Mérlegeljük a családunk, otthonunk, eszközeink, járműveink állapotát, áttekintjük életpályánkat és személyes szakmai fejlődésünket. Mindeközben ott feszülhet a kérdés a szívünk mélyén:
mi van vajon előttünk még, 2026 további részében és tovább?
Az esetek többségében ezek felesleges találgatások. A jövő kifürkészése nekünk nem adatott meg, csak az Istentől kijelentett dolgok terén. Az Istennel való kapcsolatunk, az üdvösségünk egy ilyen terület – sőt, kiemelten az. Egy belorusz tanítványom – aki polgári foglalkozását tekintve ügyvéd, elhívását nézve pedig lelkipásztor – találóan mondta: „Semmi sem közelíti meg ennek fontosságát az életünkben.”
Ma sajnos a hitben járó emberek sokasága is a felületesség irányába megy el. Sokan nem szeretik Isten szavát eléggé. Sem a Biblia olvasását és tanulmányozását, sem az igei tanítások hallgatását nem értékelik kellőképpen. Hitelődeink és az apostolok azonban élesen szembemennek ezzel a vélekedéssel és életgyakorlattal: „még jobban kell nekünk a hallottakra figyelnünk”, „hogy valamiképpen el ne sodródjunk”.
Aki nem figyel még jobban a hallottakra, a lelki vezetők üzeneteire, a Szentírásban leíratott és a régiek által írásba fektetett tanításokra, az menthetetlenül elsodródik.
A sodródás pedig azért veszélyes, mert az ember gyakran nem is észleli azt, hogy mi történik vele. Azt hiszi, hogy még a biztos parton van, de igazából már régen nem ott van… Elsodródott.
Gyermekkorom nyarait egy nagyon szerény, apró egyházi üdülőben töltöttem a Balatonon. Emlékszem, milyen önfeledt örömmel gumimatracoztam Tihany-Gödrös kedves öblében. Egy napon azonban ide is bejutott az egyre erősödő szél. Én pedig észre sem vettem, és a szél folyamatos sodró hatására már kint is voltam a mélyben, onnan pedig besodródtam a nádasba. A lelki életben is hasonlóan történhet az elsodródás. Ezért okkal merül fel a kérdés: „hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel…?” (Zsidók 2,3)
Ennek okán ezen írásban az üdvösség útját tekintjük át. Mi az, ami már megvalósult az életünkben, és mi az, ami még előttünk van? Bemerítő Jánoshoz csatlakozunk ezen tevékenységünkben, mert őróla olvassuk ezt: „megtanítsd népét az üdvösség ismeretére…” (Lukács 1,77)
Az üdvösség a megmenekülésről szól. Mindannyiunknak szükségünk van kimenekítésre, megváltásra, mert bűneink miatt elveszettek voltunk vagy még vagyunk ma is. Azonban mindazok, akik az üdvösség útján járnak, egy folyamatba kapcsolódtak bele. Ennek a folyamatnak vannak jól körülírható elemei:
- Kiválasztás
- Felébredés
- Újjászületés (benne bűnbánat, megtérés, erkölcsi gyümölcs, megigazulás, fiúvá fogadás)
- Megszentelődés
- Állhatatosság
- Megdicsőítés
Ez nem más, mint a lelki-szellemi értelemben halott ember életre kelése a Szentlélek által, és végső soron dicsővé formálása.
1. Kiválasztás
Maga a teremtő Isten az, aki előzetes tudása és végzése alapján kiválasztott bennünket az üdvösségre. Enélkül senki sem tudna hinni. A Szentírás így tudósít erről: „Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta…” (Róma 8,30) „Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt…” (Efezus 1,4) A mi megmentésünkben tehát minden Isten kiválasztásával indul. Krisztus mondja: „nem ti választottátok engem, hanem én választottalak titeket…”
2. Felébredés
„…ideje már az álomból felébrednetek” (Róma 13,11) – írja az apostol. Az ébresztés során Urunk a még alvó emberhez szól, akinek a szeme csukva van, és irreális képek keringenek a fejében. Ez a bűn halálos álma.
Ebbe az álomba kiált bele a szó: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból…” (Efezus 5,14)
Az ébresztés érdekében Isten sokféle eszközt használ: egy hiteles hívő szülő, nagyszülő, ismerős ragyogását vagy egy igehirdetést. Ugyanakkor ha valaki nem nyitott szívű ember, akkor Isten drasztikus eszközöket is bevethet az ébresztés érdekében: egy tragédiát a családban, egy balesetet, anyagi összeomlást vagy egészségromlást. Ilyen esetben azonnal az első kérdéseink között ez van: ezeket Isten okozza vagy csak engedi? Nehéz kérdések, de témánk szempontjából a lényeg: Isten használja ezen történéseket a felébresztésünk érdekében, azaz a mi javunkra.
3. Újjászületés
Az újjászületést mindig a Szentlélek kezdeményezi. Ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy az ágostoni–kálvini és az arminiánus–wesley-ánus teológia eltér a történések sorrendjét illetően. Előbbi Isten cselekedetének időbeli elsődlegességét tanítja (Isten újjászül, így válik képessé az ember Istenhez fordulni), míg az utóbbi szerint az ember szabad akarata alapján hoz döntést Isten mellett (az Úr előzetes kegyelme hatására), és ennek következtében születik újjá. Mindenesetre az újjászületésben észlelhető néhány mozzanat, amelyekről külön is érdemes szót ejteni.
- a. Bűnbánat: Bár az üdvösség témakörében minden Isten munkája, a bűnbánatot tekintve nekünk van jelentős feladatunk, nekünk kell engedelmeskednünk: „Tartsatok tehát bűnbánatot…” (Apostolok cselekedetei 3,19) Az őszinte bűnbánatra Isten pedig bűnbocsánattal válaszol.
- b. Megtérés: A hitre jutásban, megtérésben aktív szerepe van a személy értelmének, az akaratának és az érzelmeinek is. Ezek együttes dinamikája eredményez érett megtérést. Az ószövetségi, héber súb kifejezés egy katonai szakkifejezés is: hátraarcot jelent. A megtérés lényegéről ad ez nekünk tiszta képet: aki eddig egy bizonyos irányba ment, mostantól pont az ellenkező irányba indul el. Az Újszövetségben pedig a görög metanoia szó festi le a megtérés lényegét: új tudatot, életszemléletet mutat fel valaki a megtérése következményeként. Ez kihat az illető életvitelére is. Amikor életünk eddigi alakulását méregetjük, érdemes feltenni magunknak a kérdést: vajon eljutottunk már ide? Vagy csak a felébredt állapotunkban tartózkodunk hosszú ideje? Isten létét, a Biblia valóságát hisszük, de ez nem alakította át az életünket? Továbbá: hol vannak a gyermekeink, unokáink e folyamatban?
- c. Az Istenhez történő térésünk erkölcsi gyümölcsei: „Majdnem megtértél, s minden maradt…” – szól szomorúan egy régi evangéliumi ének. Ez egy valós megtérésnél nem lehetséges. Kenyai tanítványaim fogalmazták meg: itt nálunk pontosan lehet tudni, ki a keresztény, és ki nem az – csak rá kell nézni az életükre, családjukra és otthonukra. A megtérés morális jelei azonnal észrevehetővé válnak – és egyre erősödnek – a megváltott ember életében.
- d. Megigazulás: Augustus Hopkins Strong baptista teológus szerint: „ez Isten jogi cselekménye, amely által Krisztus érdeméért közli, hogy a bűnös megszűnt büntetésének alávetve lenni.” Az Atyaisten mint bíró felment bennünket a vádló által megfogalmazott vádak alól, és igaznak nyilvánít bennünket Krisztus érdeméért, hiszen az ő helyettes áldozata a golgotai kereszten lehetővé teszi ezt.
- e. Fiúvá fogadás: Isten szeretett, visszafogadott gyermekeivé és örököseivé válhatunk (Zsidók 12,6). Ahogy az 1János 3,2-ben olvassuk: „most Isten gyermekei vagyunk…” A tékozló fiú példája jól mutatja meg, hogy mi történik a fiúvá fogadás során. A hazatérő fiút atyja teljes mértékben visszafogadja. Ezt jelzik az átölelés, a gyűrűhúzás és az ünnepi vacsora mozzanatai is. Ez a fiúság csak a Krisztusban hívőké (Galata 3,26). Isten kegyelme teszi ezt lehetővé, a hit pedig a közvetítő közege. Ahogyan például a szóbeli kommunikációnál tapasztaljuk ezt: a beszédben, a hangban van az érdemi információ, de a levegő közvetíti azt a hallgató füléhez. Hasonlóan viszonyul egy igehallgató ember hite Isten kegyelméhez.
4. Megszentelődés
Dr. Nagy József baptista teológus szerint ez a folyamat legszélesebb és leghosszabb területe. Ismét érdemes önvizsgálatot tartanunk: beléptünk már erre a területre? Vagy csak a küszöbről nézegetünk befelé? Az Ige szerint a megszentelődés „nélkül senki sem látja meg az Urat” (Zsidók 12,14), és ez vezet az örök életre (Róma 6,22).
5. Állhatatosság a hívő életben
„Az Úr pedig irányítsa szíveteket Isten szeretetére és Krisztus állhatatosságára.” (2Thesszalonika 3,5) Istennel élt életünk során szomorú történéseket is láthatunk: emberek példáját, akik határozottan megtagadják Istent. Emellett azonban ott vannak azok is, akik lassan sodródnak el. Ők maguk nem is érzik, hogy mi történik velük, csak a kívülállók látják tisztán ezt. Ők azonban hiába szólnak, kiáltanak, mert az elsodródó csak nevet rajtuk. Bár mindegyikünket Isten ereje tart meg, ez mégis a mi állhatatosságunkon keresztül jut érvényre. Nekünk szükséges döntenünk a hűség mellett (1János 2,28).
6. Megdicsőítés
Ez már a mi megváltási folyamatunk végső lépése. Ekkor – a feltámasztás után – Isten bűneink minden következményét eltávolítja rólunk, belőlünk. Új testet is kapunk, és olyanokká leszünk, mint a dicsőséges Isten (Róma 8,30).
Életfontosságú feltennünk a kérdést önmagunk számára: mi hol vagyunk ebben a folyamatban? Mi az, ami már végbement, és mi az, ami még előttünk van? Az örökkévaló Úr csodálatos tervet alkotott a mi megmentésünkre.
Ennek vannak olyan elemei, amelyekben nekünk is aktív szerepünk van, sőt, kifejezetten arra hív az Isten, hogy reagáljunk, cselekedjünk. Ugyanakkor még ezekben is őtőle függünk, ezekhez is őtőle kapjuk a kegyelmet és az erőt. Minden más pedig teljes mértékben az ő kezében van.
Amikor a mindennapok terhei vagy a világ forrongása elterelné a figyelmünket, jusson eszünkbe: már most ízlelgethetjük az ő nagy szeretetét az üdvösség útján! Őnála biztonságban vagyunk. Engedjünk hát az ő Szentlelke mindebbe bennünket kedvesen bevonzó szolgálatának!
