A következőkben egy példát említek csupán.
A rovarok a melegvérűekkel szemben (pl. emlősök) képtelenek a testhőmérsékletüket hatékonyan szabályozni. Egyedszinten igaz ez a méhecskére is, de a méhcsalád már teljesen más kategória.
Tavaly hideg telünk volt. A méhesben mínusz 23 fokot is mértem, miközben a kaptár telelőfürtjében a legnagyobb fagyoknál sem süllyedt a hőmérséklet plusz 20 fok alá.
Gondoljunk bele, a hideg zimankóban az apró rovaroknak több mint 40 fokot kellett áthidalniuk. Mégis hogyan képesek ilyen teljesítményre ezek a kis apróságok?
A méhek legerősebb izma a szárnyizomzat, amelyet képesek lekapcsolni a szárnyaikról. Ilyenkor a munkát végző szárnyizomzat cukrot (mézet) éget el, ami hőtermeléssel jár együtt.
A sok kis egymás mellé állított kályha hője összeadódik megtermelve a téli méhes legnagyobb értékét: a kaptár melegét.
Az örök tavaszt várva, lelki télben élve adódik a párhuzam: a gyülekezet melege, legnagyobb értéke (1Korinthus 13,13) a szeretet, amely lakhatóvá, élhetővé teszi a közösséget. Ám a vonzó, családias légkör nem jön létre csak úgy magától, szorgos méhecskeként tenni, dolgozni kell érte, akár kényelmetlenséget, áldozatokat vállalva is.
„…teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.” (Efezus 4,2–3)
Papp Szabolcs
Fotó: unsplash.com
