A VÁRNI TUDÁS AKARATERŐ?
Az 1960-as években végezte el az un. Pillecukor-tesztet munkatársaival Walter Mischel, a Stanford Egyetem pszichológusa. A teszt lényege az volt, hogy egy óvodáskorú gyermeket egy külön szobában asztal elé ültettek, és elé tettek egy pillecukrot. Azt mondták neki, hogy ha ehhez 15 percig nem nyúl hozzá, akkor kap egy másodikat is, és akkor mindkettőt megeheti.
Annak a kilencven óvodásnak, akik részt vettek a teszten, 18 éven keresztül követték az életútját.
Azt figyelték meg, hogy azok, akik képesek voltak a teszt idején megvárni a 15 perc várakozást a második pillecukorra, azok többre vitték az életben: sikeresebben végezték tanulmányaikat, nagyobb önbecsüléssel rendelkeztek, és elégedettebbek voltak azoknál a társaiknál, akik nem tudták kivárni a második pillecukor érkezését.
A kutatók az 1990-ben megjelentetett tanulmányukban (1.) azt a messzemenő következtetést vonták le, hogy már a gyermekkori akaraterő és vágykésleltetési képesség megjósolja az életük boldogulásának alakulását.
A KÖVETKEZTETÉS ÚJRAGONDOLÁSA
Az évek során Tyler Watts (New York Egyetem) munkatársaival megismételte a klasszikus pillecukor tesztet. A 60-as években végzett kísérletben mind a 90 gyermek a Stanford Egyetem dolgozóinak családjához tartozott. Watts és csapata viszont több, mint 900 gyermeket választott ki a társadalom szélesebb köréből, így vizsgálatuk sokkal reprezentatívabb lett. A kutatás során vizsgálták a gyermekek családjának szociális és anyagi hátterét is.
A kutatás eredményét Watts – két társával együtt – 2018-ban publikálta (2.). Tanulmányuk egyik következtetése, hogy a késleltetett vágykielégítésnek csupán korlátozott szerepe van a későbbi jó eredményekben. A kísérletben részt vevő és a második pillecukor kísértésének ellenálló óvodáskorú gyermekek magatartása mögött ugyanis elsősorban nem a vágykésleltetés képessége áll, hanem az adott gyermek családjának társadalmi és gazdasági háttere.
Az óvodás gyermekek reakcióit a kísérletben során befolyásolta az is, hogy az édesanya milyen iskolai végzettséggel rendelkezik, vagy hogyan reagál gyermekére a kutató jelenlétében.
Azt figyelték meg, hogy az önkontroll önmagában nem képes legyőzni a társadalmi hátrányokat.
Watts és társai tehát egészen más magyarázatot ajánlanak a kísérlet és az életút alakulás következtetéseinél. Ez alapján a nehéz társadalmi és anyagi háttérből érkező gyermekek azért képesek kevésbé várni a második pillecukorra, mivel mindennapi tapasztalatuk az, hogy ha ma van is ételük, és be is töltődnek az alapvető szükségleteik, a holnappal kapcsolatosan ez már nem biztos. Ha szüleik meg is ígérik nekik, hogy legközelebb több húst, felvágottat vásárolnak majd, maga ez az ígéret is az anyagi szükségből fakad.
Azok a gyermekek viszont, akik jobb és biztonságosabb otthonból származnak, akiknek szülei képzettebbek, jobban keresnek, ott könnyebb késleltetni a kielégülést. Miért? Mert az a tapasztalatuk, hogy szüleik rendelkeznek azzal, hogy jól felszerelt legyen az éléskamra, a ház, hogy számíthatnak szüleikre a szükségleteikben késleltetés, várakoztatás nélkül. Ezért nem félnek, és kevésbé türelmetlenek akkor is, amikor mégis várakozni kell.
A TÜRELEM GYÖKERE A BIZTONSÁGÉRZET
A kísérletek és a következtetések egyhangúlag arra mutatnak, hogy a gyermek számára akkor könnyebb a türelmes kivárás, ha tapasztalja azt a biztonságos hátteret, amelyben alapvető szükségletei kielégülnek. Ha ezt a biztonságot érzi a gyermek, akkor sok esetben a valóságosnál magasabb társadalmi helyzetűnek, anyagilag tehetősebbnek gondolja saját családját a realitásnál.
Ugyanígy alapvető fontosságú az Istenhit is a türelem megszerzésében az ember számára. Fő szerepe abban áll, hogy az Istennel való kapcsolatában kell megtapasztalnia Isten – ember iránti – türelmét. Sokszor felvetik Isten szerető és igazságos voltával kapcsolatban, hogy az igazságtalanságok láttán miért nem avatkozik be? Miért tűri azokat?
A válasz egyik része, hogy Istennek alap tulajdonsága a türelem, amivel esélyt akar adni a változásra, a változtatásra. Pál apostol saját életútjára mutat, hogy ezt igazolja: „De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak.” 1Tim 1,16.
Saját magunkon kell tehát megtapasztalnunk Isten türelmét!
Ezzel együtt Isten szükségeket betöltő gondoskodásának és szeretetének folyamatos megtapasztalása az, ami segít abban, hogy az öngondoskodást, a vágyaink teljesülését ne idejekorán, ne törvénytelenül, ne egészségtelenül, ne természetellenesen akarjuk elérni, hanem képesek legyünk türelmesen kivárni az alkalmas időt. Mert a türelem a hívő ember számára nem más, mint az Istenben való bizalom gyakorlása.
Háló Gyula
Források:
- Developmental Psychology 1990, Vol. 26, No. 6, 978-986
- Psichological Science, 2018 júl; 29 (7): 1159–1177.
Fotók: unsplash.com
