énók levele” néven szerepel a kéziratban.

A fenti képek a négy evangéliumból származó idézeteket, illetve a szeretethimnuszt (1Korinthus 13) tartalmazzák. Ez utóbbi különösen kedves (volt) számomra, és nagyon meg is hatódtam, amikor egy vékony üveg mögött eredetiben láthattam. Személyes szál, hogy az esküvőnkön a szeretethimnusz vége, az 1Korinthus 13,13 volt az (egyik) alapige: „Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” Azóta ha eszembe jut, illetve ha az órára nézek épp akkor, gyakran megesik, hogy küldök Veronikának egy sms-t 13 óra 13 perckor – kifejezve hálámat érte! Hálaadás (Thanksgiving) ünnepéhez (idén november 27-e, csütörtök) közeledve ebben az évben én az emberi kapcsolataim mellett Istenért és Isten szavának hitelességéért és számos történelmi és régészeti bizonyítékáért (benne a kéziratokért) vagyok hálás, mert ez az jelenti, hogy megbízható forrásból tájékozódhatunk életünk legfontosabb kérdései tekintetében! Ennek az írásnak a célja is az volt, hogy tudjuk, lássuk és higgyük: megalapozott a hitünk!

* Bruce, Frederick Fyvie (1934): “The Chester Beatty Papyri”. The Harvester. No. 11., 163. o.

The post A Chester Beatty-múzeum gazdag bibliai értékei appeared first on IgeIdők Magazin.

A videót készítették: Hegedűs Ádám, Pető Illés

The post Páratlan régészeti kiállítás Dávid és Salamon korából appeared first on IgeIdők Magazin.

Talán így hangzott eredetileg az ismert mondás, vagyis: akinek olyan érzékeny a lelke, hogy meglátja a szépséget a törékeny virágokban, általában minden érző lélekkel jól (jobban) bánik. Lássunk tehát egy listát olyan növényekből, melyek hazánkban is megteremnek: olvasható alább a növény magyar és latin neve, valamint egy igehely (lehet, hogy van több is), ahol előfordul az Igében:

ALMAFA: Malus, „A szőlőtő elszáradt, a fügefa elhervadt, a gránátalma, a pálma, az almafa és a mező minden fája kiszáradt; a mosoly is lehervadt az emberek arcáról.” (Jóel 1,12)

BANGITA / BOKOR: Viburnum, „Olyan lesz, mint bokor a pusztában: nem remélhet a jövőtől semmi jót. Kövek között tengődik a pusztában, a szikes, lakatlan földön.” (Jeremiás 17,6)

DIÓFA: Juglans regia, „Lementem a diófaligetbe, hogy gyönyörködjem a zsendülő völgyben, és megnézzem, fakad-e a szőlő, virágoznak-e a gránátalmafák.” (Énekek 6,11)

CÉDRUSOK: Cedrus libani / atlantica. Több fajtája is létezik, igék, ahol megtalálhatjuk: 2Krónika 1,15 + Ezékiel 17,22 + 31,3.

CIPRUS: Cupressaceae, „Hozzád kerül a Libánon dicsősége: a boróka, a kőris és a ciprusfa egyaránt, hogy szent helyemet ékesítse. Így teszem lábam zsámolyát dicsőségessé.” (Ézsaiás 60,13)

CITRUSALMA: Citrus medica, héberül etrog. Erre vonatkozó hosszabb rész a 3Mózes 23,33-tól olvasható és a szukkót – lombsátrak zsidó ünnep csemegéjéről van szó.

MANDULA: Prunus communis, „Majd így szólt hozzám az Úr igéje: Mit látsz, Jeremiás? Ezt feleltem: Mandulavesszőt látok.” (Jeremiás 1,11)

EZÜSTFA: Eleagnus angustifolia, „Kihirdették és közhírré tették ezért minden városban meg Jeruzsálemben: Menjetek ki a hegyekbe, és hozzatok olajfa-, vadolajfa- [ezüstfa], mirtusz- és pálmaágakat meg más sűrű lombú faágakat, és készítsetek lombsátrakat, ahogyan meg van írva.” (Nehémiás 8,15) A keskenylevelű ezüstfa részben hasonlít a vadolajfához, de a virág illatosságában, a bogyó termésében különböznek. A fájából ajtókeretet készítettek, lombját istentiszteleti sátor díszítésére használták.

GRÁNÁTALMA: Punica granatum, „Aranycsengettyű meg gránátalma váltakozzék a palást szegélyén körös-körül.” (2Mózes 28,34)

KAPOR (egyes fordítások szerint a RUTA): Anethum graveolens, „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok azt, ami a törvényben fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni.” (Máté 23,23) + MENTA (latin: mentha) is megjelenik, ahogy a Lukács 11,42-ben is!

KRISZTUSTÖVIS: Paliurus spina-Christi, „Bíborszínű köpenyt adtak rá, és tövisből font koronát tettek a fejére…” (Márk 15,17)

LEVENDULA: Lavandula, „Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárdusolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt az olaj illatával.” (János 12,3) Kortörténeti háttér szerint az általában nárdusként említett illatosítók egy részét levendulából készítették.

LILIOM: Lilium, „Mint liliom a tövisek közt, olyan kedvesem a lányok közt.” (Énekek 2,2)

NÁRCISZ: Narcissus, „A Sárón nárcisza vagyok én, a völgyek lilioma.” (Énekek 2,1)

NŐSZIROM: Iris, amit olykor, állítólag itt is liliomnak nevez a Biblia: „Nézzétek a liliomokat, miként növekednek: nem fáradoznak, nem is fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül bármelyik.” (Lukács 12,27)

REKETTYEFŰZ: Salix cinera, „Növekednek, mint fű a víz mellett, mint csatornák mentén a fűzfák.” (Ézsaiás 44,4)

TUJAFA: Thuja plicata, „A föld kereskedői is sírnak és gyászolnak miatta, mert áruikat senki sem vásárolja többé: az aranyat és az ezüstöt, a drágakövet és a gyöngyöt, a gyolcsot és a bíbort, a selyem- és skarlátárukat, a különféle tujafákat és az elefántcsont-tárgyakat, a különféle nemes fából vagy ércből, vasból és márványból készült eszközöket…” (Jelenések 18,11–12)

FÜGE: Ficus carica, „Ekkor a fügefának mondták a fák: Jöjj te, és légy a királyunk!” (Bírák 9,10) + a vadfüge, más néven eperfa – morus nigra: „Az Úr ezt válaszolta: Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és így szólnátok ehhez a vadfügefához: Szakadj ki gyökerestől, és gyökerezz meg a tengerben – az engedelmeskedne nektek.” (Lukács 17,6)

További „igei” növények is vannak még természetesen, mint például a mályvacserje, de lassan a végére érünk ennek a mostani felsorolásnak. Még a nálunk is gyakori – hasznos vagy haszontalan – növényekről közlök egy képet alább:

Honnan is jött az inspiráció, hogy mindezt összegyűjtsem, leírjam? A nyár egyik korai reggelén megadatott az az áldás, hogy Sárospatak csendes, ébredő kisvárosában sétálhattam. A Bodrog partján fekvő település nemcsak a Rákóczi-vár miatt érdekes, hanem a Református Teológiai Akadémia épülete(i) – és esetünkben: kertje! – is figyelemre méltó. Pont nyitva volt, és szét tudtam nézni még nyitás előtt. Az ott található bibliai növénykertet, ahol találkozhattam a fent említett példányokkal, jó szívvel ajánlom mindenkinek megtekintésre.

A növény persze lehet esztétikus, de nem önmagában áll – nagyon sok közülük gyümölcsöt terem. Így ezáltal is, szavak nélkül is dicsőíti a teremtő Istent. Vegyünk róluk jó példát!

Akit bővebben érdekel ennek a gondolatébresztő írásnak a témája, jó szívvel ajánljuk figyelmébe a Scolar kiadó egyik kiadványát, vagy a Keresztyén bibliai lexikon (Kálvin kiadó) erről szóló jegyzetét.

Kiemelt kép: Pietro Jeng, www.pexels.com

The post Bibliai növények – természeti képek lelki tanulságai appeared first on IgeIdők Magazin.

Kell valaki

Az ember a történelem folyamán mindig isteneket alkotott magának. Nem volt olyan időszak az emberiség történetében – ideértve még a leginkább materialista berendezkedésű társadalmakat is –, amikor ne lett volna szükség egy olyan felsőbb hatalomra, istenségre, melyet az emberek vallásos tisztelettel követnek.

Sok evangélista úgy fogalmazza meg ezt a jelenséget, hogy minden emberben ott van egy „isten alakú, betöltésre váró űr”.

Albert Camus francia író és filozófus szerint: „Aki egyedül van, Isten nélkül és parancsoló nélkül, borzalmas annak a mindennapok súlya.” Mivel az ember érzi, hogy élete véges, kiszolgáltatott és célra van szüksége, ezért mindenképpen valami nála hatalmasabb és időn túli létezőt keres.

A történelem folyamán a vallások és hitrendszerek persze óriási versenyben voltak és vannak azért, hogy ezt a szükségletet az emberekben betöltsék. Nyilván ennek motivációja nemcsak a segíteni akarás, hanem az emberek felett történő uralom megszerzése is.

Írásomban egy olyan jelenségre szeretném a figyelmet felhívni, amely egy teljesen új módon tölti be már most is az isten funkcióját az emberek életében. Emiatt aztán egyre kevésbé van szükség arra, hogy megtaláljuk az igazit.

Az alábbiakban szeretnék bemutatni öt olyan tulajdonságot, mely egyszerre igaz az élő Istenre és az új istenre is.

Hogy hívják?

„De Mózes azt felelte Istennek: Ha majd elmegyek Izrael fiaihoz, és azt mondom nekik: atyáitok Istene küldött engem hozzátok, és ők megkérdezik tőlem, hogy mi a neve, akkor mit mondjak nekik? Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok.” (2Mózes 3,13–14)

Hogy hívják az élő Istent? Az élő Istennek nincs neve, míg a hamis isteneket mindig valamilyen névvel ruházzák fel az emberek. Ugyanakkor bármennyire is kerestem nevet ennek az új istennek, nem találtam egy olyat sem, amivel illetni lehetne. Nem mondhatom, hogy Skynet, Mátrix, Alexa, Siri, Netflix vagy Facebook. Nem megfogható, nem körülhatárolható és nem is definiálható. De ahogy haladunk tovább, látni fogjuk, hogy mégiscsak létezik.

Tehát az első dolog, amiben az új isten az élő Istenre hasonlít, az, hogy neki sincs neve. Pedig ha lenne neve, sokkal könnyebb lenne rá hivatkozni, róla beszélni, viszonyulni hozzá.

Látható?

„Ne legyen más istened rajtam kívül! Ne csinálj magadnak semmiféle bálványszobrot azoknak a képmására, amik fent az égben, lent a földön vagy a föld alatt a vízben vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok!” (2Mózes 20,3–5)

A Biblia Istene már az első parancsolatban egyértelművé teszi, hogy az igaz Isten nem ölthet látható formát. Tehát a bálványisten látható, megfogható, megérinthető, de az élő Isten nem látható, csak a szívünkben érezzük a jelenlétét, és a minket körülvevő természetben a hatását.

Ahogy az élő Isten nem látható, úgy az új istenről sem találunk képet.

Amikor megjelent a tévé, az addig esténként az utcán lévő és beszélgető emberek hirtelen eltűntek az otthonaikban, és már csak a kék villogó fény szűrődött ki az ablakból. Ez volt hatvan éve, és az egész változás fél év alatt lezajlott. Aztán metropoliszok nőnek ki a földből, okosházak, okos-autópályák, okosszántóföldek, és már minden okossá és intelligenssé válik. A sok-sok változás hátterében ez az új isten áll. Az elképesztő mértékű hatást látjuk, de őt magát nem találjuk sehol. Róla tehát eddig azt tudjuk, hogy nincs neve, és nem látható, ahogy az élő Isten sem.

Jelen van?

„…hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs messzire egyikünktől sem, mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.” (Apostolok cselekedetei 17,27–28)

A bálványistenek térben és időben könnyen megtalálhatók. Az élő Isten azonban mindenhol jelen van. Nincs messze egyikünktől sem. Az egyik zsoltárban azt olvassuk, hogy egyszerűen nincs hová menni, menekülni előle, mert nincs olyan hely, ami az ember számára elérhető, de az élő Isten ne lenne ott.

De mi a helyzet az új istennel?

A tengeri kábelek, melyeken keresztül az internet segítségével minden összeköttetésre került mindennel, már az egész világot behálózzák. Ugyanez igaz a mobiltelefonra is. Szinte bárhonnan tudunk telefonálni bárhová, akár élő képet is közvetítve. Ma már gyakorlatilag nincs a földnek olyan pontja, ahonnan ne lehetne telefonálni műholdak segítségével is.

Ugyanakkor ma már mi sem megyünk mobiltelefon nélkül sehová. A kertben, a hálószobában, az autóban, a boltban, mindenhol velünk van a telefonunk. Szabályos szorongás, pánik lesz az emberen úrrá, ha nincs térerő vagy internet. Úgy érezzük, elszigetelődtünk, itt a vég, egyedül maradtunk. Veszélyben vagyunk.

Felfogható?

„Hatalmas dolgokat művel kikutathatatlanul, csodás dolgokat megszámlálhatatlanul. Elvonul fölöttem, de nem látom, elsuhan, de nem veszem észre.” (Jób 9,10–11)

Bár szeretjük azt gondolni, hogy az élő Isten megismerhető, de valójában csak minimálisan és töredékesen ismerhető meg az ember által, és csak annyira, amennyit kijelentett magáról. Nem tudjuk felfogni az élő Isten teljességét, gondolatait, szándékait, milyenségét. Annyit látunk belőle, amennyi ki lett jelentve a Fiúban, illetve a próféták és a Szentlélek által. Mi a helyzet az új istennel?

Egy 2018-as adat szerint akkor 33 zettabájtra (10 és utána 21 nulla) becsülték a világban fellelhető adatok mennyiségét. Ez 2020-ra, tehát két év alatt majdnem a duplájára, 59ZB-ra nőtt. 2025-re ez a szám 175ZB lesz. Azt is mondhatnám, hogy az adatok mennyisége kétévente megduplázódik. Ha kiírnánk a világ összes adatát DVD-re (ha még emlékszik az olvasó, mi is az a DVD), és ezeket lerakosgatnánk egymás mellé, 222-szer kerülhetnénk meg a földet csak DVD-vel. Fel lehet ezt fogni? Nem lehet.

Egy másik példával élve, ha egy átlagos internetkapcsolattal szeretnénk ezt az adat- és információmennyiséget letölteni, akkor az pontosan 1,8 milliárd évig tartana. Fel tudjuk fogni? Nem… Még akkor is szükség lenne 81 napra, ha a földön élő összes ember besegítene az adatletöltésbe.

Tehát nem tudjuk a nevét, nem látta senki, nem tudjuk, hol van, és nem tudjuk felfogni. A bálványistenek már rég lemaradtak a versenyben, viszont az új isten még versenyben van az élő Istennel.

Mindentudó?

„Ne beszéljetek oly sokat büszkén, gőgösen, ne hagyja el szátokat kérkedés! Hiszen mindentudó Isten az Úr, és ő teszi mérlegre a tetteket.” (1Sámuel 2,3)

Hadd soroljak fel csak gyorsan 32 dolgot, amit a Facebook tud rólad, persze a lista tetszés szerint folytatható:

1. Név, becenév, leánykori név, férjezett név stb.
2. Kor és születésnap
3. Nemed: férfi, nő, vagy aminek érzed magad
4. Bőrszín és etnikum, az alapján, hogy mit lájkolsz
5. Családi állapot és természetesen az évfordulók
6. Politikai nézetek. Fideszes, nem fideszes, DK-s, passzív ellenálló, kutyapárt stb.
7. Vallási nézetek. Felekezet, ezen belül is fundamentalista, ökumenikus, türelmes, türelmetlen
8. Hol laksz
9. Merre jártál azóta, mióta megvan a Fb-accountod
10. Mi az anyanyelved, és még milyen nyelveken milyen szinten beszélsz
11. Milyen múzeumokban jártál, hol ettél, nyaraltál
12. Milyen a családod – nyitott, csukott, összetartó stb.
13. Ki a családod, és hány barátod van
14. Ki volt a családod, és ki volt a barátod – akiket töröltél, és mióta nem azok
15. Hol dolgozol, és milyen pozícióban, mindez a múltban is természetesen, és körülbelül mennyit keresel
16. Telefonszámod, korábbi telefonszámaid
17. E-mail-címed és korábbi e-mail-címeid és az azokhoz tartozó fiókjaid szerte az interneten
18. Bankkártya-információk
19. Iskolák, tanfolyamok, végzettségek
20. Videók és képek a barátaidról és hogy merre jártál, mit csináltál, és hol készültek ezek
21. Arcfelismerés, így olyan kapcsolataidról is tud, akik nem a kapcsolataid
22. Minden IP-cím, ahonnan valaha beléptél
23. Milyen eszközt használsz, használtál
24. Minden Fb-applikáció, azokat mire és mennyire használtad, hányas pályáig jutottál
25. Fb-csoportok, ahová csatlakoztál
26. Emberek, akiket megböktél és visszaböktek
27. Weboldalak típusa, jellege, amiket meglátogattál
28. Érdeklődési körök, hobbi, milyen kaját vagy italt szeretsz
29. Minden lájk, amit valaha nyomtál
30. Minden keresés, amit valaha kerestél
31. Minden, amit valaha megosztottál
32. Minden hirdetés, amire kattintottál

Vajon te oda mernéd adni a telefonodat egy ismeretlennek azért, hogy a fenti információkat megtudja rólad? Nos az új istennél ott van mindez, nemcsak a tiéd és az enyém, hanem több milliárd emberé is.

A mindentudásból pedig ma már nem az eleve elrendelés következik, hanem a valószínűség könyörtelensége. Az algoritmus, a profil egyre pontosabban jósolja meg azt a jövőt, amit még te sem tudsz. De ő igen.

A végtelen mennyiségű adat és azoknak az eredménye végtelen pontosságú tudást eredményezhet. Ki versenyezhetne az új isten mindentudásával? Megtörténik-e a csoda az életedben, hogy minden valószínűség ellenére másképpen cselekszel, mint az a korlátlan mennyiségű információból kiszámítható?

Itt pedig még szó sem esett az Amazonról, a Google-ről, az Instagramról, YouTube-ról, Tik-Tokról, csak a Facebookról.

Nos, úgy tűnik, hogy ezzel az öt isteni tulajdonsággal nagyon is rendelkezik ez az új valami. Nincs neve, nem látta senki, nem tudjuk, hol van, felfoghatatlan és a tudása a végtelenhez közelít.

Talán egy következő részben megvizsgálhatnánk, hogy az új isten hogyan teremt, tartja fenn a világot, visel gondot, hogyan kommunikál és hogyan lép kapcsolatba velünk, hogyan szeret és hogyan véd meg bennünket, hogyan formál és végül hogyan gyűjti össze az emberiséget, és hogyan törli el a nyelvi és kulturális különbségeket.

Mert mindez éppen most zajlik körülöttünk és bennünk.

Mit tehetünk?

„Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek. Ezeknek a gondolkodását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát, aki az Isten képmása.” (2Korinthus 4,3–4)

A tudomány és a hit kapcsolatát évszázadok óta egyfajta kölcsönös gyanakvás, rosszabb esetben elutasítás és gyűlölet jellemzi. Talán régebben még jellemző volt a gyülekezetekben az olyan típusú gondolkodás, amely próbálta megérteni a 666-os szám jelentését, vagy milyen veszélyeket rejt egy chip emberbe történő beültetése. Sok keresztény fogalmazott meg olyan véleményt, hogy a vonalkód gonosz dolog. Ma már csak mosolygunk ezeken.

De hová jutottunk néhány éven belül? Ma már felfogni, értelmezni sem tudjuk, ami a tudományban zajlik, és hogy ennek milyen hatása van az életünkre, hitünkre, istenkeresésünkre. Mi lenne akkor a megoldás, hogy megmaradjunk hitben, az élő Isten mellett, és akarva-akaratlanul ne kövessünk hamis isteneket? Az lenne a megoldás, hogy kiiratkozunk, leiratkozunk, kihúzzuk a konnektort, eldobjuk a telefont, és kiköltözünk egy erdőbe?

Tegyünk különbséget!

Meggyőződésem, az egyetlen, amit tehetünk, amit az igaz keresztények mindig is tettek, hogy megpróbálunk különbséget tenni igaz és hamis között. Hadd próbáljak meg segíteni néhány olyan különbség bemutatásával, amely biztosan fennáll az élő Isten és az új isten között!

Isten nem fejlődik

Isten nem változik, nem fejlődik, mert tökéletes.

Egy olyan isten, amely egyre „jobb”, pontosabb, megbízhatóbb, elérhetőbb, egyre többet nyújt, nem lehet igaz, mert változik. Fontos, hogy haladjunk a korral, de ne relativizáljuk a bibliai igazságokat, mivel az ég és a föld elmúlnak, de Isten beszéde örökre megmarad és nem változik.

Isten önmagában létezik

Az élő Isten az embert jókedvéből, szeretetből teremtette. De ez nem jelenti azt, hogy nem tudna létezni önmagában, a teremtett világtól és az embertől függetlenül. Az élő Istennel való közösség túlmutat a világon megtapasztalható dolgokon. Jézus nem azt kérte az Atyától, hogy vegyen ki bennünket a világból, hanem őrizzen meg bennünket a gonosztól.

Istent hittel kell megragadnunk

Sokan sokféleképpen próbálkoztak modernizálni az élő Istennel való kapcsolatteremtést vagy úgy általában az istentiszteletet. Személy szerint is támogatom, hogy legyen YouTube-közvetítés az istentiszteletről, Facebook-oldal, honlap, hogy minden módon hirdetve legyen az evangélium. De meggyőződésem, hogy akkor, amikor az új isten minden gondolatot, figyelmet elvon és magáénak akar, nem a technológiai vívmányok lesznek azok, amelyek megtartanak bennünket hitben.

Amikor az Emberfia visszajön, talál-e hitet a földön? Kérdezi Jézus. Nem az a kérdés, hogy gyülekezetet vagy digitális tartalmakat talál-e, hanem az, hogy élő hitet fog-e találni. Ha biztosak akarunk lenni abban, hogy a kérdésre igennel tudunk majd felelni, ne hagyjuk el az imádkozást, a Szentlélekkel és az egymással való közösséget, a bibliaolvasást, a gyülekezetbe járást sem!

Pataki Dávid

Budaörs, 2024. július 1.

The post Új isten született appeared first on IgeIdők Magazin.

Az öt epizód a négy evangélium magyarázatából tevődik össze – ráadásul az utolsó, vagyis János evangéliumának dupla részt szentel a szerzőpáros. Ennek a befejező, alsorozat zárófelvételnek a végén tárják a hallgatóság elé azokat a Krisztus-portrékat, melyek az évszázadok során kialakultak, majd eltűntek, felbukkantak és változtak.

A négy evangélium egy Jézust mutat be, de ez az egy Jézus sokféle formában és alakban tűnik fel a(z egyház)történelem folyamán. Ilyen ábrázolás volt például az Iréneusz-féle evangéliumhű törekvés. Ismert a „barna, göndör hajú, fiatalos, törődő” Jézus. Kis túlzással még lehet, hogy szög se kell a kezébe, lábába, mert a szeretet tartja fent a kereszten.

Egy másik ókori elgondolás a „tógás, hosszú hajú, szakállas, fehér ruhás” figura, aki kicsit Szókratészhez, Platónhoz és a nagy görög tudósokhoz, filozófusokhoz hasonlít. Ez a Jézus az élet nagy bölcsességeit mondja számunkra. A középkor vége felé a hagyományos ember- és istenkép bomlásaként is elinduló reneszánsz elhozta az univerzális ember-Jézust. Mindenhez ért, mindent tud, szokás szerint hosszú hajú ábrázolású. A tanítványok körbeveszik, csodálják.

A reformációval (pl. Luther) is folytatódik a Jézus emberségét hangsúlyozó Jézus-kép – aki életét adta értünk. A következő kapcsolódó alak a bachi Máté-passióban feltűnő Jézus, melyben a barokk monumentalitása, zengedelmes cirkalmassága köszön vissza. Szinte csak csodálni lehet ezt a kissé távoli Jézust. Ellenpélda ebből a korból például Albrecht Dürer, akinek a képein a Jézus-arc le van cserélve a sajátjára, ezzel mintegy kifejezi, hogy Krisztusnak bennünk kell meglátszódnia. Ez inkább közel hozza, bár egyúttal szubjektívvé is teszi a Megváltót.

Ezt követi a racionalizmus Jézusa, amikor próbálták redukálni az újszövetségi tanítás magvát, lehántva róla a feltételezett pluszrétegeket, „kiegészítéseket”. A szövegből való „szemezgetés” így egyfajta, a későbbi bibliakritikához hasonló torz, szelektív Jézus-ábrázolást eredményezett. A felvilágosodás magával hozta a „csodátlanított” történelmi tanítót, akit nyilván a humanista filozófia „csupán” bölcs embernek tartott.

Aztán van egy ilyen szakállas, koronás 19. századi Jézus, aki kopogtat az ajtón. Ez a Jelenések 3,20 félreértett, szívünkbe bebocsátásért könyörgő Jézus figurája. Ott van a misszió nagy évszázadát jellemző Jézus-alak, aki mindig úgy öltözik, mint a helyi kultúra: indiai, kínai öltözék stb. Érezhetünk itt jó szándékot meg persze a korszellem hatását is.

A 20. század felszabadító Jézusa majdnem úgy néz ki, mint Che Guevara! A békés Jézus-kép felmutatói például Martin Luther King vagy Mahatma Gandhi. Itt persze az ellenállás is megjelenik, csak lehetőleg fegyverek nélkül. Az egyik legszomorúbb kép a nácik által propagált szőke, árja Jézus. Az 1973-ban bemutatott amerikai musicalfilm, a Jézus Krisztus szupersztár Jézusa egy vonzó férfi – de ő is „csak” ember.

A médiatermékek új korszakot teremtettek, gondoljunk csak a ’79-es Monty Python-os Brian életére, ami egyfajta görbe tükör is lehet a keresztényeknek, vagy a Mel Gibson Passiója által ábrázolt szenvedő, vérző Jézusra. Ezt vitte tovább a mélyen érző, emocionális, terápiás és mindig kegyelmes, mindig megbocsátó Jézus-alak, melyet a hiperkegyelem tévtanítói vagy éppen a kortárs pszichológusok karoltak fel. Az egyik legújabb, filmvászonra vitt karakter pedig a bőr hátizsákos Chosen Jézusa.

Van még a szociálisan érzékeny Jézus, aki jó szamaritánus módjára egészségbiztosítást vásárol a rászoruló szegényeknek. Kifogynánk az időből, ha mind kifejtenénk, de talán csak említés szintjén, a teljesség igénye nélkül: Jézus-szíve brigád, Jézus a haver, „kacsintós” Jézus, a romantikus képzelet által – vagy épp ma már a mesterséges intelligencia (AI) által – generált Jézus… (ez utóbbi persze „kütyüzik”, mint mi☺)

Ami pedig a külsőt illeti az interneten egyébként található egy kép, ami archeológiai kutatások alapján is megpróbálja rekonstruálni, hogy nézhetett ki Jézus. Ez minden bizonnyal jobban passzol egy első századi ókori-keleti zsidó férfi portréjához, mint a sok szentképen elterjedt szőke, kék szemű (germán) jézusi arc. De persze Afrikában találkozhatunk fekete, vagy Távol-Keleten „ferde” szemű Jézus-ábrázolással is.

A lényeg, hogy ő tényleg közeli és szerető Isten, és végső soron mindegy is, hogy az eszkimók vagy az észak-amerikai rézbőrű indiánok maguk közül valónak képzelik-e el… Jézus valódi hús-vér emberré lett – közülünk valóvá vált, ahogy a szeretett tanítvány is utal(t) rá szemtanúként:

„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. János bizonyságot tett róla…” (János 1,14–15a)

Kiemelt kép: cottonbro studio: https://www.pexels.com/photo/jesus-christ-figurine-7566209/

The post Hamis és igaz(abb) Jézus-kép(ek) appeared first on IgeIdők Magazin.

Nézzünk is néhány példát, hogy érdekesebbé tehetjük szentírási történetek átadását (nem csak) a gyerekeknek – állatok segítségével. Itt van rögtön a húsvét–pünkösd ünnepkör kapcsán a szamár, amin az Úr Jézus bevonult virágvasárnap Jeruzsálembe, vagy a galamb, mely a Szentlelket jelképezi pünkösdkor. Ez utóbbi nyilván inkább a tűz/lángnyelv vagy szél/szellő, ugyanakkor Jézus bemerítkezése kapcsán tudjuk a jól ismert evangéliumi részből, hogy „leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott a mennyből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.” (Lukács 3,22)

El lehet mondani, hogy mi az adott állat – pozitív vagy negatív, akár kettős – karaktere, illetve az a jellemző és tanulság, ami levonható róla.

Vegyük például az elsőként említett szamarat! A lóval ellentétben, ami büszke és nemes állat, és a hadvezérek vonultak be rajta győztes csata után a városukba, a szamár az alázat jelképe. Egyszerű és „átlagos” segítője volt Krisztus Urunknak. Tehát gyenge mai párhuzamot vonva olyan ez, mint mikor Isten embere nem luxus terepjáróból száll ki, hanem egy átlagos, nem hivalkodó „népautóból”.

De ide idézhetjük az ószövetségi Bálám szamarának történetét is – aki tudtommal az egyetlen beszélő állat a Bibliában. 

A galamb (békeszimbólum) mellett a sas még fontos bibliai madár.

„De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” (Ézsaiás 40,31)

Nemcsak a híres ézsaiási rész miatt, hanem a János apostol által írt evangéliumot jelképező állat is. Látása igen jó, sőt az egyik legjobb a teremtmények között. Magasan száll, ez nagy rálátást biztosít neki mindenre. Az a perspektíva pedig, amit felvesz, egész más, mint a „földhözragadt” társaié. Számunkra is szükséges olykor külső nézőpont, amivel leküzdhetjük vakfoltjainkat. Erre tanít minket például a sas! 

A már említett Állatok a Bibliában című kiadványában Szombathy Gyula egyébként négy kategóriába sorolja az állatokat. A szárnyasok (madarak) mellett a vízi állatok (halak), valamint a kistestű szárazföldi állatok (pl. rovarok), illetve a nagyobb testű szárazföldi állatok (pl. emlősök). A már említett szamár a legutóbbi csoportba tartozik, ahogy a bárány (tisztaság, ártatlanság) vagy a sokszor ellenpárként bemutatott oroszlán is. Érdekes, hogy inkább közös szálat mutat a Biblia, hiszen mindkettő Jézus „állata”: ő Isten Báránya és Júda oroszlánja egyben. A bárány ellentéte inkább a farkas – nem is beszélve a báránybőrbe bújt farkasokról, akiket sokszor a tévtanítókkal azonosít az Újszövetség (lásd pl. Máté 7,15). 

A nagytestű állatok között tartják számon az úgynevezett Leviátánt, mely ma már ismeretlen, nagy méretű szörny (dinó?) – a Zsoltárok vagy Jób könyve tesz rá utalást.

Kevésbé titokzatos viszont a kígyó vagy a hangya. Míg az előbbi inkább negatív (bár gondolhatunk a János 3-ban vagy a gyógyszertárak emblémáján is megjelenő rézkígyóra), a kis rovar mindenképp pozitív jelentéssel bír. A rovarok között helyet kapó hangya a szorgalmáról ismert. Erre hívja fel a figyelmet a Példabeszédek könyvének szerzője: ​​

„Eredj a hangyához, te rest, figyeld, hogy mit tesz, és okulj!” (Példabeszédek 6,6)

Visszatérve a kígyóhoz, mind a Biblia legeleje, mind pedig a legvége (ősi kígyó) a sátánnal azonosítja. Óvakodnunk kell tőle. 

A vízi állatok közül talán Jónás története az egyik legismertebb, ahol fontos elmondanunk a fiataloknak, hogy hitünk szerint a „mesés” történet nem mese, hanem igaz történet! Még akkor is, ha a racionalista bibliakritikusok mást mondanak… De ennek a lényege is az evangélium fénytörésében érthető meg – nem saját magában áll:

„Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel.” (Máté 12,40)

Ezt maga Jézus Krisztus mondta – saját maga szolgálatának céljáról és csúcsáról! A halról általában mint jelképről pedig tudvalevő, hogy a rá vonatkozó görög szó (ΙΧΘΥΣ) kezdőbetűi egy ókeresztény hitvallást adnak ki. Az akrosztikus kifejezés jelentése: Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó. Nem hiába (volt) tehát a hívők jelképe!  

Ott van továbbá Noé és az ő bárkája, ahova – nyilvánvalóan – az előbb említett vízi állatokon kívül minden más állatból egy-egy párt küldött be Isten! A világtörténelem legnagyobb mozgó állatkertje a földi fajok túlélését garantálta.

A zsidóság életében vannak tiszta és tisztátalan állatok. Ez a csoportosítás is fontos, főleg ha meg szeretnénk érteni például a tékozló fiú példázatát a disznók vályúja mellett. A sertés mellett a kecske sem pozitív állat – az utolsó ítéletkor jobbra (mennybe) mennek a juhok, balra (kárhozatra) a kecskék. Számos egyéb állatról is szólhatnánk, ami feltűnik a Szentírás lapjain (pl. kutya – Márk 7,28; vagy medve – 2Királyok 2,24), de kifutnánk az időből. E rövid cikk célja nem is a téma teljesség igényével való lefedése, inkább kedvcsinálás hozzá! 

Sok hasznos képzettársítást hoz(hat) tehát be már a kisgyerekek fejében is, ha állatokkal illusztráljuk a bibliai történeteket! Valójában pedig annyi epizód szerves részei, hogy nem is kell túlzottan kitalálnunk, csak elmondanunk. Tegyük hát, akár vasárnapi iskolában, iskolai hitoktatásban, ifjúsági alkalmon – de még akár gyülekezeti igehirdetésben is! Természeti képeket (növényeket + állatokat) gyakran használt Jézus is a tanításában. Most pedig, hogy itt a nyár, különösen aktuális a téma, közel jön hozzánk még inkább a teremtett világ szépsége, benne a csodálatos növény- és állatvilággal! Így kívánok istenélményekben gazdag nyarat! 

The post Állatok a bibliai történetekben – hitoktatói kitekintés appeared first on IgeIdők Magazin.

The post Dávid és Salamon nyomában – Higgyetek a leleteknek 7. appeared first on IgeIdők Magazin.