• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En

Bibliaóra

Dr. Steiner József

Hálaadás szorongatások között

November a hálaadás hónapja. Idén azonban még a szokottnál is nehezebb helyzetben van számos embertársunk.

Dr. Steiner József

A REFORMÁCIÓ

A reformációt október 31-én ünnepeljük. Ismerjük meg, hogy a reformátorok miért gondolták úgy, hogy a Szentírás a hitünk alapvető forrása!

Dr. Steiner József

Isten áldása életünkön a COVID-járvány közepette?

Dr. Steiner József arról beszél a videóban, hogy milyen körülmények között szólt eredetileg a zsidó nép ezen fontos áldása, és hogy nekünk, ma élő Krisztus-követőknek mit is jelenthet a pandémiás helyzetben.

Révész Szilvia

Tedd meg félve!

Mit tesz velünk a félelem? Mitől akar megfosztani?
Mi az, amit mi tehetünk vele szemben?

Merényi Zoltán

Isteni konfliktuskezelés

Az igehely tanulmányozása során megismerhetjük az isteni konfliktuskezelés módszereit.

Merényi Zoltán

Mandragóra helyett imádság

1Mózes 29,31-30,24 tanulmányozása, amelyben Jákób gyermekeinek születését olvassuk, benne Lea és Ráhel vetélkedését.

Révész Szilvia

Jól élni a lehetőséggel

Sokféle út, választás áll előttünk az életünk során. Előfordul, hogy utólag derül csak ki, hogy jól vagy rosszul döntöttünk.