Milyen képet mutatna rólunk, ha visszanéznénk az elmúlt két hét azon pillanatait, amelyekben rutinosan mozogtunk? Vagy azokat a helyzeteket, ahol a többség önvédelemből vagy megszokásból eleve elzárkózik a másik embertől?
Nem is olyan egyszerű jelen lenni a jelenben, amikor a mindennapi élet természetes részévé vált az elterelődés! Mikor minden pillanatban információk tömege zúdul ránk, ha hagyjuk. Mikor a kezünkben folyton ott az eszköz, melyen keresztül egy látszólag érdekesebb, fontosabb világhoz kapcsolódhatunk.
Persze ennek az az ára, hogy elidegenedünk az emberektől, elterelődünk az emberi kapcsolódásoktól.
Egyre gyakoribb látvány, hogy az anyuka a játszótéren vagy a baba sétáltatása közben a telefonjába feledkezik. Hogy a boltban a vásárló a pénztárosról tudomást se véve fizetés közben a telefonon mással beszél. De a fodrásznál, körmösnél is megesik, hogy mással foglalkozunk, míg a másik ember felénk szolgál. Sajnos az ebédlőasztalnál se ritka, hogy a családtagok messze járnak, és alig veszik észre, ha a másik megszólítja őket.
Amikor tárgyként bánunk az emberekkel, megfosztjuk őket a méltóságuktól, dehumanizáljuk őket.
Minden ember Isten képmását hordozza. Mindenki arra született, hogy értékesnek érezze magát.
Tiszteljük a másik ember méltóságát! Legyünk ma is mások felé Isten megbecsülésének, szeretetének a csatornái!
“Bizony, mondom néktek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg.”- Mt 25:45
Fotó: unsplash.com
