„Azon napokban halálos betegségbe esék Ezékiás és eljött hozzá Ésaiás, Ámós fia, a próféta, és monda néki: Ezt mondja az Úr: Rendeld el házadat, mert meghalsz, és meg nem gyógyulsz! Ezékiás arccal a falnak fordult és könyörgött az Úrnak és monda: Óh, Uram, emlékezzél meg arról, hogy én előtted jártam teljes szívvel, és hogy ami jó, azt míveltem előtted. És sírt Ezékiás keservesen. És lőn az Úr beszéde Ésaiáshoz, mondván: Menj el, és mondd meg Ezékiásnak: Így szól az Úr, Dávidnak, a te atyádnak Istene: Hallottam imádságodat, láttam könnyeidet, íme még napjaidhoz tizenöt esztendőt adok… Ez legyen a jel néked az Úrtól, hogy teljesíti azt az Úr, amit mondott: Íme, visszatérítem az árnyékot azokon a fokokon, amelyeken az Akház napóráján a nap már átvonult, tíz fokkal… És visszatért az árnyék tíz fokkal azokon a fokokon, amelyeken már átvonult.”
Ezékiás betegségéből való meggyógyulása a királyi palota napórájára tereli a figyelmünket. Szólaltassuk meg most ezt az órát, és hallgassuk meg tanítását. Mert a tárgyaknak is van szavuk, csak értelmes fül kell hozzá, hogy megértsük tanításukat. Ha meghallgatjuk Mózes vesszejét, Dávid parittyáját, a golgotai keresztet, Júdás kötelét, vagy kezünkbe kerül édesanyánk Bibliája, egy fejfa a temetőben… – megszólalnak, tanítanak.
Ez a napóra figyelmeztet az idő múlására. A rajta haladó árnyék minden milliméteres mozdulata azt mondja, hogy az eltelt perc, óra soha vissza nem jön, örökre eltűnt. Az idő Isten adománya, mellyel sáfárkodnunk kell. Egyszer azzal is el kell számolnunk, hogy mire töltöttük el.
Valamikor olvastam egy statisztikai jelentést, mely arról számolt be, hogy egy átlagos francia ember egész életén át mennyi időt tölt el munkával, mennyit alvással, mennyit szórakozással, mennyit étkezéssel. De a statisztika arról nem beszélt, hogy egy átlagos francia mennyi időt tölt el imádkozással, mennyit bibliaolvasással, mennyit lelke gondozásával. Erre már nem futotta az ideje?
Pedig Isten arra is ad időt, hogy megtérjünk, megszentelődjünk, hogy neki szolgáljunk, hogy embertársaink javáért munkálkodjunk. Mondd, hogy használod fel idődet? El tudsz-e számolni vele az Úrnak?
Ez óra eszünkbe juttatja életünk végét. Ha most még nem következik be halálunk, de tizenöt nap, hónap vagy év múlva bekövetkezhet! „Rendeld el a te házadat” – szól nekünk is Isten igéje. Rendezd ügyedet emberekkel, és főleg az Istennel. A halál minden földi tervet, szándékot lezár. Mulasztásainkat, hibáinkat nem lehet rendezni azután, bűneinkre bocsánatot nyerni soha többé nem lehet. Mindenki annak a jutalmát nyeri el, amit e testben cselekedett, jót vagy rosszat. Gondolj arra, hogy minden perc közelebb visz a halálhoz, mely kérlelhetetlen bizonyossággal vár bennünket. Soha nem tudjuk, hol találkozunk vele. Az a fekete autó, mely most még elsuhan mellettünk, és egy ismeretlent visz a ravatalozóba, lehet, hogy holnap engem vagy téged visz el…
Tanít ez a napóra Isten csodálatos hatalmára. Isten alkotta a természetet, ő szabta meg a törvényeit. A fény és az árnyék az ő természeti törvényének vetülete. De ő felette áll a törvénynek, és megváltoztathatja a természet rendjét. „Visszatért az árnyék tíz fokkal” – mondja az igénk. Akkor függeszti fel törvényeit, amikor azt jónak látja. Ez történt Megváltónk tengeren járásában, az ötezer megvendégelésénél a kenyér megszaporításában, és még sok más esetben. Mi nem csodaváró hívők vagyunk, akik ölbe tett kézzel várjuk Isten segítségét, áldását. Boldogok vagyunk, ha természetes úton adja meg nekünk mennyei Atyánk a szükséges javakat. Áldjuk szent nevét, ha orvosi beavatkozás, gyógyszerek segítsége útján adja a gyógyulást, mert azért teremtett gyógynövényeket, ásványokat, hogy azokat felhasználjuk. Ezékiásnak is fügekalácsot tettek a testére, de a gyógyítás Istentől jött. Hisszük, hogy Isten adja a gyógyítási készséget az orvosoknak, de tudjuk, hogy az eredményekben benne van Isten keze.
Ezenfelül azonban hiszünk csodálatos, Istentől jövő gyógyulásokban is. Sok esetben láttuk már, hogy ahol az emberi tudás, segítőkészség felmondta a szolgálatot, ott Isten hatalma által gyógyulások lettek.
Az a napóra bizonyságot tett Isten ígéretének valóságáról. Az árnyék visszatérésének csodája arra mutat, hogy Isten megtartja szavát: Ezékiás meggyógyult. Isten minden ígérete beteljesedik. Akár áldást, akár ítéletet tartalmaz az, nincs benne tévedés, bizonytalanság. Könnyebb elmúlni az égnek és a földnek, mint Isten legkisebb ígéretének elveszni. Ne félj ráépíteni az ígéretekre: szilárd az, meg nem inoghat.
Eszünkbe juttatja a napóra azt is, hogy Ezékiás nem hiába imádkozott. Isten ítéletei a hívő számára nem megfellebbezhetetlenek. Szabad és lehet zörgetni a kegyelem ajtaján. Szabad hivatkozni Isten ígéretére, kegyelmes voltára, nagy szeretetére. Az ima nem vallásos cselekmény, hanem beszélgetés mennyei Atyánkkal. Meg ne restülj az imában! Míg megáldatást nem nyersz – Jákobhoz hasonlóan –, addig küzdj, esdekelj, rimánkodj, és a győzelem a tied lesz.
Ezékiás nagy bánatában a fal felé fordult, és sírt keservesen. Isten a világosság felé, a napóra felé fordította, hogy megvigasztalódjon. Lehet, hogy neked is keserves napjaid vannak.
Ne ess kétségbe! Nézz a világosság, az örök nap felé!
Az a napóra már nagyon régen elpusztult, megemésztette az idő, de a nap még mindig ontja sugarait. Jézus a mi életünk örök napja. Felé fordulj, és árnyékkal borított életedről visszatéríti a borút, megvigasztal, meggyógyít, boldoggá tesz. Ámen!
Szerző: Ugrai Kovács Imre (1903–1991)
Borítókép forrása: images.fineartamerica.com
