HURRÁ! NYARALUNK!

Elolvasási idő: 5 perc
Elolvasási idő: 5 perc
„Végre!” – mondom a Kedvesnek, és odabújok hozzá. Az elmúlt hónapok kihívásokkal teltek. Elfáradtunk. Minden tekintetben. Most két és fél nap adatott, hogy kettesben legyünk, Istenre és egymásra figyeljünk. Pihenhetünk. Eljött a miidőnk!

Odahaza a kánikulát a besötétített házunkban próbáltuk átvészelni. A híradásokban többször hallottuk: „Aki teheti, menjen vízpartra!” Most megtehetjük: megreggeliztünk, összepakoltuk a strandcuccokat, a Bibliát és egy könyvet, enni-innivalót, és elmentünk egy tó partjára. Kevesen voltak, a tó vize átlátszóan tiszta és nagyon frissítő. Az elmúlt napok meleg időjárásának köszönhetően kellemesen felmelegedett – fantasztikus úszni benne!

Kijöttünk a vízből, letelepedtünk egy fűzfa árnyékában.

Egyik kedvenc miidőnk foglalatosságunk a közös olvasás.

Huszonkilenc év alatt sok könyvet olvastunk már ki így a férjemmel. Egy-egy fejezetet felváltva hangosan felolvasunk egymásnak, majd megbeszéljük a hallottakat. Most éppen Edith Eva Eger gondolatait boncolgatjuk a reménységről.

Egyszer csak egy négygyermekes család érkezett mellénk. A fiatal szülők felcuccolva, babakocsit tolva jöttek. A gyerekek orgonasípként sétáltak egymás mellett. A legidősebb fiúcska hat év körüli lehetett, a legkisebb pedig néhány hónapos. Miután lepakolták a terheket, felfújták a gumimatracot és a karúszókat, az édesanya úszószemüveggel a kezében egyenest a víz felé vette az irányt. Amíg a nő az énidejét élvezte a vízben, férje a gyerekeket rendezte: szendvicseket készített és megetette a lurkókat. Az álmából felsíró csecsemőt babusgatta, a nagyobb gyereknek labdát gurított. Közben visszatért az édesanya, és együtt indultak le a partra. „Jó látni ezeket a fiatalokat” – mondja Laci.

„Mintha a fiatalkori magunkat látnám!” –

válaszolom neki, ahogy együtt nézzük a sekély vízben játszó, homokvárat építgető, locsipocsizó családot. Nem is olyan rég mi is gyerekekkel mentünk nyaralni… és a fél háztartással! Képzeletben visszapörgetem az időt. Elgondolkodom, hogyan is nyaraltunk a gyerekekkel?

A világ legtermészetesebb dolgának tartottuk, hogy ahová csak lehetett, a gyermekeinket magunkkal vittük. Sok kalandot megéltünk, sok helyre eljutottunk. Volt, amikor megpakolt autóval végigutaztuk fél Európát, máskor csak a szomszéd faluba mentünk át Biblia-klubot tartani.

Bárhol voltunk, bármit csináltunk: együtt voltunk, és ez volt a legjobb!

Emlékszem, hogy mi is „mindent” vittünk magunkkal. Amikor a srácaink kicsik voltak: kiságy, bili, pelus, játék, ruha, bébiétel, csereruha, cserecipő, lázmérő, gyógyszer, kenőcs, sebtapasz, takaró – és még megannyi kincs és szükséges apró-cseprő dolog került az utazóbőröndbe… Amikor nagyobbak lettek, biciklivel, társasjátékokkal és kártyákkal, tollasütővel, focilabdával és focicsukával bővült a kör.

Volt idő, amikor a fiaink között lévő nagy korkülönbség miatt agyalnunk kellett, hogy milyen családi programot szervezzünk, akár egy napra is. Igyekeztünk olyat találni, ami megfelelt egy négy- és egy tizennégy évesnek is. A Balaton, az állatkert, a Tropicarium, az erdőben való barangolás, a halastó melletti séta, a vadles megmászása, a szalonnasütések és a bográcsozások a kertben, a bunkiépítés a kiserdőben, a cserkésztábor, a sátorépítés, a kalandpark, a Katica Tanya, a játszótér mind-mind ilyen élmények voltak. A BalatonNET közösségépítő ereje, a minden korosztályt megcélzó tanítások a mai napig meghatározó élményt jelentenek családunk számára.

A nyári táborok, szolgálatok szerves részei ma is az életünknek.

Gyermekeinket kicsi koruktól kezdve igyekeztünk bevonni ezekbe. Először résztvevőként, később már segítőként vettek részt.

Táborozni is elküldtük őket (Dömös, BIKA tábor, bodrogi művészeti tábor, Tóalmás, Vép). Fontosnak tartottuk (és tartjuk ma is), hogy a korosztályukkal, keresztény közegben töltsenek el időt. Növekedjenek Isten megismerésében, hitben, hogy ne csak tőlünk hallják az evangéliumot, hanem másoktól is: lássák, hogy rajtunk kívül sok embernek, családnak is fontos Krisztus követése. A táborokban barátokat szereznek és önállóságot tanulnak.

„Vajon hogy boldogul Sámuel Bodrogon? Hogy telik Nimródék gyerektábora? Éliás vajon jobban van a náthájából?” – teszem fel a kérdéseket férjemnek, visszacsöppenve a jelenbe. Előveszem a telefonom, megnézek néhány családi fényképet. A kisgyerekekből fiatalemberek lettek a fiaink. A családi napok, nyaralások szervezésének és kivitelezésének újfajta kihívásaival és szépségeivel ismerkedtünk meg az elmúlt években. Remélem, idén is sikerül majd egy kis időt együtt töltenünk.

A strandszomszédunk kis labdája a fejemhez gurul. Ahogy a kisfiúnak visszagurítom, tekintetem találkozik az édesapjáéval. Megköszöni, és elnézést kér. Mosolyogva széttárja kezeit, és a sok cuccra mutat.

Hálás a szívem. Rámosolygok a Kedvesre. „Bemegyünk úszni?” „Mehetünk!”

Kézen fog és elindulunk a víz felé. Ez itt a miidőnk. Most ketten vagyunk együtt, és most ez a legjobb. Hurrá! Nyaralunk!

Fotók: unsplash.com

 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp