• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En
Tabuk nélkül
Tabuk nélkül

Tabuk nélkül

Elolvasási idő: 3 perc
Elolvasási idő: 3 perc
Ahogy változik a világ, úgy változnak azok a dolgok is, amelyek minket, hívő embereket körülvesznek – és amelyekre szükségszerűen reagálnunk kell.

De hogy hogyan, az néha változik az idővel…

Elég talán, ha a mozira gondolunk. Sokáig olyan véleménnyel voltak róla baptista eleink, hogy ott kizárólag istentelen, vágykeltő, bűnös filmek mennek, hívő ember moziba be nem teszi a lábát. (Nos, amikor Győrben a Hajnalcsillag moziból imaház lett, kicsit gondba is kerülhetett, aki ilyen meggyőződéssel élt.) Aztán ahogy teltek-múltak az évtizedek, úgy lett egyre elfogadottabb, hogy ez egy számunkra is választható szórakozási forma, és semmi bűnös nincs például a 90-es évek egyik nagy kedvencében, a Beethoven 2. családi mozifilmben, bár megríkatja a fiatalabb nézőket – és utána garantált a szülők nyaggatása kis és nagy kutyáért.

A mozi után a zenélés is kényes kérdés volt sokáig: negyven-ötven éve a pályaválasztás előtt álló fiatalok hallhatták, hogy bizony „hívő ember nem lehet zenész”.

Még komolyzenészek is megkapták az ítéletet, hogy bizony, megbotránkoztató a döntésük. Egy ilyen baptista zenészcsaládban történt, hogy a négyéves kislányuk kezet fogott egy lelkipásztorral, és ahogy a felnőttektől hallotta, úgy köszönt ő is: Az Úr áldja meg, testvér! A lelkipásztor később őszintén megkövette a szülőket, akikről annak idején rossz véleménnyel volt: akinek a gyereke így köszön, az nem lehet hitetlen, erkölcstelen ember.

A zenében viszont továbbra is élnek a „kategóriák”, hogy létezik Istenhez méltó és istentelen muzsika. Vajon ez mennyiben fog változni az évtizedek során…?

De hogy olyan példát is említsek, amellyel most tudunk szembenézni, az talán leginkább a sport. Tíz éve alig lehetett sportoló embert látni az utcákon, manapság viszont egyre többen futnak, bicikliznek vagy más módon edzenek. Bűnös testkultúra lenne, vagy egészséges életmód? A csábítás eszköze ebben a test, vagy a Szentlélek temploma, amit épp „karbantartanak”? Szeretnék erről kérdezni baptista orvost, sportolót, lelkipásztort és lelkipásztornét: ők mivel találkoztak, hogyan vélekednek erről, hogyan élnek.

Folytassuk a továbbiakban a közös gondolkodást, vizsgájuk meg együtt, melyek most azok az előítéleteink, amelyekkel szembe kell néznünk: helyesek-e, vagy netán mi botránkoztatunk-e velük?

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp