„Miért”-ek és „Hogyan”-ok a gyermeknevelésben – 4. rész

Elolvasási idő: 4 perc
Elolvasási idő: 4 perc
Minden keresztény szülő szíve vágya az, hogy gyermekei élő hitre jussanak, az Úrnak tetsző és neki szolgáló életet éljenek. Ezért imádkozunk mindannyian, és a mindennapokban arra törekszünk, hogy hitre segítsük gyermekeinket.

Találjuk meg a hitre nevelés eszközeit!

Személyes családi életünkben nekünk is sok kérdésünk volt és van ezzel kapcsolatban. Párom és én is felnőttként tértünk meg, ismertük meg a Biblia tanítását, az evangélium üzenetét, magát a kereszténységet is. Családjainkban nem igazán olvassák Isten igéjét, templomba és gyülekezetbe ritkán járnak. Életünkből kimaradt a hitoktatás, a vasárnapi iskola, a gyülekezeti élet. Éppen ezért sok mindent felnőtt fejjel kellett megtanulnunk.

Hamar rájöttünk, hogy gyülekezet, közösség szükséges ahhoz, hogy mi magunk is növekedjünk a hitben, az istenismeretben, a szolgálatban. Gyermekeinket születésüktől fogva vittük magunkkal a gyülekezetbe.

Az évek során több olyan házaspárral találkoztunk, akiknek a „Hogyan járjunk istentiszteletre gyerekekkel?” kérdés megválaszolása kifejezetten nehéz volt. A közösség, ahová tartoznak, idős emberekből áll, gyermekek, fiatalok szinte egyáltalán nincsenek jelen. Vannak, akik egyedüli gyermekes család a közösségben. Több ismerősünknek éppen ezért kellett gyülekezetet váltania, mert fontosnak tartották, hogy gyermekeiknek legyen korosztálya, más hívő családot és fiatalt is megismerjenek gyermekeik.

Van, ahol a gyerek „zavarja” az istentiszteletet… Úgy tűnik, bármilyen élethelyzettel, háttérrel rendelkezünk, a hitre nevelés kérdése nehéz dió. Ezért bátorításként szeretném magunkat emlékeztetni arra, hogy minden kegyelemből van.

A megtérés a Szentlélek munkája, nem a miénk. Imádkozzunk sokat gyermekeinkért, hogy vágyják megismerni és követni Krisztust!

Hiszem, hogy a hitre nevelés elsősorban ránk, szülőkre van bízva, nem pedig a lelkészre, a hitoktatóra vagy a vasárnapi iskolában szolgálókra.

Ezért:

Gyakoroljuk a hitünket a mindennapokban! Vonjuk be gyermekünket hitünk gyakorlásának mindennapos rítusaiba, a bibliaolvasásba, az imádkozásba, a gyülekezeti életbe pici koruktól kezdve! Imánk legyen természetes, egyszerű és közvetlen beszélgetés Istennel. Kerüljük a „kánaáni” nyelvet és azokat a szavakat, amelyek távolságot teremthetnek Isten és gyermekünk között!

Naponta szánjunk időt a közös családi áhítatra! Gyermekbiblia, gyermekeknek, fiataloknak írt áhítatoskönyvek, történetek, énekek segítségével tanítsuk meg gyermekünknek azokat a hitbéli alapelveket, melyek megjelennek életünkben! Amíg srácaink kicsik voltak, a legalkalmasabb ideje ezeknek az együttléteinknek az esték voltak. Amikor kamaszodni kezdtek, és mindenkinek más-más programja, időbeosztása volt, átváltottunk a reggeli közös igeolvasásra. A reggelizőasztalnál közösen figyelünk Isten üzenetére, és kérjük az ő áldását és védelmét az előttünk álló feladatokhoz.

Használjuk ki a tanításra alkalmas pillanatokat! Amikor gyermekünknek lelki igazságokat tanítunk, mindennapi tapasztalatainkra építsünk, ne csupán információt és igeverset sulykoljunk bele! Vannak gyerekek, akik számtalan adatot és verset tudnak idézni a Bibliából anélkül, hogy értenék is azokat.

Ne lepődjünk meg, bármit is kérdez a gyerek! Ha van kérdése, válaszoljunk, és ne prédikáljunk neki!

Adjunk gyermekünk életkorának megfelelő színvonalas olvasmányokat! Nézzünk együtt filmeket, és azok tanulságait beszéljük meg, hallgassunk közösen zenét, és menjünk koncertekre együtt!

Éljünk aszerint, amit tanítunk! Tetteink mindig hangosabban beszélnek, mint szavaink. Ne vallásos viselkedésre, hanem Istennel való személyes kapcsolatra bátorítsuk gyermekünket!

Adjunk gyermekünknek lehetőséget arra, hogy kövesse példánkat! Vonjuk be feladatokba, hogy kisgyermekként is megtapasztalhassa és megtanulhassa a szolgálat örömét. Ő is adhat a zsebpénzéből a rászorulóknak, készíthet ajándékot betegeknek, meglátogathatja őket, imádkozhat az osztálytársaiért. Az évek során sokszor jöttek velünk a gyerekek az általunk szervezett vagy vezetett táborokba, ahol a táborozókból idővel segítők lettek.

Soha ne fenyegetőzzünk Istennel! Ha úgy próbáljuk kordában tartani gyermekünket, hogy Isten büntetésére hivatkozunk, életre szóló kárt tehetünk az istenképében. Ügyeljünk arra, hogy Istent szentnek, kegyelemmel teljesnek és mindig elérhetőnek mutassuk be!

Jézus Krisztusról, a váltságművéről is beszéljünk időről időre! Adjunk lehetőséget gyermekünknek arra, hogy elfogadja Jézus Krisztust mint Urát és megváltóját! Eddig tart a mi felelősségünk szülőkként. Gyermekünk felelőssége pedig a döntéshozatal, szabad akarata alapján.

Selmeczi Ottilia

Folyt. köv.

 

Fotók: freepik.com, pexels.com

 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp