Mert aki tud hálát mondani (Köszönöm! Nagyon hálás vagyok!), azt még nem biztos, hogy a hála érzete teljesen átjárja belül.
A hálaérzet alapja nem az, hogy tudatosan konstatáljuk a jót, ami ért és ér bennünket, hanem az az öröm, ami átjár akkor, amikor megérezzük, hogy logikus előzmény nélkül ér bennünket a jóság áradása.
Amikor közel is engedjük magunkhoz a minket körülvevő jóságokat: a kapcsolatokból, a tárgyakból, a gesztusokból, a természetből, az olvasottakból, a zenéből… Ahogy egy dal mondja Istenről:
„Jóságod fut utánam, s utolér engem.” Ahogy a 23. zsoltár is megragadja ezt az életérzést: „Jóságod és szereteted körülvesz, amíg csak élek.” A hála gyakorlatilag a jól örülni képessége.
Hálára azért neveljük a gyermekeket, mert tudjuk, hogy csak hálával telt szívvel lehet az ember boldog. És azt akarjuk, hogy a gyerekek felnőve boldog emberek legyenek.
Mit kell tennünk, hogyan neveljük őket hálára?
Meg kell láttatnunk velük, hogy az életben sokkal többet kapunk, mint amit önerőből el tudnánk érni. Meg kell mutatnunk nekik, hogy micsoda pompa, szépség és jó vesz körül bennünket. Rajtunk kell látniuk, hogy az életet csodáljuk, hogy jóízűen fogyasztjuk, hogy az emberek között otthon vagyunk. Hogy örömmel élünk az emberekkel és Istennel! Mert ez a hála bizonyítéka.