• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En

Megszerettetni a Bibliát, de hogyan?

Elolvasási idő: 4 perc
Elolvasási idő: 4 perc
A kisgyermeküket nevelő anyukák néha beleütköznek abba a megdöbbentő ténybe, hogy az óvodás, cseperedő gyereket nem érdeklik a bibliai történetek.

Ilyenkor a szülők megszeppennek, mit kezdjenek a helyzettel, hiszen keresztény szülőként a legjobbat akarják a gyermeküknek adni. És mi lenne a legjobb, mint azt a személyt bemutatni neki, akinek a legtöbbet köszönhetik? Egy ilyen dilemmával küszködő anyuka keresett meg nemrég, és ennek kapcsán született meg ez az írás(sorozat), mely az én tapasztalataimat foglalja össze a témában.

Ritkán gondoljuk végig tudatosan, de fontos, hogy meghatározzuk, mi a hitre nevelés célja. Általánosan megfogalmazva ez a következő: megismertetni valakit – most éppen a gyermekünket – Jézus Krisztussal. De hogyan akarjuk Jézust megismertetni? Mint egy híres embert, vagy egy istent, akit ismerni illik, valakit, akiről kötelező megtanulni dolgokat az oviban, az iskolában, vagy egy valóságos személyt akarunk bemutatni? Nyilvánvaló a válasz, és ez adja az egyik legfontosabb kulcsot a megoldáshoz.

Emlékezzünk vissza, hogy szeretnek meg a gyerekek valakit, akit eddig nem ismertek, de mi igen!

Ha valakihez minket mély szeretetkapcsolat fűz, akkor lépten-nyomon eszünkbe jut valamiről a hétköznapokban, ezért sokat mesélünk róla, visszaemlékszünk azokra a kalandokra, amiket együtt éltünk át. A gyerek érzékeli lelkesedésünket, kis antennáival rögtön fogja az ismeretlen iránt táplált érzelmeink széles skáláját, s ez megalapozza a későbbi közeledését is ehhez az emberhez.

Ha találkozunk régi barátunkkal, a kicsinek bemutatjuk, és nemcsak mi felnőttek beszélgetünk, hanem inkább bevonjuk őt is a beszélgetésbe, ha lehet. Ilyenkor igyekszünk olyan kifejezéseket használni, olyan történetekre hivatkozni, melyeket a gyerek is ismer, megért. Keressük a kapcsolódási pontokat gyermekünk és a nekünk kedves személy között. Később igyekszünk olyan programot szervezni, mely mindkét felet érdekli, leköti, hogy közös élményeik legyenek. Ha látjuk a kapcsolat erősödését, esetleg pár percre már akár egyedül is hagyjuk őket, a gyerek pedig jó esetben ugyanúgy játszik, beszélget, élményeket mesél, mintha velünk lenne. Azután ahogy a kapcsolat erősebb lesz, esetleg rá is bízzuk, hogy vigyázzon rá hosszabb időre. Ez a természetes módja annak, hogy a gyerek életének is előbb-utóbb részese legyen a mi barátunk.

Érdemes végiggondolni ennek a gondolatmenetnek a fényében az imádkozással, dicsőítéssel, bibliaolvasással kapcsolatos gyakorlatunkat, hol lehetne természetesebbé, könnyedebbé tenni. Például sok kisgyermek nehezen szólít meg idősebb, ismeretlen embereket, miért lenne Isten kivétel? De megkérdezhetjük az imádság előtt vagy közben: Akarsz te is mondani valamit? Mondjunk együtt például egy előre megfogalmazott pár rövid mondatot? Mondjam én el Istennek, amit te mondani szeretnél?

A másik fő kérdés a bibliai történetek, igazságok megismertetése.

A Biblia az Atya, a mi mennyei Apukánk szeretettel teli levele az általa teremtett embereknek. Ha én valóban szívből szeretem a Bibliát, olyan jó érzéseket kelt bennem, mint egy kellemes vízparti hűsölés a nyár derekán, akkor még a hangszínem is megváltozik, amikor beszélek róla, idézek valamit belőle. Ez pedig a legjobb ajánlólevél a kíváncsiság felkeltésére! Érdemes azért tisztázni, mi milyen érzelmi viszonyt, attitűdöt táplálunk az Igével kapcsolatban.

Élvezzük, netán a szenvedélyünk kutakodni benne, vagy jól felfogott érdek, hiszen egy útmutatónak látjuk, mint a KRESZ-t, vagy esetleg megszokás dominál bennünk, nélküle nem tudunk elkezdeni egy napot, netán nehézkes kötelesség, azaz elvárásként éljük meg Istentől, másoktól, magunktól a bibliaolvasást?

A mi motivációnk mindenképpen meg fog jelenni a kommunikációnkban, tehát ahogy mi éljük meg az Igéhez való viszonyunkat, az mintaként átragad gyermekünkre is. Úgyhogy elég magunkat nevelnünk jó alapként… 🙂

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp