• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En

Legjobb segítség

Elolvasási idő: 2 perc
Elolvasási idő: 2 perc
„Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.

…Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek szándéka, mert Isten szerint jár közben a szentekért.” (Róma 8,26–27)

 

Uram!

Amikor a fény visszatükröződik, már nem olyan erős a sugárzása, mint maga a fényforrás, viszont legalább világít. Szeretnénk továbbadni a világosságot, de valamikor megtörik a fény útja. Szomorú szívvel vesszük tudomásul, ha azt egy betegség vagy haláleset változtatja meg bárki életében.

Akkor derül ki, mennyire erőtlenek vagyunk. Sokat imádkozunk valamiért vagy valakiért, és nem értjük, miért nem teljesülnek kéréseink. Jó tudni, hogy a Szent Szellem segítségünkre siet imádságainkban. Hálát adok, hogy ő bátorít és vigasztal gyengeségeinkben vagy fájdalmas sóhajtásainkban.

Köszönöm, hogy amit nem tudok jól megfogalmazni imádságban, ő közbenjár értem. Hálát adok, mert ismered szívem érzéseit. Lehet, azt fejezi ki egy imádkozó kéz jelképe a falon vagy annak rajza akár egy könyvjelzőn a Biblia lapjai között. Segíts akaratod és tanácsaid szerint élni.

Hogyha leírjuk egy papírra mindazt, amiben megsegítettél, azok erőt adnak a szükség idején. Kérlek, emlékeztess ezekre, ha nehéz napokon vagy próbatételen kell keresztülmenni. Szükségem van biztató szavaidra és irányt mutató utasításaid megismerésére. Köszönöm, hogy te vagy a legjobb segítség, akire mindig számíthatok.

 

Ámen.

 

Majnár Zsolt

 

Fotó: unsplash.com

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp