És tesszük ezt úton és útfélen, sokszor megannyi baleseti kockázatot is vállalva.
Szól a rádió
Kisgyermek koromtól kezdve csodálattal tekintettem a rádióra. Kis Sokol táskarádiómat anno még a dunna alatt hallgattam, és úgy gondoltam, mivel a rádióhullámok az űrben is terjednek, Isten könnyebben meghallja, amit a rádión keresztül mondanak, mint amit csak úgy hétköznapi beszélgetésben.
Ma már nem ezt gondolom, de csodálatom a rádió iránt nemhogy fogyott volna, inkább nőtt. Igazi élmény volt másfél évtizeden keresztül rádiózni, és tudni, hogy amit mond az ember, azt sok százezren hallgatják, hallhatják.
A rádió stúdiójában láttam, hogy a hanggal mi mindent lehet kezdeni. Olyat is össze lehet vágni, amit az ember nem is mondott.
De hát így van ez a tv-ben és a digitális világban is, Photoshoppal szinte bármit meg lehet csinálni, és úgy néz ki, mintha igazi vagy eredeti lenne. Fred Allen azt mondta: A tv olyan találmány, ami lehetővé teszi, hogy emberek, akiknek nincs mit csinálniuk, nézzék azokat, akik nem tudnak semmit sem csinálni.
És bizony az előző mondásnak van igazságtartalma. A szappanoperákat azért nézik sokan, mert azonosulnak a szereplőkkel, és arra az időre beleélik magukat kedvenceik szerepébe, mintha ők élnék meg azt az életet.
Óriási a média közvélemény-formáló hatása. A nagy hatás vonatkozik a reklámra is. Valaki szerint: A reklámjai alapján megmondhatod, mik egy nemzet eszményei.
A wifi fogságában
És a tv után, illetve mellett jött a digitális világ. Már természetes, hogy amikor elmegyünk valahová, köszönés helyett megkérdezzük, mi a wifijelszó. A közösségi médiában pedig az ismertségünket és elismertségünket lájkban mérjük. Hallottam olyanról, aki lájkokat vett, hogy láttassa, az ő posztját mennyien lájkolták.
Az előző felvezetés után eljutottunk a wifi fogságáig. Mert sokan, családok is a wifi fogságában élnek.
Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakember szerint csakis az egészséges mértékben eszközhasználó gyerekből válhat okosan és mértékkel eszközhasználó felnőtt. Ennek a kialakítása pedig a szülőn múlik, és bizony nem csak úgy, hogy büntetésképpen eltiltja a képernyőtől a gyerekét. Sőt.
Felnőttként egyre többen kísérleteznek azzal, hogyan tudják lekapcsolni magukról az internetet és a különböző digitális eszközöket. Irigyeljük azokat, akik megtehetik ezt, legalább egy időre. De vajon a gyerekeknek is szükségük van-e arra, hogy „kikapcsoljanak”?
Digitális detoxikálás gyerekeinknek
- Számoljuk össze, hogy a gyerekünk mennyi időt tölt képernyő előtt. Ha ez az időtartam kettő–öt éves gyerek esetén meghaladja a napi egy, öt–nyolc éves gyereknél a napi két órát, akkor a gyereknek szüksége van detoxikálásra.
- A detoxikálást napi szinten kell csinálni, aminek az a célja, hogy egy napon belül egyensúlyba kerüljenek az online vagy képernyő előtt töltött, és az offline idők. Ezt úgy érhetjük el, ha szülőként tudatosan beemelünk a napi programba olyan elemeket, amikor vállaltan nincs jelen digitális eszköz (közös kutyasétáltatás, sport, séta vagy közös főzés stb.).
- Alakítsunk ki olyan tereket az otthonunkban, amelyek technikaieszköz-mentesek. Ilyen lehet az ebédlő, a háló- vagy a fürdőszoba.
- És végül, nagyon fontos, hogy a szülő-gyerek konfliktusokat is detoxikáljuk. Ne legyen a jutalmazás vagy a büntetés eszköze a wifi. A gyerekeknek meg kell tanulniuk unatkozni is, pontosabban feltalálni magukat, ha unatkoznak. Aki nem tanulja meg kezelni a dühét, a csalódottságát, a feszültségét, az és környezete később megissza ennek a levét. Végső soron pedig ezekben az esetekben az internet és a digitális eszközök tényleg olyanok lehetnek, mint a drog.
Milyen a jó digitális szülő?
Kezeljük úgy a médiát, a mobilt meg az internetet, mint a gyereknevelés egyéb területeit. A gyerekeknek szükségük van szabályokra, korlátokra és persze odafigyelésre, a szülők vigyázó tekintetére is. Ismerjük meg a gyerek online barátait, ahogy az offline barátokat is ismerjük, és tudjuk meg, hogy milyen felületeket szokott meglátogatni, ahogy a valóságban is tudjuk, hogy hova megy el otthonról. A legjobb módja annak, hogy mindezeknek az információknak a birtokába jussunk, ha sokat beszélgetünk a gyerekünkkel, ha folyamatosan kommunikálunk vele – nemcsak akkor, ha baj van, hanem mindig. Érdeklődve, kíváncsian, ítélkezés nélkül, nem elfelejtve, hogy a gyereknek joga van tévedni és hibázni, mint ahogy nekünk is.
Beszélgessünk
Kisfiammal sétáltam a közelmúltban kedvenc fagyinkat nyalogatva. Csendben mentünk egymás mellett, élvezve a Duna melletti naplementét. Kisfiam szótlanul fagyizott, és ahogy baktattunk, rákérdeztem: „Miért vagy ilyen csendben?” „Ha csendben vagyok, gondolkodom”, válaszolta. „És megtudhatom, min gondolkodsz?” „Igen – mondta –, arról, hogy ha megeszem a fagyit, akkor meghalok-e.” Földbe gyökerezett a lábam. Honnan jut ilyen eszébe egy ötéves gyereknek, mikor nem néz erőszakos filmeket és nem játszik ilyen játékokkal? És fagyizás közben miért gondolkodik az élet ilyetén örök nagy kérdéséről? De ha nem kérdezek rá, soha nem tudom meg. Aztán elbeszélgettünk a témáról. És milyen érdekes, beszélgettem erről a napokban 80 éves nagynénémmel is, aki elmondta, hogy 75 évvel ezelőtt édesanyámmal zsíros kenyeret ettek, és most is emlékszik, ahogy ötévesen mondta a testvérének, úgy érzi, ha megeszi a kenyeret, meghal. Érdekes párhuzam. Ki gondolná, hogy miről gondolkodnak már a kisgyerekek. Ha nem hisszük, járjunk utána, vagyis kérdezzük meg őket, úgy, mint a környezetünkben lévőket is. Bajor Nagy Ernőnél tanultam az újságírást, és ő mondta, hogy minden ember élete egy regény.
Ha van időnk, annyi regényt írhatunk, ahány emberrel beszélgetünk.
Rövid és eseménytelen életem során negyedóra beszélgetés után még nem találkoztam olyan emberrel, akivel szerettem volna cserélni, azaz a helyében lenni. Erre van a mondás, hogy mindenki akkora keresztet kap, amelyet el is tud hordozni.
Digitális 10 parancsolat
Az a jó, ha a család minden tagjára egységes szabályok vonatkoznak, amikor digitáliseszköz-használatról van szó.
- Az étkezést és a netezést vagy mobilozást mindig elválasztjuk.
- Odafigyelünk arra, hogy egyensúlyban legyen az az idő, amit netezéssel és amit azon kívül töltünk a szabadban, családdal, olvasással stb.
- Lefekvés előtt nem mobilozunk és nem netezünk.
- Nem posztolunk olyat, amiről azt gondoljuk: „Ezt jobb, ha nem látja mindenki.”
- Nem használunk olyankor telefont, ha az veszélyes. Például vezetés közben, amikor úttesten megyünk át stb.
- Tiszteletben tartjuk más emberek magánéletét. Mindig hozzájárulást kérünk azoktól, akik azon a fotón, videón vannak, amit meg akarunk osztani.
- A mobiltelefon és az internetes aktivitások a magánélet része. Nem kutakodunk egymás eszközeiben és internetes előzményeiben.
- Érdeklődünk egymás online elfoglaltságai iránt.
- Ha valakivel valami olyan történik, ami miatt rosszul vagy kényelmetlenül, esetleg megbántva, megalázva érzi magát, azonnal szóljon annak, akiben megbízik. Elkerüljük, hogy rossz titkaink legyenek.
- Nem adjuk ki a személyes adatainkat senkinek, aki a neten kéri.
Az életben mi a fontos
Egy filozófiaprofesszor úgy kezdte az előadását, hogy fogott egy befőttesüveget, és teletöltötte öt centis kövekkel. Rákérdezett, hogy ugye tele van az üveg?
Igen – hangzott a felelet.
Ezután elővett egy doboz kavicsot, és beleszórta az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres teret, megint megállapították, hogy az üveg tele van.
A professzor ezután elővett egy doboz homokot, és azt kezdte beletölteni az üvegbe. Természetesen a homok minden kis rést kitöltött.
Vegyék észre, hogy ez az önök élete – mondta.
A kövek a fontos dolgok: a család, partner, egészség, gyerek és a hit. Ha minden mást elveszítenének, az életük akkor is teljes maradna.
A kavicsok azok a dolgok, amik még számítanak, mint a munka, a lakás, az autó. A homok az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltik be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életben. Ha minden energiájukat az apróságokra fordítják, nem marad hely a fontos dolgoknak. Mindig marad idő dolgozni, vendégeket hívni, rendet rakni. Először a kövekre figyeljenek – azokra, amik igazán számítanak. A többi csak homok!
Eljőnek az esztendők…
„…melyekről azt mondod, nem szeretem ezeket!
Emlékeznünk kell azokra, akik már előre mentek a minden élők útján, és azon szeretteinkre is, akik életük utolsó szakaszát töltik közöttünk.
Azoknak, akik az életük alkonyán körülöttünk élnek, megszépíthetjük napjait, ha tudjuk, koruk mily nehézségeket okoz nekik. Merthogy eljönnek, vagy inkább eljöhetnek az esztendők, amikor mi fogjuk mindezeket saját magunkon tapasztalni.
És ahogy mi cselekszünk mással, úgy fognak velünk is cselekedni majd…
Nem is gondoltuk…
…..hogy amikor köztünk volt, milyen kiemelkedő mérnök a nagybátyánk. Mondta ezt Berkó Dezső unokahúga a Nagybátyjáról elnevezett M44-es új Körös-híd avatásán. Nagy tudású, szerény, hétköznapi ember volt. Bizony ma is itt vannak közöttünk azok, akik szerényen bár, de csodás emberek, szakemberek. Értékeljük, becsüljük meg őket.
Bármit teszünk is, tegyük fel magunknak a kérdést, sürgős vagy fontos? Ha igen, akkor élvezzen prioritást, ha nem, akkor kerüljön a helyére.
Ha bármilyen betegségünk lesz vagy baleset történik velünk, akkor már minden sürgős és fontos dolog az életünkben okafogyottá válik. Akkor már semmi nem sürgősebb és nem fontosabb annál, hogy meggyógyuljunk. Ne kelljen ahhoz valaminek történnie velünk, hogy elmondhassuk nem sürgős, nem fontos.
Fotó: pexels.com
