Házassági konfliktusok – 2. rész

Elolvasási idő: 7 perc
Elolvasási idő: 7 perc
Folytatjuk sorozatunkat a házassági konfliktusok témakörében: melyek azok a területek, ahol különösen figyelni kell egymásra.

Teljesen meg kell bocsátanom

A megbocsátás keresztény életünk egyik legfontosabb része. Néha mégsem azt teszem, amit kellene. Tudom, hogy mit tanít az Ige, hogy mi lenne a helyes cselekedet részemről, de mégis: „jogosan” neheztelek a páromra, és addig nem vagyok hajlandó kiszabadítani őt a meg nem bocsátásom börtönéből, amíg a bűnbánat jeleivel nem törleszt valamit az ellenem elkövetett sérelemből. Néha figyelmeztetem is: „Nem akarsz valamit mondani?!” Azt is megfigyeltem, hogy könnyen neheztelek, és könnyen találok rosszat a Kedvesemben akkor, ha nem bocsátok meg neki.

A megbocsátás azt jelenti, hogy felmentem a páromat az ellenem elkövetett bántó tettének súlya alól, és nem hánytorgatom fel azt többé.

A megbocsátást én választom, ez egy akarati döntés. Egy konfliktushelyzet gyorsabb lerendezéséhez hozzásegít az, ha minél előbb megbocsátok a páromnak, gyakran még azelőtt, mielőtt ő megbánná, amit tett. Nincs felső határ a megbocsátásban: az 1Korinthus 13,5-ben azt olvasom, hogy a szeretet nem rója fel a rosszat, az 1Péter 4,8-ban pedig az áll, hogy „a szeretet sok bűnt elfedez”. Ha igazán megbocsátottam, akkor nem rovom fel, hanem igyekszem elfelejteni a dolgokat. Előfordul, hogy saját magamnak is meg kell bocsátanom. A megbocsátás gyakorlásához hatalmas segítség számomra az az ismeret, hogy mennyei Atyám és megváltó Uram is kész megbocsátani, tiszta lapot adni számomra, számunkra.

Fogadjam el a társamat úgy, ahogy van

Nem tudom, hogy az olvasó házaspárok ezzel hogy vannak, de a mi életünkben időről időre nem ellentét vagy megbántás okozzák a karambolokat, hanem egy-egy rossz szokás vagy hiányosság. Amikor megpróbáljuk (főleg én) megváltoztatni a másikat, nem oldjuk meg a problémát. A Prédikátor 3,14-ben így szól a szerző: „Rájöttem, hogy mindaz, amit Isten tesz, örökké megmarad: nincs ahhoz hozzátennivaló, és nincs belőle elvennivaló.” Én pedig rájöttem, hogy nem tudom megváltoztatni a férjemet. Isten azonban igen. Ő sokkal jobban tudja, miben és hogyan kell megváltoznia. Ezért ne én akarjam alakítani a társam, hanem Istent kérjem arra, hogy formálja olyanná, akinek ő akarja látni.

Irreális dolgokat sem várhatok el a társamtól. Nem várhatom el, hogy gondolatolvasó legyen, hogy minden szükségemet ő elégítse ki, és minden álmomat valósítsa meg. Istenre kell bíznom mindezt, Tőle várjam a megoldásokat, ne a páromtól. Egyikőnk sem tökéletes ember. Mindketten hibázhatunk, és mindkettőnknek vannak hiányosságai, de mindez nem baj. Jézus úgy fogad el és úgy szeret engem, ahogy vagyok. Tehát tanuljam meg elfogadni a másik hibáit, hiányosságait. Ha megértem és elfogadom, akkor segíteni tudok neki abban, hogy megváltozzon vagy elhagyjon dolgokat. Segítőtársnak lenni nagyon jó ilyen téren is.

A másik elfogadása a tiszteletadás miatt is fontos. Ez férjnek, feleségnek egyaránt sokat jelent, különösen a férfiaknak.

