Szerelem: szeretettel házasságban

Elolvasási idő: 5 perc
Elolvasási idő: 5 perc
Szerelem, szeretet, házasság. Ha a fogalmakat összekeverjük, elvesszük az esélyét, hogy a dolgok jól működjenek. A szerelem a nő-férfi kapcsolat alapja, tartalma, a szeretet a kapcsolat módszere, a házasság pedig a szerelem kerete.

„Tégy engem mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Bizony, erős a szerelem, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az Úrnak lángja. Sok víz sem tudja eloltani a szerelmet, folyók sem tudják elsodorni. De ha valaki háza minden kincsét kínálná is a szerelemért, csak megvetnék érte.” (Énekek éneke 8,6–7)

A szerelemről

Már az ószövetségi írások is vőlegény-menyasszony kapcsolatként, szerelmi kapcsolatként írják le az Isten és ember kapcsolatát. Az újszövetségi írások továbbviszik ezt a gondolatot, amikor Pál apostol azt írja az efezusiaknak: „»Az ember ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.« Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom.” Egyértelmű, hogy az eggyé lételben hasonló az Isten-ember és a nő-férfi kizárólagos kapcsolat. Ezt a kizárólagosságot, ezt az eggyé válást hívjuk szerelemnek. A szerelem a nő-férfi eggyé lételének, egységkapcsolatának az alapja és a tartalma. Ahogy erről már Mózes első könyve is beszél: Lesznek ketten egy testté. Amikor a nő és a férfi egészen odáig van a párjáért, magyarul mindent alárendel ennek a kapcsolatnak. Amikor az egység és az eggyé válás tudata mindent megelőz számukra. Amikor mindketten mindent a másik tetszésére akarnak tenni, ahogy Pál apostol is írja.

A szerelem a házasság igazi tartalma, enélkül sosem lennénk egyek, amit Isten kezdettől fogva akart a nő és a férfi között.

Természetesen világi értelemben – olykor hívők között is – vannak szerelem nélkül is nagyon jól működő házasságok. A keret gyönyörűen körbeveszi a tartalmat, csak a keretben nem eggyé forrott szerelem van. Ettől persze működhet jól a kapcsolat, csak az nem bibliai egység.

Már egy kisgyermek is meg tudja állapítani, hogy egy tíz, húsz vagy ötven éve házasságban élő pár szerelmes-e egymásba. Valóban a szerelem tartja-e őket egynek, vagy csupán házassági szerződéssel, alkalmazkodással, intelligens együttéléssel, szabályok követésével, kölcsönösséggel igyekeznek pótolni a szerelmet. Mert meglátszik.

A nő és férfi közötti egységet teremtő szerelem nagyon nagy titok, írja Pál apostol.

És akik között nincs szerelem, azoknak sok mindenre szükségük van, hogy örüljenek, feldobódjanak, rendkívüli élményük legyen együtt, míg a szerelmeseknek a másikon kívül ehhez semmire nincs szükségük.

A szeretetről

A szeretet a szerelmi egységkapcsolat egészséges működtetője. A szeretetben megerősödni és fejlődni kell, hiszen csak a szeretet tesz képessé, hogy szerelmesünk fejlődésének, kibontakozásának munkálói legyünk. A szeretet a szerelmesünk éltetésének módszertana, ezért azt tanulnunk kell, folyton tanulnunk.

A szerelem és a szeretet különböznek egymástól. A szeretet tenni akar a másikért, a szerelem pedig magát a másikat akarja.

A szeretet határt szab, távolságot tart a helyes cselekvés miatt, a szerelem eggyé akar válni távolság nélkül. A szeretetet tanulhatjuk, hogy növekedjen bennünk, a szerelemnek csak engedhetünk, hogy birtokba vegyen és átjárjon.

A szeretet Isten Lelkének gyümölcse az emberben, de olyan bennünk levő ajándék, amelyet tanulnunk és fejlesztenünk kell: megfigyelni magunkon, másokon, kikísérletezni a legjobb használatát, figyelni az eredményét.

A házasságról

A házasság pedig a szerelem, a tartalom kerete. A keret határokat szab, őrzi és vigyázza a tartalmat, de nem a keret értékes önmagában. Ezért sokkal fontosabb a szeretetnek a szerelmet gondozni, éltetni, mintsem a keretet. A házasság vigyázza a szerelmet, nem pedig a szerelem a házasságot.

A dolgok lényege ez: A szerelemre végig szükség van, mert attól lesz igazi tartalma a házasságnak. A szerelem sosem alakul át szeretetté, mert más, és szeretetre egyébként is már a szerelem elején is szükség van, hogy ne váljon önzővé.

A szerelem sosem múlik el, csak az utánzatai. Ha a szerelem elmúlna a házasságban, akkor az azt jelentené, hogy már nem egyek. Pedig sosem lehet újra kettő az, ami egyszer egy lett.

A szerelmet semmi nem tudja elsodorni, eloltani, minden kincsnél értékesebb, ahogy a legszebb ének szerzője is vallja: „Bizony, erős a szerelem, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az Úrnak lángja. Sok víz sem tudja eloltani a szerelmet, folyók sem tudják elsodorni. De ha valaki háza minden kincsét kínálná is a szerelemért, csak megvetnék érte.”

Háló Gyula

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp