Az Abigailról szóló történetet Sámuel első könyve 25. részében olvassuk. Mikor elértem a 35. vershez, ezt találtam: „Eredj el békességben a te házadhoz; lásd, hallgattam szavadra, és megbecsültem személyedet.” (Károli) Ezt Dávid mondja Abigailról, és érdekesnek találtam a szóhasználatot, miszerint „megbecsülte” a személyét. Kíváncsi lettem, hogy vajon Abigail jelleme hogyan járult hozzá ehhez az elismeréshez, és vajon ez milyen üzenetet tartalmaz nekünk, 21. századi nőknek.
Mit tudunk Abigailról?
Abigail nevének jelentése: az apa öröme, de lánykoráról nem tudunk semmit, a történet kezdetén már egy gazdag férfi, Nábál felesége volt.
A Szentírás sorainak írója fontosnak tartotta megörökíteni azt az ellentétet, ami Abigail és férje között állt fenn, miszerint Abigail „eszes és szép termetű asszony” volt, míg Nábál „durva és rossz erkölcsű” (3. vers).
Később Abigail maga jellemzi Nábált „kegyetlen embernek”, majd hozzáteszi: „mert amilyen a neve, olyan ő maga is; bolond az ő neve, és bolondság van benne.” (25. vers) Eszes lévén elítéli ugyan férje bolondságát, ám nem lázadozik ellene, csak csendben teszi, ami az ő erkölcse szerint helyes.
Miután Nábál durván elutasította Dávid embereit, Nábál egyik szolgája Abigailnál keresett igazságot. Elmondta neki, hogy Dávid valóban megérdemelte volna Nábál jóindulatát, akiből hiányzott ez a jellemvonás, a szolga pedig úgy ítélte meg, Abigail ellensúlyozni tudja ezt a hiányosságot.
Valószínűleg máskor is előfordult, hogy a szolgák hozzá fordulhattak igazságért, és megbíztak benne, talán ezúttal az a szolga is reménykedett benne, hogy tekintélyét latba vetve Abigail el tudja simítani a feszült helyzetet: a szolga ugyanis tisztában volt azzal, hogy a visszautasítással Nábál komoly bajba sodorta az egész házat, és ha nem tesznek semmit, eléri őket a veszedelem.
Abigail valószínűleg – férjével ellentétben – szintén fel tudta mérni a helyzet súlyosságát, és azonnal cselekedett. Érdekes azonban, hogy nem töltötte az időt Nábál meggyőzésével, hanem rögtön a tettek mezejére lépett, és bátran kezdeményezett. Bölcsessége nemcsak abban állt, hogy tudta, mit kell tennie, hanem abban is, hogy tudta, mikor kell lépnie.
Adott két férfi, mindketten feldúltak, és úgy tűnik, egyik sem enged a maga igazából. Abigail nem arra használta a tekintélyét, hogy még inkább elmélyítse az árkokat, hanem fejébe vette, hogy beássa őket.
Figyeljük meg: nem tüzeli férjét Dávid ellen, nem mondja, hogy Nábálnak igaza van, de nyíltan sem konfrontálódik vele, és nem alázza meg a szolgák előtt. Abigail békeszeretete végül kifizetődött, mert sok ember életét mentette meg aznap, de ne szaladjunk ennyire előre!
Dávid és Abigail találkozása
Nem tudjuk, Abigail mennyit tudott előzetesen Dávidról, vagy ezen információi mennyire feleltek meg a valóságnak, de itt maga is meggyőződhetett Dávid jelleméről. Úgy tűnik, jót feltételezett róla, ugyanis tudta, Dávid csapata segítette a szolgáikat, védelmezte őket a pusztában. Abigail hálás lehetett ezért, így összekészített egy lakomáravalót, és ezzel az ajándékkal kívánt Dávid előtt megjelenni.
Dávid – útban Nábál felé, hogy lemészárolja mindenét – még mindig pufogott az őt ért sérelem miatt, mintegy hergelve magát a küzdelemhez. Azonban amikor összetalálkoztak, Abigail sietve leszállt a szamaráról, és leborult a férfi előtt. Itt talán Dávid is érzékelte, hogy változtatnia kell a szíve állapotán, de amit Abigail mondott, az végképp kiütötte a kezéből a kardot.
Abigailnak nem volt egyetlen felesleges szava sem, és mély alázatról, bölcsességről, valamint istenismeretről tett tanúbizonyságot. Először magára vállalta a felelősséget férje helyett, holott tudjuk, nem ő utasította el Dávid szolgáit, de kész volt helyrehozni a hibát.
Az „egy test, egy lélek” számára azt jelentette, hogy ugyanúgy felelős férje rossz döntéséért, ugyanakkor nem törődött bele, hogy a rossz döntés az is maradjon. Tudta, hogy Nábál milyen ember, de nem hagyta, hogy ez életekbe kerüljön.
Abigail tisztában volt azzal, hogy Dávid gyilkosságra készült, de azt is tudta, az ő küldetése, hogy ebben megakadályozza. Kimondta, az Úr teszi maradandóvá Dávid házát, mert az Úr harcait harcolja, és nincs benne gonoszság. Abigail hitt abban is, amit az Úr Dávidról mondott (fejedelmül rendelte Izrael fölé), és emlékeztette a férfit arra, hogy ez az erős felindulás vérontással párosulva nem mutatna jól Izrael jövendő királyának múltjában. Talán ezen a ponton Abigail azt is tudta, hogy mivel Nábál Dávid ellensége, a napjai meg vannak számlálva (erről árulkodik a 26. vers), mivel Dávid ellenségei Istennel néznek majd szembe. Végül Abigail arra kérte Dávidot, emlékezzen meg róla királyként, talán arra gondolva, akkor már özvegy lesz, és nem lesz ilyen stabil a helyzete, mint jelenleg a férje mellett.
Abigail szavaira Dávid első reakciója Isten dicsőítése! Így fogalmazott: „Áldott az Úr, Izrael Istene, aki ma elém küldött téged!” Dávid felismerte Isten munkáját Abigail közbenjárásában, és az Úrnak köszönte meg. Kiemelte még Abigail okosságát, és hálás volt, hogy a nő megakadályozta a gyilkosság elkövetésében. Majd miután Dávid átvette a csapatának hozott ételt, így folytatta: „Eredj el békességben a te házadhoz; lásd, hallgattam szavadra, és megbecsültem személyedet.” Bár ez utóbbi nem pont szó szerint szerepel az eredetiben, az mégiscsak kiolvasható belőle, hogy Dávid nagyon értékelte Abigail szerepét és tanácsát, így rá tekintettel nem követte el a vérontást.
Amikor Abigail hazaért, Nábált egy lakoma közben találta. Ekkor még a nő nem szólt a férjének távol maradása okáról, megvárta, míg másnap a férfi kijózanodott. Abigail időzítése is bölcs gondolkodásról árulkodik: tudta, mikor alkalmas a hírt közölnie a férjével, részegen talán még inkább képes lett volna meggondolatlanságot elkövetni, ami újra bajba sodorta volna őket. Reggel viszont már nem állt akadály őszintesége előtt, amit Nábál nem bírt feldolgozni, és „elhalt a szíve”, majd néhány nap múlva meg is halt, özvegyen hagyva Abigailt.
Nábál halála Dávid számára egy újabb bizonyíték volt arra, hogy Isten gondoskodik az ügyeiről, egyben be is teljesültek Abigail szavai, amiket Dávid ellenségeiről mondott. Dávid nem is késlekedett, és az asszonyért küldetett, hogy feleségül vehesse és gondoskodhasson róla. Abigail tehát egy gazdag ember feleségéből egy akkor még bujdosó férfi felesége lett.
Néhány fejezettel később azt olvassuk, hogy Dávid ciklági tartózkodása alatt, míg a férfiakkal távol voltak, az amálékiak elrabolták a hátrahagyott feleségeket és gyermekeiket. Abigailnak osztoznia kellett ebben a csapásban, azonban mindvégig tudta, hogy Izrael leendő királyához ment feleségül, és Isten a fogságból is kiszabadította őket.
Mit tanulhatunk ma egy ókori asszony történetéből?
- A történet alapján sok jót lehet elmondani Abigailról, de kiemelnék néhány jellemvonást, amit mi is megszívlelhetünk.
- Miközben Dávid szolgái Nábálnál próbálkoztak, Abigail valószínűleg csendben tette a dolgát, amikor azonban fülébe jutott, hogy le akarják rombolni a házát, bátran kezébe vette az irányítást, hogy bölcsességével felépítse azt (Példabeszédek 14,1).
- Abigail nem szította a két férfi közötti feszültséget, inkább békét teremtett, amivel egyrészt saját életét is megmentette, másrészt megőrizte Dávidot Isten útján.
- Abigail felismerte Isten akaratát abban, hogy Dávidnak milyen jövőt szánt az Úr, és emlékeztette a leendő királyt, hogy egy hirtelen rossz döntés ne legyen a rovásán.
- Mikor Abigail előállt bölcs beszédével Dávid előtt, a férfi Istent kezdte dicsőíteni ennek hatására. Talán ez mutatja meg leginkább küldetésünk természetét: vágyjunk arra, hogy miután találkoztunk, beszéltünk valakivel, Istent kezdje dicsőíteni!
Kiemelt kép: Moritz von Schwind Abigail és Dávid című festménye, 1830
