Előfordul, hogy leülünk Bibliát olvasni, mégsem érezzük azt a lelkesedést, amelyre vágyunk. Tudjuk, hogy fontos lenne rendszeresen kézbe vennünk az Igét, de fáradtak vagyunk, elkalandoznak a gondolataink, vagy egyszerűen nincs kedvünk hozzá. Ilyenkor talán megpróbáljuk erősebben ösztönözni magunkat: „Holnaptól többet olvasok. Ezúttal valóban kitartó leszek.”
De mi lenne, ha nem csupán magunkat próbálnánk rávenni a bibliaolvasásra? Mi lenne, ha felfedeznénk, hogy maga a Szentírás hív és ösztönöz bennünket arra, hogy egyre mélyebben megismerjük?
Isten természetéből fakad, hogy szól hozzánk
A Biblia olvasására mindenekelőtt az indíthat bennünket, hogy felismerjük: a Szentírásban maga Isten szól hozzánk. Nem pusztán régi történeteket, erkölcsi tanításokat vagy érdekes teológiai gondolatokat olvasunk. Isten személyesen megszólít bennünket.
Az 5Mózes 8,3 így fogalmaz: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal, ami az Úr szájából származik.”
Ahogyan testünknek szüksége van táplálékra, úgy lelkünknek is szüksége van Isten szavára. Az ő igéje nem csupán új ismereteket ad: életet táplál bennünk; megtérésre hív, megtart a hit útján; megerősít a nehézségek között, megvigasztal, helyreigazít és reménységet ébreszt.
Talán időnként arra vágyunk, hogy Isten látványosabb vagy hallhatóbb módon szóljon hozzánk. Azt gondoljuk, könnyebb lenne hinnünk és engedelmeskednünk, ha közvetlenebbül érzékelhetnénk a jelenlétét. Jézus azonban a gazdag ember és Lázár példázatában arra figyelmeztet, hogy aki nem hallgat Mózesre és a prófétákra, azt még az sem győzné meg, ha valaki feltámadna a halottak közül. Tehát az Isten közvetlen fizikai jelenléte nem volna számunkra sem nagyobb ösztönző, mert végsősoron az Isten munkálja bennünk mind az akarást, mind a cselekvést azt ő tetszésének megfelelően (Filippi 2,13). Az ő tetszése és rendelése pedig a Szentírás megismerése, mert ő bőségesen szólt hozzánk ezen a módon.
Ha tudjuk valakiről, hogy szeret beszélni velünk, másképpen hallgatjuk. Közelebb hajolunk, figyelmesebbé válunk, és mi magunk is szívesebben válaszolunk.
Így olvashatjuk a Bibliát is: Isten olyan Atya, aki szívesen szól gyermekeihez.
Jézus is az Igéből táplálkozott
Valaha gondoltunk már arra, hogy a Biblia nemcsak számunkra volt Isten életet átformáló és megtartó beszéde? Földi élete során maga Jézus is az Atya szavaira támaszkodott.
Amikor a pusztában megkísértette a Sátán, Jézus az 5Mózes könyvéből idézett: „Nemcsak kenyérrel él az ember…”
Jézus, aki valóságos Isten és valóságos ember, földi életében a Szentlélek és az Ige szolgálata által erősödött meg. A kísértések között nem saját érzéseire vagy erejére támaszkodott, hanem arra, amit az Atya kijelentett.
Ez különösen bátorító lehet számunkra. Amikor mi is pusztaságban érezzük magunkat – amikor félünk, elfáradunk, veszteség ér, vagy nem látjuk a következő lépést –, ugyanazokhoz az isteni szavakhoz fordulhatunk, amelyekből Jézus is táplálkozott.
Ezért érdemes tehát „horgonyigéket” gyűjtenünk.
Olyan bibliai szakaszokat tanulnunk, amelyekhez újra és újra visszatérhetünk, amikor rossz hírt kapunk, bizonytalanná válunk, elveszítjük a reménységünket vagy hálával gondolunk Isten személyére, emlékeztetni akarjuk magunkat igazságaira. Megkérdezhetjük másoktól is, mi az ő „horgonyigéjük”. Isten szavával így egymást is bátoríthatjuk. Ezért ne becsüljük alá a gyülekezetünkben kijelölt „aranymondásokat”, kijelölt havi igéket. Ismételgessük, tanuljuk, mert a Szentlélek működik ez által is.
Egy személyt keresünk a sorok között
A Szentírás azonban még ennél is többet kínál. Nemcsak Isten szavait találjuk benne: egy személyt ismerhetünk meg általa.
Jézus ezt mondta: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik meg, és aki hisz bennem, soha meg nem szomjazik.” (János 6,35)
A Biblia történetei, ígéretei, próféciái és képei végső soron Jézusra mutatnak. Ezért bibliaolvasás közben nem csupán információkat gyűjtünk. Krisztust keressük.
Olyan ez, mint amikor levelet kapunk valakitől, akit szeretünk.
Nemcsak arra figyelünk, milyen eseményekről számol be, hanem magát a levél íróját keressük a sorok között. Szeretnénk jobban megismerni a gondolatait, a jellemét és a hozzánk való viszonyát. Talán többször is elolvassuk a levelet, mert fontos számunkra az, aki írta.
Így olvashatjuk a Bibliát is. A történetek mögött Jézust keressük: az életét, a halálát és a feltámadását. Megfigyeljük, hogyan szeret, hogyan fordul a megtörtekhez, hogyan győzi le a bűnt és a halált, és milyen ígéreteket ad azoknak, akik hozzá tartoznak.
Akkor is táplálkozhatunk, amikor nem vagyunk éhesek
Vannak időszakok, amikor vágyakozva nyitjuk ki a Bibliát. Máskor azonban egyáltalán nem érzünk éhséget Isten Igéje iránt.
A lelki éhség hiánya mégsem jelenti azt, hogy nincs szükségünk táplálékra. Éppen a legnehezebb időszakokban fordulhat elő, hogy reggel felébredve üresnek, reménytelennek vagy szinte halottnak érezzük magunkat.
Ilyenkor talán nem vágyunk a Szentírásra, mégis szükségünk van rá.
Ezért néha egyszerűen elkezdünk olvasni. Nem azért, mert különösen lelkesek vagyunk, hanem mert tudjuk, hogy Krisztus az élet kenyere. Addig időzzünk az Igében, amíg meg nem látunk valamit belőle: Isten hűségéből, szeretetéből, Jézus kereszthalálának vagy feltámadásának áldásaiból.
Azután felkelünk, és megpróbálunk szelíden, alázatosan, neki engedelmeskedve élni. Másnap pedig újra megtesszük ugyanezt. A bibliaolvasás azonban nem magányos emberi erőfeszítés. Amikor kinyitjuk a Szentírást, nem egyedül próbáljuk megfejteni Isten üzenetét. Ugyanaz a Lélek van jelen velünk, aki ihlette az Igét, és aki életet lehel a lelkünkbe.
Amikor tehát kinyitjuk a Bibliát, Isten már vár bennünket. Nem hallgat. Szólni szeretne hozzánk.
A cikk Ed Welch „Loving Your Bible: A Personal Invitation” című előadása alapján készült, amely a Christian Counseling & Educational Foundation Living Scripture című 2018-as országos konferenciáján hangzott el Virginia Beachen.
Kiemelt kép: Photo by Jessica Mangano on Unsplash
