Mennybemenetel és pünkösd közötti várakozás

Elolvasási idő: 7 perc
Elolvasási idő: 7 perc
Sokan úgy tekintenek a tanítványok ezen időszakára, mint valami szorongásos és tehetetlen várakozásra egy bezárt jeruzsálemi kis szobában.

Az biztos, hogy tele voltak várakozással, de örömteli és nyitott várakozással. Készülődő várakozással, hiszen már Jézusuk mindent elmondott nekik, mielőtt a mennybe átlépett volna, hogy mit kell majd tenniük. Hogy el kell vinniük szerte az egész világba az új, örömteli és hálás élet lehetőségének a hírét minden néphez, minden emberhez. Erre készültek most már kíváncsi várakozással. Ezért választották Mátyást is maguk közé Júdás helyett. Ekkor már vagy százhúszan voltak együtt.

Nem egy kis szorongó társaság várt tehát az indulás lehetőségére, hanem egy készülődő csapat, akik tudták, mit kell tenniük, csak még azt nem, hogyan kezdjék el. Azt pünkösdkor, tíz nap múlva tudták meg, amikor a Szentlélek átjárta és elindította őket.

A természet is arra tanít bennünket, hogy az igazi élet – ha nyitottak és várakozóak vagyunk rá – bennünk van. Értsük meg! Ha bennünk élet van, igazi isteni élet, akkor semmilyen körülmény, semmilyen gát nem tudja megakadályozni a lelkünkben az élet lüktetését, akarását, cselekvését. A bennünk élő Szentlélek törekvése élet és békesség. Pál apostol állítja ezt. De mindenki más is, aki enged a benne levő Szentléleknek, azok mind ezt tapasztalják.

A mai kérdés ez: El vagyunk zárva, vagy magunkat zárjuk el az élettől? Vagy félünk? Hogyan félhetnénk, amikor „nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét” (2Timóteus 1,7)?

Mit jelent ma nem félni, hanem erősnek lenni, szeretni és józanul cselekedni? Előbb figyeljük meg, hogyan jutottak a feltámadás után még félő és szorongó tanítványok odáig, hogy pünkösd előtt már örömmel áldották Istent napról napra embertársaik előtt (Lukács 24,52–53). Jézus feltámadása után azt olvassuk a tanítványokról, hogy a félelem miatt bezárt ajtók mögött szorongtak együtt. Hasonlóan érezzük sokan magunkat ma.

Számunkra nemcsak a vírus félelmetes, hanem attól válik még inkább azzá, hogy nem tudhatjuk, melyik embertársunkon keresztül leselkedik ránk veszélyként. Minden embertársunkat gyanússá igyekszik tenni. Ha sosem látjuk, ki hordozza és terjeszti a vírust, szinte senkiben nem lehetünk biztosak.

Ebben a helyzetben a felelősségünk magunkért és egymásért óriási. De ha ez válik életünk fő gondolatává, motivációjává, akkor minden más életcél, komoly feladat ennek lesz alárendelve.

A Jézus-tanítványokról is azt olvassuk, hogy eleinte nem mertek kimenni az utcára, sőt az ajtókat is zárva tartották. Később kimerészkedtek és lementek vidékre. Péter volt az, aki leghamarabb megunta a semmittevést. Bejelentette a többieknek, hogy elmegy halászni. Mivel mások is hasonlóan éreztek, vele mentek, hogy egész éjjel a tengeren legyenek halakra vadászva. Meg sem fordult a fejükben, hogy visszamenjenek a fővárosba, a félelmek helyére, az ellenséges közegbe.

És egyik nap mégis ez történt velük. Hogyan? Mi okozott ekkora változást bennük? Az egész Jézus mennybemenetelével kezdődött számukra. Ott értettek meg valami nagyon lényegeset, ami miatt már nem bezárkózva éltek tovább, hanem mertek az emberek közé menni. Hogyan is történt mindez? Jézus azzal kezdte, hogy előbb megvilágosította értelmüket, hogy meglássák, nincs ellentmondás a szent iratok és aközött, ami vele történt. Hogy szenvednie kellett, aztán meghalnia, de harmadnap feltámadnia. És mivel ő, Jézus él, ez véglegesen igazolja tanításának valóságát. És természetesen a tanítványai is bizonyítékok erre, hiszen ők saját életükben tapasztalták a megtérés és a bűnbocsánat valódiságát, életváltoztató hatását. Ők ennek tanúi, élő bizonyítékai.

Miután mindezt megértette velük, együtt kimentek Jeruzsálemből a közeli Betániába. És ott történt a csoda. Miután Jézus megáldotta őket, azt vették észre, hogy eltávolodik tőlük, eltűnik a szemük elől.

A tanítványokban ekkor tudatosult annak a csodája, hogy Jézus a mennybe ment, a másik „országba”. Ettől a pillanattól kezdve értették, hogy nemcsak ott van, ahol emberi szemmel látható, hanem egyszerre mindenütt. És egyszerre mindenütt velük is ott van.

Ez a valóságos értelme tehát annak, hogy Jézus „felment a mennybe”.

Sok keresztény testvérünk sajnos úgy gondolja, hogy amióta Jézus felemeltetett és mennybe ment, azóta messzebb van. Hogy Jézus pusztán azért ment el, hogy helyet készítsen nekik a halála utánra Isten országában. Így számukra a menny csupán távoli valóság. És ha ez így lenne, Jézus örök hiányát jelentené nekünk.

Jézus már korábban is örömmel beszél arról, hogy azért megy el, hogy tanítványait maga mellé vehesse, hogy végleg együtt maradhassanak – függetlenül attól, hogy térben és időben hol vannak. Hogy Jézus világában, az Atya világában ők is ott lehessenek állandóan. Ezért mondja magáról így: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” Mert így maradhat velük mindennap, örökre, a világ végezetéig, ahogy Máté evangéliumának végén, a nagy misszióparancs zárószavaként mondja (Máté 28,20). Vegyétek észre, hogy veletek vagyok! – mondja nekik Jézus.

Ez volt hát az a csoda, amit felfogtak, átéltek a tanítványok Betániában. Jézust nem látják többé a saját szemünkkel, nem eszi velük a vacsorát, de ennél sokkal valóságosabban van mindig velük. Ettől lettek boldogok, emiatt mentek örömmel vissza a városba, ahogy Lukács evangéliumában olvassuk (Lukács 24,52).

Ma mi is két ünnep között vagyunk. Jézus mennybemenetele és a pünkösd között.

Ha megértettük Jézus mennybemenetelének lényegét, hogy most már mindig velünk van, akkor mi is alkalmasak vagyunk arra, hogy embertársaink között legyünk. Talán most más módon, mint amikor nem kellett izolálódni és védőtávolságot tartani. De a mostani körülmények is alkalmasak arra, hogy egymással és egymásért éljünk, hogy kapcsolatainkat ápoljuk, hogy hirdessük Isten országát.

Mennyire ítéled úgy, hogy hívőként be vagy zárva? Mennyire zártad magadat be? Mennyire vagy annak tudatában, hogy a mennyben levő Jézus veled és benned van azért, hogy megváltó műve ne álljon meg, hanem minél többeket megmentsen az életnek? Akinek ez a célja, az megtalálja a módját is, hogy megvalósítsa.

Mert nem a félelem lelkét adta neked Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét (2Timóteus 1,7).

Háló Gyula

Fotók: pexels.com

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp