Női lelkészség? Nők vezetői szerepe a gyülekezetben? – Olvasói levél

Elolvasási idő: 10 perc
Elolvasási idő: 10 perc
A Tóth Krisztián teológus 2020. július 25-én megjelent cikkében felvetett kérdést gondolja tovább olvasónk, Dobai Debóra. - A témát sokan sokféleképpen értelmezik. Beszéljünk róla!

Sokat gondolkodtam a felvetett témán. Amikor ilyen kérdéssel szembesülünk, a legjobb, amit tehetünk, ha imában elcsendesedünk, majd elkezdjük forgatni a Bibliát, minél több olyan részt megvizsgálva, ami a témába vág. Számomra a tanulmányozás olyan, mint a kirakó: minél több darabja kerül a helyére, annál teljesebb kép bontakozik ki előttünk.

Nem állítom, hogy a teljes kép birtokában lennék már, vagy hogy minden megtalált darab a helyére került volna, de mégis szeretném összefoglalni, ami idáig a téma kapcsán felvetődött bennem:

1. A cikk az 1Korinthus 14,34–35-öt hozza fel az egyik alap igeszakasznak. Tágabb kontextusát vizsgálva, Pál a prófétálás és a nyelveken szólás gyülekezeti rendjével kapcsolatban tér ki az asszonyok viselkedésére, de ez arányaiban nézve a 14. fejezeten belül mindössze néhány igeversre korlátozódik. Ha csupán az említett igeverseket emeljük ki, akkor az asszonyok valóban nem nyilvánulhatnának meg beszédben az istentiszteleten. Ez azonban biztosan nem így volt a korinthusi gyülekezetben, mert a 11,2–16-ban Pál nem azt taglalja, hogy az asszony a gyülekezetben nem imádkozhat vagy prófétálhat, hanem ha azt teszi, fedje be a fejét. Pál mind a két helyen a teremtéskor meghatározott sorrendre utal vissza.

2. Mi történt a teremtéskor? Az ember és a felesége között egy mellérendeltségi viszony jött létre. Erre utal a manapság sokat hangoztatott, már szinte klisévé vált mondás: Isten az asszonyt nem véletlenül Ádám oldalbordájából formálta meg. Az 1Mózes 1,27 együtt említi a férfivá és nővé teremtést, és Pál is erre utalhat az 1Korinthus 11,11–12-ben. Státuszuk egyenlő, mindketten személyes kapcsolatban lehetnek Istennel. (Ezt az Újszövetség is megerősíti, pl. Galata 3,28). Ugyanakkor Isten az első embert külön felelősséggel ruházta fel. Amikor a jó és rossz tudás fájáról beszél vele, felesége még nem létezik. Ádám feladata lesz, hogy továbbadja Évának Isten parancsát, és a bűnbeesés után is ő kéretik számon először.

Az Isten által felállított sorrend tehát ez volt: Isten – első ember – asszony.

Amikor az asszony vétkezik, a sorrend: sátán – Éva – Ádám. Az egyik baj volt az isteni parancs elleni vétek, a másik, hogy az asszony nem adta meg a férjének az isteni rend szerinti elsőbbséget a döntésben (Ádám ugyanakkor ezt engedte, nem tette szóvá). Más szavakkal: Istennek és Ádámnak, a férjnek, egyaránt sérült a tekintélye. Az 1Mózes 3,16 ezt a felborult viszonyt szeretné helyreállítani. Itt az „uralkodás” nem az asszony elnyomását jelenti, hanem a férfi felelősségteljes tekintélyének megerősítését. Úgy gondolom, hogy Pál elsődleges célja a férj és feleség viszonylatában ez: a hívő feleség alázattal ismerje el az Isten által meghatározott rendet, és ne akarjon a férje fölé kerekedni, vagy a férj szerepét, felelősségét magára venni.

3. Az előző pontnál említett rend azt semmiféleképp nem jelentheti, hogy a férfi lenne az isteni kijelentés kizárólagos fogadója. A Bibliában több prófétanőről is tudunk. Ezenfelül több olyan esetről is, amikor Isten a férfit megelőzve először egy nőnek adott kijelentést. Például a feleség Rebekának a szíve alatt hordott magzatok jövőjéről (1Mózes 25,22–23); Máriának, József jegyesének (Máté 1, Lukács 1) Jézus születéséről; először a magdalai Máriának, illetve az asszonyoknak jelenik meg Jézus, még Péter és a többi férfi tanítvány előtt.

4. Egy fő kérdés, amire Pál fel akarja hívni a figyelmet, a női hivalkodásra való hajlam: amikor a küllem túl fontossá válik, és ez akadálya lehet annak, hogy a gyülekezetben az isteni üzenet elérje a célját. Erre világít rá az 1Korinthus 11 korábban említett szakaszában és az 1Timóteus 2,9–12-ben is. Pál az asszonyokat mértékletességre és alázatra inti. Az asszonyok fejének befedését többen többféleképp magyarázták, de ez ebből a megközelítésből egyrészt az alázat jele, másrészt a teremtés rendjének elismerése is. Ugyanakkor ezzel az asszony azt is elfogadja, hogy a gyülekezet nem a női mivoltban való tetszelgés színtere (ez a férjére nézve Pál szerint szégyen), sem úgy általában a dicsekvésé (1Korinthus 1,29), hanem lelki emberek közössége, a Lélek megnyilvánulásának a közege (1Korinthus 2). Ha az asszony ezt nem érti, ennek az elfogadására nem kész, akkor jobb, ha csendben van a gyülekezetben.

5. Egy másik fontos észrevétel, hogy a héber és görög nyelvben nincs külön szó a nőre (forrás: internet), mint például a magyarban. Az asszony szó egyben feleséget is jelent. A korinthusi és timóteusi igehelyek kontextusában egyértelmű, hogy férjezett asszonyokról van szó. Felmerül a kérdés, hogy mi a helyzet a nem férjes asszonyokkal, a hajadonokkal? Ők mi módon nyilvánulhatnak meg a gyülekezetben? Az 1Korinthus 7,25–40 alapján Pál nagyon értékesnek tartja ezt az állapotot, mert aki nem házas, azzal törődhet, hogyan legyen az Úr tetszésére. Ismerünk hajadonokat a Bibliában, Fülöp evangélista lányait, akik nyíltan hirdették Isten kinyilatkoztatását (Apostolok cselekedetei 21,8–9). Pál személyesen ismerte őket, mégsem volt semmi ellenvetése a prófétálásuk ellen. (A történet érdekessége, hogy Pál több napot is náluk tölt, Isten mégsem rajtuk keresztül, hanem a Júdeából Cézáreába utazó Agaboszon keresztül tudatja Pállal, hogy mi fog vele történni Jeruzsálemben.)

6. A hajadon nők mellett azonban arra is találunk példát, hogy házas asszonyok vesznek részt a tanításban. A Titusz 2,3–5 az idősebb asszonyokat kifejezetten felszólítja a fiatalabbak tanítására, nevelésére. Talán innen eredhet, hogy sok gyülekezetben nőtestvérek nők között szolgálhatnak.

7. Egy másik eset viszont, Akvila és Priszcilla szolgálata azt bizonyítja, hogy egy feleség a férje mellett akár férfiakat is taníthat. A Szentírás a házaspárt minden esetben együtt említi, így akkor is, amikor Apollóssal találkoznak. Apollós egyrészt férfi, másrészt kezdő hívőnek már nem nevezhető, hiszen már maga is tanító volt, csak éppen hiányosak voltak az ismeretei az Isten útjával kapcsolatban. Sem neki, sem Pálnak, aki egy ideig a házaspárral élt, nem volt kifogása az ellen, hogy a tanításban Priszcilla is részt vegyen. Az írásokból nem derül ki, de valószínűnek tartom, hogy a házaspár a házuknál lévő gyülekezetben is tanított (Róma 16,3–5). Ami biztos, hogy közös szolgálatuk kiemelkedő volt. Azok a házaspárok, akiket személyesen ismerek, és hasonló egységben szolgálnak, szintén rengeteg áldást jelentenek a rájuk bízottak életére nézve.

8. Idáig újszövetségi példákat hoztam. A női vezetés kapcsán azonban ne feledkezzünk meg egy prófétanőről, Debóráról, aki Izrael bírája és vezetője is lett. Férjes asszony volt, mégis ő hozott ítéletet Izrael fiain. Bárák reakciójából sejthetjük, hogy egy olyan időszak volt, amikor a férfiak nem álltak a helyzet magaslatán. Bátorság, vezetés és felelősségvállalás tekintetében biztosan nem (Bírák 5,7). Debóra nem kívánja el Báráktól sem a vezetést, sem a férfit megillető tekintélyt, sem a dicsőséget. Mivel Bárák nem hajlandó a csatáért egy személyben elindulni (azaz a felsorolt dolgokról lemond), így mégis Debórára száll a dicsőség. Ugyanakkor a győzelem után közösen osztoznak az ünneplésben, az éneklésben. Ma is lehetnek olyan gyülekezetek, ahol hiányoznak a vezetésre alkalmas férfiak. Az Úr használhat ilyenkor női vezetőket. Az Úrtól kapott női vezető meg fogja adni a férfiaknak a teremtettség rendje okán nekik járó tiszteletet. Az Úr ily módon is adhat győzelmeket. Ugyanakkor a fentiekből látható, hogy nem ez az ideális helyzet. A harctól Izrael egy része távol maradt (Bírák 5,15–17). Férfi vezetése mellett vajon többen indultak volna a csatába? Egyáltalán hogyan élte meg ezt az egészet Lappídót, a férj, akinek a neve egyébként lámpást/fáklyát jelent?

9. Végül egy olyan szempontot szeretnék még kiemelni, amire már a Galata 3,28 kapcsán utalást tettem: Krisztusban a férfi-női különbség eltűnik, s ez a feltámadás után is így lesz (Lukács 5,35–36). Viszont amíg élünk, fontos, hogy a Szentlélek vezetése szerint járjunk, aki „úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, ahogy akarja”. A nőtestvérek nincsenek megemlítve kivételként (1Korinthus 12). Ők is felelősek azért, hogy szolgáljanak vele – természetesen ügyelve arra, hogy sem a segítőtársi viszony, sem pedig a gyermeknevelés rovására ne menjen.

Összegzésképp úgy látom, hogy fel lehet tenni azt a kérdést, hogy biblikus-e a női lelkészség, a női vezetés, ugyanakkor a valódi, mélyben meghúzódó kérdések inkább a következők:

1. A gyülekezetben a feleségek (és tágabb értelemben véve a nők) elismerik-e azt a szerepet, azt a felelősséget, amit Isten a férfinak szánt? Megadják-e nekik ezért a tiszteletet?

2. A férfiak elismerik-e, hogy feleségük (tágabb értelemben a nők) Krisztusban ugyanannak az örökségnek a részesei?

3. Van-e törekvés a gyülekezetben arra, hogy férfiak és nők lelki ajándékaikat használva, egymást megbecsülve szolgáljanak?

Mélyen megmaradt bennem, amikor sok évvel ezelőtt lelkipásztor nagypapám azt mondta, hogy egyetlen igehelyből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. A cikk felvetése kettő igehelyet is kiemelt. Két „kirakódarabból” már ki lehet alakítani álláspontot. Vannak olyan gyülekezetek, akik így jutottak el arra, hogy jobb, ha az istentiszteleteken női szolgálók nem kapnak teret. Látszólag ellentmondás, de olyan gyülekezetek is akadnak, akik három, négy vagy több „darab” alapján a nőtestvéreket kisebb-nagyobb mértékben bevonják, aminek akár a női lelkészség is lehet a hozadéka.

Isten mindkét felfogású közösségben hozhat áldást egészen addig, míg gyakorlatukban a Szentíráshoz ragaszkodnak. Azt, hogy melyik gyülekezet a skálán hol helyezkedik el, több dolog is befolyásolhatja: a gyülekezet múltja, lelkipásztorainak a látása, az esetleges pozitív vagy negatív tapasztalatok, más gyülekezetek példái. A problémák akkor kezdődnek, amikor a gyülekezet életében az Ige tekintélye megfakul, és az állásfoglalást, illetve az ebből eredő gyakorlatot az aktuális világi szólamok kezdik befolyásolni. Ez vezethet a szélsőségesen liberális vagy éppen fundamentalista hozzáálláshoz is. Legyünk éberek, és ne igazodjunk a világhoz!

 

Dobai Debóra

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp