Az élők és a holtak világának határmezsgyéjén
Az angol halloween szó szerinti fordításban a mindenszentek (All Hallows’ Eve) előtti estét jelenti. Ősi kelta ünnep, az Írországban és Skóciában élő törzsek ezen a napon ünnepelték az újévet – a Samhaint, vagyis „a nyár végét”, és ilyenkor egyszerre hódoltak a Napisten és a holtak Ura előtt.
Hitük szerint ugyanis ezen a napon tért vissza a földre azoknak a bűnösöknek a lelke, akik az elmúlt esztendőkben haltak meg és azóta állatok testében „léteztek”. Megfelelő áldozatok bemutatásával ezen a napon engesztelést lehetett szerezni az elhunytaknak, hogy ezáltal átkelhessenek a mennyországba.
Kétségtelenül a legismertebb jelképe halloweennek a faragott töklámpás.
Ahhoz, hogy megértsük a tökfaragás eredetét, azt is tudnunk kell, hogyan kezdődött.
Mióta ünneplik a halloween napját?
A legtöbb országban ismerik a halloween ünnepét. Éjjel rémisztő jelmezekbe bújnak, kísértettörténeteket mesélnek, mulatnak és természetesen töklámpásokat faragnak.
Egy máig fennmaradt hiedelem szerint október utolsó napján a legvékonyabb a választóvonal az élők és a holtak világa között. Az eltávozott lelkek ilyenkor útra kelnek, addig barangolnak, amíg meg nem találják egykori lakhelyüket, és ezen az éjszakán megpróbálnak visszatérni a világba.
Már a kelták is védekeztek a biztonságukat veszélyeztető esemény ellen: házaikban eloltották a tüzet, hogy a hideg és barátságtalan tűzhely ne vonzza a hazalátogató szellemeket, és a tökéletes megtévesztés érdekében szellemnek öltözve parádéztak az utcákon, hogy a Gonoszt a végsőkig megzavarják, hogy aztán könnyebben elűzhessék.
Október 31-én, miután a termést betakarították és elraktározták a hosszú, hideg télre, megkezdődött az ünnepség. A kelta papok a hegytetőn, a szent tölgyfák alatt gyülekeztek, új tüzeket gyújtottak, termény- és állatáldozatokat mutattak be, tűz körüli táncuk jelezte a napszezon végét és a sötétség kezdetét.
Mikor eljött a reggel, a papok szétosztották a parazsat a családok között, hogy azzal új tüzeket gyújthassanak. Ezek tartották távol az ártó szellemeket, és űzték el a hideget.
A töklámpa története
Halloween szimbóluma hosszú évszázadok óta a kivájt répa- vagy töklámpás, amely eredetileg kettős célt szolgált: egyrészt távol tartotta a gonosz szellemeket, másrészt pedig így világítottak a halottak szellemeinek, hogy azok hazatalálhassanak.
A kelta retket (répát) az amerikaiak időközben tökre változtatták (állítólag azért, mert abból több volt nekik), és a világító sárga gömb lassan halloween szimbólumává vált. Az utcákat elborítják a töklámpások már jóval október 31-e előtt, és egyre inkább megjelennek a kertekben a bizarr dekorációk is.
A föld alól kibújó csontvázak, zombik jelennek meg, szellemek, boszorkányok hada lepi el a kertes házak környezetét. Ez persze óriási üzlet a kereskedelemben is, hiszen a boltok polcai roskadásig teli vannak a nélkülözhetetlen kellékekkel.
Gyertyagyújtás elhunytakért
A mindszent és a halottak napja a holtakért való megemlékezés és a kegyelet ünnepe. Az emberek meglátogatják elvesztett családtagjaik, rokonaik és barátaik sírját, gyertyát gyújtanak és lelki üdvükért imádkoznak.
Egyes hagyományok szerint ilyenkor a holtak hazalátogatnak családjukhoz, ezért régen megterítettek nekik, friss kenyeret, sót és vizet tettek az asztalokra. Ezekben a napokban tilos dolgozni, ellenkező esetben a szellemek megharagudnak és bajt hoznak a ház népére.
Miért mennek sokan ma a temetőbe?
A halottakra való emlékezés már az ókeresztény liturgiában is szerepet kapott, de önálló ünnepként csak 998-tól üli meg az egyház, méghozzá Szent Odilo clunyi (francia) bencés apát kezdeményezésére. A buzgó egyházfi javasolta ugyanis, hogy november 2-át a halottak napjaként tiszteljék az apátság bencés rendházaiban; aztán e szokást félezer év alatt a komplett egyház átvette.
A katolikus tanítás szerint az egyetemes egyház három helyen van jelen: (1) a földön mint küzdő egyház, tagjai az élők; (2) a tisztítótűzben mint szenvedő egyház, tagjai a purgatóriumban tisztuló lelkek; valamint (3) a mennyben mint diadalmas egyház, tagjai a megszámlálhatatlan sokaság, mely már Isten mellett foglal helyet.
A halottak napja a középső mező, a szenvedő egyház ünnepe, az épp tisztuló lelkeké. A halottak napját megelőző 24 óra, vagyis november 1-je viszont a mindenszenteké: mindazoké, akik akár rögtön haláluk után, akár megtisztulásukat követően a mennybe jutottak. „…nagy sokaság volt ott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből, amelyet megszámlálni senki sem tudott; a trón előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak” – ezt hirdeti a Jelenések könyve.
Bár az egyházban a mindenszentek ünnepe terjedt el hamarabb, mégis a halottak napja a meghatározó, olyannyira, hogy mindszent a halottak napja vigíliája, és az egész hetet halottak hetének nevezik. A mindenszenteket az ókeresztények a pünkösd utáni első vasárnapon ülték, a VIII. században helyezték novemberre. Kezdetben az összes keresztény vértanúra emlékeztek, egyetemes ünneppé IV. Gergely pápa tette 835-ben.
Ekkor módosult a jelentése: Mária, az apostolok és a földkerekségen elhunyt minden igaz ember emléknapjává vált. Tévedés hát, hogy mindenszentek csupán az egyház által kanonizált szentek ünnepe, hiszen a névtelen emberekre is, az üdvözültek teljes seregére emlékezünk ekkor.
Van élet a halál után?
Infarktust kapott, a kórházban három percre leállt a szíve, kiszállt a testéből, és a műtő sarkából nézte végig, ahogy az orvosok az életéért küzdenek. Magához térve az 57 éves southamptoni szociális munkás részletes leírást adott az újraélesztési procedúráról, sőt, még a körülötte lévő gépek hangját is pontosan vissza tudta idézni.
Ilyen és ehhez hasonló vallomásokkal dolgoztak a Southampton Egyetem kutatói, amikor a valaha volt legnagyobb és legátfogóbb tanulmányt készítették a testen kívüli és halálközeli élményekről. A vizsgálat négy éven át zajlott 15 különböző – amerikai, brit és osztrák – kórházban több mint kétezer, szívinfarktuson átesett páciens részvételével.
Jelen tudásunk szerint az agy működése alig fél perccel azután leáll, hogy a szívműködés megszűnik. Csakhogy a 2060 szívleállásos eset 330 túlélője közül 140-en azt állították, „tapasztaltak tudatosságot” a szívleállásuk és az újraélesztésük között.
Minden ötödik beteg szokatlan nyugalmat, éles fényt, felgyorsult vagy épp lelassult időt érzékelt, 13 százalékuk arról számolt be, hogy elhagyta a testét, és körülbelül ugyanennyien vallották, hogy érzékeik felerősödtek a szívleállást követően.
Mi ez? A haldokló agy utolsó ajándéka az összeomló testnek? Fogalmunk sincs. Mit mond erről a Biblia?
A feltámadás nem megtapintható
Benedek István művelődéstörténész írja: ateista tudósok azon fáradoztak, hogy találjanak vallásos tapasztalatokkal nem rendelkező, ősi hagyományok szerint élő törzseket, melyeknek nincs tanításuk a lélekről, a halál utáni életről.
Próbálkozásuk kudarcba fulladt, ugyanis az életről, a halálról, a születésről és a halál utáni életről, az úgynevezett túlvilágról szóló tanítások szinte egyidősek az emberi kultúrával. Minden jelentős vallás, hitvilág sarkalatos tételei ezek, sőt, ezekben, ezek által fogalmazódik meg a hit lényege, e tanítások nélkül a szent iratok pusztán erkölcstankönyvek lehetnének.
„Ha pedig Krisztus nem támadt fel – mondja Pál apostol –, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is… Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” (1Korinthus 15,14.19)
Minden nagy és hiteles tanítás rámutat, hogy az élet több és magasabb rendű, mint a látható valóság. Végső soron az emberi lét célja és értelme abban rejlik, hogy ezt a valóságon túli valóságot megértse, befogadja, elérje. A mai ember azt gondolja, amit bebizonyít, amit tényekkel képes igazolni, azt birtokolni is tudja. A feltámadás, az örök élet azonban nem megtapintható, nem vizsgálható meg, mert a lélek birodalmába tartozik.
Remény, hit, bizalom.
A tapasztalati úton szerzett tudás embere az Újszövetségben Tamás, aki a feltámadt Krisztus sebeit akarta látni, érinteni. Meg is tehette, de „Jézus így szólt hozzá: Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek.” (János 20,29)
Amennyiben továbbra is érdeklődik a téma iránt, nézze meg a következő bibliai tanítást!
Összeállított: Dr. Mészáros Kálmán egyháztörténész
