Minden nép arra hivatott, hogy történelmének intervallumában (azon a helyen és ameddig ott él) olyan sajátos, de egységes világértelmezést hozzon létre, amely megmutatkozik mindennapi életvitelének minden szegletében. A közösségi létnek egy speciális, csak rá jellemző világát kell létrehoznia, mellyel egyre erősebb alapokat ad népe minden tagjának és magának a közösségnek is.
Minden kultúra végcélja a közösség teljes harmóniája.
A kultúráknak ez az igazi nemes versenyük, és ezzel inspirálják egymást, hogy akarják elérni ezt a célt.
A kultúra sokkal több, mint az úgynevezett magas kultúra. A kultúra magában foglalja természetesen a magas és a populáris művészetet, de az étkezést, az öltözködést, a termelést, az emberi kapcsolatok megélését, az élő környezethez és a tárgyakhoz való viszonyt, az idő és a pénz használatát, a születés és a halál megélését. Mindent! A kultúra az életmódban, az életstílusban ölt végül testet. A kultúra tulajdonképpen a világról megalkotott egységes elképzelés életre váltása.
Nyelvében él a nemzet – állította helyesen Széchenyi István. Mert a nyelv egyszerre világlátás és egyszerre a kapcsolatok élő közege. A nyelvet, a nyelv mély értelmét és használatát egész életünk során tanulnunk kell.
Korunkban azért értjük nehezen ezeket az alapvető élettörvényeket, mivel részint elhisszük, hogy a gazdaság a népek kultúrájánál erősebben határozza meg az életet. A gazdaság a gazdaságot határozza meg egyes-egyedül, de nem a kultúrát. A kultúrát az emberek védőszelleme inspirálja. De ha az emberek nem figyelnek védőszellemükkel (genius), ha az emberek nem törődnek a helyük, a területük védőszellemével (genius loci), ha nem törődnek a társadalmuk védőszellemével (genius publicus), akkor kultúrájuk is hanyatlásnak indul. De ők maguk is.
A kultúra az, amivé műveltük (hiszen ez a kultúra szó alapértelme) elsősorban magunkat, valamint az élő és élettelen környezetünket.
A kultúra egy nép történelmi feladata. Nem mindenki végezte el. Nekünk még adatott idő népünk harmóniáját megalkotni.
Erről beszél József Attila is:
„A költő – ajkán csörömpöl a szó,
de ő, (az adott világ
varázsainak mérnöke),
tudatos jövőbe lát,
s megszerkeszti magában, mint ti
majd kint, a harmóniát.”
Ez az igazi kultúrateremtés.
Háló Gyula
