• mi különbözteti meg a jó vezetőt a kiválótól
• miért nem születünk vezetőnek, hanem azzá válunk
• a bizalom, delegálás és felhatalmazás szerepe
• hogyan segíti a fejlődést a hibázási kultúra
• és miért a vezetők fejlesztése az egyik legértékesebb befektetés

The post Mi kell ahhoz, hogy valakiből valódi vezető váljon? – Katalizátor podcast appeared first on IgeIdők Magazin.

Együtt a vezetés útján! A Katalizátor podcast célja, hogy inspiráljon és a vezetés gyakorlati oldaláról nyújtson praktikus információkat. Házigazda: Bacsó Benjámin

The post Mit tanulhat a nagyvállalati és az egyházi szektor egymástól? – Katalizátor podcast appeared first on IgeIdők Magazin.

A Katalizátor podcast célja, hogy inspiráljon és a vezetés gyakorlati oldaláról nyújtson praktikus információkat.

The post Hogyan hasznosíthatjuk a kreativitást vezetőként? – Katalizátor podcast appeared first on IgeIdők Magazin.

The post Hogyan építsünk jól működő csapatokat? – Katalizátor podcast appeared first on IgeIdők Magazin.

Ebben az epizódban gyakorlati példák és személyes tapasztalatok alapján osztjuk meg a visszajelzés kezelésének legjobb módszereit, hogy azok valódi értéket és fejlődést hozzanak – a munkahelyen és azon kívül is.

The post A visszajelzés művészete – Katalizátor podcast appeared first on IgeIdők Magazin.

Életünknek két nagy része van: kell dolgozni és kell pihenni.

Ez utóbbiról szólt egy korábbi nyár eleji írás, a pihenés teológiájáról. Most a munkavégzés Szentírásból tanulható alapelveiről lesz szó.

A kettő között nem az aktív/passzív a kulcsszó, különbség, hiszen a pihenés is lehet aktív, nem csak a munka. A munka sokak szerint „szükséges rossz”, ezzel a véleménnyel még keresztény körökben is találkozni! Holott a munka nem a bűneset következménye. A munka nehézzé válása az. Istentől kapott munkálkodás már létezett a kezdet kezdetén – a bukás előtt is a paradicsomban. Így szólt az Örökkévaló Ádámhoz:

„Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt.” (1Mózes 2,15) Utalást találunk még az Ezékiel 28,13-ban is: „Édenben, Isten kertjében voltál, mindenféle drágakő borított: rubin, topáz és jáspis, krizolit, ónix és nefrit, zafír, karbunkulus és smaragd. Aranyból készültek foglalataid, és a rajtad levő vésetek teremtésed napján elkészültek.” A nemesfémek megmunkálása például komoly munkát igényel.

Nézzük meg, milyen bibliai alapelveket találunk, melyek tanácsolnak minket a munkához való keresztény hozzáállásunkban! Először is, pénzkeresésünk során fontos elkerülnünk a kapzsiságot (Lukács 9,25 vagy 12,15), valamint helyes prioritások mentén érdemes dolgoznunk (Máté 6,33)! Egészen biztosan tudhatjuk, hogy számít a munkánk, hiszen Isten is ott van velünk. Nem maradt otthon, sem a templomban. Vasárnapot követően hétfőn is „szembejön” az irodában! (Vagy éppen iskolában, műtőben, pult vagy számítógép mögött.)

A munkánk tehát nem hiábavalóság (még ha látszólag a Prédikátor könyve erre is utalna)! A munkahelyünk lehet az istendicséret és imádság helye is.

Nincs éles választóvonal szent és profán munkakörök között! Ahogy William Tyndale angol bibliafordító mondta egykor: „Nincs különbség munka és munka közt – mindenféle munka tetszésére lehet Istennek; vizet önteni, mosogatni, cipészként vagy »apostolként« dolgozni – mind egyek; mosogatni és prédikálni ugyanaz, mert tetteinkkel Isten tetszésére cselekszünk.”

Az ambíció, törekvés, fejlődés látszólag ellentétes a bibliai „megelégedés” koncepciójával. A Zsidókhoz írt levél így szól hozzánk: „Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van…” (Zsidók 13,5b) Keresztényként azt is sokszor hallottuk már, hogy nem a pénz a probléma, hanem a pénz szerelme. Viszont ott van a Jézustól szomorúan távozó gazdag ifjú, vagy a tű foka sztori! A Mester ez utóbbi kifejezést használja a Máté 19,24-ben, azt akarja kifejezni vele, hogy nagyon nehéz (nem lehetetlen!) megtérnie annak az embernek, akinek a szíve és gondolata a földi gazdagság körül forog (Máté 19,16–22).

Nem szabad elfelejtenünk, hogy „csalárdabb a szív mindennél” (Jeremiás 17,9), és fontos folyamatosan monitoroznunk, vizsgálnunk belső motivációnkat, az anyagi javakhoz való hozzáállásunkat.

Viszont az is igaz, hogy a jólét és az arra való törekvés nem kizáró ok a mennyek országából, sőt, ha szolgálunk azzal családunk és mások javára, Isten dicsőségére tehetünk.

Nem kevés nagy adakozó van Isten országában ilyen tehetős keresztény ember! Végső soron „ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is” (Máté 6,21). Így kerülhető el sikerrel a munkamánia.

A „workaholic”-ság leküzdése olykor nehéz döntésekkel jár. Erről szól például a nemet mondás művészete. Ha mindent is(!) akarok, semmit nem fogok tudni csinálni igazán. Isten bölcsességére van szükségünk gyakorlati, hétköznapi, munkahelyi életvitelünkben is. „Bárcsak lenne munkám, szinte minden problémám megoldódna!” – gondolhatják egyesek…
Ahogy a pénz, úgy a pénztelenség státusza is lehet bálvány, hamis indok, „takaró”. Ugyanígy nemcsak a munka ideje nehéz, hanem a munkanélküliség időszaka(i) – csak máshogy!

Ne áltassuk magunkat, a munka tud áldás lenni, de nem tölti be azt a mély vágyat, mely a jelentőségünk tudatát áhítja ott legbelül! Nemcsak a munka jelenthet stresszt, hanem az is, ha nincs mit dolgoznunk. Valószínűleg Isten nem véletlenül engedte meg mindezt – érzések és tények szintjén is. Célja mindezzel a benne való bizalom, függés kimunkálása, a hozzá való ismételt visszatérés elősegítése. Mit tegyünk, ha túl nagy a stressz? 1. figyelj az egészségedre, 2. harcolj a félelemmel, 3. vedd komolyan az igazi örömöt, 4. kapcsolj ki érzelmileg, és 5. szolgálj ellentétes (stresszmentes) lelkülettel, 6. irányítsd gondolataid a helyes irányba, és 7. imádkozz és olvass Igét – javasolja Ken Costa (az Isten a munkában könyv szerzője).

Biztosan lesz részünk kudarcban, csalódásban, de reményben és sikerekben is a munka témakörében! Ne feledjük, minden bukás lehetőség a felállásra, minden kudarc esély a növekedésre! Ráadásul még bőkezűvé is válhatunk, Isten kegyelméből a „pénztárcánk is megtérhet”, adakozási szokásaink is fejlődhetnek! Azt gondolom, május 1-je alkalmából is aktuális és időszerű volt megemlékeznünk arról, hogyan látja Isten és igéje életünk időben legnagyobb ébren töltött részét. Adja az Úr, hogy jó sáfárokként töltsük, az ő dicsőségére!

Ajánlott irodalom e témában: Ken Costa: Isten a munkában (Alpha, 2014).

Kiemelt kép: pexels.com

The post Munka ünnepén – a munka teológiája appeared first on IgeIdők Magazin.

The post Mihez kezdjünk a kudarcainkkal? – Katalizátor Podcast appeared first on IgeIdők Magazin.

„Vannak vidékek”

Délután négy óra is elmúlt már, most csend van az épületben, pár órával ezelőtt ez még elképzelhetetlen lett volna. Az igazgatói irodában ülünk, folytatjuk, ahol több éve abbahagytuk, a vidékről beszélgetünk, Magyarország egyik legszebb és egyben leghányattatottabb részéről. Ennek állapotát az olyan adatok, mint hogy fejlettségi mutatóit tekintve az ország 154. kistérsége a 174-ből, nem adják vissza.

Az, hogy országos szinten kiemelkedően magas a munkanélküliség, illetve az ebből adódó szegénység, és elégtelen élet- és lakáskörülmények vannak, szavak csupán. Egészen addig így van ez, amíg az éhes, koncentrálni nem tudó, legkisebb sértésre is ütéssel válaszoló, jövőképpel nem rendelkező gyerekeket nem látod.

