Őszintén szólva egyfelől nem könnyű, hiszen engem is terhel, hogy a megszokott és bevált formulák ma nem működnek. Másfelől viszont nagyon is egyszerű feladat, mert sok ponton ugyanúgy érzek én is, mint ők.
Egy baptista gyülekezet fiataljai általában hetente gyűlnek össze közös bibliatanulmányozásra. Emellett vasárnaponként biztosan, a hétköznapokban pedig eseti módon találkoznak egymással.
Jellemző kommunikációs csatorna egy-egy közösségi oldal is. Ők telefont élő szavas beszélgetésre már nemigen használnak.
Mióta a koronavírus jelen van és átalakította az életünket, azóta bizonyos lehetőségek működésképtelenné váltak számukra is, például a személyes találkozás. Mások megerősödtek, ilyen a digitális közösségi kommunikáció.
Hogyan vészelik át a hívő fiatalok ezt az időszakot? Nehezen. És nekik jelen van az életükben Isten. Milyen lehet egy nem hívő fiatal élete manapság? Tanárként van rálátásom, és azt kell mondanom, hogy az utóbbi csapat élete jóval korlátozottabb és elkeserítőbb. Azt a csodát megélni ifjúsági vezetőként, hogy Isten erőt ad a mindennapokhoz a tiniknek, leírhatatlan. Összetartja őket a krisztusi szeretet, az egymásra figyelés, az igény a hívő közösségre, a közös és igazi hit és bizalom Istenben.
Isten nélkül látványos elszigetelődés jellemzi a fiatalt, mert kiüresedik az élete, és nincs szilárd alapja sem a mindennapi gyakorlatainak, sem a kapcsolatainak.
Példaként megosztok egy személyes tapasztalatot, amelyet a győri baptista ifjúságban élek át hétről hétre.
Ezek a fiatalok maguknak szerveznek programot, és nem várnak senkire lökésért vagy jóváhagyásért. Megoldják azzal, ami van: online közös filmnézés, online társasjáték, online közös bibliaolvasás.
Nemhogy napi kapcsolatuk van egymással, de percről percre írnak üzenetet egymásnak. Én sokszor nem győzöm követni, de gyönyörködök benne.
Néha nem is értem a sok fejecskét egy-egy bejegyzésben, de nekik ez mindent jelent, mert egymással „beszélgetnek”. Ha valaki letört, vagy pár napra eltűnik, a többiek felkarolják, utánamennek, nem számít, hogy nem tudnak egymáshoz becsöngetni. Szóban megölelik, megsimogatják egymást. Nem ugyanaz, de mégis valami. Isteni csoda, hogy néha új fiatal is csapódik a csapathoz még ilyen járványos időben is. Hála érte Istennek!
Mi, az ifjúság vezetői mindent megteszünk azért, hogy a szervezett alkalmak, de az egyéb megmozdulások is hatásosak, hívogatóak, érdekesek legyenek, a fiataloknak és a fiatalokról szóljanak, de ez egyedül Isten útmutatását követve lehetséges. És újra csak hála Istennek, eddig működik a terv!
Tudni azt, hogy nem vagyok egyedül akkor sem, ha nem ül mellettem valaki, felbecsülhetetlen támasz.
Isten pedig megmutatta, hogy láthatatlanul is ott van mellettünk, és hasonlíthatunk hozzá ebben is. Lehetünk egymás társai fizikai kapcsolat nélkül is. Könnyű ezt kimondani? Dehogy! Megvalósítani sem az. De ha Jézus kezét fogva, akár a digitális térben lépünk egymás felé, akkor a kifejezés legpozitívabb értelmében leszünk egymás lelki társai. És ez a társas élet legalább három személyt jelent: Jézus és te és én. Ez pedig abszolút nem egyedüllét. Szomorú vagyok, ha arra gondolok, hogy a nem hívő fiatalok enélkül élnek most. Azonban szétrobban a szív a hálától, hogy egy hívő ifjúság mennyire áldott helyzetben van az áldatlan állapotok között is.
Istené a dicsőség!
