Egyre többen indulnak el sétákra, kirándulni, futni, egyre többen intézik baráti találkozásaikat a szabadban, beszélgetnek önfeledten egy-egy étterem vagy cukrászda teraszán, elvégre egy kávé vagy egy süti mellett jobban csúszik a mondanivaló is. Szeretem ezt az időszakot, mert megtelnek az utcák élettel, a terek színnel, ízek, illatok érik egymást a teraszokon, egyéni gondolatoktól, félszeg kacajoktól hemzseg a város. Még csalóka a jó idő, és még nem pompázik minden teljes díszben, még nem duzzad bátorságtól a város összes embere a kimozdulást illetően, de már éledezik a vágy, már mutatkozik a hajlandóság.
Ebben a nyiladozó hangulatban történt, hogy jártamban-keltemben a zsizsegni kezdő teraszok egyike mellett elhaladva megütötte fülemet egy beszélgetés, abból is inkább csak egy szó. No nem hallgatóztam, őszintén mondom, csak egy igen kellemes hangú,
középkorú hölgy mondataiból véltem kihallani – csak úgy kontextustól függetlenül: tűzkeresztség.
Egyrészt megörültem, hogy amolyan közvetett módon eszembe juthatott egy, a hétköznapokban nem olyan sűrűn használatos szó, másrészt elgondolkodtatott.
Akkor szokták használni e kifejezést, amikor valaki először átél valami jelentős eseményt, vagy először cselekszik meg valami meghatározót, egyszóval az élet bizonyos mérföldköveinél hivatott az ember használni e szófordulatot, úgy, mint „átesett a tűzkeresztségen”.
Tovább játszottam a szavak szintjén, és jó keresztény ember módjára a vízkeresztség fogalma ragadta meg a figyelmemet. Tűz-víz, ellentétek, értitek… „Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, erősebb nálam, arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket.” (Máté 3,11)
Milyen csodálatos és valóságos allegóriaként tárul elénk a bemerítkezés képe.
Vízkeresztség: egy tökéletesen megkoreografált újjászületés, mely az igazi átélés révén töltődik meg tartalommal, ad tényleges, új életet a hit által. Az óember a víz alá merül, és vele együtt visz minden kárhoztatást, minden bűnt, hogy Isten kegyelméből, Jézus Krisztus áldozata által megtisztulva, új emberként folytathassa pályafutását. Egy döntés gyönyörűen szimbolizált megpecsételése. „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2Korinthus 5,17)
Ám János szavai arról beszélnek a Máté 3,11-ben, hogy jön valaki, aki nem vízzel, hanem tűzzel keresztel majd, aki a szemmel jól látható, vízzel történő metaforikus újjászületés mellett – azzal párhuzamosan és egyetemben – a bensőben láthatatlan formában is új lángot gyújt.
A hit lényege ebben a részben rejlik, hiszen ez a tűz jelképezi a lélekben végbemenő változásokat.
Arról olvasunk az Apostolok cselekedeteinek 2. fejezetében, hogy pünkösd napján lángnyelvek formájában érkezett a Szentlélek, és töltötte be a tanítványok lényét. Milyen beszédes képként jelenik meg a tűz a történés mibenvalóságában. Egyszersmind valósággá vált az evangéliumi írás, ez volt maga a tűzkeresztség. Igazi mérföldkő! Hirtelen megelevenedett a tanítványokban a lélek, és mindenféle szokatlan dolgok történtek, ami – ahogy olvashatjuk – felháborodást is keltett némelyekben. Akkoriban efféle teátrális belépővel áradt ki a Szentlélek, és ennyire feltűnő módon munkálkodott, de ma már jóval csendesebben tölti be szellemünket.
Mi is átéljük ezt a tűzkeresztséget, amikor a megtérés útjára lépünk, és amikor Jézus Krisztust szívünkbe fogadjuk, ajándékul megkapjuk a Szentlelket is.
Csak úgy észrevétlenül belénk költözik. De sokszor annyira szelíd szóval suttog bennünk, hogy tudomást sem veszünk jelenlétéről. Indítana, irányítaná útjainkat, de nem számolunk vele, nem fordulunk hozzá tanácsért, segítségért. Jóllehet, a mindennapi rohanás, a leterhelt gondolatok és az egyre inkább megcsappanó kapacitás aligha segít kibontakozni a bennünk élő Szentléleknek. Nemhogy tüze nem csillan meg és hajt bennünket motiváció formájában, de sok esetben létének gondolata is elkerül. Szomorú beismerés ez, és nem is lenne szabad így lennie. Biztosan van is olyan olvasó, aki most összeráncolt homlokkal jobbra-balra rázza a fejét, és megállapítja, milyen hanyag természetű ember az olyan, aki nem ég a Szent Szellem tüzes izzásában nap mint nap. És igaza is van! Nem lenne szabad elszalasztani egy ilyen csodálatos lehetőséget!
Amint révedezéseimben továbbhaladtam utam során, lelkes ifjúság hangoskodását hallottam a túloldalon. Négyen voltak és harsány nevetéssel, szinte kiabálva próbálták túllicitálni egymást a szavak erejével. Az fogalmazódott meg bennem, hogy olyan jó lenne, ha ilyen buzgó módon keresnénk mi magunk is Istent és a jelenlétét, akaratát és vezetését. Olyan jó lenne, ha mi is ennyire hevesen vágynánk a figyelmére, meghallgatására, hogyha a tűzkeresztség mindennap visszaköszönne bennünk, általunk nemcsak gondolati szinten, hanem cselekedeteinkben, hozzáállásunkban. Elvégre Szentlélekkel lettünk megkeresztelve: „többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.”
Pünkösdre hangolódva az motoszkál a fejemben, hogy a Szentlélek kiáradására emlékezni olyan, akárcsak egy régi ismerős szülinapját ünnepelni.
Minden évben eljön az a bizonyos nap, amikor eszünkbe jut a szóban forgó kedves ismerős, és felköszöntjük, netán megajándékozzuk, másnap pedig minden megy tovább úgy, ahogy szokott. Pünkösd ünnepekor is tehetünk így, csak utána se álljunk meg! Hívjuk közösségre a Szentlelket, ajándékozzuk meg az időnkkel, beszélgessünk vele, köszönjük meg, hogy van nekünk! És ha eddig a feledés homálya takarta el szemünk elől az ő létének közelségét, adjunk hálát, hogy nemcsak az ünnepek kapcsán lehetünk együtt vele, hanem az év minden napján, annak minden egyes percében hívhatjuk! Ő egy olyan barát, aki nem mondja azt, hogy most nem ér rá, majd jövő héten, ő nem csak akkor választja a társaságunkat, ha jó periódusban vagyunk. Ő, ha kell, bármikor megvigasztal, bármikor rendre int, csak engednünk kell, hogy az a láng, amit szívünkbe gyújtott, lobogjon. Lobogjon, hogy fénye világítson, füstje jelezzen, ha a szükség úgy diktálja.
