• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En

Szószék

Révész Szilvia

Jól élni a lehetőséggel

Sokféle út, választás áll előttünk az életünk során. Előfordul, hogy utólag derül csak ki, hogy jól vagy rosszul döntöttünk.

Majnár Zsolt

Imádság biztonságérzetért

„Az igazak várakozása örömre fordul, de a bűnösök reménysége semmivé lesz. Az Úrnak útja a feddhetetlennek erősség, de a gonosztevőknek romlás. Az igaz soha meg nem inog, de a bűnösök nem maradnak meg a földön.” (Példabeszédek 10,28–30)

Háló Gyula

Jézus, Izrael és a tanítványok

Ha a tételmondatot elolvasod, lehet, hogy nem is szükséges továbbolvasnod. (Bár az utolsó mondatokban található a mára vonatkozó következtetés.)

Dr. Pafkó Tamás

Jézus krízise – Krízisek üzenetei #12

Milyen krízis az, amely halálos rettegésbe taszítja az Isten Fiát? Jézusnak teljesen egyedül, magára hagyatva kellett szembenéznie élete legnagyobb krízisével, és mégis győzött.

Majnár Zsolt

Segítségkérés a továbblépésben

„Te vagy az oltalmam, megóvsz a bajtól, körülveszel a szabadulás örömével. Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem.” (Zsoltárok 32,7–8)