Isten gyermekeként küldetésemnek tekintem, hogy továbbadjam saját megtapasztalásaimat és mások tanúbizonyságait is Isten mellett ezen a földi életnek nevezett nehéz úton.
A koronavírus-járvány különösen feltárja sebezhetőségünket mind testileg, mind lelkileg, és ebben az időszakban még inkább szomjazzuk a reményt és a bátorítást, mint a betegek a szabad lélegzetvételt.
Remélem, hogy a koronavírus-túlélőktől összegyűjtött őszinte beszámolók segítenek meglátni a szerető Istent minden élethelyzetünkben, még akkor is, ha fizikailag kevés a remény, és mindenkit körülvesz a félelem.
Szólláthné dr. Sebestyén Zita (LÉLEGEZZ! Covidon innen és túl blog)
Istennel az oldalamon
Életembe a koronavírus váratlanul és hirtelenül lépett be. Fiatalon, erőm teljében teltek a hétköznapjaim, a válsághelyzet alatt is tudtam dolgozni, edzeni, szórakozni, tulajdonképpen nem éreztem nagyobb változást az életemben. Amíg egyik nap arra lettem figyelmes, hogy egyre gyengébb vagyok, nehéz a légzés, a koronavírus tipikus tünetei jelentek meg rajtam. Még aznap ágynak estem magas lázzal, és két nap múlva már a mentő vitt a kórházba, ahol rögtön be is fektettek.
Először bizonytalanság lett úrrá rajtam, nem tudtam, mi lesz velem, aggódtam otthon maradt feleségem miatt.
Vajon mi lesz vele? Hogyan vészeli át ezt a helyzetet egyedül? Nem tudok mellette lenni! Akkor realizálódott bennem, hogy ebbe akár bele is halhatok. Egyedül voltam, magamra hagyva, így mély imádságba kezdtem. Imádságomban Istenhez fordultam és kértem, hogy segítsen a szeretteimen, ne érje őket fájdalom, legyen mellettük ebben a nehéz időszakban, adjon nekik erőt. A feleségemre, szüleimre gondoltam, értük aggódtam, aminek hatására átértékelődött bennem a saját sorsom kérdése. Végiggondoltam, mi mindent veszítenék, ha most meghalnék, és leginkább a szeretteimet érő fájdalomra tudtam gondolni. De bíztam, sőt…
…abban a pillanatban mélyen éreztem és tudtam, hogy Isten jót akar nekünk. Nem akar szenvedést okozni, és az általa kijelölt út vége nem rossz, hanem ellenkezőleg, a legjobb számunkra.
Ebben annyira biztos voltam, és most is az vagyok, hogy a következőképp folytattam beszélgetésemet Istennel. Kezébe adtam az életem, kész voltam akkor meghalni, habár megjegyeztem neki, hogy nem szeretnék meghalni, de a döntést rá bízom. Amikor ezt kimondtam, magamban a feleségemre gondoltam, és hirtelen a szemem elé tárult egy kép, ahol ő (a feleségem) volt előttem, éreztem, hogy szeret, és tudtam, hogy biztonságban van és boldog. Ennek hatására béke töltötte be a szívemet. Mert tudtam, hogy minden rendben lesz, és úgy lesz, ahogy Isten akarja.
Ez a kis „párbeszéd” az első éjszakán történt. Az azt követő napokban a lelkem újratöltődött, erős lettem. Korábban úgy éreztem, hogy egyre jobban távolodok Istentől, azonban ez nem volt igaz. A kapcsolatunk megmaradt, és éreztem magamban a Szentlelket.
Éreztem, hogy dolgozik bennem, vezeti az érzéseimet, a gondolataimat. Kiegyensúlyozottá és erőteljessé tett.
Kezembe vettem a Bibliát, és olvastam az igét, amit nekem jelölt ki a Szentlélek. Hatalmas erővel bírtak a passzusok, egyre jobban nőtt a lelki erőm, szilárdabbá vált a hitem. Újból kijelölte nekem az utat Isten, és meggyógyított, hogy még sokáig tudjak rajta járni.
Szombathelyi Tamás Zoltán
