• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En

Glóbusz

Dr. Steiner József

Román–magyar barátság?

Nem először szolgáltam Romániában, illetve román nyelvű területeken. Idén márciusban ismét Moldovába utaztam, ahol a fővárosi (Chișinău) Divitia Gratiae Keresztény Egyetemen oktathattam mesterszakon tanuló hallgatókat.

Szabó-Pausz Patrícia

„Ha te nem is veszed komolyan, az ördög komolyan veszi!”

Hortobágyiné Draskovits Kyrivel beszélgettem, akit kislány korom óta ismerek. Nagyon hiteles hívő embernek tartom, és kíváncsi voltam, hogy hogyan jutott el a megtérésig az okkult utak keresése és az agykontrollban való elmélyedés helyett.

Nagy-Kasza Lona

Irén

Csendes, nyugalmas kis falu volt az, ahova 2007-ben költöztünk. Napközben az emberek gyakran kiültek sziesztázni a lócára, beszélgetni, híreket cserélni vagy csak egyszerűen azért, hogy egy kicsit megpihenjenek.

Nagy-Kasza Lona

A lányanya

Amikor először jött hozzánk koldulni, még nagyon fiatalnak láttam, körülbelül tizenhat évesnek, szinte még gyerek volt.

Nagy-Kasza Lona

Kárpátaljai történetek – Epilógus

Sorozatunkban egy Kárpátalján élő misszionárius házaspár történeteit olvashatjuk a lelkipásztor-feleség tollából. 9. (befejező) rész