Isten által gondozott palánta

Elolvasási idő: 16 perc
Elolvasási idő: 16 perc
Mozambik az Indiai-óceán partján fekvő délkelet-afrikai állam. Néhány évvel ezelőtt a Magyarországon alapított Mozambiki Oktatásért és Egészségügyért Alapítvány egy kis keresztény iskolát nyitott az országban azzal a céllal, hogy nincstelen gyermekek felemelkedését segítse.

Az alapítvány vezetőjével, a Mozambikból származó Antonio Charomarral beszélgetek az életről, az oktatás értékéről és a misszió fontosságáról.

Antonio, nem mindennapi életutad van: három kontinens három országa meghatározó az életedben. Kérlek, mesélj magadról az olvasóknak!

Mozambikban születtem 1963-ban. Hazám 1975-ben szerezte meg a függetlenségét (előtte 470 évig portugál gyarmat volt). A függetlenség után Mozambik szocialista ország szeretett volna lenni, ezért nagyon jó kapcsolatot ápolt az akkori szocialista országokkal. Mivel a felszabadulás idején 80%-os volt az írástudatlanság, ezért az akkori kormány nagy hangsúlyt fektetett az oktatásra, melynek támogatására sok ösztöndíjat kapott a szocialista országoktól. Jó tanuló és magaviseletű gyermekként én Kubába kerültem tizenöt évesen, ahol hét évet töltöttem: az általános és középiskolai tanulmányaimat ott végeztem el. Kubából hazatérve egy évet voltam Mozambikban, amikor ösztöndíjat kaptam Magyarországra egy közgazdasági egyetemre 1987-ben. Két évet töltöttem Budapesten, ahol magyar nyelvet, matematikát, politikai gazdaságtant és gazdaságtörténetet tanultam.

Az osztályfőnököm biztatására jelentkeztem Pécsre az akkori Janus Pannonius Tudományegyetemre.

1994-ben diplomáztam. Az egyetem után Csepregre kerültem, az ottani közgazdasági szakközépiskolában lettem szaktanár. 1999-ben költöztem Győrbe, ahol több szakközépiskolában és nyelviskolában tanítottam. 2008 óta vagyok a Széchenyi István Egyetem tanára. Jelenleg a turizmus és vendéglátás hallgatóknak spanyolt mint szakmai idegen nyelvet tanítok, illetve business és African studies óráim is vannak. 2015-ben kaptam meg a magyar állampolgárságot.

Lelki értelemben is nagy utat tettél meg. A sokszínű Afrikában születtél, a kubai szocializmusban nevelkedtél, Magyarországon ismerted meg igazán a kereszténységet és Jézust mint Megváltót. Kérlek, hogy beszélj erről az utazásról!

Katolikus családba születtem. Édesapám katekista, a katolikus egyház tanácstagja volt, misékre jártunk. (Apukám hagyatékából ma is egyetlen dolgot őrzök: egy sena nyelvű Újszövetséget, amit katolikus papok fordítottak le.) Kisgyermekként egy szerzetesrend által fenntartott missziós iskolában tanultam. A velünk foglalkozó holland papra nagyon felnéztem, mert ő nem volt hajlandó portugálul beszélni velünk, csak a helyi, sena nyelven. Az iskolára készülve, édesapám kérésére mi sokat beszéltünk portugálul odahaza. Ez feszültséget generált a családon belül, a rokonaink azt mondták, hogy olyanok akarunk lenni, mint a fehérek.

Kubában az oktatásom része volt a szocializmus ideológiája, mi magunk is forradalmároknak készültünk – így ott nem lehetett gyakorolni a vallást.

Egyébként semmi rosszat nem láttam a szocializmusból: minőségi oktatást kaptam Kubában. Amikor Magyarországra érkeztem, itt volt az első hely, ahol igazából magamra voltam hagyva. Nekem kellett döntéseket hoznom, nem volt felettem semmiféle tekintély, akinek engedelmeskednem kellett volna. Választanom kellett, miképpen élem az életemet. Az egyetemi közeg bulizásokról, ivászatról szólt, és el kellett döntenem, mit tegyek, csatlakozom-e ehhez a társasághoz, vagy felvállalom, hogy kiközösítenek. Elkezdtem templomba járni. Mikor elkerültem Pécsre, az évfolyamtársaim közül néhányan biztattak, hogy menjek el velük a katolikus templomba. Nagy meglepetésemre fiatalok gitároztak a misén, de voltak problémáim.

Az egyik problémám a templomba járással az volt, hogy nagyon fáztam a templomban, a másik pedig az, hogy nagyon üresnek éreztem a miséket.

A kollégiumban úgy alakult, hogy az egyik szobatársam (hárman voltunk egy szobában) egy olyan fiú volt, aki presbiter volt a Hit Gyülekezetében. Állandóan Bibliát olvasott, és tanításokat, prédikációkat hallgatott kazettákról. Időről időre meghívott a gyülekezeti alkalmakra. Ez idő tájt kaptam egy portugál nyelvű Bibliát egy ghánai fiútól. A Bibliát fel-fellapoztam, de nem igazán értettem, így gyakran csak a fiókomban pihent. A Hit Gyülekezetében hallottam először bibliamagyarázatot. Megkeresztelkedtem és tagja lettem a gyülekezetnek, de benső konfliktusaim kezdtek lenni néhány extrém karizmatikus megnyilvánulás miatt.

Egy idő után mindezt nem tudtam vállalni, így kiléptem a közösségből. Közben befejeztem a tanulmányaimat, és Szombathely mellett, Csepregen kezdtem dolgozni. Ekkor mentem el egy előadásra, amit a Keresztény Advent Közösség szervezett. Az előadó Reisinger János irodalomtörténész volt. Csatlakoztam az ő gyülekezetéhez, és három év után döntöttem úgy, hogy újra megkeresztelkedem, így lettem tagja a Keresztény Advent Közösségnek. Majd megismertem a feleségemet, és rajta keresztül kapcsolódtam a baptista gyülekezetbe. Jelenleg két közösségbe járunk. A tanításban sok hasonlóság van, csak a fókusz más. A baptisták nagyon közösségépítők és a szeretetet hangsúlyozzák, az adventisták a próféciákra helyezik a hangsúlyt, de közös a fundamentumunk, mert Jézusra építünk.

Van kedvenc igeversed?

Igen. A János 3,16, ami senául így hangzik:

“Mulungu afuna anthu a pantsi pano pikulu pyene mbaapasa Mwana mbodzi ekha. Chinchino anthu onsene anakhulupira Mwana wa Mulungu, hanataika tayu, mbwenye anakhala na moyo wakukhaliratu.” (Juwau 3:16)

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Hogy kapcsolódsz a Hajnalcsillag Baptista Gyülekezethez?

2017-ben lett egy baptista feleségem, Mónika, aki a győri gyülekezet tagja. A gyülekezet szeretettel fogadott. 2019-ben, a mozambiki hazalátogatásom után lehetőségem volt beszámolni az alapítvány munkájáról. Mondtam a gyülekezetnek, hogy egy palántát hoztam, amit Isten öntöz és gondoz majd. A kérésem az volt a gyülekezet felé, hogy lelkileg karolja fel ezt az ügyet. Megtette: a közösség imádkozik a misszióért. Néhányan a gyülekezetből anyagilag is rendszeresen támogatják az alapítványunkat.

Beszéljünk egy kicsit Mozambikról! 

Mozambik, ahogy már korábban is említettem, portugál gyarmat volt 1505-től 1975-ig. A függetlenség után egy tizenhat évig tartó polgárháború következett. A társadalmat nagyon megviselte ez az időszak, sokan elmenekültek otthonról. A lakosság száma 30 millió körüli – az ország területéhez viszonyítva (800 000 km²) nem nagy, sok a ritkán lakott terület. A legtöbben falvakban élnek, a lakosság kb. 30%-a él városokban, de ez a szám növekszik, mert a munkalehetőség miatt sokan elköltöznek a falvakból, a belső vándorlás jellemzi az országot. Mozambiknak trópusi klímája van, a szavannák otthona. A szocializmus építése ott is megbukott. 1990-ben új, demokratikus alkotmányt fogadtak el, majd kiépült a többpártrendszer.

Azt tudni kell, hogy a demokrácia nem könnyű Afrikában, egyik országban sem. Nagyon sok törzs van, mindegyiknek megvan a maga kultúrája.

Mozambikban hivatalosan nyolc fő törzs létezik, de rengeteg etnikai csoport él országszerte. Például közel hatvan helyi nyelvet beszélnek, minden nyelv egy-egy etnikai csoportot képvisel. A hivatalos nyelv a portugál – ami egyfajta pozitív hagyatéka a gyarmatosításnak: a portugál nyelv köti össze a társadalmat. Még ma is magas az írástudatlanság, amely szintén megnehezíti a demokráciát. Az emberek nem tudnak részt venni a változásokban, nem tudnak tájékozódni a világ dolgairól sem. Ritkán a saját nyelvükön szóló rádióműsorokból hallanak híreket, de ez nagyon csekély ismeretet ad.

A lakosság közel 50%-a ma is az ősi hitvilágban hisz, a törzsi vallást gyakorolja. A gyarmatosítással jelent meg a katolicizmus. A lakosság kb. 30% vallja magát kereszténynek – nagy részük katolikus, de vannak protestáns felekezetek is. A maradék 20%-ot a hinduk és a muzulmánok teszik ki. Az indiaiak és a pakisztániak a kereskedelemben játszottak és játszanak ma is fontos szerepet. A muzulmánok annak idején a rabszolga-kereskedelemhez kötődtek. A törzsi harcok foglyait az arabok vásárolták meg és adták tovább az emberkereskedőknek.

Egy alapítványt hoztál létre, amelynek célja a gyermekek oktatása. Milyen a gyermekek helyzete Mozambikban? Miért fontos az oktatás, a felemelkedés?

Én a tanulás miatt kerültem el a hazámból. Ahogy tanultam, megértettem, mekkora értéke van az oktatásnak. Mozambikban a gyerekek nagyon szenvednek. Nem igazán van családtervezés, a családokban sok gyermek születik. A rossz életkörülmények, a betegségek nagyon megpróbálják a gyerekeket, többen nem maradnak életben (még most is érezhető a polgárháború következménye). Ezért a szülők úgy gondolkodnak, hogy jöjjenek a gyerekek. Lesz, aki meghal, de lesz, aki életben marad. Vannak olyan közösségek is, ahol a gyermek születése után egy évig nevet sem kap, mert nem akarnak hozzá érzelmileg kötődni.

Egy év elteltével lesz neve, de a szülők a következő periódust várják: vajon megéli-e az ötödik életévét?

A várható élettartam alacsony. Amikor fiatalon meghalnak a szülők, a gyermekeknek megszűnik a biztonsága. Az oktatás a felemelkedés útja. Mozambikban nincs elegendő iskola, és megfelelő infrastruktúra sincs. A meglévő iskolák nagy részét még a portugál gyarmatból örököltük. A függetlenség óta alig épültek új iskolák. Mivel ismerem a gyermekek szenvedéseit, elhatároztam, hogy valamit tennem kell. Nem kell nagy dologra gondolni. Véleményem szerint kis dolog is segíthet abban, hogy megváltozzon a gyermekek helyzete.

Amikor végignéztem az életemet, azt láttam, hogy én úgy tanultam, mintha királyfi lettem volna. Nekem Isten megadta, hogy sok időt tölthettem az oktatásban, átlátom annak a szervezését, nagyon sok tapasztalatot szereztem. Úgy gondoltam, hogy az oktatás területén tudnék kapcsolódni a hazámhoz, így tudnám támogatni Mozambikot. Így született meg a Mozambiki Oktatásért és Egészségügyért Alapítvány (röviden Mozambik Alapítvány) ötlete, amely 2005 óta működik civil szervezetként. Isten kaput nyitott a számunkra: a mozambiki kormány nagy hangsúlyt fektet az oktatásra, emellett sok külföldi szervezet tevékenykedik az oktatásban, így a miénk is. Mozambikban az oktatás költségtérítéses. Az állam nem akadékoskodik, együttműködő, nem nehéz megfelelni a követelményeknek. Igyekszünk kihasználni ezt a lehetőséget, mert nem biztos, hogy sokáig így marad.

Az iskolánk neve: “Escola do Caminho”, magyarul „Az Út Iskolája”. Itt az Út Jézus Krisztus a Jn 14,6-ból: „Én vagyok az út, az igazság és a élet.”

Kérlek, mutasd be az alapítvány által működtetett iskolát!

Az iskola Inhamizuában működik, ami egy kisebb település egy nagy (400–600 ezer lakosú) város szomszédságában. Alapítványunk a legszegényebb gyerekeket, a nincsteleneket támogatja. Ezeknek a gyerekeknek van családjuk, a szülők alkalmi munkákból élnek, építkezéseken vagy a mezőgazdaságban tudnak szezonális munkát találni. A munkanélküliség nagyon magas. A családok kunyhókban laknak. 2019-ben az Idai ciklon nagyon nagy pusztítást végzett a környéken, elmaradott, szegényes körülmények között élnek az emberek. A gyerekek közül sokan éhesen jönnek iskolába, de sajnos az alapítványunk nem tud mindennapi étkezést biztosítani számukra.

Látásom szerint a szegények, a nincstelenek közti munka egy misszió.

Ezt a feladatot az egyháznak kellene betöltenie. Isten igéje beszél az árvákról, a szegényekről, az idegenekről, az özvegyekről és a feléjük való szolgálatról. Nagyon sok ígéret és áldás kapcsolódik ehhez.

A munkát nagyon kicsiben kezdtük. A helyi hatóságoktól kértünk egy kb. 1200 m² nagyságú telket, de 15 000 m²-t kaptunk, ahol egy kis iskolatermet építettünk. Az első tanítványaink, tizenkét gyermek, 2017-ben kezdték el az iskolát. A mozambiki törvények megengedik, hogy az első öt évfolyamban, ahol a gyerekek olvasni, írni és számolni tanulnak, egyetlen pedagógus tanítsa a gyermekeket. Jelenleg az alapítvány egy tanárt tud foglalkoztatni, egyébként három helyi munkatársunk van: egy pedagógus, egy biztonsági őr és egy titkár, aki a hivatalos dolgokat intézi.

A gyerekek öt-hat évesen kezdik az iskolát, de vannak, akik idősebb korban, mert korábban nem volt lehetőségük tanulni. Fiúknak, lányoknak egyaránt lehetőségük van az oktatásra, de a lányok általában előbb ott hagyják az iskolát. Mozambikban az iskolaév februártól novemberig tart – így a tanév egy naptári évben van.  A nyári szünet a december és január hónapjai. Tanév közben negyedévente van egy-két hét szünet, ezeknek időtartamát az állam határozza meg. Az oktatás portugálul folyik. Ennek oka az, hogy a gyerekek különböző etnikai csoportokból valók, más-más nyelvet beszélnek, melyeknek írott formája nincs, illetve a portugál a hivatalos nyelv, melynek a helyes ismerete és használata elengedhetetlen.

A tanítás délelőtt tíz órakor kezdődik, délután háromig tart. A gyerekek intenzíven tanulják a portugál nyelvet.

Van még matematika, rajz, bibliaismeret, testnevelés. Sajnos a gyerekekkel sosem foglalkozott senki, ezért érzelmileg is nagyon le vannak maradva. Nagyon nagy türelem kell hozzájuk. Az első évben sok magatartásbeli probléma volt – nehéz volt a gyerekeknek alkalmazkodniuk: a rendet, a rendszert megtanulni. Volt, aki botrányosan viselkedett, a pedagógusnak igencsak nagy türelemre és bölcsességre volt szüksége. A gyerekek fel sem tudják fogni, hogy milyen lehetőséget kaptak az oktatással, hogy milyen nagy dolog az, hogy ismeretlen emberek finanszírozzák az iskoláztatásukat. Meg kell nekik tanítani, hogy ez nagy érték. (Mozambikban a keresztény iskolák magas tandíjat kérnek, csak a tehetős emberek gyermekei járhatnak ilyen intézményekbe.) Hála Istennek, a kezdeti nehézségek mostanra elmúltak, megváltozott a helyzet. A nagyon rossz gyerekekből jó tanulók lettek. Ez valami csoda! Nagyon bátorító. Most zártunk le egy ötéves ciklust. Évről évre áldást tapasztalunk. 2022 februárjában tizenöt diák kezdte meg tanulmányait az iskolánkban.

Az iskola keresztény iskola. Mit jelent ez? Miért fontos szerinted a keresztény oktatás? 

Az iskolánk keresztény világnézetű, a keresztény elveken, értekrend alapján működik. A munkatársaknak ezt tiszteletben kell tartaniuk. A gyermekekkel foglalkozó pedagógusnak hívő embernek kell lennie. Referencia alapján találtuk meg a pedagógusainkat. A mostani tanárnő a metodista felekezethez tartozik. Az órarendbe be van építve a bibliaismeret tantárgy, amelynek keretében a gyerekek megismerik a bibliai történeteket és az evangélium üzenetét. Egy testvér segítségével egy tananyagon dolgozunk, ami a bibliai oktatást segíti majd az iskolában. Természetesen az oktatás mellett nevelés is folyik, vannak napi áhítatok, együtt imádkozás a gyerekekkel, ami sokat jelent számukra.

A végzett diákok hol tudják folytatni a tanulmányaikat?

Öt év után átkerülnek a hét évfolyamos állami iskolába, mi szintén Inhamizuában van. Ha azt elvégezték, akkor továbbtanulhatnak a városban, ahol már mindenféle iskola található.

Mik a szükségek, miért imádkozzanak a magazin olvasói?

A legfőbb imakérésünk az, hogy ez a szolgálat tovább működhessen. Ahogy már említettem, ez egy missziós feladat. Egyrészről dicsőítjük Istent és a Megváltót általa, másrészt hozzájárulunk a helyi problémák megoldásához, enyhítéséhez. Egy nálunk tanuló gyerek kevesebb eséllyel lesz bűnöző, de nagyobb eséllyel lesz szakképzett munkaerő. A munkánknak társadalmi hozadéka van, az evangélium üzenete által életek gyógyulnak, változnak meg.

Ha Isten megadja, szeretnénk bővíteni az iskolát, és minőségi oktatást nyújtani.

A falvakban sok helyen hiányzik a minőségi oktatás, képzetlen, kompetencia nélküli tanárok vannak.

A hatósággal való kapcsolatunk is imatéma. Rosszul működik a kommunikáció. Például a megyei közigazgatási hivatalnak nincs saját e-mail-címe. Írunk nekik egy beszámolót, amit elküldünk az általuk megadott címre (ami nem a sajátjuk), és persze nem kapunk választ. Ők meg azt mondják, hogy nem küldtük el időben, amit kértek. Így személyesen kell ügyet intézni. A folyamatban lévő ügyek pedig nagyon sok időbe telnek: csak ülnek rajtuk a hivatalban. Most éppen a minden évben megújítandó működtetési engedélyt várjuk, hogy folytathassuk a tevékenységünket.

Egy hitközösséget is szeretnénk létrehozni, és idővel egy Biblia Centrumot is.

Az imádság nagyon fontos. A lelki oldala a missziónak a legfontosabb.

Hálásak vagyunk minden támogatásért.

Kedves Antonio, köszönöm szépen a beszélgetést. Kívánom, hogy a mustármag példázatához hasonlóan terebélyes fa nőjön ki a kis magból, amit elvetettetek. Isten áldja munkátokat, a rátok bízottak életét!

Az alapítvány honlapja: http://www.mozambikert.hu.

 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp