Óvodáskorunkban már tudtuk, hogy az a Jézuska, aki az ajándékot a karácsonyfa alá hozza, születésével valójában a megváltást, bűneink bocsánatának ajándékát hozta el számunkra. Húsvétkor pedig halálával és feltámadásával bebizonyította, hogy ő a Messiás, a „feltámadás és az élet” (Jn 11,25). Édesanyám tehát ügyelt arra, hogy megtanítsa nekünk, a szokások és a népi hagyományok mellett mi is az ünnep valódi jelentése.
Az „ünnep” szóval egyébként Bibliánk szinte legelején, már Mózes első könyvében találkozunk, amikor Isten az égitesteket teremtette: „Azután ezt mondta Isten: Legyenek világító testek az égbolton, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és meghatározó jelei legyenek az ünnepeknek, a napoknak és az esztendőknek.” (1Mózes 1,14)
Isten tehát már teremtő munkássága legelején gondolt az ünnepekre, fontosnak tartotta azokat, és azt is fontosnak tartotta, hogy az ember tudja, mikor van azok kijelölt ideje, oly annyira, hogy ennek egyik okaként említi az égitestek megteremtését. Bár ekkor még nem tudjuk, Isten mit ért az „ünnep” szó alatt, de az Ószövetséget olvasva hamar értelmet és tartalmat nyer e szó, amikor is látjuk azok kialakulását és megemlékezéseinek fontosságát. Istennek szentelt, kiemelt napok voltak, amelyeket a zsidók nagyon komolyan vettek, nagy készülődés előzte meg ezeket, illetve az ünnep szertartásainak elemei is szigorúan meg voltak határozva. Ilyen volt például az engesztelés napjának ünnepe (jóm kippur), a pünkösd és a kovásztalan kenyerek ünnepe is (a húsvét), melynek neves alkalmából ment Jézus Jeruzsálembe, amikor Júdás elárulta őt.
Innentől pedig mindannyian ismerjük megfeszítésének, és feltámadásának történetét, bár jóllehet a húsvétot ünneplő országokban is inkább csak az ajándékozás, a húsvéti nyúl, a locsolás és a tojásfestés ünnepeként tartják számon ezt az eseményt.
Idén is elérkezett a húsvét ideje, most azonban minden más, más a húsvéti készülődés is, mert világjárvány van.
Tavaly novemberben regisztrálták Kínában az első koronavírusos megbetegedést, épp karácsony előtt, majd rohamosan nőni kezdett a fertőzöttek száma. Kína gyorsan eszmélt, és megkezdte óvintézkedéseit, ám nem tudta megfékezni a járvány továbbterjedését. Idén februárban, alig négy hónappal a járvány kirobbanása után Olaszországban is felbukkant az első fertőzött beteg, majd egy hónappal később már itthon is jelentették az első megbetegedést. Pár hónap leforgása alatt a COVID–19 világjárvánnyá nőtte ki magát, amely mára szinte teljesen megváltoztatta a mindennapi életünket.
A Kínában meghozott járványügyi intézkedéseket csak érdeklődéssel kísértük, ám az Olaszországban meghozott döntéseket már aggodalommal figyeltük, a magyarországi korlátozó rendeleteket pedig már egyenesen félelemmel – és talán némi dühvel elegyítve – fogadtuk.
Európában a karácsonyt még nem korlátozták óvintézkedések, de a közelgő húsvétot már nagyon is. Viszont egyes előrejelzések szerint húsvét után szépen, fokozatosan visszaállhat majd minden, ehhez azonban addig szinte teljesen be kell húznunk a kéziféket.
Nem túlzás azt állítani, hogy húsvétra szinte megáll majd az egész világ, és nem, nem a feltámadás ünnepének megemlékezése miatt, hanem mert muszáj lesz. Nem lesz lehetőségünk a tágabb családdal ünnepelni, a megszokott ünnepi vásárlási mizériára, legalábbis nem olyan mértékben, mint eddig. Nem tudunk több tucat boltot bejárva ajándékokat venni szeretteinknek. Jóllehet, az elmúlt időszakban a magunk alkotta materiális mókuskerékben az ünnepek kapcsán csak a külsőségek kerültek előtérbe, gyakran csak a vásárlásról és az ajándékozásról szóltak. Elfelejtettük az „ünnep” valódi jelentését, megfeledkeztünk arról, hogy mit, inkább hogy Kit ünneplünk. Így egyáltalán nem tartom véletlennek, hogy pont karácsony előtt bukkan fel egy kór, amely lassulásra késztet bennünket, és nagyon úgy néz ki, hogy szépen fokozatosan szinte teljes megállásra kényszerít. Habár önszántunkból biztosan most nem így tennénk, magunktól sosem parancsolnánk megálljt, a körülmények most mégis ezt diktálják.
Isten az ő igéjében többször is felszólít bennünket a megállásra.
Mi emberek viszont gyakran csak akkor engedelmeskedünk, amikor már nincs más lehetőségünk – ahogy Jónás is. „Álljatok most is ide, és lássátok meg, hogy milyen nagy tetteket visz véghez előttetek az Úr.“ (1Sámuel 12,16)
Ha már muszáj megállni, akkor lássuk meg a „nagy dolgot”, nézzünk fel „Jézus Krisztusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült” (Zsidók 12,2).
Ez a húsvét valódi üzenete.
