Mi lesz a kővel?

Elolvasási idő: 2 perc
Elolvasási idő: 2 perc
Krisztust követő nők úton a sírbolt felé. Már túl a halálon, túl a Via dolorosán, a sírbolthoz is követik Jézust.

Korán reggel, napfelkeltekor, kezükben az elkészített illatszerekkel mennek (Lukács 24,1) – a gondolataikban pedig a kő, ami lezárja a sírt. A kő, melynek elhengerítése meghaladja az erejüket. A kő, amely emberi számítás szerint az útjukat állja majd. Mégis mennek. Jézus iránti szeretetük az emberi esélyeken túllépve a hit útján viszi őket a sírbolt felé. A közelében szeretnének lenni, amíg és amiben lehet. Van egyfajta elképzelésük, hogy miről is szól most ez az út.

Ők Jézus testét jönnek megkenni. Isten mással várja őket a sírnál.

„Erről beszéltek egymás között: Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?” (Márk 16,2–3) Valós kérdés az ő szemszögükből nézve.
Isten tudott a kőről. Számára az a kő nem jelentett akadályt. Sőt, valójában végül a nőknek se volt semmi dolguk azzal a kővel.
„Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt.” (4. vers)

A kő! Mi lesz a kővel?

Hányszor tesszük fel mi is a kérdést? Hányszor tölti ki gondolatainkat a lehetséges forgatókönyv lehetséges akadályai miatti aggodalom? Talán már úton vagyunk Jézus felé. Talán ott vagyunk egészen a közelében. Mégis újra és újra tanulnunk kell, hogy az ő gondolatai és a mi gondolataink… hogy az ő lehetőségei és a mieink… hogy az ő része a történetben és a miénk…
Mi lesz a kővel? – Mire odaérsz, az a kő már jó eséllyel nem lesz a helyén. Talán egészen más vár, amikor megérkezel. Nem kell mindent megértened, nem tudsz minden részletet előre bebiztosítani, nem is a te dolgod, amikor hitben jársz. A te részed csak az engedelmesség, amikor Jézus hív:

„Te kövess engem!” (János 21,22)

 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp