
Az ígéret
Kora nyári hétfő délután volt, néha esett, néha sütött a nap. Mikor Anna hazaért a munkából, az eső épp elállt, így nem tartotta fontosnak, hogy hátravigye biciklijét a fészerbe.

Kora nyári hétfő délután volt, néha esett, néha sütött a nap. Mikor Anna hazaért a munkából, az eső épp elállt, így nem tartotta fontosnak, hogy hátravigye biciklijét a fészerbe.

Évek óta együtt gyalogolok a párommal az ígéret földje felé. Nagyon hálás vagyok Istennek a házasságunkban megtett minden egyes lépésért és állomásért is: a felüdülést adó oázisokért és a szeretetünket érlelő nehezebb pusztai vándorlásokért is.

Edit a 30-as éveinek elején Kőbányán lakott. Túl volt egy váláson, ami miatt még mindig nagyon sebezhetőnek érezte magát, és a 7 éves kisfiát is szerette volna megvédeni.

„Meggondolás őrködik feletted, értelem őriz téged.” (Példabeszédek 2,11)
Meggyőződésem, hogy a hívő férfiak, fiúk többsége belülről küzd a paráznaság rendszere ellen, s nem tudja, hogy abból ki lehet lépni.

„A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom.” (Efezus 5,31–32)

Sorozatunk első részében a keresztény élet néhány alapelemét (hit elem, szeretet, kegyelem és hitelesség) jártam egy kicsit körül. Most a párkapcsolat egyik fontos része, a szerelem lesz a középpontban, és annak ádáz ellensége, a flört-elem.

Azt hiszem, fölösleges felhívni az olvasó figyelmét arra, hogy mindennapjainkat mennyire meghatározzák az elemek: a távirányítók, a mobiltelefonok, a borotvák, a különböző játékok stb. mind-mind elemmel működnek mostanában.

Kalandozni, hőssé válni. Sikeresnek, jelentősnek lenni. Meghódítani a világot. Meghódítani egy lány szívét.