Jézus Krisztus ma is csodát tesz, mint egykor tette azt Palesztina földjén… Ha úgy megyünk hozzá, mint bűnös, reményt vesztett lélek, s térdre hullunk őelőtte alázatosan a gyógyulásért, a szabadításért, akkor az Úr ma is csodát tesz. Kiemel minket a pusztulás verméből. Sziklára állítja lábunkat. Megvált minket. Az újjászületés titkában egy új esélyt kapunk – egy igazibb, szebb, emberibb élethez.
Ilyen volt ennek a férfinak az élete is, akit Felvidéken, Madon ismertem meg egy hitmélyítő konferencián. Az ő élettörténetében több evangéliumi vonatkozás is van – de erről majd később. Szóval Rudolf Felvidéken, Dunaszerdahelyen volt hajléktalan.
A hajléktalansors mindenütt egyforma, éljünk bárhol is e földgolyón.
Ezt a férfit is, mint sokakat, az alkohol tartotta vasmarkában. Azt hiszem, az alkoholt nem kell bemutatni senkinek sem. „A mértéken fölül minden pohár átkozott, s az ördög a tartalma”, írta William Shakespeare az Othellóban. Ezt mondja az Írás: „A kicsapongó pedig már életében halott.” (1Timóteus 5,6) Az alkohol nagyon sok pusztítást okoz a társadalomban, az utakon és az otthonokban egyaránt, ez aligha számít részemről meglepő kijelentésnek. A mai világkorszak az ördög uralma alatt áll, mindent megtehet, csak nemzeni nem tud. Ezért lelkeket hajt rabigába. Addig végzi „aknamunkáját”, míg „ő” válik a legfontosabbá, háttérbe szorítva mindent: Istent, családot, munkát, hivatást. „Ő” lesz a legjobb barátunk, támaszunk, vigaszunk.
És azt se feledjük: az ördög nem mindenkivel ül le egy asztalhoz, csak a hozzá hasonszőrűekkel.
Az alkoholizmusnál, aki nem élt benne, az nehezen érti meg, miről is van itt szó igazából. Mint ahogy egy férfi sem tudja a szülést átérezni, úgy egy kívülállónak is teljesen idegen ez a megkötözöttség. A döntő választást mindenki maga teszi meg. Senki a másik helyett nem dönthet vagy nem kötelezheti el magát. Így végső soron nem is mondhatom neki: tedd ezt vagy tedd azt. Csak a megváltott s megszabadított életemet mutathatom fel neki, ami újjászületett Jézus Krisztus irgalmas szeretete által.
Az igazság az, hogy az alkoholizmusból nincs gyógyulás, sem önerőből való kimenekedés – csak Krisztus általi szabadulás. Ezt jó volna, ha minden szenvedélybeteg barátom megértené! „Nagy nyomorúság és szánalomra méltó gyarlóság, hogy bár olyan közel tudjátok Istent magatokhoz, mégis más dolgokkal törődtök a világon” – állapította meg szomorúan Assisi Szent Ferenc. Így szól hozzánk az Ige: „Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk a világban…” (Titusz 2,11–12)
Visszatérve, Rudolf Szlovákiában született magyar családban, hét gyermek közül ő volt a legkisebb.
Az alapiskolák elvégzése után elektrotechnikus lett. Majd következett a katonaság, ahol rászokott a piára és a cigire. Az ital sem volt akármi, mert a gépkocsikban lévő ablakmosó löttyöt itták. Aztán egy rövid eltávon megismerkedett egy roma lánnyal, akitől született egy szép kislánya, de ezt a kapcsolatot az édesanyja ellenezte, így ez hamarosan véget ért.
Majd megismerkedett egy magyar lánnyal, aki még fiatalkorú volt, ezért bírói végzés kellett a házassághoz. El is vette, s két lánya született tőle, de sajnos ez a házasság csak tíz évig tartott. Rudi ekkor már a dunaszerdahelyi cukorgyárban dolgozott elektrotechnikusként. Mivel a lakhatást a válás után nem tudták megoldani, így egy födél alatt maradtak, s ebből kifolyólag olykor-olykor összebújtak, s ennek következményeként született egy fia, akinek az életéről semmit sem tud. Aztán mégis utcára került, mivel megszűnt a munkahelye, s ebből kifolyólag a bank elvette a lakást a jelzáloghitel-törlesztés hiánya végett.
A szüleihez nem mehetett, így maradt a park, annak is az egyik padja. Esténként meg az elhagyatott pincék koszos padlója. Aztán három italos bajtársával találtak egy régi romos épületet, egy nyomortanyát, s itt húzták meg magukat. Már kora reggel mikor felébredtek, első gondolatuk az volt, honnan tudnának pénzt szerezni, hogy inni tudjanak. Kéregettek, akiktől csak tudtak. Úgy érezték, ital nélkül nem bírják ki a napot. Ha sikerült összetarhálni a pénzt, rögvest elitták és elfüstölték. Az Ézsaiás 5,11-ben ezek állnak: „Jaj azoknak, akik korán reggel fölkelnek, csak hogy mámorító ital után járjanak, akik sokáig kimaradnak az esti sötétségben, hogy bor hevítse őket!”
Volt egy keresztény asszony, Ildikó, aki szívén viselte a hányatott sorsú emberek életét, és felfigyelt Rudolfra.
Nem cafrangokkal büszkélkedő, álszent, melldöngető emberként tevékenykedett, hanem alázatos szívvel, igaz krisztusi szeretettel végezte a lelkek megmentésének szolgálatát. Ne feledjük, a testvéri szeretetnek fénye van a mai világ sötétjében, ereje van a mindennapok betondzsungelében, a testvéri szeretetnek kezei vannak, felemelnek, ha elesünk, segítenek, ha bajban vagyunk, és letörlik könnyeinket, ha fájdalom ér minket. Viszont a pusztaság lényegi összetevője, hogy senkit sem érdekel a másik ember élete. Igaza volt Teréz anyának, aki ezeket mondta: „Nagy dolgokat nem tudunk tenni, csak kicsiket, nagy szeretettel.” Az igazi szeretetre csak azok képesek, akik hajlandók áldozatot hozni az embertársaikért.
Ildikó már segített egy fiatalemberen, Lászlón, aki drogos volt és hajléktalan, aki Ildikó tanúságtétele nyomán Krisztus-követő, templomba járó ember lett. Laci szintén megkereste Rudolfot, és elbeszélgetett vele, elmondta, hogy milyen változások álltak be életében Krisztus munkája nyomán. Így mondja az Írás: „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek; akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek!” (János 1,12–13)
László azzal próbált segíteni rajta, hogy a havi perselytizedének a tizedét neki adta, teszi mindezt Isten dicsőségére, mondta elváláskor Rudolfnak…
Halkan kérdezem, szívügyünk-e a misszió, az emberek mentése, új életre jutása? Megteszek-e mindent, ami tőlem telik? Erre mindenki Istennek adjon őszintén választ!
Albert Schweitzer írta ezeket a gondolatokat: „Fel kell oldani a lebéklyózottat, felszínre kell hozni a föld alatti források vizét: az emberiség várja az ilyen feladatok megoldására képes embereket.”
Mi ezután találkoztunk vele Madon. Látszott rajta, hogy szeretne egy új élet. Kevesekben tudatosul, hogy a hajléktalanság maga is függőség. Ebben a függőségben nem kell felelősséget vállalni önmagunkért, a hozzánk tartozókért. Nem kell dolgozni, adót fizetni, s ilyenkor a függő úgy érzi, hogy rá nem vonatkoznak a társadalmi szabályok. Valahogy úgy van, ami fogva tart minket, annak a hálójába kerülünk, s Rudolf ebből a hálóból szeretett volna kiszabadulni Jézus Krisztus segítségével, mert tudta, hogy itt már az ő ereje kevés. „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik” – üzeni a héberekhez írt levél írója a ma emberének is (Zsidók 11,6).
Sokat beszélgettünk ezen a héten. Mikor elmentünk a konferenciáról, az megrázta Rudit, megkönnyezte, mert nagyon megszeretett mindenkit. Ő még ott maradt Madon, hogy erősödjön – mind lelkileg, mind testileg. Vasárnap délelőtt páran elmentek meglátogatni őt a dunaszerdahelyi gyülekezetből, és a madi istentiszteleten közösségben vettek vele részt. Ott már valamiféle gyengeség látszódott rajta, valószínűleg már nagyon lecsökkent az alkoholszint a szervezetében. Ennek, mint később kiderült, meglett sajnos a következménye.
Rudolf estére rosszul lett, és a vacsoránál ültében kapott egy epilepsziás rohamot. Sebők János tiszteletes úr felhívta Ildikót, és kérte, hogy menjek ki Madba. Ők Lászlóval együtt gyorsan autóba ültek. Isteni gondviselés volt ez, mert mikor megérkeztek, Rudolf remegett, mint a kocsonya, egyre rosszabbul lett, még pálinkát is itattak vele (hátha ez segít), de elkapta őt egy nagyobb roham. Mentőt hívtak. Míg a gyorsmentőt várták, addig Lacus a nagy testével és erejével tartotta életben, mert folyamatosan hosszú perceken keresztül kellett nyomni a mellkasát, hogy beugorjon a szíve… Hiába, na, Isten időzítése mindig tökéletes.
Végül elkezdett lélegezni. Elkísérték őt a mentőt követve. Sajnos nagy szükség volt erre is, mert ugye az alkoholista hajléktalannal nem igazán úgy foglalkoznak a gyógyításra felesküdöttek, ahogy kell. Korrigáltak, harcoltak érte, ahol kellett, és végül befektették őt a neurológiára. Kikötötték szegényt az ágyhoz. Már jól éjszaka volt, mikor álomba merült, dezorientáltan, fáradtan. Az ágya mellett imádkoztak érte és a kórházi alkalmazottakért, hogy mind lelkileg, mind testileg jól legyen dolga, és mindent letettek az Úr kezébe. Imádkozni csak az tud, akit Isten Szelleme tanított meg imádkozni, és vezetett be az Isten országának dolgaiba.
Imádkozni csak az tud, akinek papi szíve van, aki megtanult mások erőtlenségeivel szentül bánni, aki a mások hibáit nem a fejükre olvassa, hanem könyörgő szívvel az Isten színe elé viszi.
Másnap reggel kilenc órakor ment Ildikó érdeklődni. Kikérdezték először, és ő elmondott Rudolfról mindent, amit csak tudott róla. Látta az orvos tekintetén a megrendülést. Ő is elmondta, amit el tudott mondani: az eredményeket még várják a laborokból, Rudolfnak nyugodt éjszakája volt. Elképzelhető, hogy másnapra szállítható állapotban lesz. Elkérte a lekéri gyógyintézet főorvosának a telefonszámát, hogy felveszi vele a kapcsolatot, és mindent megbeszél vele. Ildikó annyira hálás és boldog volt, hogy percekig sírt… Imameghallgatás…. Mikor délután visszament, az orvos azzal fogadta, hogy a gyógykezelés Lekéren a főorvossal le van beszélve, holnap várják Rudolfot. Így mondja az Írás: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” (Jeremiás siralmai 3,22–23) Nagy az ő hűsége, tanúsíthatom én is…
Másnap tehát reggel ötkor indultak a mentővel. Rudolf meglepően jól volt, látszott rajta, hogy sokat gondolkodik, mentálisan készül az új életre. Ildikó a mentős mellett ült, míg utaztak vele mindvégig az Istenről, Jézus Krisztusról, a Szentlélek Istenről, hitről beszélgettek. A mentős nem fogyott ki a kérdésekből. Elváláskor kapott ajándékba Ildikótól egy Bibliát. Becsben fogja tartani, olvasni fogja, ígérte a mentős. Pál apostol ezt üzeni a lelki halottaknak: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog néked a Krisztus.” (Elezus 5,14)
Egy év telt el, mire újra eljutottam Madra. Ekkor már Rudolf reszocban volt Keszin. Nagy reménysége volt mindenkinek afelől, hogy az Úr megtartja őt, s egyengeti hűségesen az útját, és Rudolf lehet majd az ő boldog bizonyságtevője. Hallottam, hogy most Zákeusként mindenkinek visszafizeti azt a pénzt, amit mindenkitől kicsalt piára.
Hát nem csodálatos az Isten munkája!?
Szent Ágoston így írt a Vallomások című írása elején: „Mert magadnak teremtettél minket, és nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik tebenned.”
Az emberi léleknek van egy csúcsa vagy mélysége, ahová egyedül Istennek van szabad bejárása. Csak itt tudunk személyesen találkozni a Szabadítóval, csak itt tudjuk a döntő választást megtenni Isten mellett. Itt nyerhetünk védelmet karjai oltalmában. Dávid által ezt üzeni nekünk az Úr: „Szabadulást adok az arra vágyódónak.” (Zsoltárok 12,6) Igaz és bizonyos ez az ige.
Jól gondold át az életedet! Ember már nem segíthet rajtad. Akik azonban a nyomorúság idején segítségül hívják az Urat, azoknak ezt mondja Jézus: „Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki nem ragadhatja ki őket az én kezemből.” (János 10,28) Bízzál Jézus Krisztusban, s ő majd újjáformál mindent. Ahol azelőtt sivatagos táj volt, most minden virágos rét lesz; ahol régen mocsok és szenny uralkodott, most minden tisztává válik; és ahol régen a dolgok visszájára fordultak, most minden Krisztus felé tör, mégpedig ellenállhatatlan erővel.
Nagy Sándorról jegyezték fel a krónikások, hogy ha hadseregével körülzárt egy várost, a várkapu tövében elhelyezett egy égő fáklyát, és kihirdette, bárki bármikor szabadon távozhat a városból, míg az el nem ég…
Ma még a bűn városát el lehet hagyni!
Ahogy az egyik énekünk mondja: „Ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt!” Fordulj az Úrhoz bizalommal: „És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt, ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer.” (Jakab 5,15)
Ma még ég a fáklya!
Leleszi Balázs Károly
Fotók: unsplash.com
