• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En

SZENTESTE – családi forgatókönyv

Elolvasási idő: 5 perc
Elolvasási idő: 5 perc
Rövid útmutató ahhoz, hogyan lehet gördülékennyé és meghitté tenni az ünnepet.
  • ébredés és ima Ébredéskor még az ágyban fekve jókedvűen, örömmel és hálás szívvel imádkozzunk így: Úr Jézus, ma a te születésnapodat ünneplem. Kimondhatatlanul jó, hogy közénk születtél, hogy te is ember voltál, hogy itt laktál a földünkön Istenként. És jó, hogy azóta minden megváltozott, jóra fordult, köszönöm. Ma téged foglak ünnepelni a szívemben és azokkal, akik a legközelebb állnak hozzám. Ámen.
  • apró figyelmességek Amennyire csak lehet, apró dolgokban fejezzük ki ma a figyelmességünket: simogassuk meg a másikat; kérdezzük meg, hogy aludt, kér-e valamit; tegyünk egy apróságot az ágya mellé, ha még alszik; és napközben is menjünk a többiek kérése elé: találjuk ki, ki mit szeretne, mivel segíthetjük!
  • fénykeresés Mivel Jézus születését a téli napforduló (december 21.) után ünnepeljük, ezzel is kifejezzük azt, hogy Jézus Krisztus a fény, a világ világossága, ahogy ő mondta magáról. Fél nyolc körül kel a nap szenteste nálunk. Ébresszük fel a gyermekeket, és hívjuk oda az ablakhoz, és mondjuk el nekik a napkeltét bámulva, hogy Jézus az igazi fény. Aztán gyújtsunk egy gyertyát az étkező- vagy nappaliasztalon, ami égjen egész nap, mert eljött a fény.
  • reggeli Legyen egyszerű és közösen készített a reggeli. Tea vagy kakaó, kalács vagy vajas kenyér… A betlehemi történet előzményét mondjuk el a gyerekeknek: hogy került Mária és József Betlehembe. A betlehemi történet persze majd csak a fa alatt lesz felelevenítve. És beszélgessünk az álmokról: ki mit álmodott; mik voltak a legérdekesebb álmaink az életben; József Máriával kapcsolatos álmát is elevenítsük fel; milyen álmaink vannak az életben; mi a legnagyobb igaz álmunk. A reggeli végén ezért imádkozzunk! Aztán mondjuk el a gyermekeknek, mi lesz a nap programja, sorrendje.
  • faállítás, -díszítés Amennyire csak lehet, közösen vegyünk részt a karácsonyfa állításában és díszítésében, hiszen a mai nap lényege az is, hogy a család minél jobban együtt legyen.
  • a betlehem (Szent Család) elhelyezése A karácsonyfa alatt legyen jól látható helye a betlehemnek. Ha nincs betlehemesünk, akkor bármilyen játékokból és tárgyakból építsünk egyet. A gyerekek nagyon találékonyak és kreatívak ebben.
  • testi-lelki „szegényeknek” meglepetés Akiről/akikről már a gyerekeknek előre beszéltünk, azokat látogassuk meg egyszerű ajándékkal, például karácsonyi kalács, egy desszert stb., de legfőképp azért, hogy áldott, boldog karácsonyt kívánjunk, és kifejezzük egy kézfogással, egy öleléssel a szeretetünket és összetartozásunkat.
  • szomszédok köszöntése Hazafelé köszönjünk be a szomszédoknak, hogy együtt örülhessünk Jézus születésnapján. Ha nem túlzó a kapcsolatban, adjunk is valamit nekik.
  • ebédkészítés Amíg az apukával a gyermekek elviszik a meglepetéseket, addig az anyuka elkészíti, befejezi az ünnepi ebédet. Persze mindent együtt is végezhet a család.
  • ebéd Az anyuka mondja el, hogy miért ezeket készítette az ünnepi ebédre. Evés közben mondjuk el egymásnak a látogatás benyomásait: milyennek láttuk őket, mit éreztünk és gondoltunk, mi kellene nekik…
  • ajándékok csomagolása, elhelyezése a fa alatt Ebéd után mindenki titokban becsomagolja ajándékait és elhelyezi a fa alatt. A szülők vagy nagyobb testvérek segítenek a kicsiknek, hogy mindenki adhasson mindenkinek valamit, mert örömöt akarunk szerezni egymásnak így is.
  • családi ünnep A karácsonyi ünnep kezdésére találjunk ki valamilyen jelet: csöngetés, egy dal, tapsolás… Az ünnepet kezdjük azzal, hogy az örömünket fejezzük ki egymás iránt: adjunk puszit vagy öleljük meg egymást és üljünk körbe, akár a földre, így a kicsikkel is azonosak vagyunk. Énekeljünk néhány karácsonyi éneket, vagy tanítsunk meg egyet. Ha kicsik a gyerekek, akkor játsszuk el velük vagy tárgyakkal vagy bábokkal a karácsonyi történetet a pásztoroktól a jászolig, de akár a bölcsekkel is még. Ha már nagyok, valamelyikük olvassa el a Bibliából. Az ajándékok átadásának rítusát és sorrendjét találjuk ki előre. Az ajándékozás után imádkozzunk, akár közösen. Lehet ez is: Úr Jézus, nagyon köszönjük az ajándékokat. Nagyon köszönjük, hogy te is itt vagy, és hogy magadat ajándékozod nekünk. Maradj mindig velünk. Ámen.

Az a jó, ha ezután a család még sokáig együtt lehet. Mit csináljunk együtt? Nézzünk régi fényképeket vagy egy filmet közösen, vagy társasjátékot játsszunk. Közben kínáljuk meg egymást bármivel. Amíg csak lehet, maradjunk együtt, örüljünk egymásnak.

BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp