• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En

Meglátjuk-e a csillagunkat?

Elolvasási idő: 4 perc
Elolvasási idő: 4 perc
Nyolcszáz év után ismét látható lesz az év leghosszabb éjszakáján, december 21-én a betlehemi csillag.

A Jupiter és a Szaturnusz találkozásának köszönhető ritka látványt derült idő esetén 17 óra és 17.15 között nézhetjük meg a délnyugati égbolton ott, ahol a nap eltűnt.

Milyen különleges ajándék ez most ennek a rendkívüli évnek a lezárásaként!

Pár hete egy online adventi női alkalom elején Pintér Béla Gyere el a jászolhoz című dalát hallgattuk. Azóta többször megszólítanak a sorai: „Ha pásztor lennél vagy bölcs, követnéd-e azt a csillagot, vagy mondjuk hinnél-e annak az angyalnak, aki meglátogatott?”

Nem elhanyagolható kérdés, hogy mit is kezdünk egy meglátogatással.

Hogyan viszonyulunk ahhoz, ami körülöttünk történik?

A jól ismert karácsonyi történetet olvasva persze mind azt gondoljuk, ha ott lettünk volna… ha átélhettük volna… kétség se fér hozzá, hogy a csillagot követve, az angyalnak engedelmeskedve kapcsolódtunk volna az eseményekhez. Talán, ha ott lettünk volna.

De mi történne velünk ma, ha történetesen meglátogatna, s mi történik velünk akkor, amikor ma meglátogat Isten?

Felismerjük a meglátogatást? Észrevesszük a jeleket? Elhisszük, hogy általuk Isten szól hozzánk, hogy minket szólít, nem mást, most, és nem egy különleges, általunk várt helyzetben vagy napon?

Kétezer évvel ezelőtt már sokan várták a messiást. Volt egy elképzelésük arról, hogy hová, hogyan, miért is fog megszületni, mit tesz majd. De épp ezek az elképzelések, előzetes reménységek és várakozások nehezítették meg a legtöbb zsidónak, hogy amikor megérkezett, felismerjék őt. Várták az erős szabadítót, és egy gyenge gyermek érkezett. Várták Dávid trónjára, és a betlehemi istállóba jött. Kutatták az Írásokat, és nem vették észre a csillagot. Nem tudták követni, mert nem vették észre, nem látták, nem értették meg.

Nem kis veszély ez nekünk, 21. században élőknek is. A rohanó világban valami mindig kitölti az időnket, a folyton elborító információáradat szüntelen leköti a figyelmünket. Marad arra szabad kapacitásunk, hogy felfigyeljünk egy meglátogatásra? Hogy észrevegyük a jeleket – amelyek csak utólag olyan egyértelműek, a történet kellős közepében még csak bizonytalan jelzései egy változásnak, valami új érkezésének?

Mielőtt kimondanánk, hogy bizonnyal követem, jó lenne először észrevenni, amikor jelez, meghallani, ha szól. Meglátni a csillagot, hogy aztán követni tudjuk.

Mert készek vagyunk mi követni, sőt néha követünk is ezt-azt, csak a sokféle ténykedés közt nehogy elszalasszuk meglátni Őt.

Meglátni, felismerni a meglátogatást, és követni akkor is, ha nem egészen illik abba a forgatókönyvbe, amit előzetesen a látogatásáról elképzeltünk. Isten gyakran meglepi az övéit. Áthúzza a számításainkat, felforgatja a forgatókönyveinket, és átírja a szereposztást – ahogy Betlehemben is történt. Ismeretlen kezdők kerültek a reflektorfénybe, statiszták váltak főszereplővé, nem kellettek látványos díszletek – Isten Fia érkezett.

S abban az érkezésben az ember örökkévaló esélye született meg, öltött testet.

Az Isten emberré lett, hogy az embernek ne kelljen Isten nélkül élnie. Érkezését egy csillag jelezte azoknak, akik látták – s akik elindultak a csillag után, azokat elvezette a találkozáshoz.

Isten még ma is vár az emberre. Utánunk jön, próbálja felhívni a figyelmünket, próbál megszólítani. Őt követni csak hit által lehet. Mindig van benne egy kockázat, az első lépés mindig irracionális. Kész vagy követni a bizonytalanba? Mit teszel ma, ha meglátod a csillagod?

 

Pintér Béla Gyere el a jászolhoz c. dalát Vass András és családja (Pécsi Szeretetvár Baptista Gyülekezet) énekli:

„Gyere el a jászolhoz még ma éjjel, találkoznod kell Isten szeme fényével! Ne keress itt pompát, gazdagságot, keresd azt, ki megváltja a világot!”

 

Fotó: shutterstock

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp