Imádság biztonságérzetért

Elolvasási idő: < 1 minute
Elolvasási idő: < 1 perc
„Az igazak várakozása örömre fordul, de a bűnösök reménysége semmivé lesz. Az Úrnak útja a feddhetetlennek erősség, de a gonosztevőknek romlás. Az igaz soha meg nem inog, de a bűnösök nem maradnak meg a földön.” (Példabeszédek 10,28–30)

Kedves Uram!

Miközben azt remélem, hogy lecsengőben van a vírushelyzet, hallok távoli országokról, ahol még mindig elég sok az új beteg és a haláleset. Uram, mikor lesz már vége ennek a járványnak végleg?

Ugyanakkor itt vannak az időjárási fronthatások, zivatarok és más esőzések. Egyre nehezebb így az élet. Uram, segíts rajtam és más érzékeny embereknek!

Sajnos ezt a helyzetet felhasználják a csalók, hogy minél több embert becsapjanak. Vágyam, hogy mindenkor igazságban járjak és maradjak. Bárcsak mások is így gondolkoznának!

Ha még ezek nem lennének ijesztőek, elkezdtek némelyek világvége-hangulatot kelteni. Ha nem tudnám, hogy veled biztonságban vagyok; akkor nagyon elcsüggednék.

Köszönöm neked, hogy bármi is történik a világban, nem inog meg a hitem, mert benned bízom. Hálával mondom: te vagy az erősségem, és semmi se tud kimozdítani a hitemből.

Így mindenkor örömmel töltesz el, és tapasztalom gondviselésed.

Ámen.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp