A bullying szereplőit (zaklató, áldozat, szemlélők) egy tragédia szereplőiként jeleníti meg, ahol a különböző aktoroknak nincs állandósított szerepük: vagyis a zaklató megváltozhat, az áldozat fordíthat a helyzetén, és a szemlélők is válhatnak tanúvá vagy védelmezővé. A felnőtt társadalmat arra buzdítja, ismerjük fel a színdarabot, és legyen elég bátorságunk változtatni, amihez eszközt is ad az olvasó kezébe.
A szerző a zaklatás magvát a megvetésben látja.
Ez nem egyszerű konfliktus, amit egy megbeszéléssel el lehet simítani, sokkal mélyebbre kell menni, hiszen a zaklatót valami mélyebb motiválja, amihez sokszor a vele rezonáló szemlélőket is bevonja a játékba. Sőt, ha konfliktuskezeléssel próbálkozunk, azzal még ronthatunk is a helyzeten – elsősorban az áldozatén.
A szerző sorra veszi, mi a bullying vagy zaklatás, és mi nem. Úgy fogalmazza meg a zaklatás fogalmát, mint olyan tudatos, szándékos, támadó, rosszindulatú, goromba tevékenység, amelynek célja a kiszemelt áldozat megalázása és bántása. Gyakran azt hisszük, csak a hosszú időn át, folyamatosan fennálló, ismétlődő tevékenység a zaklatás, de már egyetlen alkalommal elkövetett bántalmazás is minősülhet zaklatásnak. A zaklatás négy ismertetőjelét is kifejti a szerző: egyenlőtlen erőviszonyok, a fájdalomokozás szándéka, fenyegetettség, megfélemlítés – az internet elterjedésével ezek csak még pusztítóbbak lettek.
A zaklatás módszere lehet verbális (gúnynevek), fizikai vagy közösségi (kiközösítés).
Számomra egy érdekes fejezet is bekerült a könyvbe. Bár nincs eredendő zaklató, áldozat vagy szemlélő, de a szerző bemutat három családtípust (téglafal, medúza, gerinces család) annak fényében, hogy az onnan kikerült gyerekek hogyan viszonyulnak neveltetésük révén az adott szerepekhez. Nem meglepő módon a gerinces családokból kerülnek ki legkevesebb eséllyel zaklatók és áldozatok, érdemes tehát megvizsgálnunk ebből a szempontból saját családjainkat, és ha kell, változtatnunk néhány szokáson.
A könyv leginkább az iskolai zaklatás témakörét veszi górcső alá, de oly módon mégis kapcsolódik a felnőtt léthez, hogy ha egy zaklatót nem kapcsolnak le gyerekkorában, és kapcsolataiban állandósul az erőszak, akkor bizony nem áll le felnőttkorában sem ezzel a viselkedéssel: további áldozatokat szedhet a munkahelyén, vagy akár erőszakos bűnelkövetővé is válhat.
A szemlélők elemzése is egy rendkívül fontos tényre világít rá, ugyanis ha a zaklatót nem állítja le egy felnőtt, vagy az áldozat túl gyenge magáért kiállni, akkor már csak a szemlélők csoportja lehet az utolsó remény. Belőlük kerülhetnek ki a tanúk, akik hitelesen elmondják a történetet, és nem engedik a zaklató hazugságait folytatni, illetve erősítik az áldozat narratíváját. Ők lehetnek azok a védelmezők, akik az áldozat és a zaklató közé állnak, így megakadályozhatják a további károkat.
Életünkben talán ebből a szerepből juthat ki legtöbbször nekünk is, érdemes elsajátítani embertársaink fedezésének gyakorlatát, és nem engednünk az általános közönynek.
Ezt már nem a szerző teszi hozzá, de a könyv olvasása során felmerült bennem, akár egy gyülekezeti közösségben is megbújhat a megvetés, így az is válhat egy tragédia színhelyévé. A karizmatikus megveti a tradicionálisan gondolkodót, idős a fiatalt, házas az egyedülállót stb. Talán ritkán fordul elő, hogy valamely testvér egy jobb horoggal próbálja érvényesíteni az akaratát, de a szóbeszéd is minősülhet zaklatásnak, a szavak pedig olykor fájdalmasabbak és alattomosabbak lehetnek. Ne akarjunk közönyös szemlélők lenni, hanem akadályozzuk meg környezetünkben, hogy a megvetés tönkretegye, szélesebb körben pedig a társadalomért is tehetünk ezzel valamit, ha mást nem, gyermekeinknek mindenképp jó példával járunk elöl!
A könyv megvásárolható:
