• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En

…akárcsak a párommal is…

Elolvasási idő: 6 perc
Elolvasási idő: 6 perc
Évek óta együtt gyalogolok a párommal az ígéret földje felé. Nagyon hálás vagyok Istennek a házasságunkban megtett minden egyes lépésért és állomásért is: a felüdülést adó oázisokért és a szeretetünket érlelő nehezebb pusztai vándorlásokért is.

Mára már ismerősek ezek a szakaszok: már a körülményekből, a viszonyulásokból, az Istennel és egymással való kapcsolatunkból fölismerjük, hogy most éppen milyen tájakon járunk… Most éppen egy nehezebb szakaszon kell átmenetelnünk, ahol az együtt gyaloglásra kell leginkább odafigyelnünk. Hol az egyikőnk, hol a másikunk marad el a lépésekkel. Mégis, a legjobb az egészben az, hogy Isten jár előttünk, ő vezet bennünket.

Az igéje a mindennapi kenyerünk, és lábunk előtt mécses az ő szava.

Néhány hete a Máté 25,31–45 ismert igerész jött elém, táplált és vezetett tovább az utunkon.

 „Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára. Összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.”

„Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akár csak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” (Máté 25,31–40)

Számomra ez az igerész az emberi kapcsolatokról, és az azokban vállalt felelősségekről, pontosabban a szeretetből fakadó gondoskodásról szól, amelyet megváltott emberként (juhként) gyakorolnunk kell.

„A legkisebb az atyámfiai közül” lehet egy éhező hajléktalan, akinek enni adunk, egy szudáni, akinek kutat fúrunk, egy gyermek, akit befogadunk, egy rászoruló család, akiknek ruhacsomagot állítunk össze, egy fekvőbeteg, akit meglátogatunk a kórházban, és egy sitten ülő, akit a börtönmisszió segítségével meglátogathatunk.

Ez így is van, és tudom, hogy Isten többeket ezzel az igével hívott el konkrét munkára, arra, hogy ezeket gyakorolják, erre szánják az életüket. Most Isten engem is megszólított és ezt mondta: „Figyelj csak! Melletted is van egy legkisebb… mégpedig a párod!” Megérintett Isten igéje, és elgondolkoztam: Vajon így látom-e a másikat, így látjuk-e egymást, mint egyet a legkisebb atyánkfiai közül? Szolgálunk-e egymás felé? Tudom, hogy a nehéz útszakaszokon ez kell: szeretni, bátorítani, társ lenni. Jézus itt azt mondja: „amikor megtettétek ezeket akár csak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” Házastársként az együtt gyaloglás során sok mindent meg kell tennünk, a nehezebb szakaszokon még inkább oda kell szánnunk magunkat, még akkor is, ha ez nem könnyű. De pontosan mit és hogyan kellene gyakorolnunk? Az igeolvasásban visszakanyarodtam a 35. vershez, mely kérdéseket, gondolatokat indított el bennem magamról, magunkról, a házasságunkról.

  • „Mert éheztem, és ennem adtatok” – Feleségként ezt hirtelen kipipáltam: szeretettel főzők mindennap… És mi van a lelki éhségeinkkel, a szeretettankjainkkal, melyeket fel kellene töltenünk?
  • „Szomjaztam, és innom adtatok” – Támogatom-e és tisztelem-e a páromat? Odafigyelünk-e egymásra, szánunk-e egymásra időt, minőségi időt?
  • Befogadom-e, megértem-e a társamat? Amikor segítségre szorul, felruházom-e? Bebugyolálgatom-e a bátorításommal, a támogatásommal, a vigasztalásommal?
  • Amikor bántja valami, és beteg: meglátogatom-e, gondozom-e, hordozom-e imádságban, ápolom-e őt?
  • Amikor a meg nem bocsátás börtönében van, odamegyek-e hozzá, megteszem-e az első lépést felé, és felszabadítom-e őt? Amikor harcokban van, elmegyek-e hozzá, elmondom-e neki, hogy „melletted állok, fontos vagy nekem, így is, most is”?

A legfontosabb kérdés az: szolgálok-e a párom felé, s így szolgálok-e Jézus felé? Ez azért is fontos, mert mikor nehéz a pusztai vándorlás, akkor inkább kapni vágyunk, nem adni. Nem tagadom és megvallom: én is önző voltam mostanában, a saját szükségeimmel voltam elfoglalva, de szeretnék szolgálni, jól szolgálni a párom és Jézus felé is. A legjobb szolga maga az Úr Jézus volt (Filippi 2). A tanítványokat nemcsak az egymás felé való szolgálatra biztatta, hanem ő maga is szolgált feléjük (pl. megmosta a lábukat), és mindig szolgai szívvel fordult az emberekhez. Mindig az Atya akaratát kereste és töltötte be.

A Máté 25-ből most azt értettem meg, hogy Isten engem a Kedves mellé rendelt.

Ő az az „egy a legkisebb atyámfiai közül”, aki felé elsősorban a mindennapokban szolgálnom kell. Megértettem azt is, hogy ha a társam felé szolgálok, akkor az Úrnak szolgálok. Jézus azt mondja, ha egy pohár vizet adunk az ő nevében, neki szolgálunk.

Mindemellett jó tudni, hogy Isten megért és elfogad, hogy ismeri a körülményeinket is. Őszinte lehetek előtte, megoszthatom vele az érzéseimet, a szükségeimet, az indulataimat is.

A keskeny úton ő jár előttünk, vele a nehéz helyzeteken is átjutunk. Megértettem, hogy ha igazán odaszánom magamat a párom felé való szolgálatra, akkor azt nem muszájból, hanem örömmel tehetem meg, mert érezhetem Isten jelenlétét, és egy idő után átélem azt, hogy sokkal többet kapok, mint adok. Hogy mindketten felszabadulunk az önzéseink és az elvárásaink fogságából, és azt érezzük, hogy ismét kéz a kézben, örömben tudunk haladni tovább. Hát szolgáljunk a párunk felé, hogy amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében, akkor ezt mondhassa nekünk is: „Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot!”

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp