Jeremiás próféta könyvéből így szól az egyik napi kiemelt igénk: „Ha eljutott hozzám igéd, én élveztem, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt, hiszen rólad neveztek el engem, Uram, Seregek Istene.” (Jeremiás 15,16)
Nagyon érdekes ez az igevers, mert néhány verssel korábban Jeremiás ezt mondja: „Jaj nekem, anyám, mert arra szültél, hogy perlekedjem és vitázzam az egész országgal! Nem adtam és nem kaptam kölcsönt, mégis mindenki átkoz engem…” (10. vers) Kicsit később pedig ezt kérdezi: „Miért tart fájdalmam szüntelen, miért nincs gyógyulás súlyos sebemre?” Sőt, egyenesen ezt mondja Istennek: „Olyan vagy hozzám, mint a csalóka patak, amelyben nincs állandóan víz…” (18. vers)
Kétségkívül Jeremiás az egyik legnehezebb életű személy a Bibliában.
Egy egész könyv szól az ő siralmairól. Izrael történetének egy rendkívül nehéz időszakában kellett prófétai tevékenységét végeznie, látszólag teljes sikertelenséggel. Szembe kellett mennie az árral, hamis papokkal, a hatalom által eltartott hazug prófétákkal szemben kellett az igazságot hirdetnie – így magával a királlyal is rendszeresen konfliktusba került. Jelképes cselekedetei (pl. igát vett a nyakába, földet vásárolt) miatt rendszeresen vált gúny vagy nevetség tárgyává, szinte sose hallgattak rá. Többször került fogságba, merényletet terveztek ellene. Volt, hogy halálra akarták ítélni, még egy ciszternába is beledobták. Még családja sem lehetett, mert Isten ezt kérte tőle. Tehát Jeremiásnak bőségesen jutott abból a bizonyos ürömből, vagyis keserűségből az élete során.
Mégis azt írja, hogy „igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt”.
Nem csoda, hogy ilyen körülmények között Jeremiás rendszeresen elbizonytalanodott, sírt, panaszkodott. Mégis az egész könyvben azt látjuk, hogy Isten lépten-nyomon szólítja, bátorítja, vezeti őt, és ez lendíti őt tovább. Időnként szívhez szólóan, máskor paranccsal. Amint túlteszi magát az egyik nehézségen, jön a következő, és Jeremiás újra padlóra kerül. De hol van ebben az öröm?
Az egyik legfontosabb tanulsága ennek az, hogy a bibliai öröm nem egyenlő a boldogsággal. Jakab ezt írja: „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek…” (Jakab 1,2) Ez semmiképpen sem boldog helyzet. De akkor hogyan lehet boldogtalanság közepette örömet megélni? Sokszor látom azt, hogy keresztény emberek küzdenek azzal, hogy mindenképpen a boldogság látszatát akarják magukra erőltetni. Rengeteg energiát fektetnek abba, hogy kifelé mutassák: „mennyire áldott, boldog ember vagyok”, miközben belül hasonló érzéseik lehetnek, mint Jeremiásnak. Fel tudjuk oldani ezt a feszültséget akkor, hogyha felismerjük, hogy az öröm nem ugyanaz, mint a boldogság.
Mert mi is az öröm a Bibliában?
Görögül a khara (χαρα) szó jelenti az örömöt. Ez nagyon hasonlít a kegyelem szavára: kharisz (χαρις). A két szó között szoros kapcsolat, rokonság van. A kharisz ezt jelenti a szótár szerint: „kedvesség, szeretetre méltó magatartás, bájosság, kellemesség, nyájasság, jóindulat, kegyes gondoskodás. Isten kedvezése az ember iránt, a kegyelem megnyilvánulása, cselekedete. Kegyelem elnyerése, kegyelmi állapot, kegyelemből nyert, kegyelemből folyó élet.” (Varga Zsigmond: Görög–magyar szótár az Újszövetség irataihoz, 1009. h.; kiemelés tőlem) Ízleljük ezeket a szavakat! A kegyelem olyan dolog, amit nem érdemlünk, mégis kapunk. Nyilvánvaló, hogy senkit nem tesz boldoggá az, ha nehézségbe kerül. Csodálatos dolog mégis, amikor az üröm, a keserűség közepette egy igei bátorításon keresztül megérezhetjük Isten kegyelmét. Ez megindítja a szívünket – és az ebből fakadó reakció az öröm. Ilyen értelemben az öröm megelégedettséget, hálaadást, békességet, reménységet jelent – ez pedig derűssé tesz. Megtapasztalom Isten jelenlétét, és ez elégedettséget ad, hálát ébreszt a szívemben. Az aggodalom helyett békesség tölt el, és ez reménységet ad a jövő felé – ebből a reménységből származik a derű. Az öröm segít túllátni az adott pillanaton, amelyben benne vagyunk, még ha az rendkívül nehéz, sőt boldogtalan állapot is. Ez pedig erőt ad a következő lépéshez. Tehát az öröm legfőbb forrása Isten kegyelme.
Akkor mégis lehet örömöt tapasztalni nehéz helyzetekben?
Sőt, kifejezetten szükségünk van rá! Nyugodtan mondjuk ki, ismerjük be, hogy ebben a helyzetben boldogtalanok vagyunk. Ismerjük fel, hogy Isten kegyelmére van szükségünk – és merítsünk erőt az ebből származó örömből, ami nem egy múló érzelem, hanem egy gyümölcs, amit Isten Lelkének a jelenléte teremhet, munkálhat ki a szívünkben. Olvassuk ehhez rendszeresen Isten igéjét, amely által megszólít bennünket!
Húszas éveim elején még egyetemisták voltunk az akkor még menyasszonyommal. Készültünk az esküvőnkre. Ahogy közeledett a nagy nap, egyre élesebbek lettek az olyan kérdések, hogy hol és miből fogunk megélni, mert Budapesten diákként albérletet találni már akkor sem volt könnyű. Sokat aggodalmaskodtam, imádkoztam ezen a dolgon. Egy álmatlan, forgolódással telt éjszaka után hajnalban elkezdtem olvasni a Bibliát: „Így rendelte az Úr is, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek.” (1Korinthus 9,14) Tudtam, hogy ez az ige nekem szól, nagy bátorítást kaptam, megnyugodva aludtam el. De aztán tovább telt az idő, és mondtam az Úrnak, hogy értem én ezt az ígéretet, de mégis hogyan fog ez megtörténni? Vonaton utaztam hazafelé, és egész úton ezen gondolkodtam, imádkoztam, nem is tudtam másra figyelni. Leszálltam a vonatról, szinte még fel sem ocsúdtam a gondolataimból, amikor találkoztam egy ismerősömmel, aki a kezembe nyomott egy borítékot, amire ez volt ráírva:
„Az Úr küldte Nimródnak” – ennyi pénzt addig még nem kaptam egy összegben.
Megértettem a célzást, és megnyugodtam. Azóta is rendszeresen megtapasztaljuk Isten gondviselését és a kapott ige valóságát. Számomra ez a fajta isteni beavatkozás jelenti azt, hogy „eljutott hozzám igéd, én élveztem, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt, hiszen rólad neveztek el engem, Uram, Seregek Istene”. Ilyen az Úrtól való öröm az ürömben.
