• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En

Ízelítő egy motoros nagypapa örömpillanataiból

Elolvasási idő: 6 perc
Elolvasási idő: 6 perc
Sok régi emlék előjött a múltból, amikor elhagytam életem 60-as tábláját. Némelyek ezek közül jó és kellemes emlékek, mások pedig olyan emlékek voltak, melyeket ma már másként tennék.

„Az igaz örökséget hagy még az unokáinak is.” (Példabeszédek 13,22)

A mögöttem lévő évtizedekben életem egyik meghatározó területe a családom: a feleségemmel és segítőtársammal való kapcsolatom, és a négy született és öt fogadott gyermekünk körüli mindennapi forgatag. A másik meghatározó terület a feladataim/felelősségeim sora volt: az alapítványi munkám/szolgálatom, a gyülekezeti szolgálatom és felelősségeim, és a tizenhárom évig tartó polgármesteri feladatköröm. Talán érezhető, hogy ennyi munka mellett volt olyan terület, amire kevés idő jutott. Sajnos a szükséges időt gyakran a gyermekeimmel töltött időből csíptem le, és sokszor életem párjára sem szántam elég figyelmet. Isten jó, igen jó, és elég a kegyelme! Ő adott nekem elég erőt a próbák elhordozásában, helytállni a mindennapi kihívásokban.  Mindezt a javunkra, a javamra fordította.

A mindenható Isten kegyelme ma is betölti mindennapjaimat.

A motoros szolgálat mellett manapság sok időm jut az unokáimra. Az Úr így pótolja vissza azt az időszakot, amikor a gyermekeimre kevesebb időt tudtam fordítani. Köszönöm, Atyám Istenem, hogy kiárasztottad rám kegyelmedet, kedvességedet és szeretetedet!

Egy nyári reggel amikor a tükörbe néztem, hatalmas felfedezést tettem: megláttam, hogy deres a hajam és a szakállam – na, nem a hideg miatt, hiszen hőségriasztást adtak ki éppen aznap. Felismertem, hogy ez a deresedés már nem múlik el… hogy több év van mögöttem, mint előttem. Beletörődve az idő múlásába elém jöttek a közelmúlt emlékei, élményei. A tükörben visszamosolyogtam magamra, és örömtől duzzadó szívvel nyugtáztam az egyik fantasztikus örömömet: három fiúunokám nagypapája lehetek!

Örömpillanatok

Egy nap vásárolni mentem a hároméves unokámmal. A boltban összeszedegettük a listára felírtakat, majd beálltunk a pénztárhoz a sorba. Miután unokám szorgosan segített kipakolni a bevásárlókosárból a pénztári szalagra, türelmesen várakoztunk. Egyszer csak megszólalt: „Papi!” „Igen kis szívem, figyelek” – válaszoltam neki.

Ekkor átölelt és azt mondta: „Papi, szeretlek.”

Húúú, de jó volt látni a környezetemben lévők mosolyát, és megállapítani, hogy néhány tonnányit híztam a boldogságtól!

Az elmúlt napokban ellátogattunk a tőlünk nagyobb távolságban élő gyerekeinkhez és két fiúunokánkhoz, ott is aludtunk náluk. Amikor reggel felébredt a kétéves unokám, azonnal érdeklődött az anyukájától: „Papi hoj van?” Amikor észrevett, mindkét kezecskéjét nyújtotta felem, jelezve, hogy vegyem fel. Így adta tudtára az anyukájának is, hogy a papit érte az a megtiszteltetés, hogy pelust cseréljen és felöltöztesse őt. Jókedvűen jutottunk túl mindketten a közös „mutatványon”, majd indultunk reggelizni. A müzli a tejben már az asztalon várta az unokámat, amit egyedül szokott elfogyasztani, de úgy tűnt, azon a reggelen elfelejtette, hogyan kell müzlit enni, mert közölte velem: „Papi, etess!” Hááát, ugye milyen cukorbogyó kislurkó? Aznapra még jutott egy „defektes” peluscsere is, amit ügyesen megoldottunk közösen.

Egy közeli élmény a legkisebb unokámmal (távoli nem lehet, mert még csak három hónapos). Gyermekeinknél aludtam. Kértem a lányomat, ha éjszaka böfiztetni kell, akkor hozza hozzám, hajnalban érkezett is az icipici unokám. Böfiztettem, majd elaludt a kezemben. Gyönyörködtem benne, ahogy békésen aludt. Vigyázhattam rá, amíg anyukája érte jött, hogy szopizhasson.

Egy hétvégén ellátogattunk a gyermekeinkhez és az unokáinkhoz. A szombati nap úgy alakult, hogy egy ideig a nagymamira és a nagypapira lett bízva a legapróbb unoka.

Nagymami felajánlotta, hogy megetethetem a cukorfalat csöppséget. Ezzel elindult az örömáradat! A mami leellenőrizte az előkészített anyatejcsi hőmérsékletét. Én sietve felvettem a kiságyából a csöppség fiúcskát, mert hatalmas hangerővel tudatta, hogy már nagyon éhes. Elhelyezkedtem vele a fotelben, a mamitól átvettem az anyatejcsis cumisüveget, és a csöppség mohón, csukott szemmel nekikezdett az evésnek. Az anyatejcsiből éppen hogy eltűnt néhány milliliter, amikor kinyitotta a szemecskéit, és csodálkozva nézett rám az unokám.

Gügyögve és mosolyogva elkezdett velem beszélgetni: „Tudod, papi, azért sírtam jó hangosan, mert éhes voltam, és azt akartam, hogy anya meghallja. Amikor elkezdtem szopizni a tejcsit, úgy tűnt, valami nem stimmel. Anyát vártam, de a tejcsi valami ragacsos műcuccból csorgott a számba, és ekkor rájöttem, hogy ez nem az anya. Úgy döntöttem, kinyitom a szemecskéimet, és megnézem, hogy mi történik. Ekkor láttalak meg téged. Nagyon megörültem annak, hogy a papi kezében vagyok, és a számba ő tartja az anyatejcsis cumisüveget. Hát, tudod, úgy döntöttem, egy kicsit abbahagyom az evést, és nevetgélek neked, és gügyögve beszélgetek veled, de csak azért, hogy örülj, boldog és jókedvű legyél, és legyen egy szép napod. Na, de azért éhes is vagyok, és most már jöhet a tejcsi, amit anya hagyott itt nekem a cumisüvegemben. Ha már úgy látod, hogy evés közben sokat mocorgok és hadonászok, akkor légyszi emelj fel és böfiztess meg! Ha sikerült, jöhet a maradék tejcsi. Ja, és ne felejts el megint megböfiztetni! Ha esetleg közben lebuktázlak, az a szeretetem jele. Remélem, mindent értesz! Majd még gügyögve beszélek és nevetgélek neked, de most jöhet a tejcsi!” − unokám gőgicsélését így fordítottam le magamnak. A lelkemben valóságként éltem meg „szavait”, a vele való beszélgetést. Hálás vagyok Istennek, hogy ilyen csodálatos örömökkel simogatta meg a lelkemet.

Köszönöm, hogy elolvastad örömmegosztásomat. Az a reménységem, hogy közben néhány kedves mosolyt csalogattam az arcodra, kedves olvasó. Legyen szép napod és sok-sok örömöd! Legyetek áldottak! Mindenkinek egy szeretetölelés!

 

Heizer Kornél

 

 

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp