Az életed üzenet – interjú Simon Andrással

Elolvasási idő: 10 perc
Elolvasási idő: 10 perc
Életműve Isten és az élet szeretetét hirdeti. Egyvonalas rajzai és versei ezreknek nyújtanak bátorítást a mindennapokban. Házunk teraszán üldögélve beszélgetünk a mindennapokról, a küldetésről, a művészet helyzetéről SIMON ANDRÁS grafikusművésszel.

– Hogy vagy, Andris?

Köszönöm szépen, testileg is, lelkileg is jól érzem magam.

– Hogyan éled meg a koronavírus-időszakot?

Nekem nagyon sok áldást hozott. A napi beosztásom megváltozott, mert nem voltak megrendeléseim. A műveimet általában átadják egymásnak az emberek, de mivel nem találkozhattak egymással, ezért nem volt miért rendelni tőlem. Kényelmesen keltünk fel, reggeliztünk, kávéztunk, beszélgettünk a feleségemmel, Volt úgy, hogy csak tíz órakor indultam el a galériába, és korábban is értem haza. A nyílt szerdai napokon nem jött senki sem, így tudtam foglalkozni az addig elhanyagolt dolgaimmal. Konkrétan egy webáruház építésébe fogtam bele, több mint hétszáz grafikát kellett újra beszkennelni, rendszerbe állítani, és ez nagyon sok munka volt.

Említetted a szerdai napot, amikor is a galériád nyitva áll a nagyközönség előtt. Mi jelent számodra a látogatókkal való találkozás?

Nagyon sokat. Megtisztel, hogy eljönnek hozzám, és találkozhatok azokkal, akik megrendelik a grafikáimat. A személytől személyig érő kapcsolat egyfajta éltető erő nekem.

Simon András grafikusművész

Mit érzel küldetésednek?

Nagyon egyszerűen az életem hivatását – ami véleményem szerint minden földre született ember hivatása is egyben –, így fogalmaznám meg: Engem és mindnyájunkat azért gondolt ki a Jóisten valamikor az idők hajnalán, és azért adott a maga végtelen gazdagságából személyes ajándékként különböző tulajdonságokat és tehetségeket nekünk, hogy ezeken keresztül az ő szeretetét közvetítsük az emberek felé. A művészetem ennek az eszköze.

Az én célom nem az, hogy művész legyek, hanem hogy üzenetet közvetítsek.

Sokszor azt gondolom, nem is grafikákat vesznek tőlem, hanem üzeneteket: szeretetüzenetet, gondolatüzenetet, amely megérinti az embereket.

Simon András grafikusművész

A legtöbb grafikád mellé gondolatokat is megfogalmazol, több könyved is megjelent. Mikor érezted, hogy ezeket az istenüzeneteket nem elég csak megrajzolni, ki is kell írnod magadból?

II. János Pál pápa első magyarországi látogatása alkalmával egy emblématervezési pályázatot hirdettek, amelyre készítettem egy tulipánkehelyben elrejtett Krisztust. A mozdulata egyszerre ábrázolta a keresztre feszítést és a feltámadást. A találkozó jelmondata „Életünk Krisztus” volt, ami bennem nagyon sok érzést indított el, maga a rajz is, amit készítettem. Megértettem, hogy meg kell fogalmaznom mindazt, ami a szívemben duruzsol. Egy több versszakos versben sikerült mindezt kiírnom magamból.

Van kedvenc versed?

Igen, a Bűn – szeretet a Szeretetközelben című könyvből.  Azért istenélmény nekem ez a vers, mert nagyon nehéz úgy verset írni, hogy amikor elkezded, írod és befejezed, és utólag ránézel, semmit sem kell módosítani rajta. Látom azt, hogy világhírű írók, költők, zeneszerzők többször átírják a művüket, mert küzdeni kell vele. Ez a vers egy az egyben lejött, mintha diktálták volna, még csak nem is kellett gondolkodnom róla. Természetesen ez nem az én érdemem, hanem ajándék Istentől.

– Ha nem műhelytitok, megosztanád, miként kapsz ihletet? Hogy születik meg egy mű a gondolattól a szignózásig?

Az idő lényegtelen, mert az alkotásban egyfajta időtlenség van. Ha isteni ihletésű a mű, lehetetlen megmondani, mennyi ideig érlelődött az emberben az érzés, mikor nemesült gondolattá, és mikor kristályosodott rajzzá vagy verssé. Ez az alkotás anatómiája: érzelmileg százszázalékosan Istentől függő lény vagyok. Az életben mindig az gyakorolja rám a legmélyebb hatást, ami érzelmileg érint. Az érzelmeket Isten kelti, és ez dolgozik bennem. Például amikor a szomorúság, a magány, az elhagyottság, a szerelem, a barátság elönti az ember szívét, felvetődik, hogy de jó lenne ezt valahogy kifejezni!

Ekkor már az agy is bekapcsolódik és elkezdi a szimbólumokat keresni.

Ugye, a szeretet szimbóluma a szív, a léleké, a szabadságé a galamb, Isten adakozó és gondviselő szeretetének pedig lehet a kéz. A grafikáimon rengeteg szív, kéz és galamb van. Ezek számomra alapmotívumok, olyan „szentháromságosak”. Például a legelső egyvonalas grafikám egy szívből elröppenő galambot ábrázol. Akkor, amikor ez a rajz született, három hétig dolgoztam Dallas mellett egy keresztény családnál, és nagy hála volt bennem ezért a lehetőségért, hogy családfenntartóként grafikai munkával pénzt kereshettem. Ezt a hálát szerettem volna kifejezni. Hamar rátaláltam a szívre mint a szeretet és a hála szimbólumára, és a lélekre, a galambra, ami ebben az esetben az én lelkemet ábrázolta. Így született meg ez a rajz. Elkezdtem rajzolni egy szívet, és rájöttem, hogy el kell vezetnem a vonalat, mert az ég felé kell szárnyalnia a lelkemnek, ebből lett a galamb. A címe pedig A szív szabadsága lett. A legerősebb hatással az egyvonalas rajzaimmal tudom az Istennel való kapcsolatomat és a lelkemben folyó folyamatokat megjeleníteni, mindezt nagy örömmel teszem.

– Ha már a címet említed, hogy születik meg egy alkotás címe?

A címadás is alkotás, nehéz dolog. Önmagán túlmutatónak kell lennie. Ha azt a címet adod, amit vizuálisan, tárgyilagosan látsz a képen, akkor az előbb említett grafikának a „Szívből elröppenő galamb” címet kellett volna kapnia. Ez egy információ, és akkor mi van? De ha azt mondom, hogy A szív szabadsága, akkor már elkezdenek rajta gondolkodni. Vagy egy másik rajzom a Téged is így szeret az Isten. Ha ezt is tárgyilagosan nézem, akkor azt a címet kellene neki adni, hogy „A gyermekét szívére ölelő anya”. Korrekt, ott van a szív, az anya, a gyerek, de ezzel nem tudnak mit kezdeni.

De ha azt a címet adom neki, hogy Téged is így szeret az Isten, akkor ezen már mélyen el lehet gondolkodni: Hogyan? Ölelő módon? Gyengéden, magához szorítva szeret az Isten? Akkor lehet róla beszélni.

Az embernek elindítja a fantáziáját, hogy így szeret – nem mondom meg, hogyan. Ha azt a címet adnám: „Téged is nagyon szeret az Isten”, még ellenkezést is kiválthatok valakiből: „A franc egye meg! Életem hullámvölgyében én aztán egyáltalán nem érzem azt az ölelő szeretetet! Szenvedek!” De ha azt mondom, így szeret, akkor meg kell neki nézni, hogyan.

Így szeret az Isten

Műveidnek mély mondanivalója van. Ugyanakkor néhány alkotásod szarkasztikusan, egyfajta görbe tükröt állít akár az egyház, akár a társadalom elé. Mit jelent számodra a humor?

A rólam kialakult kép valószínű nem tükrözi a humorral való pajkos viszonyomat, mert egy tanúságtételben nem igazán lehet humorosra venni a dolgokat. A fantázia és a humor fontosak nekem, a művészetem egyik eszközének tartom őket, ajándékok, melyeket használatra kaptam. A viccességet meg lehet tanulni. Lehet vicces valaki, de a humor az egy készség. Én például nem tudok vicceket mesélni, mert vagy elfelejtem, vagy lelövöm a poént. A humornál improvizálni kell. Egy rögtönzött poént ésszel nem lehet megmagyarázni, arra nem lehet felkészülni. Valaki azt mondta, hogy a humor az emberi szellem legmagasabb teljesítménye. Szeretem vele meglepni az embereket. Számomra egyfajta helyzetgyakorlat: a kegyelem helyzetgyakorlata.

– Miként látod a kortárs keresztény képzőművészet helyzetét?

Borúlátó vagyok. Nagyon kevés a mélyen hívő, az életét Istennek átadó képzőművész, aki olyan művészi színvonalon tud alkotni, ami valóban megérinti az emberek szívét.

– Mit üzensz a fiatal művészgenerációnak?

Csak szeretettel, csak szeretetből és csak Isten által megáldott tehetséggel lehet ércnél maradandóbbat alkotni. Mert ha valakinek az a célja (és a mai világban ez érvényes), hogy önmagát mutassa be: a tehetségét, a gondolatait, az érzésvilágát; és maga a zsűri is, mintha a disszonanciát díjazná, nem a harmóniát, a mondanivalót, hanem az extravagánsságot, akkor mi fog itt történni? Ki által születnek igazán meghatározó, szép művek majd? Ki tud a képe születéséről úgy beszélni, hogy aki azt hallja, átmenjen azon a vajúdáson, hogy igen, őt Isten megérintette, megértett ezt és azt, és igenis, ő a képpel, az alkotásával üzenni akar.

Nagyon sokan nem akarnak üzenni. Fontos, hogy az életünk üzenet legyen.

Simon András:

Bűn – szeretet

A bűn becserkész,
a szeretet befogad.

a bűn bekebelez,
a szeretet magába foglal.

A bűn megköt,
a szeretet megtart.

A bűn száz annyit ígér,
A szeretet száz annyit ad.

A bűn elveszi az önismeretet,
felmagasztal és magasba emel:
csak hogy letaszíthasson.
A szeretet helyes önismeretre tanít.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp