…csupán egy új dimenzióját akarom bemutatni annak, hogy milyen más áldásai is vannak, ha életünket Krisztusban éljük.
Talán mindannyiunknak van olyan tapasztalata, hogy nap végén leültünk és igyekeztük számba venni, mit is csináltunk, végül arra jutottunk, hogy semmi értelmes nem fért bele. Ez normális esetben bosszant is minket, ezért talán máskor jobban igyekszünk az időnket hasznosítani.
Minden életszakasznak megvannak a kifogásai, miért nem töltünk elég időt Istennel: egy ideig ott van a tanulás, a vizsgaidőszak, majd a munka, aztán a munka ÉS a család, szolgálatok, hobbi,
és egyre több dolog versenyez az életünkben a véges időnkért.
Mikor egyetemre kerültem, volt néhány alapelvem, az egyik pedig úgy szólt, nem fogok ifjúsági alkalmat kihagyni tanulás miatt. Tudtam, hogy nemcsak azért van erre szükségem, hogy találkozzak Istennel, hanem mert a vizsgaidőszakban könnyebben válunk elszigeteltté, ami mentálisan is megterhelő lehet. Néhány évvel ezelőtt érdekes módon tapasztaltam meg ennek az elhatározásnak az áldását. Január második felében filozófiából vizsgáztam, de nem sikerült, így január végén újra kellett próbálkoznom. Sajnos a vizsgaidőpont a háromnapos ifjúsági konferenciánkat követő hétfőre esett. A hétvégét tehát nem tudtam tanulással tölteni, viszont a feleletválasztós vizsga most jól jött: úgy logikáztam, ha majdnem minden válasz ellenkezőjét húzom be, mint az előző vizsgán, amit elbuktam, akkor átmehetek. Életemben először és utoljára a módszer bejött, és négyessel átengedtek. Mivel a filozófia nem tartozott a főtárgyaim közé, nem volt cél a tökéletes vizsgaeredmény, de Isten így is felülmúlta az elképzeléseimet.
Sajnos megtapasztaltam már az ellenkezőjét is. Egyik vasárnap nem volt kedvem istentiszteletre menni, egyszerűen csak menekülni akartam a valóságomból, és fáradt is voltam, nem szívesen találkoztam emberekkel. Tudtam, hogy el kellene indulnom, de nem ment. Aznap reggel sem töltöttem időt Istennel, hanem egész nap sorozatot néztem. Nap végén úgy éreztem, csalódást okoztam Istennek, magamnak, ráadásul haszontalan is volt az a nap. Úgy ment el az életemből, hogy már sose jön vissza, és nem tudom visszaforgatni az idő kerekét.
De természetesen tanultam belőle.
Az utóbbi időben törekszem rá, hogy a szombatjaim szabadok legyenek, ez pedig alkalmat ad arra, hogy a délelőttöt Istennel töltsem (talán neked máskor és máshogy van erre lehetőséged). Hétköznap reggel is tartok csendességet, de mivel akkor szűkösebb a keret, fegyelmezetten kell beosztanom az időmet, szombaton viszont lassabbra tudom venni a reggelt. Éppen ezért tudom megtapasztalni, hogy tényleg mindenre van időm Krisztusban: belefér aznap a házimunka, rendrakás, olvasás, szolgálat, és az írás sem nyögvenyelősen megy. Mintha ez az alap olyan hatással lenne a napomra, hogy ami talán máskor sokkal több időt venne igénybe, azt ilyenkor játszi könnyedséggel végzem el, talán sokkal jobb minőségben.
Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy megtapasztalhatom a különbséget, milyen az, mikor vele osztom be az időmet, és hogy így mennyivel hatékonyabb lehetek. Bár a Bibliában valóban nem olvassuk, hogy mindenre van időm a Krisztusban, de Jézus mégis mond valami ehhez hasonlót: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.” (Máté 6,33)
Kiemelt kép: pexels.com
