
A senki fia
Toporogva állt az ékszerbolt ajtaja előtt, s nem tudta eldönteni, hogy belépjen-e rajta vagy sem. Az idegen helyzetek mindig kikészítik, és most sem biztos abban, hogy jó döntést hozott.

Toporogva állt az ékszerbolt ajtaja előtt, s nem tudta eldönteni, hogy belépjen-e rajta vagy sem. Az idegen helyzetek mindig kikészítik, és most sem biztos abban, hogy jó döntést hozott.

Az óra pontosan, de rekedtebben csörgött, mint hétköznapokon – talán éppen azt fájlalta, hogy neki a vasárnap is munkanap.

Ez megint egy sokszereplős történet lesz, és határokon átívelő is… De mostanság ilyen az élet: sokszereplős és határokon átívelő.

Múlt vasárnap volt az első istentiszteletünk a gyülekezetben az orosz–ukrán háború kitörése óta. Sokat imádkoztam, őrlődtem, mit is mondhatnék a gyülekezetnek egy ilyen helyzetben.

„Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával. Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat.” (Hóseás 2,21–22)

Johanna hivatását tekintve szülésznő a dombóvári kórházban, emellett pedig néhány éve belevágott a saját kreatív vállalkozásába is, melyet férjével közösen menedzselnek.

„Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (János 1,12)

Jó múltkorában az Andrássy úton sétálgattam. Világörökség. Fényes kirakatok. Mulatót mulató vált fel. S fülemben a modern világváros állandó, szűnni nem akaró moraja.

Gőci Sámuelt nem olyan fából faragták, mint aki megijed a saját árnyékától. Őt bizony nem olyan fából faragták. Bátorságáról nem egy esetben tanúbizonyságot is tett, amikor az életét is kockára téve megmentette az arra rászorulókat.