A nyolcadikosok felvételire készülnek és írnak, majd interjúra mennek, és a nyílt napok híján különböző iskolák promócióit nézegetik szüleikkel. Mindannyian a legmegfelelőbb iskolát keresik a gyermekük részére.
Nálunk is ez a helyzet. Sámuel fiunk most nyolcadikos, és vele együtt izgalmas hetek elé nézünk. A keresztény oktatás meghatározza családunk mindennapjait, hiszen férjem, Laci, pedagógusként egyházi fenntartású iskolákban dolgozott és dolgozik ma is. Hálát adok Istennek, hogy mindhárom gyermekünk keresztény oktatási intézményben tanulhatott hosszabb-rövidebb ideig, és az ott eltöltött évek alatt fontos alapokat kaptak, amelyek meghatározzák életüket, gondolkodásukat, világképüket, kapcsolataikat. Bár én nem vagyok pedagógus, szívügyem a keresztény oktatás.
Legutóbb Demeter Lászlóval, az ACSI európai igazgatójával beszélgettem.
Most szülőket és diákokat kérdeztem arról, vajon számukra mit jelent a keresztény oktatás.
„Mit jelent számomra, hogy keresztény suliba jártam? Jézus szeretetét, jelenlétét jelenti az életemben. Bodrogon ebben a légkörben nőttem fel. Ott ismertem meg Istent, és kezdtem járni istentiszteletekre, majd hat év múlva be is merítkeztem.”
Balázs
„Mikor Balázs iskolába kezdett járni, még nem voltam hívő ember. Azt viszont tudtam, hogy keresztény iskolában a tanárok – véleményem szerint – türelmesebbek, beállítottságuk pedig olyan, ami Balázsnak kell. Amikor Paróczi Zsoltit megkerestük azzal a kéréssel, hogy szeretnénk Balázst beíratni, minden lehetőséget megkaptunk, hogy a lehető legjobban fejlődjön.
Isten segítségével az iskola is bővült, és a tanárok képezték magukat, hogy lehetőség legyen minél több hasonló képességű gyereket tanítani, mint Balázs. (Tudod, ő integrált tananyagot tanult.) Visszatérve a kérdésedhez, más iskolákban nem láttam rá esélyt, hogy ilyen fantasztikusan fejlődjön és ilyen légkörben nőjön fel Balázs. Később én is jártam vele istentiszteletre, bár még csak ritkán. Hálás vagyok Istennek, hogy elvezetett bennünket Bodrogra, és Balázs keresztény légkörben, Isten szeretetében nőtt fel.”
Ági, Balázs édesanyja
„Én elég zárkózott és félénk kislány voltam, nehezen nyíltam meg mások előtt, és nem akartam közel engedni senkit magamhoz. Ennek az a háttere, hogy a szüleim nem jöttek ki egymással, nagyon sokat veszekedtek, később aztán el is váltak. Ez engem eléggé megviselt, hiszen nem volt békesség körülöttem, csak zűrzavar, és ez a tanulmányaimon is meglátszott. Sokat költöztünk, rengeteg suliban megfordultam, de igazán sehol sem éreztem magam jól.
A suli nekem egy túlélés volt, de nem a tantárgyak miatt, hanem az emberek miatt. Sokat csúfoltak, és akiről azt hittem, hogy a barátom, végül kiderült, hogy nem az… kezdtem teljesen bezárni a kis falamat magam körül. Aztán 2005-ben Bodrogra költöztünk, az ottani baptista gyülekezet általános iskolájába kezdtem el járni. Nagyon tetszett a suli, olyan kedves volt mindenki, amit eddig nem nagyon tapasztaltam azokon a helyeken, ahol tanultam.
Nem értettem, hogy hogyan lehet egy közösség ennyire elfogadó.
Egyre többet hallottam a Bibliáról, arról, hogy Isten odaadta az ő egyszülött Fiát azért, hogy meghaljon értünk, és arról, hogy mennyire szeret minket. Ekkor megértettem, hogy miért ilyen furcsa itt mindenki. Mert igen, először furcsa volt, de azt láttam a tanáraimon (és persze ahogy nőttünk, az osztálytársaimon is), hogy itt Valaki munkálkodik, és ez nem más, mint az Úr Jézus Krisztus. Egyre többet hallottam és olvastam róla, az osztályfőnökömtől pedig kaptam ajándékba egy Bibliát.
Egyik napról a másikra elkezdtem nyitottabb lenni mások felé, lettek igazi barátaim, és be mertem engedni másokat a kis életembe. Nekem az, hogy keresztény iskolába járhattam, úgy is mondhatnám, hogy a hitemnek a kezdete volt, itt kezdtem el megismerni a Bibliát, azt, hogy az Úr Jézus Krisztus mit is tett értem (János 3,16) és értünk. Itt láttam meg először Krisztust a rengeteg szereteten keresztül, amit kaptam a tanáraimtól és az osztálytársaimtól. Ahogy már említettem, sok iskolában megfordultam, de a Jó az Úr Bodrogi Baptista Gyülekezet általános iskolájában töltött három évemet soha nem fogom elfelejteni, és azokat az embereket sem, akiken keresztül Krisztus szólt hozzám.”
Liza
„Családunknak, gyermekeinknek a keresztény oktatás biztonságos hátteret adott a tanuláshoz, és iránymutatást az élethez. Fontosnak tartom, hogy lehetőségük volt hallani/tanulni Jézus Krisztusról olyan emberektől, akik maguk is hitben járnak.”
Laci
„A gyerekek születése óta szerettük volna, hogy keresztény iskolába járjanak, mivel itthon a bibliai értékek alapján próbáljuk őket nevelni. Nem akartuk, hogy az iskola összekavarja őket a más szemléletmóddal, mondván, hogy a Biblia elavult, kitalált mesék gyűjteménye, és az evolúció az igazán megalapozott tanítás. Sokat számít, hogy hívő pedagógusok nevelik őket, akik maguk is megosztják hitbeli tapasztalataikat a gyermekekkel.
Mivel kis létszámú az iskola, nem „tömegtermelés” folyik a tanórákon, hanem külön tudják fejleszteni a gyengébbeket, és tehetséggondozni a jó képességű tanulókat. Magát a tanulót értéknek tekintik, ezért nemcsak a tanulmányi eredményt, hanem az emberségességet, egymás segítését is fontosnak tartják.
A családias légkör miatt jó kapcsolatok alakulnak ki az osztály- és iskolatársak között, a pedagógusok odafigyelnek arra, hogy senkit ne cikizzenek, ne rekesszenek ki.”
Enikő
„Az Örömhír Iskola nagyon nagy változást hozott az életembe. Teljesen más légkörben éreztem magam. A tanárok az első pillanattól elfogadóak voltak velem. Az előző iskolában engem teljesen lenulláztak. „A Robi egy mozgássérült” – kirekesztve éreztem magam a mozgásom és más dolgok miatt is.
Az Isten megismerésében is nagy szerepet játszott az iskola.
Emlékszem az első áhítatra is, amikor arról tanultunk, hogy Péter elárulta Jézust, és a kakas háromszor megszólalt. Arra is emlékszem, amikor Laci bácsi a történelemóra előtt a talentumokról beszélt. Így amikor elkezdtem olvasni a Bibliát komolyabban, nagyon megragadott, hogy ezeket a történeteket már hallottam a suliban! Az imádsággal kapcsolatos élményem is érdekes. Tanáraim biztattak minket az imádkozásra, először csak becsuktam a szemem, összekulcsoltam a kezem, de aztán rájöttem, hogy ez nagyon érdekes, mert igazából működik!
Nagyon szerettem, ahogy Dodó bácsi tartotta a hittant. Mindenre emlékszem! Anya akkor vett nekem Bibliát, amikor beiratkoztunk az Örömhírbe – addig nem volt Bibliám. Megértettem, hogyan kell azt olvasni. Korábban Jutka nénitől kaptam sok igés kártyát, és egy idő után meg tudtam azokat keresni a Bibliában. Amikor elkezdtem a gyülekezetbe és az ifialkalmakra járni, akkor kezdtem igazán forgatni a Szentírást. Zsuzsa nénitől egy áhítatoskönyvet is kaptam, azt használtam naponként. Ma is olvasok áhítatokat. Mindezt mérföldkőnek tartom a hitemmel kapcsolatban. Aztán Eszter nénivel elmentem a gyülekezetbe, szeptemberben merítkeztem be. Én nagyon élveztem a keresztény oktatást, nyáron részt vehettem egy táborban is. Jelenleg azon gondolkodom, hogy a VISZ nyári misszionáriusképzését elvégzem.”
Robi
Végül szeretném megosztani Nimród fiunkkal való beszélgetésemet.
Mit jelentett számodra az, hogy keresztény suliba jártál?
Nagyon szerettem iskolába járni. Szeretetteljes légkörben, biztonságos közegben nőhettem fel. A tanáraimat a mai napig is a barátaimnak, hitbeli testvéreimnek tekinthetem. Minden tanáromnak Istentől kapott hivatása volt, hogy szolgálatként is tekintsen a velünk való munkájukra. Ez nagyon érződött a kapcsolatainkon.
Sokkal őszintébb, bizalmasabb közösséget alkottunk a tanárokkal és az iskolatársakkal, mert a keresztény iskolának van egy olyan lelki töltete, ami más iskolának nincs. Sok értékre csak jóval később, felnőtt fejjel jövök rá, amit az iskolából kaptam. De talán a legfontosabb a biztonság: ez egy nagyon fontos szükséglete a fejlődő gyerekeknek, és én ezt az alapot megkaptam.
Hogyan határozta meg ez az életedet, esetleg a mai önmagad?
Sok tekintetben. Az egyik legfontosabb dolog az volt, hogy élő hitű tanárok tanítottak minket, akik meg is osztották velünk életük ezen részét is. Isten és a hit nemcsak elvek voltak, hanem példát mutattak nekünk, bemutatták azt, amit hirdettek. Sokszor imádkoztunk együtt. Gyerekként láthattam, ahogyan egy gyülekezet hitből felépít egy intézményt – ez maga volt a csoda.
Így semmi kétségem sincs az ima erejében, hiszen a saját szememmel láttam, hogyan működik Isten.
Ebben az iskolában annyi szeretetet kaptam, amit sohasem érdemeltem meg, amiért nem tettem semmit. Ez olyan szeretet, amit Isten ad. Lényegében most azzal töltöm az életemet, hogy én is úgy próbálok szeretni, ahogyan itt megtanultam. De más dolgok is hatással voltak rám: a tanárok mindig meglátták bennünk az értéket, és bátorítottak abban, hogy kibontakozzunk. Emiatt magamon és sok volt diáktársamon is azt látom, hogy sokkal határozottabbak, bátrabbak, döntésképesebbek vagyunk, mint sokan mások: van önbizalmunk, „merünk élni”. És persze hiteles forrásokból ismerhettem meg a Biblia üzenetét, értékrendjét, amire ma is építem az életem.
Van egy kis összehasonlítási alapod a gimnázium kapcsán a világi és a hívő oktatás között – ezek közül melyek meghatározóak?
Az állami gimibe is szerettem járni, de itt már más minőségűek voltak a kapcsolataink. A keresztény testvéri kapcsolat és annak mélysége teljesen hiányzott a tanárok és a diákok részéről is. Jó iskolába jártam, ahol szintén nagyszerű tanáraim voltak, akik hivatásként tekintettek a munkájukra. De egyszerűen mégis nagy minőségbeli különbség van az emberi elhivatottság és az Istentől kapott szolgálat között.
A másik különbség az volt, hogy a gimnáziumban szembesültem a „való élettel”: káromkodás, szex, párkapcsolatok, dohányzás, ivászat, buli és sok minden más – olyan dolgok, amik teljesen normálisak a fiatalok életében. Ott nem igazán kaptunk értékrendbeli útmutatást az életünkre nézve – ezt teljesen ráhagyták a fiatalokra vagy a családjaikra.
Pedig pont ebben az életkorban lenne a legnagyobb szükség az ilyen útmutatásra – mielőtt a fiatalok maradandó sérüléseket szereznek!
A keresztény iskolában sokkal tudatosabban figyelnek arra, hogy a tanulás mellett az élet igazán fontos kérdéseiről legyen lehetőségünk gondolkodni. Kicsoda Isten? Ki vagyok én? Merre tart az életem? Mire vagyok teremtve? Mire akarom alapozni az életemet?
Hogyan élted meg a kereszténységet ebben a suliban?
Úgy kezdtem, hogy a fecsketábor minden napján keresztény feliratú pólókban mentem be. Volt, aki meg is kérdezte, hogy nekem csak ilyen ruháim vannak? Lehet, hogy kicsit furcsa jelenség voltam, de ezután legalább a fél iskola tudta, hogy miben hiszek. Sosem titkoltam, hogy olvasom a Bibliát, járok ifire, gyülekezetbe.
Nekem fontos volt, hogy bizonyságot tegyek a hitemről, a szavaimmal és a tetteimmel is. Nem mondom, hogy állandóan győzködtem embereket, vagy hogy tökéletes lettem volna, de igyekeztem mindenkivel jó kapcsolatban lenni, ha kérdeztek, mindig őszintén elmondtam a véleményem, és azt is, ha valamiben nem voltam biztos. Törekedtem hitelesen élni. A magam lehetőségei szerint akartam megélni a Biblia igazságait. Például egyszer az egyik legszigorúbb tanárunk hibázott az egyik dolgozatom javításánál. Én észrevettem a hibát, amiért pontlevonás és eggyel rosszabb jegy járt volna. Felálltam, előrementem, megmutattam neki. Ő meglepődött, aztán az egész osztály előtt megdicsért, és megadta a jobb jegyet.
Azokba a dolgokba, amikkel nem tudtam egyetérteni, egyszerűen nem mentem bele, és olykor meg is mondtam, miért.
Itt ugyan fennállt a cikizés veszélye, de azt gondolom, hogy ezért inkább tiszteltek az osztálytársaim. Nekem az az érdekes, hogy évekkel később, még ma is megkeresnek volt osztálytársaim, hogy beszélgessek velük ilyen dolgokról.
Mindezek a gondolatok bizonyságot tesznek a keresztény oktatás értékéről, fontosságáról. Remélem, hogy segítenek az iskolaválasztásban.
Legközelebb hívő pedagógusokkal beszélgetek majd a témáról.
Selmeczi Ottilia