Szégyenkezve emlékszem vissza azokra az időszakokra, amikor beszédemmel és magatartásommal tiszteletlen voltam Lacihoz. Ilyenkor nemcsak fájdalmat okoztam neki, hanem a kapcsolatunkat is súlyosan megterheltem a hozzáállásommal. Bár néha elfelejtem, de próbálok emlékezni arra, hogy a társam Istentől kapott csodálatos ajándék még akkor is, ha az érzelmeim vagy az indulataim mást mondatnak velem. Tudom, hogy nagyon szeret, és én is nagyon szeretem, s ez segít abban, hogy felnézzek rá és tiszteljem őt.

Végezetül hadd említsek néhány fontos szellemi igazságot, melyek alkalmazása védelmet nyújt házasságunknak!

Az imádság védelme

Az imádság a szeretet gyakorlása. Hiszem, hogy a közös bibliaolvasás és imádkozás, a napi közös csendesség védelmet ad a házasságunk mindennapjaira. Bűnös természetünk miatt a konfliktusokat nem iktathatjuk ki az életünkből, de ha át is éljük azokat, nem kell a viszály örvényének mélységébe zuhannunk, ha az imádság védőburkában van a házasságunk. A közös napi csendesség gyakorlása a mi életünkben rapszodikus volt.

Régebben hetek rohantak el velünk anélkül, hogy házaspárként megálltunk és lecsendesedtünk volna Isten előtt. Bár néha-néha mostanában is kimarad egy-egy nap, mára megtanultuk, hogy a naponkénti közös igeolvasás és imádság létfontosságú a házasságunk, a családi életünk megéléséhez. Érdemes napi 10–15 percet erre elkülöníteni. Számunkra nagy áldást jelent egy-egy áhítatoskönyv vagy más keresztény irodalom közös olvasása, egy-egy tanulmány elvégzése. Mindez azt kívánja, hogy mindketten szánjuk oda magunkat erre, és mindketten vegyük komolyan elhatározásunkat. Hiszem, hogy Isten előtt kedves gyakorlat ez. Nagy hatalma van az imádságnak, hálás vagyok azért, hogy ezt gyakorolhatjuk.

A gondolataim

A gondolataimnak hatalmuk van. Meghatározzák hozzáállásomat, magatartásomat, szavaimat és cselekedeteimet is. Konfliktushelyzetben csak úgy cikáznak a fejemben. Gyakran a félelem, az aggodalom, a különböző feltételezéseim, máskor pedig a téves és gonosz gondolatok határozzák meg, hogy a következő pillanatban mit fogok tenni. A Filippi 4,8-ban azt olvassuk: „Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!” Erre a felszólításra minden élethelyzetben oda kellene figyelnünk, pláne a konfliktusaink közepette. Nem mindegy, hogy mit veszek figyelembe, min gondolkodom. A cikkem során érintett területek mindegyikénél ez a megoldás kezdete: Isten szerint, őelőtte kedves módon gondolkozni önmagamról, a páromról, a házasságról.

Vetünk és aratunk

Zárásként, mintegy összefoglaló gondolatként hadd idézzek a Galatákhoz írt levélből: „Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a testnek vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet. A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” (Galata 6,7–9) Írásom elején utaltam arra, hogy miként is szoktunk vitatkozni, néha veszekedni a párommal. Minden esetben átéltük ennek az igerésznek az igazságát, a szellemi törvényszerűségét. Ha bántottam, engem is megbántottak, ha kiabáltam, velem is kiabáltak – azt arattam, amit vetettem, méghozzá a többszörösét annak, amivel elkezdődött a konfliktusunk. A jó hír az, hogy ez nem csak a negatív dolgokra igaz. Vethetünk jó magokat is: szelídséget, alázatot, szeretetet stb.

Azért imádkozom, hogy mindannyian kívánjunk és törekedjünk jó magokat elvetni a házaspárunk, gyermekeink, embertársainkkal való kapcsolatainkban, a jó cselekvésében nem elfáradni, hogy a maga idejében bőségesen áradhasson Isten áldása ránk.

 

Selmeczi Ottilia

Fotók: pexels.com; unsplash.com

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp