(Az előző részt ITT találod)
Most szeretnék néhány gondolatot megosztani arról, hogy miért és hogyan érdemes elmenni egy ilyen útra!
Jobb adni, mint kapni…
Mint korábban említettem, azért kezdtük a cikksorozatot a fogadó fél oldalával, mert Magyarországon ezt viszonylag sokan, rendszeresen voltunk már ebben a szerepben. Azt gondolom, hogy sokan, sokat köszönhetünk külföldről érkezett misszionáriusoknak. Ugye milyen áldás tud lenni egy angol tábor? Egy evangelizáció? Érdemes belegondolni abba, hogy a legtöbb rövidtávú missziós csoport nem profi misszionáriusokból áll, hanem dolgozó, az otthoni civil életben tevékeny, magánélettel rendelkező átlagos gyülekezeti tagokból – akik arra szánnak egy-egy hetet, időszakot az életükből, hogy eljöjjenek hozzánk missziózni.
Mi sokszor csak azt az oldalukat látjuk, ahogyan nálunk szolgálnak, de valójában ők is ugyanolyan hétköznapi emberek, mint amilyenek mi magunk is vagyunk. A kérdésem az, hogy belegondoltunk-e már abba, hogy amilyen áldásokat nyerhetünk mi ilyen hétköznapi, Istennek engedelmes emberek szolgálata által, mi magunk is képesek vagyunk ugyanilyen áldások továbbadására? Csakhogy nálunk ennek nincs akkora kultúrája, mint a nyugati gyülekezetekben. Nyilván meg van ennek az oka: az egykor lendületes magyar missziót évtizedekig letörte a háború, majd a kommunista elnyomás. De azóta sok lehetőség és erőforrás áll újra rendelkezésünkre.
Éppen ezért például az M28 Baptista Külmissziós munkacsoporttal célunk, hogy legyen újra kultúrája annak, hogy a magyar gyülekezetek is rendszeresen küldjenek rövidtávú missziós csoportokat szolgálni.
Az előző részben megállapítottuk, hogy a Biblia alapján a hívő ember és a gyülekezet feladata a misszió. Fel kell ismernünk, hogy ha a misszió nem része a hívő ember vagy a gyülekezet életének, akkor az a hit hiányos, nem biblikus. Isten arra hív bennünket, hogy vegyünk részt az elveszettek megmentésében – vegyük észre, hogy ez nagyon megtisztelő, kiváltságos és egyben felelősségteljes feladat. Másrészt, a Biblia felszólítja az erőseket arra, hogy ne önmagukért éljenek, hanem hordozzák a gyengébbeket (Róma 15:1-2). Így van felelősségünk azok iránt a testvéreink iránt, akik sokkal nehezebb körülmények között élnek a világ más tájain. Szintén az előző részben írtam arról, hogy a kockázattól való félelem nem lehet kibúvó a misszióban való részvétel alól. Márpedig missziós utak szervezése fokozott kockázatvállalással jár. De ez olyan kockázatvállalás, ami édes és rendkívül gyümölcsöző teher.
A rövid távú missziós utak és a hatékonyság kérdése
Az egyik leggyakoribb ellenérv a rövidtávú missziós utak szervezése ellen a hatékonyság kérdése. Mit lehet elérni pár nap alatt? Megéri-e ennyi erőforrást belefektetni ilyen rövid időbe? Miért éri meg szabadságot kivenni egy ilyen célért? Ezek valóban jogos kérdések, hiszen különösen egy távoli országban végzett rövidtávú missziónak jelentős költségei vannak (repülőjegy, oltások, biztosítás, szállás stb.) Miben lehet a hatékonyságot mérni? Ez egy rendkívül nehéz kérdés a lelki munkában, általánosan is. Számos bibliai és egyháztörténeti hitelődünk tudna mesélni erről a témáról… Azt látnunk kell, hogy a misszió nem könnyű: a sötétség nem fogadja be a világosságot (János 1). De Isten akarja, hogy minden ember üdvözüljön (1 Timóteus 2:1-7).
Éppen ezért nem mondhatunk le a misszióról – a magvető veti a magot, mindenféle talajra: akkor is végeznünk kell a szolgálatot, ha nem látjuk azonnal az eredményét.
Egy missziós útra felkészülve fontos felismernünk, hogy a világ megváltásának feladata nem a miénk, ezt az Úr Jézus már megtette: ne ámítsuk magunkat irreális elvárásokkal és ne is képzeljünk magunknak nagyobb szerepet annál, mint ami valójában a miénk (Róma 12:3). Érdemes úgy tekinteni a missziós utunkra, mint egy nagyobb kép apró részletére. Ezzel a szemlélettel mást fog jelenteni a misszió hatékonysága. Például nemrég az M28 Baptista Külmisszió szervezésében elment egy csapat egy arab országba evangelizálni. A csapat sok emberrel beszélgetett, kezdeményezett kapcsolatot, de nem történtek látványos megtérések a hét során. Felmerül a kérdés: mi ennek az értelme? A helyiek testvérek azonban azt osztották meg a csapattal, hogy azon a tájon az első érintéstől, beszélgetéstől kezdve átlagosan hét év telik el, mire valaki eljut a megtérésre! Innen nézve egészen más: lehetséges, hogy szolgálatunk olyan hosszú távú hatásnak a kezdete, amit sohasem fogunk meglátni földi életünk során. Továbbá látjuk ebből azt is, hogy segít jobban élni a lehetőségekkel, ha még mielőtt mi magunk cselekednénk bármit is, befektetünk energiát abba, hogy megismerjük a helyieket, közelebb kerüljünk hozzájuk.
Ezért említettem korábban is, hogy jó, ha már egy meglévő szolgálathoz csatlakozunk, alkalmas missziós partnert keresünk. Különösen távoli országokban nehéz lehet ilyen partnert találni – ezért fontos, hogy előzetesen tájékozódjunk. Ismerkedjünk meg missziós szervezetekkel, misszionáriusokkal, akik hosszabb ideje benne vannak a munkában, akik az évek alatt megbízhatónak bizonyultak! Akár köteleződjünk el rendszeres támogatásuk mellett valamilyen formában (pl. adakozás, imatámogatás, hírlevél stb.)! Törekedjünk arra, hogy ne a saját céljainkat akarjuk elérni a missziós út alatt, ne a saját vágyainkat erőltessük rá a helyi közösségre, hanem velük együttműködve, őket megkérdezve igyekezzünk valós szükségletekhez segítséget nyújtani. Hogyha világosok a célok, és úgy látjuk, hogy mi ténylegesen tudunk azokban segíteni, akkor mindenképpen van értelme a közös munkának, és nem fog annyi frusztráció érni bennünket.
Saját határainkat elhagyva egészen máshogy élő, máshogy viselkedő, máshogy gondolkodó emberekkel fogunk találkozni. Fogadjuk el, hogy nekik más a normális!
Közelítsünk hozzájuk alázattal, nyitott szívvel, együttérzéssel. Ne magunkhoz mérjük őket, hanem igyekezzünk megismerni őket emberi valójukban. Ha valóban velünk egyenértékű partnerként, testvérként tekintünk a helyiekre, és kapcsolatközpontúan közelítünk hozzájuk, akkor lényegesen hatékonyabb lesz munkánk.
Azt gondolom, hogy egy missziós út akkor igazán hatékony, ha tudunk segíteni a helyieknek abban, amire megkértek bennünket. Ez lehet fizikai munka, egy-egy épület rendbe rakása, egy tábor megszervezése, utcai evangelizáció, nyelvtanítás, helyi gyülekezetek látogatása, lelki gondozás, bátorítás, gyermekmunka, informatikai segítségnyújtás vagy éppen csak imaséta egy-egy nehezebb környéken: lehetőségek tárháza áll előttünk, ezért érdemes végig gondolni, milyen fajta szolgálatban tudnánk, szeretnénk leginkább részt venni és miért. Ahogyan az előző cikkben említettem, nem tudhatjuk, mekkora hatást tudunk kifejteni egy-egy rövidtávú missziós út során – az én életemet gyökeresen megváltoztatta egy, fogadó félként. Higgyünk Isten erejében és abban, hogy ahol az evangéliumot hirdetik, ott a Szentlélek munkálkodik.
A rövid távú missziós utak másik célja: hogyan formálja a szolgálat a résztvevőket?
Fontos felismerés azonban, hogy pásztori szemmel nézve a missziós út nem csak akkor hatékony, ha látható eredményt mutatunk fel a célhelyünkön. Számomra lelkipásztorként az egyik legnagyobb élmény missziós utak során, ha láthatom, ahogy a csapatom tagjai kibontakoznak, szolgálnak, tanulnak, felismernek dolgokat és új emberként érkeznek haza. Hihetetlen látni, ahogy egy-egy félénk fiatalból Istenre éhes, talpraesett, vállalkozó szellemű, aktív szolgáló válik egy-egy ilyen út hatására. Legutóbb Bodrogra vittem egy középiskolásokból álló csapatot az általános iskolások közé szolgálni egy missziós program keretében, amit Lelki7nek neveztünk el.
A csapatom tagjai közül többen életükben először vezettek játékokat, tettek bizonyságot, tanítottak bibliai történetet, vagy végeztek személyes lelkigondozást.
Az egyik ifisem különösen látványos változáson ment keresztül, azóta még aktívabb lett az ifiben és többször is megosztotta már bizonyágtételét másokkal. Személyes életemben is a missziós utak segítettek megérteni azt, hogy mit jelent az imaház falain kívül megélni a hitünket. Amikor belekerültem olyan helyzetekbe, hogy nyíltan kellett a hitemről beszélni másoknak, amikor meg kellett alázkodnom, hogy lehajoljak emberekhez. Maradandó élmények a csapattal töltött áhítatok, igetanulmányozások, imádkozások – olyan lelki élmények, amelyekre a hétköznapokban ritkán adódik lehetőség: a missziós úton viszont koncentráltan élhetjük meg a testvéri közösséget. Olyan módon ismerhetjük meg egymást, amire máshogy nincs lehetőség. Gyülekezetünk tagjai sokféle szolgálatban kipróbálhatják magukat és felismerhetik lelki ajándékaikat, küldetésüket.
Csendes hetek, elvonulások, konferenciák, különböző hétvégék, egyéb rendezvények sokféleképpen lehetnek építőek. De a különbség ezek között és a missziós utak között az, hogy az egyikben passzív fogyasztó az ember. A missziós úton viszont mindamellett, hogy komoly lelki tartalmat kap a résztvevő, belekényszerül abba, hogy tevékenyen részt vegyen, szolgáljon, kilépjen a komfort zónájából és rögtön meg is valósítsa, felhasználja azt, amiről beszélünk tanításokban, áhítatokban. Ez nagyon sokat segít abban, hogy kiépítsük hitéletünk gyakorlati oldalát. Ezek mind olyan célok és eredmények, amik hosszú távon a saját gyülekezetünket és annak tagjait gazdagítják, megerősítve otthoni missziónkat: a saját szolgálatomra az első missziós utam óta úgy tekintek, hogy tulajdonképpen azóta is egy missziós úton veszek részt – csak nem egy hétig, hanem minden nap. Ha így nézünk a missziós utak hatékonyságára, akkor előbb-utóbb felfedezzük, hogy ezek hosszú távra kiható befektetések, nem csak azok között, akiket szolgálunk, hanem a szolgáló csoport tagjainak életében is. Ez ne érné meg? Számomra a pásztorlás és nevelés egy fontos eszköze a missziós utak szervezése, amibe tudatosan vonom be gyülekezetem tagjait, mert tudom, mekkora hatással lesz rájuk. Bizonyos értelemben értük is, az ő épülésük érdekében is szervezem az ilyen utakat, figyelve arra, kinek miben lehetne fejlődnie.
Ahhoz, hogy ezt az utóbbi hatást elérjük, fontos, hogy a csapatunk ne csak munkaközösség, hanem lelki közösség is legyen. Olvassunk igét, imádkozzunk együtt rendszeresen az út előtt, alatt és akár után is! Rendkívüli módon gazdagíthatjuk az utunkat, ha erre hangsúlyt fektetünk. A misszió tulajdonképpen szellemi harc – ezt érdemes tudatosítani a résztvevőkben, és ezt érezni is fogjuk a szolgálat intenzitásában. Legyünk lelki kapcsolatban fogadóinkkal is – velük is imádkozzunk együtt, látogassuk meg gyülekezeti alkalmaikat, osszuk meg egymással bizonyságtételeinket. Éljük meg valósággal, hogy Krisztus testének vagyunk egyenként tagjai! Sokszor az egy missziós út legnagyobb haszna, ha tudjuk bátorítani, lelkileg támogatni a helyi szolgálókat! Számos missziós útnak van előzetes kiválasztási folyamata is: a vezetők feladata, hogy lelkileg érett embereket válogassanak össze a csapatba, mert ez komoly lelki munka.
Felkészülni…
A szellemi magaslatok után érdemes jóval „földhöz ragadottabb” szempontokat is megnézni. Mindenképpen fontos, hogy felkészüljünk a célországunkban várható viszonyokra is. Más kultúra, más ételek, más biztonsági szint vár ránk, különösen, ha messzire utazunk. Az utazásra való készülést kezdjük azzal, hogy leellenőrizzük útlevelünk érvényességi idejét! Elég kellemetlen, ha emiatt ér meglepetés… Fontos tájékozódni a beutazási feltételekről, vízumról, egészségbiztosításról, a keresztények helyzetéről és hasonló gyakorlatias kérdésekről – rengeteg kellemetlenségtől őrizzük meg magunkat, ha lehetőségeink szerint tisztában vagyunk azzal, hova utazunk. Ez sokszor rengeteg olvasással, kutatással jár, de saját tapasztalatom, hogy kár ezt az előzetes munkát megspórolni. Másrészt, csoportvezetőként felelősségünk van a csapatunk tájékoztatásáról is. Mindenki saját felelősségére vegyen részt a missziós úton – de vezetőként felelősségünk a csapat korrekt tájékoztatása, segítése az utazásra való felkészülésben.
Nagy segítség lehet külföldi missziós utak esetén a Konzuli Szolgálat honlapja (Utazási tanácsok országonként | Konzuli Tájékoztatás (gov.hu)), vagy egyéb állami weboldalak, amelyek többsége ma már angolul elérhető.
Érdemes előzetesen tájékozódni a helyi szokásokról, vallásokról is.
Rövid távú missziós utakon nehéz áthidalni a kulturális különbözőségeket, sokszor még a nyelvi akadályokat is – de igyekezzünk úgy megélni ezeket a helyzeteket, hogy mindkét fél számára élmény legyen ez a fajta találkozás. Az angol nyelv ismerete nagyon hasznos, azzal szinte a világ bármely táján elboldogulunk. Úticélunktól függően hasznos nyelvek lehetnek még a francia, spanyol, portugál, vagy orosz, de ma már az ázsiai (pl. kínai, japán) vagy arab nyelvek is könnyen elérhetők tanfolyamokon. De ne ijedjünk meg, a szolgálat típusától függően nem feltétlenül szükséges, hogy csapatunk minden tagja folyékonyan beszéljen más nyelveken, főleg, ha csak néhány napos útról van szó. Tudnunk kell, hogy különösen a harmadik világban mindenképpen fogunk előre nem belátható eseményekkel, kihívásokkal találkozni – ezekben amennyire lehet, legyünk rugalmasak, alkalmazkodók. Nagyon hasznos, ha van egy megbízható helyi kapcsolatunk, akivel tudunk együtt tervezni, aki tud segíteni az utazásunkban, programunk és ellátásunk összeállításában.
Mérjük fel, mi az, amit fel merünk vállalni: amennyire lehet, ne legyünk kényesek, finnyásak – ne a magunk kényelmét helyezzük előtérbe, hiszen szolgálni megyünk. Éljük meg ezt a részét hitlépésként, adjunk teret az Úrnak ebben. Csodálatos élmény amikor az ember önmagát nem kímélve át tud állni egy olyan állapotba, hogy másokért él: olyan dolgokra lesz képes, amire gondolni se mert volna korábban. De persze jó és fontos az is, hogy ha ismerjük saját határainkat – törekedjünk arra, hogy felesleges terheket ne vegyünk magunkra. A bátor hit és a realista önismeret között egyensúlyozva közelítsük meg ezt a témát és vigyük az Úr elé. Ezek mind segítik a hatékonyságunkat. Ha úgy látjuk, a külmisszió túl nagy falat nekünk, nem kell rögtön Afrikába vagy Ázsiába utaznunk. Keressünk közelebbi, akár belföldi célpontokat! Ha alaposan körülnézünk, mindenképpen fogunk szükségeket találni.
„Piszkos anyagiak”
A missziós utak hatékonyságára vonatkozó kérdések nagy része az anyagiakról szól. Mondjuk ki egyenesen: mennyi pénzbe kerül egy ilyen út és megéri-e ennyit költeni rá? Miből és hogyan teremtsük meg hozzá az anyagi forrásokat? A missziós utak költsége sok mindentől függ: a csapat létszáma, az ott töltött idő hossza, a célország körülményei, a helyiek anyagi helyzete, sőt, még a saját kényelmi igényeink is meghatározó tényezők. Az előző részben írtam arról, hogy fogadó félként érdemes költségvetést készíteni a missziós úthoz – nos, ez hatványozottan igaz akkor, ha mi magunk kelünk útra. Számítsunk arra, hogy többszázezer forinttól kezdve akár több milliós tétel is lehet egy missziós út, különösen akkor, ha repülni is kell. Ez riasztó lehet. Magyarországon még keresztény körökben is szokás panaszkodni a megélhetésünkre, életkörülményeinkre – és ezeket felhozni ellenérvként a misszióval szemben. Érdemes azonban felismernünk, hogy globálisan nézve a világ leggazdagabb, legszabadabb országai között élünk! Van miből adnunk, van mit megosztanunk másokkal. Ezen kívül, ha valóban hisszük, hogy Mindenható Istenünk van, akkor bízhatunk abban is, hogy Ő kirendeli azt, amire szükségünk van ahhoz, hogy elvégezzük a ránk bízott feladatokat. Én úgy gondolom, hogy a misszióban való részvétel elsősorban nem lehetőségek, hanem engedelmesség és odaszánás kérdése. Lehetőség rengeteg van, a kérdés, hogy hajlandóak vagyunk-e szolgálni.
Az adakozás hangsúlyos téma a Bibliában: jó, ha felismerjük, hogy mindenünk, amink van, valójában Isten ajándéka, amit arra adott, hogy az ő dicsőségére használjuk fel. Az értékrendünk határozza meg, mibe fektetünk bele. Szomorúan látom azt a rendszeres jelenséget, hogy sok missziós kezdeményezés leginkább egy-egy lelkes testvér magánvállalkozásaként működik, mert a gyülekezet nem igazán áll be egy-egy ügy mögé, mondjuk ki, anyagiasság miatt. Pedig alapvető bibliai igazság, hogy azt aratjuk, amit elvetünk. Ha nem vetünk, nem fogunk aratni sem. Ha nem költünk misszióra, vajon jól forgatjuk-e az Istentől kapott tálentumokat? Ha megnézzük azt, mennyi pénzt költünk egy nyaralásra, vagy kényelmi funkciókra az életünkben, felmerül a kérdés, hogy ugyanekkora kiadásokat miért sajnálunk Isten országába befektetni? Egy másik tévút, amikor a gyülekezet „felbérel” egy misszió munkást és ezzel letudott dolognak tartja a missziót. A misszió áldozattal jár – de jó, ha felismerjük a fentiek alapján, hogy megéri meghozni ezeket az áldozatokat.
Adománygyűjtés és pénzkezelés
Sokak viszolyognak attól, hogy „kolduljanak”, vagy „kalapozzanak” ismerősöknél, gyülekezeteknél. Sokan nem is szeretnek ilyen embereket fogadni. Mások attól félnek, hogyan fognak elegendő támogatást gyűjteni. A Bibliában azt olvassuk, hogy méltó a munkás a maga bérére (1 Korinthus 9) – tehát van helye annak, hogy missziónkra adományt kérjünk. Ugyanakkor a Bibliában és a saját életemben is azt látom, hogy aki igazán elkötelezett a misszió iránt, nem feltétlenül teszi azt függővé az adományozóktól: ha úgy alakult, Pál saját kezével teremtette meg a feltételeket a misszióhoz. Azok a középiskolások, akikről az előző részben írtam, akik itt szolgáltak nálunk Magyarországon, nem csak adományokból jöttek el. Ők maguk is elmentek és dolgoztak azért, hogy összegyűjtsék a pénzt. Amikor én tanultam ott, osztálytársaimmal mi is megtettük ezt.
Gyülekezeti tagoknál, támogatóknál végeztünk kerti munkákat, kerítésfestést, vagy hasonló fizikai munkákat és az így kapott „zsebpénzt” használtuk fel az utak finanszírozására.
Ez egy nagyszerű ötlet egy küldő, támogató gyülekezet számára! Legutóbbi külföldi missziós utamra én is úgy készültem, hogy hosszabb idő alatt megteremtettem az anyagi feltételeket, és miután ez megvolt, csak utána ajánlottam fel testvéreknek, hogy támogassanak, ha Isten arra indítja őket. Diákmunkát vállaltam az egyetem mellett és sok erőt adott munka közben az, hogy tudtam, miért dolgozok. Nekem ez fontos volt, nem akartam, hogy másokon múljon. De ugyanakkor hihetetlenül jól esett és sokat jelentett az, hogy éppen annyi adomány jött, hogy nem ért ilyen értelemben veszteség – pontosan nullára jöttem ki: sem több, sem pedig kevesebb adományt nem kaptam, mint amennyit belefektettem ebbe az útba. Érdekes volt az is, hogy nem várt helyekről is érkeztek adományok: például a helyi futó klub is tartott gyűjtést utunkra, miután hallottak rólunk… Azóta a családom, mivel jól ismernek, ajándékoztak nekem egy perselyt, amire eredetileg az van ráírva: „Utazásra.” Ezt kicsit kiegészítették, így most ez áll rajta: „Missziós utazásra.” Most, ha kapok bármilyen ajándékot vagy adományt, azt ebbe a perselybe teszem, így készülök a következő útra.
Ha adományt kapunk, akkor nagyon fontos az adakozókkal való kapcsolattartás. Tájékoztassuk őket helyzetünkről, adjunk hírt az utunkról, számoljunk be. Vonjuk be őket, küldjünk képeket, imatémákat. Nagyszerű segítség lehet ebben az, ha utunk közben készítünk úti naplót is – ez saját magunknak is örök emlék marad, valamint meg tudjuk osztani másokkal is. Meg sem tudom számolni, hány bizonyságtételt használtam már fel prédikációimban missziós utakon írt naplóimból: ezek azért jók és hatásosak, mert nem tanmesék, hanem valós történetek, amiket a saját szememmel láttam, magam is megéltem. Fejezzük ki hálánkat támogatóink iránt és osszuk meg velük is az áldásokat, amikben részesültünk.
Ahogy említettem, egy missziós út vezetőjének keze alatt akár milliós tételek is foroghatnak – ne éljünk vissza a belénk vetett bizalommal.
Hű sáfárokként kezeljük ezeket az adományokat. Készítsünk tiszta, átlátható elszámolást arról, hogy honnan, mennyi adomány érkezett és ezt mire használtuk fel. Jó, ha van kontroll személy is mellettünk, aki segít ebben: például a gyülekezetünk pénztárosa. Ha külföldre megyünk, hasznos, ha van helyi megbízható partnerünk, aki tud segíteni a pénzváltásban, a helyes pénzkezelésben – hiszen egy idegen kultúrában könnyen célpontokká válhatunk. Sosem felejtem el, amikor Afrikában a missziós társaság bejáratott pénzváltós embere a kalapjába rejtve elvitte a dollárunkat, majd pár nap múlva több papírszatyornyi helyi pénzzel érkezett vissza… (A helyi pénz gyengébb még a forintnál is…) Vagy, amikor a helyi püspök felesége velünk tartott a piacra, akkor hirtelen az árak is jelentősen csökkentek… Körültekintően kell használni a pénzt egy ilyen úton. De ugyanakkor, ha már elmegyünk ilyen messzire, hasznos megismerni a környék néhány turisztikai, kulturális látványosságát is – hogy még jobban megértsük, hol is vagyunk, kiket szolgálunk: erre ne sajnáljunk időt és pénzt.
Egészségügyi szempontok
Érdemes néhány szót ejteni a missziós utak egészségügyi kockázatáról is – mert ez is része az útnak. Belföldi utak esetén ez a része hasonlít a táborokhoz: jó ha vannak nálunk alapvető gyógyszerek, kötszer és hasonló alapellátáshoz szükséges eszközök. Ha esetleg kórházi ellátásra szorulunk út közben (ilyet is tapasztaltam már) akkor kérjük a helyi vezető segítségét a tájékozódásban. Mindenképpen fontos az út előtt felmérni csapatunk tagjainak betegségeit: allergiák, ételérzékenység, vagy más tartós betegségek – mindenki gondoskodjon arról, hogy kéznél legyenek a megfelelő gyógyszerek. Fontos ezekről tájékoztatnunk szállásadónkat is.
Sokkal izgalmasabb ez a téma akkor, ha külföldre utazunk missziózni. Különösen a harmadik világ országaiban várnak ránk nagyobb egészségügyi kockázatok. Itt olyan alapvető dolgokra is oda kell figyelni, hogy ne igyuk meg a csapvizet (még fogmosáshoz se használjuk!), mindig figyeljünk oda, hogy bontatlan üvegből igyunk… Ne együnk meg nyers ételeket (kivétel a héjas gyümölcs), csak megbízható helyeken fogadjunk el ételt. Indulás előtt érdemes minden ajánlott oltást beadatni – ehhez személy szerint én a Budai Oltóközpont szolgáltatásait szoktam igénybe venni (https://budaioltokozpont.hu/) mert itt minden országnak utána tudnak nézni, és mindenféle oltást be is tudnak szerezni. Az oltások ugyan költségesek, de sok oltás hosszú időre érvényes, tehát elég egyszer beadatni és a következő utunkra is jó lesz!
Jó, ha viszünk továbbá magunkkal multivitamint, lázcsillapítót, és hasmenés elleni gyógyszert, széntablettát: jó eséllyel lesz ilyen jellegű problémánk az út során. Ilyen utakon különösen fontos, hogy tisztában legyünk a csapat tagjainak allergiáival, alapbetegségeivel: ne számítsunk közel sem olyan magas szintű egészségügyi ellátásra, mint amit itthon megkapunk! Bizonyos alapbetegségekkel érdemes megfontolni, hogy tényleg meg akarjuk-e kockáztatni az utat. Másrészt, mindenképpen kössünk jó egészségbiztosítást, mielőtt útra kelünk! Ez a sok figyelmeztetés ijesztően hathat. Hála Istennek sosem tapasztaltam komolyabb betegséget útjaim során – de azért fontos ilyen téren is elővigyázatosnak lenni, mert tényleg lehet nagy a kockázat.
Ebben a részben arról írtam, mivel jár felkészülni és elmenni egy rövid távú missziós útra. Lehet, hogy a sok felelősség, kockázat ijesztőnek tűnik. De bátorító, hogy ha Isten akaratába illeszkedve végezzük munkánkat, akkor az áldás mindig nagyobb a kockázatnál! Az itt leírtakra is igaz, hogy gyakorlat teszi a mestert: érdemes először valaki tapasztaltabbal együtt dolgozni, és eltanulni a módszereket. Idővel pedig komoly rutint tudunk szerezni ebben is, úgy, hogy saját magunk is képesekké válunk missziós utak szervezésére.
Kiemelt képhez: Első missziós utam, New York City
Folytatjuk…