Az itt élő, dolgozó pedagógusoknak merőben más problémákkal kell megküzdeniük, mint azokon a helyeken, ahol ilyen gyerekek nincsenek vagy kirekesztik őket, fogadva problémamentesebbeket. Itt tanít Nelli immár több mint negyven éve, 1984. szeptember 24-én kezdett mint frissen végzett tanító. A Baptista Szeretetszolgálat 2012-ben vette át az iskolát, nem azért, hogy „jó családok” gyermekeinek – és csak nekik – színvonalas oktatást biztosítson, hanem hogy minden itt élő gyereknek megpróbáljon esélyt és reményt adni a rendelkezésére álló eszközökkel.

„A beregi agyag lehúzott, ideragasztott”

Egyébként, meséli Nelli, nem így képzelte el élete alakulását, a legelején háta mögött kívánta látni ezt a települést, iskolástól együtt, de az egykori osztályfőnöke azt javasolta, hogy maradjon pár évet tapasztalatszerzés miatt. Na meg (akkor még szempont volt) nem mutatott volna jól a munkakönyvében, ha rövid idő után vált állást.

„Olyannyira megfogadtam a tanácsát, hogy maradtam negyven évig. Ady azt írja, hogy »A gaz lehúz, altat, befed«. Én ezt úgy fordítottam magamra, hogy a beregi agyag lehúz, ideragaszt.”

Végigjárta a kötelező lépcsőket az igazgatói székig, tanítóként kezdte, aztán hamarosan osztályt kapott, és rövidesen már felsőben tanított: éneket, történelmet, magyart… amire éppen szükség volt, mert errefelé a pedagógushiány nem a 21. század hozadéka.

„Igazgatóhelyettes is fiatalon lettem, 1992-ig láttam el azt a feladatot, aztán pár évig iker fiaimmal voltam otthon. Amikor visszatértem, azzal szembesültem, hogy az akkori igazgató és az önkormányzat között erős a feszültség, ez pedig ellehetetlenítette az itteni munkát. Azt gondoltam, hogy ha szabad kezet kapok, és én állíthatom össze a tantestületet, akkor el tudom ezt a feladatot látni.”

„Beleegyeztek, így kezdődött el igazgatóságom még az önkormányzat által fenntartott oktatási intézményben. Nem volt egyszerű feladat, röviden összefoglalva, az önkormányzat úgy érezte, hogy az iskola viszi el a falu összes pénzét, gyakorlatilag 0 Ft támogatással küzdöttünk. Mindezt úgy, hogy egy tévedésből átküldött bérjegyzékből megtudtam, hogy 14 focista benne van az iskolai állományban…”

„Aztán a szeretetszolgálat alatt végre levegőhöz jutottunk”

2012-ben vette át a Baptista Szeretetszolgálat az iskolát, amely tulajdonképpen senkinek sem kellett. Végre levegőhöz jutottunk, egy példa erre: addig az önkormányzat nem biztosított forrást, hogy versenyekre vigyük a gyerekeket, ezt a szülők feladatának tartották. Igen, az lenne, de ezek a szülők munkanélküliek voltak. Alapvető dolgokra sem volt pénzük, nemhogy arra, hogy a gyerekük utazását biztosítani tudják. A váltás óta ilyen problémáink sincsenek.

„…nézz uram a hátad mögé is / ott is lakoznak”

A rendszerváltás itt olyan katasztrofális helyzetet okozott, hogy az ország szerencsésebb vidékein élőknek az elképzelhetetlen. Tiszaszalkán működött a Magyar Acélárugyárnak egy kihelyezett üzeme, amely 600 embert foglalkoztatott, a beregi térségben élők 90 százalékának adott napi megélhetést. Emellett volt tsz és ÁFÉSZ. A rendszerváltást követően pedig felbomlottak ezek a munkahelyek, a privatizáció következtében kevesek igen jól jártak, a többségnek azonban a nincstelenséget hozta el az új korszak. Számos oka van ennek, elsősorban a munkahely, a szociális védőháló hiányzott, illetve az edukáció, amely az itt élőket képessé tette volna megküzdeni a földrengésszerű változással.

„Budapestig kellett munkáért menni az embereknek, már annak, aki bírta ezt. Egyik napról a másikra kellett szembesülni azzal, hogy nincs biztos munkahely, nincs megélhetés.”

Nem meglepő, hogy ez a kiszolgáltatottság utat nyitott számos más problémának.

„Alkoholizmus, lecsúszás, droghasználat, akiknek volt erejük, lehetőségük változtatni, jórészt elvándoroltak. Ez az utóbbi tendencia azóta változott meg, mióta kitört a háború, hiszen nagyon sok család települt át, közöttük kisgyermekesek is. Ezek a családok és akik tartani tudták magukat az elmúlt évtizedekben képezik a helyi elitet.”

És akkor most nem kell sokra gondolnunk, csupán arra, hogy ezekben a családokban nem szinonim fogalom a közfoglalkoztatás és a munka, van saját gépkocsi, és a hónap vége nem a hónap első harmadában kezdődik el. Ezeknek a családoknak a gyermekeit kilenc környező településről hordja Tiszaszalkára az iskolabusz, mint ahogy a környező települések mélyszegénységben élő, leginkább roma gyerekei is több helyről érkeznek.

„Ezek már nem azok a családok, akik egykor voltak, a kábítószer – túlzás nélkül mondhatom – mindennapos probléma náluk. A szomszédos településeken napi szinten van jelen a rendőrség. Ebben nőnek fel a gyerekek. 1984-ben azt gondoltam, siralmas az elmaradottság, most azt látom, hogy szikrányit sem haladtunk előre.”

„Tíz év múlva ne ez a dal legyen”

Itt nincsenek roma hagyományok, itt a szegénységi szubkultúra van. „Korábban volt már program, amely a felzárkózást segítette volna elő, de tapasztalatom szerint nem azokat a területeket fejlesztette, amikre a gyerekeknek igazán szüksége van. Azt gondolom, a neveltségi szintet kell emelni, és a szocializációt. Ezzel van a legnagyobb probléma, és nem csak a cigány gyerekek esetében. Fásultságban nőnek fel, célok nélkül, kevés köztük az igazi ’bajkeverő’, sokkal inkább fogalmuk sincs arról, hogyan kellene tisztelettel beszélni, viselkedni egymással, tanárokkal. Csak szeretettel tudunk rájuk hatni, ezt kell kombinálni következetességgel. Azért rendetlenkednek sok esetben, hogy beszélgessünk velük.

Nem tanmenetet kell itt tanítani, hanem gyereket.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy van olyan, hogy 30 perc beszélgetést követ 10 perc tananyag, de az alatt a 30 perc alatt is lényeges mintához, információhoz, érzéshez, tudáshoz jut az az osztály. Ahogy belépsz a tanterem ajtaján, azonnal lecsekkolják, hogy szereted vagy utálod őket, és eszerint viselkednek veled az elkövetkezendőkben. Ha mindezt tudod, akkor is iszonyatosan megterhelő ez a munka, hiszen hat letanított óra után hulla fáradtan nehezebben viseljük a tiszteletlenséget, mint kipihenten. Még akkor is így van, ha tudjuk, nem szándékolt volt az.”

„…szavak kapaszkodnak szavak…”

Vannak persze jó dolgok is. Az egyik az, hogy ebben az évben hosszú idő óta először tudta teljes tanári karral indítani az iskolát, sőt válogatni is lehetett a jelentkezők közül. Az ok azonban már korántsem szívderítő.

Az elmúlt években az ukrán nyelvtörvény miatt, majd a háború elől menekülve tanárok is érkeztek a határ túloldaláról. „Lelkesek, magyarságtudatuk jóval erősebb, mint a legtöbbünké itt az anyaországban, viszont egy teljesen más pedagógiai kultúrát sajátítottak el, segíteni kell őket abban, hogy ezt itt megismerjék.”

Aztán itt van a ’Mintaiskola modellprogram’ pályázat is. Ezt a szeretetszolgálat pályázta meg, és az egyik megvalósítási helyszín lesz Tiszakerecsenyben az iskola, amely az egyik telephelye a Nelli által vezetett intézménynek. Ide szinte minden gyerek a szegregált területről érkezik, ha érkezik az órákra. „Sokat segíthet ez a program. Elfogadásra, konfliktuskezelésre is nevel, arra, hogy nem a verekedés a megoldás. Ezenkívül a gyermekek valós igényeinek, képességeinek megfelelően történhet a tudás átadása, kompetenciákat kell erősítenünk, amelyek a tanulásban előreviszik őket.” Ez a program és számos más, amelyhez a szeretetszolgálat forrást biztosít, lehetőséget teremt arra is, hogy a gyerekek elhagyják a településük határait, lássák, hogy másképp is lehet élni, mint azt ők nap mint nap teszik. Talán egy ilyen élmény vagy az egykori tanár néni, tanár bácsi biztató szava lesz az az emlék, amely erőt ad a gyerekeknek, hogy ne a széles utat, hanem a keskenyet válasszák.

The post Nem tanmenetet, gyereket tanítanak appeared first on IgeIdők Magazin.

The post Betekintés az iskolamisszió hétköznapjaiba appeared first on IgeIdők Magazin.

The post Jellem – Katalizátor Podcast appeared first on IgeIdők Magazin.